Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

Kitüntetett pedagógusok BUDAY DEZSŐ-díjat kapott: Bern­­schütz Sándor, a bajai III. Béla Gimnázium igazgatóhelyettese, Farkas P. József, a Petőfi Népe főmunkatársa, dr. Szelei Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Tanács nyugalmazott csoportvezetője, dr. Vass-Eysen Ervinné, a kecskeméti Tóth László Általános Iskola ta­nára. SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT kitün­tetésben részesült: Kocsis Pál, a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakmunkáskép­ző Intézet igazgatóhelyettese, Klossy Irén, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola docense, Szabó Kelemenné, a kiskőrösi Pető­fi Sándor Általános Iskola igazgatóhelyette­se, dr. Tóth Zsigmondné, a kalocsai Ének- Zenei Általános Iskola tanára és Török Jó­zsef, a kecskeméti 607-es Számú Szakmun­kásképző tanára. KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetést ve­hetett át: Ábel Lajosné, a kecskeméti Forra­dalom Úti Óvoda vezetője, Acél Józsefné, a jakabszállási Általános Iskola tanítója, An­­talfi Antal Imre, a kiskőrösi 621-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhe­lyettese, Bakaity Istvánná, a kiskunhalasi Ál­talános Művelődési Központ tanára, Bakos Gáborné, a hajósi nevelőotthon gazdasági vezetője, Balázs Gáborné, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola nevelője, Baranyi Zoltán, a kecskeméti Széchenyi Ist­ván Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szak­munkásképző Intézet kollégiumának veze­tője, Bártfai Róbertné, a lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda óvónője, Baunoch Sándor, a kiskunhalasi Garbai Sándor Szakmunkás­­képző Intézet igazgatóhelyettese, dr. Beke Lajosné, a bajai Központi Általános Iskola tanára, Békésiné Kovács Éva, a kecskeméti Kulturális és Alapfokú Oktatási Intézmé­nyek Gondnokságának vezetője, Bellyeiné Horváth Györgyi, a bajai Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola igazgatóhelyettese, dr. Béllei Lajosné, a kecskeméti Petőfi Sán­dor Általános­ Iskola tanára, Berkes István­ná, a dávodi Általános Iskola tanítója, Bíró Imréné, a szabadszállási Napközi Otthonos Óvoda óvónője, Bodnár Lajosné, a szalk­­szentmártoni Általános Iskola tanítója, Bonczosné Kozári Anna, a bajai Bányai Júlia Kereskedelmi Szakközépiskola oktatásveze­tője, Borsódy Józsefné, a sükösdi Napközi Otthonos Óvoda vezetője, dr. Boskó József­né, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Is­kola tanára, Bozó Sándorné, a szanki Általá­nos Művelődési Központ óvónője, Budai Istvánná, a tiszakécskei II-es Számú Napközi Otthonos Óvoda óvónője, Czegle Zoltánná, a kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium tanára, Csabai András, a dunave­­csei Általános Iskola és Diákotthon igazga­tóhelyettese, Császár Cirillné, a kecskeméti Béke Téri Általános Iskola tanára, Csenki Klára, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola főigazgatói hivatalának előadója, Csenki Mihály, a kiskunfélegyházi 608-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet gazdasági igazgatója, Csóti Györgyné, a kiskunhalasi Állami Zeneiskola tanára, Deák Ferencné, a tiszakécskei II-es Számú Napközi Otthonos Óvoda óvónője, Dénes Jánosné, a kiskőrösi óvodák II. körzetének ügyviteli alkalma­zottja, Dobos József, a kunszentmiklósi Ál­talános Művelődési Központ igazgatóhe­lyettese, Domokos Sándorné, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Gyakorló Óvodájá­nak óvónője, Dunai Péterné, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium iskolatitkára, Fa­ragó Jánosné, a dunaparti Általános Iskola tanítója, Fazekas István, a kecskeméti Nyíri Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola igazgatója, Fazekas Sándor, a kecskeméti 607-es Számú Szakmunkásképző igazgató­­helyettese, Fehér Györgyné, a kecskeméti 623-as Számú Szakmunkásképző tanára, Fe­kete Péter, a zsanai Általános Iskola igazga­tója, Fricska Nagy János, a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző tanára, dr. Gaál Attila, a bajai Eötvös József Tanító­­képző­ Főiskola docense, Gál Jánosné, a kis­­solti Általános Iskola tanára, Gallai Antal, a kalocsai 619-es Számú Szakmunkásképző tanára, Galla Károlyné, a bácsalmási nevelő­­otthon gyermekfelügyelője, Gerhát László, a jánoshalmi Általános Iskola tanára, Gillich Béláné, a soltvadkerti Általános Iskola taní­tója, Góg Tibor, a megyei tanács főelőadója, Gombás Lászlóné, a bajai Eötvös József Ta­nítóképző Főiskola Gyakorló Iskolájának tanára, Gulyás Sándor, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola szakoktatója, Gyenizse Sándorné, a kiskun­­halasi Szűts József Általános Iskola­ tanítója, Gyömrei Ágnes, a kiskunhalasi Általános Iskola és Speciális Szakiskola logopédusa, Győri Balázsné, a kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ tanítója, Halasy Gá­borné, a kalocsai Dózsa György Mezőgazda­­sági Szakközépiskola tanára, Halász Mi­hály, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola technikai dolgozója, Hambalkó Ferenc, az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Diákotthon igazgatóhelyettese, Hatvani Ba­lázsné, a kunfehértói nevelőotthon raktáro­sa, Hegedűs Istvánná, a kiskunmajsai óvoda vezetője, Hegedűs Józsefné, a kiskunhalasi Ady Endre Úti Óvoda vezetőhelyettese, He­­incz Józsefné, a bajai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanítója, Hetyei Sándor, az érsekcsanádi Általános Iskola igazgatóhe­lyettese, Hevesi József, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium könyvtárosa, Ho­­jek Sándorné, a dunavecsei Általános Iskola és Diákotthon főzőnője, Horti Sándorné, a tiszaalpári Általános Iskola, tanítója, Hor­váth Istvánná, a dunavecsei Általános Iskola tanára, Huszka István, a kiskunmajsai Dó­zsa György Gimnázium igazgatója, János Mihály, a kecskeméti Katona József Gimná­zium tanára, Jenei Lajosné, a bajai Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szak­­középiskola tanára, Juhász Béláné, a bajai József Attila Általános Iskola igazgatóhe­lyettese, Juhász Sándorné, a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanára, Jur­­csák Gergelyné, a kiskunhalasi Garbai Sán­dor Ipari Szakmunkásképző Intézet igazga­tóhelyettese, Kasza Sándorné, a kecskeméti Kodály iskola igazgatóhelyettese, Kertész Farkas Benő, a bajai Türr István Közgazda­­sági és Postaforgalmi Szakközépiskola taná­ra, dr. Kiss Árpád, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola adjunktusa,, Kiss Fe­­rencné, a kecskeméti Béke Téri Általános Iskola nevelője, Kis P. Ernő, a kecskeméti Máriavárosi Általános Iskola igazgatója, Kiss Zoltánná, a bajai Ortutay Gyula Általá­nos Művelődési Központ igazgatóhelyette­se, Kókai Józsefné, a solti Általános Iskola tanítója, Konfár Imre, a kecskeméti II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola tanára, Koszó Károlyné, a tompai Általános Iskola tanára, Kovács Istvánná, a szanki Általános Művelő­dési Központ óvodájának vezetője, Kovács Róbert, a kalocsai 619-es Számú Szakmun­kásképző Intézet igazgatója, Kőhalmi Ká­rolyné, a katymári Általános Iskola tanítója, Kövesi Sándorné, a bajai Lökért Sori Óvoda óvónője, Krizsik Lászlóné, a megyei tanács főmunkatársa, Kuti Imréné, a kunszentmik­lósi Önálló Szervezésű Óvoda óvónője, Kvalla Gáborné, a Kiskőrösi Városi Tanács osztályvezető-helyettese, Lengyel László, a Kecskeméti Városi Tanács főelőadója, Likár István, a hercegszántói Általános Iskola ta­­­nára, Lovas M Miklósné, a tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium tanítója, Lugosi Lászlóné, a kiskunfélegyhá­zi Felszabadulás Úti Óvoda óvónője, Lukács Zoltánná, a megyei tanács előadója, Málnás Mária, a kecskeméti Műkertvárosi Óvoda vezetője, Máté Györgyné, a madarasi Általá­nos Iskola tanára, Mátrai Károlyné, a kalo­csai I-es Számú Körzeti Óvoda vezető óvó­nője, Meizl Ferencné, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola tanára, Menyhárt Sarolta, a kecskeméti Tóth László Általános Iskola tanára, Mészáros Imréné, a kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Is­kola tanára, Mészáros Kálmánná, a kiskun­­halasi Szilády Áron Gimnázium tanára, Mé­száros László, a jakabszállási Általános Mű­velődési Központ igazgatója, Mészáros Miklósné, a kunfehértói nevelőotthon kony­hai alkalmazottja, Mészáros Sándorné, a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskola tanítója, Molnár Ferenc, a kiskunhalasi Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás­­képző Iskola oktatásvezetője, Molnár Jó­zsefné, a kecskeméti Tóth László Sétányi Óvoda vezetőhelyettese, Molnár Józsefné, a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola taní­tója, Moretti Alfréd, a kisszállási Általános Művelődési Központ igazgatóhelyettese, Mózes Ernőné, a kunszentmiklósi 620-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igaz­gatója, Nagy Balázs, a kiskunhalasi Bajza Úti Összevont Óvodák fűtője, Nagy László­né, a kiskunfélegyházi József Attila Általá­nos Iskola nevelője, dr. Nyúzó Bálintné, a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmi­­szeripari Szakmunkásképző Intézet tanára, Oláh Sándorné, a kiskunfélegyházi Bajcsy- Zsilinszky Endre Általános Iskola és Diák­otthon tanítója, Palotás József, a kecskeméti Állami Zeneiskola igazgatója, Pancza Esz­ter, a Bács-Kiskun Megyei Gyermek- és Ifjú­ságvédő Otthon igazgatója, dr. Péterfia Lászlóné, a bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános­­ Iskola tanára, Péter Károly, a kunbajai Általános Iskola nevelője, Pinko­­vics József, a bajai Bereczki Máté Szakkö­zépiskola szakoktatója, Pobodni Lajosné, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium taná­ra, Polgár László, a bajai Tóth Kálmán Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Popo­­vics Jánosné, a tiszaalpári Általános Iskola tanára, Pósa Gyuláné, a bajai Alsófokú Ok­tatási Intézmények pénzügyi főelőadója, Gromsics György, a bajai 609-es Számú Szakmunkásképző oktatásvezetője, Schwób Jánosné, a kiskunhalasi Általános Művelő­dési Központ tanítója, dr. Schmidt Ilona, a megyei kórház belgyógyász főorvosa, Seres Béláné, a kecskeméti 623-as Számú Szak­munkásképző tanára, Somogyi Adolfné, a vaskúti Általános Iskola igazgatóhelyettese, Stefanovits Péterné, a bajai Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanára, Stefanovits Sándor, a jánoshalmi Általános Iskola tago­zatvezetője, Szabadi József, a kalocsai Dó­zsa György Mezőgazdasági Szakközépisko­la oktatásvezetője, Szabó Antalné, a mélykú­ti Általános Iskola tanára, dr. Szabó Attilá­­né, a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola tanára, Szabó Lajosné, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola főszakácsa, Szabó Lászlóné, a kis­kunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szak­­középiskola tanára, dr. Szabó Pál, a helvé­­ciai Feketeerdei Általános Iskola tanára, dr. Szappanos Albert, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola igazgatója, Szeberényi Ist­vánná, a kalocsai I. István Gimnázium taná­ra, Széki Bálintné, a kecskeméti Mátyás Ki­rály Körúti Általános Iskola igazgatója, dr. Szendrődi Józsefné, a kecskeméti Általános Iskola és Diákotthon tanára, Szilaski Lajos­né, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főis­kola tanulmányi osztályának vezetője, Szilá­gyi Lajosné, a Bács-Kiskun Megyei Pedagó­giai Intézet munkatársa, dr. Solymosi János­né, a kunfehértói nevelőotthon nevelője, Szomoráné Kovács Judit, a kiskunhalasi Fa­zekas Gábor Utcai Általános Iskola tanára, Szörfi Istvánná, a kiskunhalasi Alsóvárosi Általános Iskola tanítója, dr. Sztrapák Fe­rencné, a kecskeméti Leninvárosi Általános Iskola tanára, Szurdy Sándorné, a tiszakécs­kei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium tanára, Szűcs Gyuláné, a kis­kunfélegyházi Napközi Otthonos Óvoda ve­zető óvónője, Tamási Istvánná, a jászszent­­lászlói Általános Iskola igazgatóhelyettese, Teklits Vincéné, a kecskeméti Dolgozók Né­meth László Gimnáziumának tanára, Te­­mesváry Lászlóné, a kiskunhalasi Bernáth Lajos Kollégium tanára, Tiszai Jakabné, a felsőszer­tiváni Általános Művelődési Köz­pont tanítója, Tóth Dezsőné, a kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatóhe­lyettese, Tóth Istvánné, a kiskunmajsai GA­­MESZ élelmezésvezetője, Tóth József, a ga­­rai Általános Iskola igazgatóhelyettese, Tóth Kovács Lászlóné, a kiskunmajsai Állami Ze­neiskola tanára, Tóth László, a kecskeméti 623. Számú Szakmunkásképző igazgatója, Sz. Tóth Terézia, a bócsai Általános Műve­lődési Központ tanára, Újvári Ignácné, az akasztói Általános Művelődési Központ ta­nítója, Vajda Józsefné, a solti Napközi Ott­honos Óvoda vezető óvónője, Vancsura Bé­láné, a bajai Liszt Ferenc Ének-Zenei Általá­nos Iskola és Állami Zeneiskola igazgatója, Varga Attiláné, a Kiskőrösi Városi Tanács Alapfokú Oktatási és Közművelődési GA­­MESZ igazgatója,Varga Lajosné, a kiskun­majsai I. Számú Általános Iskola tanítója, Végel Ferencné, a kecskeméti Kurucz Téri Általános Iskola igazgatója,, Végh Ferenc, a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola tanára, Virágh Istvánné, a kecskeméti Álta­lános Iskola és Diákotthon könyvelője, Vö­rös Istvánné, a kecskeméti Általános Iskola és­­ Diákotthon tanára, Wieder Judit, a kis­kunfélegyházi 608. Számú Szakmunkáskép­ző igazgatóhelyettese, Zelei Béláné, a bugaci Általános Iskola tanítója, Zilai Mátyásné, a kerekegyházi Általános Iskola nevelője, Zrí­nyi Ferencné, a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója, Zsámboki József, a bajai 609. Számú Szakmunkásképző igaz­gatója, Zsellér Pál, a kiskunhalasi II. Rá­kóczi Ferenc Szakközépiskola oktatásveze­tője és dr. Zsuzsity Józsefné, a hercegszántói Általános Iskola tanítója. MINISZTERI DICSÉRETBEN 183-an, Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetés­ben 142-en részesültek. IFJÚSÁGÉRT ÉRDEMÉRMET kapott: dr. Frick Mária, a bajai Eötvös József Taní­tóképző Főiskola tanszékvezetője és Udver­­helyi István, a keceli Általános Művelődési Központ igazgatója. . KISZ ÉRDEMÉREMMEL tüntették ki: Éber Andrásnét, a bajai Vízgazdálkodási In­tézet tanárát,­ Kerekes Erzsébetet, soltszentimrei Általános Művelődési Köz­­­pont tanárát és Polgár Sándornét, a kun­szentmiklósi Damjanich János Gimnázium tanárát. GYERMEKEKÉRT ÉRDEMÉRMET vehetett át: Dankó Gézáné, a kecskeméti Bé­ke Téri Általános Iskola tanára. SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT arany fokozat kitüntetésben részesült: dr. Idei Istvánné, a bajai Fehérló Utcai Óvoda óvónője és Piukovics Lajos, a kalocsai I. István Gimnázium tanára. Az ezüst fokozatot Kovács Ernőné, a kis­kunfélegyházi XI. Sz. Általános Iskola és Speciális Szakiskola igazgatója, valamint Schauer János, a bajai 609. Számú Szak­munkásképző tanára vehette át. Bronz foko­zatban 16-an részesültek.­­ A DIÁKKÖZÖSSÉGEK SEGÍTÉSÉ­ÉRT nyolc pedagógus kapott díszoklevelet, s ugyanennyien részesültek az ÚTTÖRŐ­­VEZETŐ ÉRDEMÉREM kitüntetésben. SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT em­lékplakettet négyen, a KÖZPONTI VEZE­TŐSÉG ELISMERŐ OKLEVELÉT pedig 26-an kapták meg. • Dr. Tóth Zsigmondné, a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola tanára a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést vette át a megyei tanács elnökétől. 1988. június 6. • PETŐFI NÉPE • 3 VÁLTOZATLAN ÜTEMBEN Épülnek házak Sükösdön Sükösdön átutazóban a főút mellett számos új, nagy gonddal, igényesen épített családi ház és több helyen serény munka vonja magára a figyelmet. A korábban mezőgazdasági területen téglahalmok, a földből már kiemelkedő épületalapok látszanak. Úgy tűnik változatlanul élénk a házépítési kedv­­z új adórendszer és anyagár-emelkedés ide, hiánycikkek oda. Lakni kell, és falun nemigen számít­hat senki államilag szervezett lakásépítésre. Aki otthont akar magának, annak — nem csak jelképe­sen — kezébe kell vennie a kőműveskanalat. — A községi tanács törekvése az, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse a lakosságnak — mondta Bolváry Józsefné tanácselnök. Ebbe beletartozik az ellátás — egészségügyi, kereskedelmi, infrastrukturális, ipari stb. — fejlesztése, s egyre több a helyi munkalehetőség is. Vagyis a fejlődés alapja a település életképessége, amit legjobban az épülő új házak számával, arányával lehet mérni. Egy nyolc éve készült felmérés szerint Kecskemét, Kalocsa, valamint Sükösd és Érsekcsanád volt az a térsége a megyének, ahol 1970 és 80 között az újonnan épült lakások aránya az összeshez viszonyítva meghaladta a 30 százalékot. _ — Ez a folyamat azóta sem változott — összegezte az eltelt 8 esztendőt a tanácselnöknő. — Évente átlagosan 35-36 lakhatási engedélyt adunk ki. Tavaly elkészült 31 új családi ház, befejeződött 17 jelentős bővítés, korszerűsítés. Kiemelten kezeljük a telekellátást, hogy letelepedhessen, aki itt akar. S a porták kapósak, egyrészt a helybéli fiatalok, másrészt a nagyszámú visszatelepülők körében. A mezőgazdaságilag nem jól hasznosítható földeket belterületté nyilvánították, s így újabb telkeket alakítottak ki, amelyeket a tanács értékesít. A rendezési terv feltárt nagy hátsó kertes portákat, ahol új utcát nyitottak — például a Hősök útja és a Bajcsy-Zsilinszky utca között, s itt magánforgalomban kelnek el az építési területek. A kínálat differenciált. A község keleti részén, a Horgász utcában a vízzel, villannyal ellátott telek 40-50 ezer forintba került, s a villannyal és vízcsatlakozással kiépített portákból most is van eladó. Valamivel drágábbak 90-130 forintba kerülnek négyzetméterenként a déli részén, tavaly kijelölt, általában 800-1000 négyzetméteres porták, amelyekhez a víz és villany mellett út is tartozik. Itt még 17 vár gazdára a 42-ből, de már látni, ahogy alakul a terület. A gyors beépítés egyébként is jellemző, az öt éve kiosztott 24 telken már minden házba beköltöz­tek a lakók, s most is 56 építkezés — új ház és engedélyköteles felújítás, bővítés — van folyamatban, 14 építési engedélyt 1988-ban adtak ki. A tanács mellett a Május 1. Tsz is foglalkozik telekkialakítás­sal, öt év alatt saját területéből 25 házhelyet adott el — részben közművesítve — tagjainak. A helyi vezetők felkészültek a folytatásra is, tömbösítésekkel további telkeket lehet kialakítani Sükösdön, főként a Csanád felé eső területen. Mivel a tanácsi bevételt nem házhely-értékesítésből akarják növelni, a portákra csak a közművesítés — egyébként emelkedő — költségei rakódnak rá, így viszont versenyképesek, mert Baja és Kalocsa közelsége — és az ottani magasabb telekárak — nyomán több városi ember is kedvet kapott ahhoz, hogy falun építkezzen, ahol rögtön ott a kert is a ház mellett. Ha a folyamat folytatódik, a nem is túl távoli jövőben elképzelhető Sükösd és az ugyancsak kiépülő Érsekcsanád „összenövése”, hisz a két község távolsága már most is alig több, mint egy kilométer. Váczi Tamás a csalá Fúvószenekarok fesztiválja Kalocsán Nem lehet véletlennek nevezni azt a döntést, amely szerint Kalocsán rendezték meg — első ízben — a ka­tonazenekarok fesztiválját. A helybeli együttes korábbi művészi produkcióit elismerve döntöttek úgy a rendezők, hogy itt találkozzon — a hét végén — az egri, a debreceni, a hódmezővá­sárhelyi és a szolnoki katonazenekar. Méltán tapsolt a közönség a kötele­zően előírt művek előadása után, s elismerését fejezte ki a fesztivál zsűri­­elnöke, Hidas Frigyes Erkel-díjas, ér­demes művész. Hidas Frigyes erre az alkalomra nagy technikai-zenei felké­szültséget igénylő művet komponált, amit a legszínvonalasaban a kalocsai zenekar adott elő. A kétnapos fesztivál csúcspontja a szombat esti gálaműsor volt. A város­kerti szabadtéri színpad nézőterén mintegy ezren hallgatták meg a 180 zenész hangversenyét. A kalocsai zenekar már az elmúlt években felhívta magára a figyelmet, és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két esztendő múlva ugyanitt rendezik meg a katonazene­karok fesztiválját. Képeinken a rendezvény pillanatait örökítettük meg. (Méhesi Éva felvételei.)

Next