Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-05 / 234. szám
Megkérdeztük — Hogyan vált be az új ruházati méretszabvány és növekedett-e az utóbbi években a konfekcióáruk forgalma? Válaszol Gizinger József, Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője: — 1976-ban találkozhattak első ízben a vásárlók az új mérettáblázat alapján készült, konfekciótermékekkel, de abban az évben az árukínálatot túlnyomó részben még az előző szabványok alkották. 1977-ben különféle kedvezményes akciókkal felszámolták a régi készletet, s egyre élénkült a kereslet az új méretezésű ruhák iránt. A választék is jelentősen bővül, úgyhogy a bevételük százalékkal haladta meg az előt1ző évit. A következő két esztendőben mérséklődött a forgalomnövekedés üteme (5,4, illetve 4,9 százalék) sőt — hozzá kell tennem — az országos átlagtól is elmaradt. A ruházati méteráru forgalma ugyanakkor vállalatunknál volt a legmagasabb, jóllehet általában annak fokozatos csökkenésére számított a szakma. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a lakosság nagy része továbbra is inkább kényszerűségből csináltat öltönyt, vagy kosztümöt. Különösen a nők fordulnak sűrűn a szabóhoz, mivel az üzletekben kapható készáruk — amiket a termelők küldenek nekünk — anyaga és fazonja sok tekintetben nem találkozik ízlésükkel. Mindent összevetve el kell mondani, hogy a mostani konfekciókészítmények már jobban alkalmazkodnak a vevők igényeihez, az ember testalkatához, bár az is igaz, hogy a nagykereskedelmi várialatok árukínálata — sajnos — egyáltalán nem tartalmazza a teljes méretskálát; a legalsó és legfelső számok, valamint az extra méretek pedig szinte teljesen hiányoznak. K. F. r : A bányatársládától a társadalombiztosításig Bányatársláda. Nem nagyobb egy mai gyermekperselynél. Becses tárgyi emlék, mégis: ez volt a múlt századi első ,magyarországi betegsegélyző pénztár. A „biztosítottak” bele is tettek, ki is vettek belőle. Az érdekes ládikót ott láthatjuk a kecskeméti Komszomol téri rendelőintézet (SZTK) második emeletén, azzal a többi tárgyi emlékkel, írásos följegyzéssel együtt, amelyet Pólyák Antal és Bulla Sándorné ellenőr gyűjtött össze a 30 éves magyarországi szakszervezeti társadalombiztosítás alkalmából. A kiállítás az eltelt harminc évnél jóval nagyob korszakról tudósít. Megtudhatjuk, hogy 1892-ben Baján, Kiskunhalason és Kecskeméten alakítottak betegsegélyző pénztárat. A kecskemétinek kezdetben — a vidékről beiratkozottakkal együtt — 1499 tagja volt. Sokat fejlődött a munkásbiztosítás és betegsegélyezés 1911-től, amikor — a Magyar Tanácsköztársaság fennállásáig — a haladó szellemű dr. Lőwy Ödön lett kecskeméti kerületi pénztárfőnök. Az ő ideje alatt vásárolta meg a betegsegélyző pénztár 1917-ben a kecskeméti Nagykőrösi utcai — ma bőrkórház néven ismeretes — épületet, ahol a biztosítottakat 1950-ig általánosan ellátták. Az egykori cserepes kórház helyén emelt mai SZTK-rendelőintézet 1950. május 20-i átadásával már egy új korszakhoz érkezett el Kecskemét, de a megye lakossága is. Erről többet a kiállításon láthatunk. K—1 • A kiállításon, míg a rendelőintézet nyitva tart, mindig van szemlélődő. (Méhcsi Éva felvétele) 5 megkezdődött Szombaton a szakszervezet Jókai utcai székházában megkezdte tanácskozását a MEDOSZ XXV. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Maróthy László az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Sólyom Ferenc, a SZOT titkára és Szabó István, a TOT elnöke is. A központi vezetőség írásos beszámolójához Dobi Ferenc, MEDOSZ főtitkára fűzött szóbeli a kiegészítést. Kiemelte: a mezőgazdasági termelés az elmúlt években betöltötte szerepét. Zavartalan lakossági élelmiszer-ellátást biztosított és lehetővé tette az export növelését.Az ágazatok fejlesztését kellően támogatták a szakszervezeti testületek, amelyek részt vállaltak egyebek között a munkaügyi rendelkezések korszerűsítésében, a gazdasági tervezésben és az újabb szociálpolitikai intézkedések megalapozásában. Tevékenységüknek is köszönhető, hogy az üzemi demokrácia egységes fórumrendszere a gazdaságokban kialakult. Ennek során erősödött a választott szervek, különösen a bizalmiak szerepe és felelőssége. A kedvező tapasztalatok mellett azonban előfordul, hogy a gazdaságokban és a vállalatoknál nem tájékoztatják időben a különböző fórumok résztvevőit a tárgyalásra kerülő témákról, vagy hogy nem térnek vissza a dolgozók által előterjesztett javaslatok sorsára. Ezen a helyzeten változtatni kell, hangoztatta a főtitkár. A mezőgazdasági értelmiségek tevékenységének kedvező értékelése mellett megállapította: tudásuk sokszor rajtuk kívül álló okok miatt nem érvényesül kellőképpen, mert az oktatói és a kutatói munkahelyek gyakori átszervezése bizonytalanságot teremt és akadályozza a nyugodt alkotómunkát. Ezután megkezdődött az előterjesztések vitája. A kongresszus ma folytatja munkáját. (MTI) Kritika-ankét Az Irodalmi, képzőművészeti és színházi kritika időszerű kérdéseit tűzi napirendre a Kritika című művelődéspolitikai lap keddi, 17 órakor kezdődő ankétja Kecskeméten a TIT megyei szervezete és Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Válalalat rendezésében. A vitát E. Fehér Pál és Rózsa Gyula vezeti a Tudomány és Technika Háza Dózsa-termében. [ Fiatalodom Ha elhiszik, ha nem, a harminckét évemmel olykor mármár öregnek éreztem magam. Például, amikor a szomszédom nagylánya még rendre csókolomot köszönt nekem. — Szervusz — bólintottam ilyenkor rezignáltan, mert arra gondoltam, hogy íme itt van ez a tizenhat éves fruska a maga cipőkanállal felhúzható farmerében és az antik nőszobrok idomait sejtető pólótrikójában, s a világ legtermészetesebb hangján azt mondja nekem, hogy csókolom. Mi ez, ha nem az öregedés biztos jele? Ám ez az időszak szerencsére viszonylag hamar elmúlt, ugyanis a kislány egy idő óta sehogyan sem köszön nekem. • Ez — fájdalom — nem azt jelenti, hogy én lettem fiatalabb, hanem annak a jele, hogy ő érzi magát — szerintem teljes joggal — felnőtt nőnek, aki méltán tartja méltatlannak, hogy egy nálánál nem is olyan sokkal idősebb (életkorom mindössze kétszerese az övének!) férfinak előre és csókolomot köszönjön. Bevallom, örültem ennek a fordulatnak, s már csupán azt volt a kérdés, hogyan köszönjek én előre szomszédom hovatovább eladó lányának? E gondom azonban nemsokára megoldódott ama nagyjelentőségű rekonstrukciós fejlesztés révén, amely üzemünkben akkoriban folyt. A fejlesztéssel egyidőben érettségizett lányok egész csapatát vették fel az üzembe. A csivitelő leánysereg jött, látott és győzött. Én a büféablaknál találkoztam először egyikükkel. Karcsú, magas, kisportolt alakú lány volt. Gondoltam, ‘ itt az ideje, hogy megismerkedjünk. — Kezét csókolom — köszöntöttem illendően. A szép lány rámnézett, unottan végigmért és azt mondta: — Szia. Meghökkenve fordultam hátra, hogy vajon kinek köszönt ez a lány, de nem állt a hátam mögött senki. Így hát meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nekem szólt ez a szia. Bevallom, nem volt nehéz. A szívem sarkát melegség járta át. De még eléggé bizonytalan voltam. Másnap egy kis szőke hozta a felvételi lapját aláíratni. — Sajnos nem írhatom alá — tártam szét a karom. — Előbb még az aktatologató főosztályon kell magát nyilvántartásba vétetni. — Most mit cikizel? — nézett rám szemrehányóan a szőke. — Rajzold oda a neved és kész! Megdobbant a szívem. Ez már nem lehet véletlen. Lopva végigtekintettem daliás alakomon és egyetlen határozott mozdulattal odakanyarítottam a nevem a rubrikába. Ettől kezdve naponta értek hasonló örömteli meglepetések. A lányok kertelés nélkül értésemre adták, hogy cseppet sem hatja meg őket éveimnek az övékénél némileg nagyobb halmaza. Így történhetett meg, hogy egy szép napon nekiduráltam magam és óvatos, ám jól érthető sziával köszöntöttem szomszédom serdülő leányát. Ő egy szemvillanásnyi ideig csodálkozva nézett rám, de azután rögtön férfiszívet megdobogtató mosoly fénylett fel szép szeme sarkában. — Szia — mondta melegen és olyan érdeklődést véltem felfedezni a tekintetében, mint még soha. Most ott tartok, hogy az öltönyömet eladtam a bizományinak, kopott farmert és pólótrikót hordok, szépen serken a szakállam, és az Omega-lemezeimet mind lehordtam a kukába. Már azt is kiszámoltam, hogy ötven év múlva én még csak nyolcvankét éves leszek, a szomszédom lánya viszont már 66, miszerint jelentéktelenné zsugorodik a közöttünk itt-ott még meglévő korkülönbség. Egyre fokozódó tempóban fiatalodom! Sitkei Béla 1 5SS8S Gyémánt- és aranydiplomás pedagógusok A Pedagógus Szakszervezet kecskeméti városi bizottsága, a pedagógus pártbizottság és a városi tanács képviselői bensőséges ünnepség keretében köszöntötték a napokban azokat az idős, nyugdíjas pedagógusokat, akik ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt szereztek diplomát. Gyémántdiplomát kapott: Kerekes Ferencné, az egykori kecskeméti tanítóképző tanára. Major Sándor, a helvéciai általános iskola volt tanára, aki ma is tanít a megyeszékhely gyógypedagógiai intézetében, továbbá Nagy László tanító. Aranydiplomával jutalmazták Decsics Erzsébetet, a Petőfi Sándor Általános Iskola nyugdíjas tanárát, Peti Károlyt, ugyanennek az intézménynek a volt igazgatóját, Szabadi Sándort, az állami zeneiskola, Kiss Istvánt, a Katona József Gimnázium, Horváth Katalint, a Bányai Júlia Gimnázium tanárát és Perjési Pált, a Halasi úti iskola nyugalmazott igazgatóját. A Megyei Művelődési Központban rendezett összejövetelen Takács József, a kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztályvezető-helyettese adta át a jubileumi diplomákat. A kitüntetettek nevében Major Sándor mondott köszönetet. Bútorexport Dusnokról az NSZK-ba A Szikra Műbútor és Faáru Szövetkezet dusnoki telepén évek óta exportra termelnek az asztalosok. Az NSZK-ból kapott megrendelésre bajor parasztbútorokat gyártanak fenyőből. Ebben az esztendőben főként különféle szekrényeket — havonta ötven darabot — és sarokpadokat készítenek, a hozzájuk illő asztalokkal. A termékeket Dusnokról egyenesen az NSZK-ba szállítják, ahol a nyers bútorfelületet jellegzetes népi motívumokkal festik be. • Városi Antal asztalos sarokpadlábakat munkál meg. • Salzburgi szekrénysor — a dusnoki telepen ilyeneket is készítenek. (Pásztor Zoltán felvételei) NAPTAR — Elfogták a két szökött bűnözőt. Széles körű nyomozás eredményeként a rendőrség a lakosság segítségével elfogta Szabó István és Zemlényi Imre 20 éves elítélteket, akik szeptember 27-én megszöktek az egyik büntetés-végrehajtási intézetből. A szökés körülményeinek vizsgálatát az illetékes szervek folytatják. (MTI) Várható időjárás ma estig: az ország több részén megnövekvő felhőzet, de legföljebb északon fordul elő néhány futó zápor. Mérséklődő, majd ismét többfelé megélénkülő északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között, északon helyenként talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet: 14—19 fok között. (MTI) — Helyesbítés: Tegnapi számunkban cikket közöltünk Kalocsa város Tanácsának üléséről. A környezetvédelem helyzetéről szóló tudósításba sajnálatos hiba csúszott. Az új szeméttelepre nem a jövő hét, hanem a jövő év, tehát 1981 elejétől lehet majd hulladékot szállítani. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők : Négytalálatos szelvénye 89 fogadónak volt, nyereményük egyenként 80 769 forint, hármas találata 8311 fogadónak volt, nyereményük egyenként 432 forint. A kéttalálatos szelvények száma 240 090 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI)A — Dolgoznak a szőlőkombájnok. Helvéciai Állami Gazdaság szőlőterületének mintegy a 40 százalékán két kombájnnal szüretelnek. Jelenleg a korán érő fajták termését szedik a gépek azokon a szőlőtáblákon, ahol a bogyók 17 cukorfokosak. — Kezdődik a dámszarvasbarcogás. Nagy a forgalom ezekben a napokban a MAVAD-nál. érkeznek a külföldi vadászok Sorra szarvasbőgési idényre, elsősorban a NSZK-ból, Franciaországból, Ausztriából és Svájcból. Jelenleg közel ötszázan, cserkészik a vadat a hazai erdőkben, főként Somogy, Zala és Baranya megyében, ahol a legszebb szarvasbikák találhatók. A gímszarvasvadászatot a dámszarvasé követi, novemberben a pedig megkezdődik a nyúlidény. Nő az újítói kedv a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben. Az idén eddig 13 újítást nyújtottak be a bíráló bizottsághoz, a legtöbbet a központi majorból. Gál József, Bosnyák Imre és Horváth Sándor zsanérkészítő szerszámot szerkesztett, amelyért ezer forint újítási díjat kaptak. Új szociális épületet avattak Kiskunhalason a VOLÁN helyi főnökségének dolgozói. A 3 millió forintért létesített épületben 203 volános részére van öltöző, mosdó, zuhanyozó. 1980. október 5., vasárnap Névnap: Aurél Napkelte: 5 óra 48 perc Napnyugta: 17 óra 16 perc Holdkelte: 1 óra 48 perc Holdnyugta: 16 óra 03 perc IDŐJÁRÁS Hétfőtől árengedményes bútorvásár Hétfőtől, október 6-tól 20-ig készleteiből árengedményes vásárt rendez a BÚTORÉRT. A vállalat a szokásos őszi bútor-csúcsforgalom előtt rendezi akcióját, amelyben 52-féle bútort kínálnak olcsóbban. Az ajánlat 55 százaléka kárpitozott bútorokból áll, a többi elsősorban gyermek-, konyha- és kiegészítő bútor. Bevontak az engedményes vásárba szekrénysorokat és gardrobe-szekrényeket is. Egyes foteleket, étkező-, dohányzóasztalokat, valamint gardrobeszekrényeket 40 százalékkal, kárpitozott garnitúrákat pedig 30 szászázalékkal árusítanak olcsóbban. Néhány bolt árengedményt ad megbontott lakószobákból, s kárpitozott garnitúrákból megmaradt egyes darabokra is. A GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLA EGYETEMI és FŐISKOLAI ■ ELŐKÉSZÍTŐ * Tanfolyamot indít MATEMATIKÁBÓL ÉS FIZIKÁBÓL Jelentkezési határidő: 1980. október 20. Jelentkezési lapot és bővebb felvilágosítást a főiskola tanulmányi hivatala (Kecskemét, Izsáki út 10.) ad. 1458 MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1980 október 5. vasárnap du. 3 óra: A REVIZOR Tsz és nyugdíjas bérlet este 7 óra: A REVIZOR Kodály-bérlet Kelemen László Színpad du. 3 óra: VÉGELADÁS Krúdy-bérlet MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1930. október 5. 10 órakor: Játszóház Terménybábkészítés hozott anyagból (őszi termények, mákgubó, falevelek, csutka) 10 órakor: SONY—UNITRA képmagnóbemutató 15 órakor: Filmklub Bérletes Előzetes 6-án 17 órakor: Jogi tanácsadás Vezeti: dr. Simonyi Sándorné 19 órakor: Operabérlet I. előadása Verdi: Traviata Bérletes MOZI 1980. október 5., vasárnap KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! TŰZHARC III. helyára! Színes angol bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A HÉT MESTERLÖVÉSZ II. helyára! Színes amerikai westernfilm MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor! BALANEL, AZ IDOMÁR Színes román mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást ! PAJTÁSMOZI: délelőtt 10 órakor! • BUMFORDI 1980. október 6., hétfő KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! TŰZHARC 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes angol bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! MACKENNA ARANYA II. helyárú! Színes amerikai film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor! Színes BALANEL, AZ IDOMÁR román mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÚDIÓMOZI: 8 órakor! (A Városi mozi épületében!) JÚLIA ÉS A SZELLEMEK Csak 16 éven felülieknek! Színes olasz—francia film PEDŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 60001 Telefon: 12-6L9, 12-516 (központi) 11-719 Telexszám: 26 216 brhlvn Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13 729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 0654 HU ISSN 0133—2952