Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-06 / 27. szám

1902. július 6. rommal kiképezd magadat. Remélem, hogy a nehezen nélkülözött kiadásaim ezen szempont­ból nem fognak kárba veszni. De az ismeretek szerzése magában véve még nem elegendő az okos életre. Vannak barátaim, magas állásúak, nagy tudományuak, kitűnő eszűek, de mert vallásos érzelmeiket elhidegülni, veszni hagyták, — boldogtalanok. És téged édes­anyáddal együtt nem akarlak tudományos boldogtalannak látni az életben, azért kivánom, hogy őrizd meg és ápold a vallásos érzelmeidet. A­ki a vallás tanítása szerint rendezi be az életmódját, annak nem esik nehezére a köte­lességteljesítés, nem jön összeütközésbe a polgári törvényekkel, nem tékozolja el könnyelműen az öröklött ősi vagyonát, megbecsüli embertársait, nem válik szégyenére a családjának. Példákért nem kell messze menned, munkat. Nagy családunkban, vedd a saját cs alá­kiterjedt rokonsá­gunkban mindenfélék estek már meg ; de egész tisztára ki tudom mutatni, hogy szerencsétlen, boldogtalan, elzüllött egyén csak az lett ebben a familiában, aki egyúttal vallástalan is volt. Te nem kivánod ezek számát szaporitani s hogy soha ne is szaporítsad, ezt adja a jó Isten, a kinek áldását ez­úttal is kérem mind­nyájunkra". Az így nevelt tanulón félreismerhetetlen az ifjúkornak legszebb dísze, a szerénység, meg­tisztelése mindannak, a­mi tiszteletre méltó. Szereti szüleit, hálás jótevői iránt, ragaszkodik tanáraihoz, megbecsüli a társait. Ha pedig kilép az életbe, a szabadság és egyenlőség magasztos eszméit nem fogja úgy értelmezni, hogy le kell rántani azt, aki magasabban áll, nehogy zavarja a társadalmi egyenlőséget, sárral kell megdo­bálni azt, a­kinek tisztább a jelleme, hadd legyen hasonló a többihez. Ellenkezőleg. A komoly munka kedve be fogja tölteni szerény körét, s nyugodtan élvezi a becsületes munka szerzemé­nyét. Ha megcsodálja is másoknak szerencséjét, de érdemeiket nem irigyli, babérjaikat megtépni nem igyekszik soha. Megkönnyebbül a lelkem, ha azon remény­ben zárhatom be a beszédemet, hogy az iskolá­nak ilyen irányú nevelési törekvése a szülői ház jóakaratú támogatására mindenkor számít­hat. Hogy legyen ! Tanítógyülés. A Zalavármegyei Általános Tanítótestület évi rendes közgyűlését Zala-Szent-Gróthon tar­totta Szalay Sándor elnök vezetésével. Reggel fél 9-kor a templomban gyülekez­tek a megye minden részéből szép számmal összejött tanítók, a Szentlélek kegyelmét esdve le munkálkodásukra. val vit­te oda Capuiet család életéből a nap­sugáré; megsiratták mikor idehozták, most már­igazán megkönnyezhetik, — most, már halott, mind a kettő, Romeo és Júlia, feküsznek végre egyesülve, az örök éjszaka honában. Íme a szerep, mely a nőt a férfi oldalán megilleti. A férfi magához emeli dicsőségében, magával sodorja bugásában, s Júlia a nő, vele szenved, meghal érte, ártatlan áldozatképen hervadva mint szép Ilonka, a liliomhullás egy­szerű kezdetleges, mégis oly megható tragi­kumában. S e gyönge alak mégis hivatva van hogy az erős férfit buktában feltartóztassa, de ha kell, vele bukjék el, vele haljon meg ! Ebben a szerepben vívta ki Porzsoltné a közönség óriás lelkesedését és ovációját. Mily kár, hogy ezt a ritka szép Te nem oszthattad meg velem. Mikor élvezetet e sorok napvilágot látnak, már elhagyta a kedves mű­vésznő Keszthelyt, itt hagyva két igazán szép est feledhetetlen emlékét. Üdv és csók ! Stefi. BALATON VIDÉK­E 3. Mise után a nagy vendéglő nagytermében folyt le a gyűlés, amelyen Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő és Horváth Imre városbíró vezetésével a város egész képviselőtestülete részt vett. Szalay Sándor filozófiai mélységű gyönyörű beszéddel nyitotta meg a közgyűlést, kitűzve azokat a magas eszmei szempontokat, amiket a tanítónak ugy az emberiség, mint a hazai kul­tura mivelésében szem előtt tartania kell. A zajos tetszést aratott beszéd után Ru­zsicska tanfelügyelő a következő beszédet intézte a tanitógyüléshez : Legújabb képes levelezőlspok nagykönyv ^p^k^kidéís^ kíííI^2^ Igen t. közgyűlés ! Ide oda két évtizede lesz annak, hogy a megyei ált. tanítótestület közgyűléseknek munkaprogramjába mindenkor beleillesztettem egy-egy irányító eszmét a tanítói hatásról, a tanítói közszellemről az iskola és társadalom egymásra való vonatkozásáról. Mert az a hitem, hogy a nemes gondolatok árjából a mi magasztos tanítói hivatásunk szilárd életnéz­letté fog kijege­ződni, az a hitem hogy a mi példánk életünk és hatásunk első­sorban képes arra édesgetni, arra késztetni a társa­dalmat, hogy vállaival odaálljon hozzánk szövetségesül a magyar kultúra céljainak hű támogatásában. Három éve annak, hogy Zala-Szt.-Gróth város közönsége példátlan buzgósággal fektette ezreit állami iskolájának pompás épületébe. Vezérelte a nemes ambíció, hogy szellemi és társadalmi központja legyen a Zala völgyé­nek, de el­őtte lebegett a magyar kultúra legtermészetesebb politikája is, mely a nem­zetiségi határok védelme mellett izmosítja a magyar földrajzi és művelődési gócpontokat. város Még ha felemlítem Önöknek, hogy az a talán egyetlen az országban, mezben három az állam­ felekezet egyenlő bizalommal kereste támogatását, akkor nem kell ma tovább mennem irányító eszmékért. A Zala völgyében a népiskolák viskói helyére a vallási erkölcsnek, hazaszeretetnek és ismereteknek díszes templomai emelkedtek, az anyagi áldozatok nagyságát csak a lelke­sedés múlta felül, melyet Z.­Szt -Gróth példája gyújtott ki egy nagy vidék lakóiból. Az a példa, melyről három év előtt meg­jósoltam, hogy e völgynek minden göröngyé­hez, hozzá fogja forrasztani a hazaszeretetben lángoló szivek dobbanását és a magyar faj ereje és elméjének fénye be fogja világítani az eget és lelkeket. El kellett mondanom mindezeket e perc­ben, melyben a zalamegyei ált. tanítótestület első közgyűlését tartja a zala-szt.-gróthi állami iskola felállítása óta. El kellett mondanom, mert itt is igazolva látom, mint már Zala vármegye igen sok váro­sában és községében az iskola és társadalom kölcsön­hatásának alapfeltételeit. A tanítót ki hisz az eszményekben ; a társadalmat, mely hisz a tanítókban. Ez a hit ott ragyog jelmondatul a zala­szent-gróthi iskola homlokán, maradjon örök tanulsága mai együttlétünknek. Isten áldja mindnyájukat! A hévvel előadott szép szónoklatra, amely­nek minden szava megtalálta az utat a tanítók szívéhez, Horváth Imre városbíró üdvözölte a város nevében a tanítókat , míg a tanítók ré­széről az elnök mondott köszönetet, a jegyzőkönyv hitelesítésére Kán Irma és Banekovics János nagykanizsai tanítókat kér­ték fel. Az évi jelentést levette a gyűlés a napi­rendről, mert a központi választmány jegyző­könyveiből ismeretesek. Ezután a felolvasásokra került a sor. Nagy Ferenc draskoveci tanító az irvaolvasás tanítá­sának újmódjáról értekezve, nálunk a Dreiszi­gettől kezdeményezett móddal, a nyomott nagy betűk tanításával óhajtja az irvaolvasás meg­kezdését. E mélyreható változtatásban a gyűlés azonnal nem foglalhatott állást, azért áttérve a következő tárgyra, Horváth János zalaegerszegi tanító a tanítói fizetések szabályozásáról tartott érdekes felolvasást, melynek javaslatait a köz­gyűlés elfogadta. Bóri Imre keszthelyi igazgató tanító az ifjúság erkölcsének megóvásáról tartott előadást. Ruzsicska tanfelügyelő már nemzeti szem­pontból is meleg barátja az ifjúsági egyesüle­teknek, ezeket teljes erejével támogatni kész s elvárja Zala vármegye tanítóságától, hogy az egyesületek érdekében teljes hivatás szeretettel munkálkodni fog. Ekk­or érkezett meg Jankovich László gróf főispán üdvözlő sürgönye, amelyet nagy éljen­zéssel fogadott a közgyűlés, s erte táviratilag köszönetét fejezte ki. szerb Banekovics János Nagy-Kanizsáról a szak­tanítóképzés és képesítésről tartott fel­olvasást, amely hosszabb eszmecserét keltett. Ennek összegezve a vita folyamán s az előadó felolvasásában elhangzott eszméket, a követke­zőleg öszegezte a gyűlés által elfogadott ja­vaslatot: Négy évi polgári és középiskola okvetlenül megkívánandó a tanítóképzőbe való felvételnél, a felvételi vizsgálat eltörlendő, a tanítóképző 4 évfolyamának elvégzése után azonnal záró­vizsga s utána 1—2 évre pedagógiai vizsga tartassák. Brauner Lajos csáktornyai tanitó az uj gondnoksági utasításról tartott élénken megirt s alapos tanulmányra valló értekezését s a benne foglalt javaslatokat a gyűlés helyesléssel fogadta. Ruzsicska e tárgyhoz hozzá szólott a fel­olvasónak pedig jegyzőkönyvi köszönetet sza­vaztatott. Indítvány: A tanulmányt kiadja a központi választmánynak, hogy ennek alapján javaslatot tehessen. Az alapszabályok módosítását a közgyűlés elfogadta és elhatároztatott, hogy a nagyméltó­ságú vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fog felterjesztetni. A jövő közgyűlés meghatározására a köz­ponti bizottság megbízatott. Kertész József és Vári József megválasz­tattak alelnököknek, Banekovics János pedig pénztárnoknak. Következett a társasebéd, mely egy kedélyes együttlét mellett ismét egy tanul­ságos nap nyert befejezést. T. Képviseleti gyűlés. Julius 3 án délelőtt 10 órakor nyitotta meg Nagy István városbíró városunk képviselő­testületének rendkívüli gyűlését. A képviselők kevesen voltak. előadó A t­árg­­sorozat előtt a városi jegyző, mint bejelentette, hogy a járda-szabályren­deletet, a miniszer a felek felfolyamodó elutasí­tásával, jóváhagyta. Minek következtében a fő­utca* (Kossuth­ utca) keleti oldalán lakók fel fog­nak szóllittatni, hogy járdájukat,­­ megkészíttetni még a nyár folyamán egyöntetűen siessenek. Ugyancsak a jegyző jelentette be a kép­­­viselőségnek, hogy Festetics György szobrára a leleplezés alkalmával a város közönsége ne­vében koszorú helyeztetett. Az uj Lajka­ utca lakói képviseletében Ve­háp Ferenc és Kenesey Zsigmond básztulajdono­sok kérik, hogy az utca szabályoztassék. Mint­hogy a város azt az utcát oly feltétellel csa­tornázta, hogy a szabályozást egyetértőleg in­tézik el, felhívatnak a folyamodók, hogy az ügyet, saját felelősségükre intézzék el. A városháza kibővítésére árlejtés hirdet­tetett júl. 10-re. A jelenlegi kórházkert (községi elemi iskolai faiskola) 8000 k.-ért áruba bocsájtatik. fiú-A honvédtisztikar lakbérpótléka ügyében a minisztériumtól az érkezett le, hogy a lak­bérosztályzat 1906 előtt meg nem változtatható. A képviselőtestület nem ezt kérte a miniszter­től, mert azt úgy is tudta, hogy a törvények értelmében 5 éven belül a lakbérosztály meg nem változtatható, hanem arra kérte a minis­zert, hogy a pótlékot, vagyis a mennyivel ke­vesebbet kapnak a tisztek az új lakosztályzat értelmében, az állampénztárból utalja ki addig is, a­míg a lakbér megfelelő módon újra meg

Next