Állami Tanítóképezde, Baja, 1946
Tánciskola megrendezésére az idén nem volt mód a téli nagy hidegek miatt. A tanulás komolysága lassan, de folytonosan fokozódik. Felügyelet. Október 24-én meglátogatta az intézetet Újvári Pál tankerületi főigazgató. November 22-én Takács Anna beosztott tanárnő a VKM. megbízásából az épület állapotát, a háborús károkat vizsgálta felül. Április 28—29-én Somogyi Géza tanítóképző-int. igazgató tanulmányi felügyelő, május 9—10-én dr. Fekete János tanítóképző-int. tanár tanulmányi felügyelő látogatta meg az intézetet. Szertárak, könyvtárak állapota. Az anyagi források szűkös keretei miatt a felszerelések szükséges mértékű gyarapítására még nem gondolhattunk. Inkább csak javítottuk, helyreállítottuk a rongált anyagot. Ennek eredményeképen ma már mindegyik szertárunk jól szolgálhatja a nevelőoktatás ügyét. A beszerzett javító eszközök és szerszámok segítségével a helyreállító munka tovább folyik. A könyvtár gyarapodásban nagy összeget jelent a minisztérium ajándékköteteinek és folyóiratainak küldése. A minisztérium előfizetése révén jutunk a Magyar Nyelvőr, a Magyarok, az Embernevelés, a Válasz, a Magyar Statisztikai Szemle, a Természettudomány Magyar Psychologiai Szemle számaihoz. Az ajándékkötetek száma 36 darab. Kirándulások. Az V. évfolyam a Tinódi énekegyüttessel május 3 7-ig Szegedre rándult ki Szabó Balázs és dr. Varga Károly vezetésével. A gyakorló általános iskola V. osztályát Meleg József osztályfőnök Pécsre vitte világot látni. A fiúkat a pécsi gyakorlóiskola növendékei látták vendégül. Alig várjuk, hogy a kedves vendégszeretetet viszonozhassuk. Egészségi állapot. Növendékeink többségének egészségi állapota megfelelő volt. A hűvös, nyirkos idő beálltával feltűnően sok volt a meghűléses betegségek felsokasodott száma. Súlyosabb eset csak kevés akadt. A kinnlakó növendékek mulasztása magasabb számot mutat, mint a bennlakóké, de ezt néhány nehezen ellenőrizhető, felelőtlen fiú magatartása okozza. Az iskolaorvos az összes előírt vizsgálatokat elvégezte. Minden növendékünket átvilágították a kórház tüdőosztályán. Feltűnően sok a tbc-gyanús növendék.Ezeket azonnal hazaküldtük. Még mindig előfordult egy-egy rühatkás bántalom. Kortünet a dohányos növendékek számának felnövekedése. Az iskolaorvos sok munkával járó feladatkörét dr. Rátvay József látta el. Segélyezés: 60—60 Ft havi ösztöndíjat kapott az áll. szociális ösztöndíj alaptól: Bajor Antal, Fórizs József (I. félévben) Kátai Szilveszter a (II. félévben.) (141.098 1946. III. fip. és 39.994 1947. III. b.) A VKM. 105.916 1947.V. 2. üo. sz. rendelettel összesen 880 Ft tanulmányi segélyben részesültek: Sántha Lázár I. o., Teleki István, Dékány Imre, Kapp József, Meszlényi Zoltán II. o., Eberhard Károly, Galántha Endre, Janics László, Szűcs László III. o. és Hanák Ferenc IV. o. tanulók.