Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-03 / 1. szám
2. BALATONVIDÉK 1904. január 3. Darányi Ignácz, kinek neve azon magyarok közé tartozik, kikről büszkeséggel szól a magyar ember ; — ugy látszik, utóda is helyes nyomon halad — és egyes tudósokat, filozófusokat, a világ nagy problémáinak ismerőit hozzászámítva: a a kath. papság. Mikor pedig ezen alakok mellett holmi törpeségek hirdetik feltűnési viszketegtől indíttatva ismereteiket, természetes, hogy komoly ember nem törődik velünk. Mert nagyon nehéz a felnőtteket nevelni. Kisebb hibát követ el az a társadalom, mely azért nem foglalkozik a szociális eszmékkel, mert nem ismeri, mint azok, kik azt hiszik, ismerik, és — sajnos — foglalkoznak is vele. Ezen napokban fehér karácsonyról, fekete karácsonyról sok szó esett a lapokban. Nem ugyan szószerinti, de átvitt értelemben, mint az eszme s a rideg anyag személyesítéséről. Pedig valójában sem fehér, sem fekete, hanem vörös karácsony volt ez. agitátorok járták-rótták Szocialista mindenütt az egész ország útjait, megbeszéléseket tartva, hadi terveket készítve, vidéki központokat alkotva. A háló mind jobban és jobban szorul. És ha a társadalom nem siet segítségére azon szervezeteknek melyek e romboló munkát ellensúlyozni hivatva vannak és ha nem támogatja erkölcsi súlyával azokat az önzetlen gazdákat. »csukásokat«, ügyvédeket, tudósokat, tanárokat, szövetkezeteket kis embereket, kik a hit és az igazság fegyverével kezükben, lelkesedés tüzével a szívükben vették fel a harcot a rombolás szellemével: bizony-bizony magára vessen a társadalom, ha későn ocsúdva fél, az ölelő, de polyakarokból szabadulni többé nem tud . . . Amennyire sikertelen volt politikai és közgazdasági életünk, olyannyira sikeres volt a szocialistáké. De van, szomorú lenne, ha nem volna, vigasztal tény is. Sokszor segít a természet a betegen, mikor az orvosi tudomány tanácstalanul áll előtte. A nép életének talos orvosa, az állam, nem hivatalod a sok bajon segíteni. Beteg maga is. Szervezete nem működik. A természet, a társadalmi erők állottak össze és a szövetkezetek által igyekszik pótolni az orvos gyenge erejét. Örvendetes haladás észlelhető e téren. A szomszédos Somoggye állapotát e tekintetben vármebárki irigyelheti. Nem licitáltatott se az állam, se uzsorás, se város, se a megye, se takarékpénztár úgyszólván soha. Még örvendetesebb, hogy nálunk is mozognak, sőt vármegyénk élére épen e szövetkezeti eszmének oly lelkes bajnoka kerül, mint Hertelendy Ferenc. Tőle sokat várunk e téren , tán megmozdítja az eddig idegenkedő vagy az ügyet nem ismerő szellemeket is. Szellemi szónál álljunk meg egy pillanatra Ha az eddig tárgyalt jelenségek között sok az aggodalmat keltő és van örvendetes is, úgy még egyet figyelhetünk meg: a közömbösét Lakosságára nézve oly kicsiny város kevés dicsekedhetik akkora intelligenciával, mint Keszthely. S a szellemi élet terén mégis, mintha közöny, pangás, stagnáció volna. Pedig faktor is, helyes volna elég valami élvezetesebb szellemi élet kifejezésére, hol a mindennapi élet küzdelmeit, ellentéteit, nehéz fáradságát egy kis szellemi és szórakozással lehetne frisseséggel felváltani. Annyn egylet s az egyletek élén és tagjai közt annyi művelt ember van, hogy kellene és lehetne egy oly központot teremteni, hol az a sok erő összefogva, összetartana és szellemi élvezetekkel szórakoztatná a közönséget. Vannak egyesületek, melyek a szellemi élvezetekre is kiterjesztik figyelmüket ; ilyen pld. az ének- és zenekedvelők egyesülete, az iparos dalkör, a kath. Legényegylet, az önképzőkör, melyek helyes közzel megpróbálkoznak ilyen téren is nyilvánosan fellépni. Legnagyobb kitartással a kath. legényegylet teszi ezt, mely évenkint 10—12 felolvasást szokott tartani, de sajnos, a közönség végtelen közönyével kell megküzdenie ! Azon egyesületet, mely első sorban volna hivatva a vezető szerepet betölteni, a kaszinót készakarva említjük meg utolsó sorban, mert fel akarjuk hívni figyelmét, hogy e téren is lépjen más városok kaszinóinak nyomába, hogy ne csak tagjainak, de a nagy közönségnek is szerezzen némi szórakozást. Más városokban irodalmi körök, műkedvelő énekesek és zenészek körei vannak, melyek eredetüket, irányításukat a kaszinóktól kapták. Nagykanizsán Székesfehérvárott, Sopronban Győrben mily szépen virágoznak ezen egyletek! A nagyközönség pedig mindig kitünteti őket tömeges pártolásával. Nálunk is lehetne talán ily irodalmi, ének- és zene-egyletet alkotni, mely nem a már meglevő ilyen egyesületek ellenére és elnyomására szolgálna, hanem mintegy kiegészítésül és összekötő kapcsául a többieknek és a nagy közönségnek. Egyik sem veszítene, s a nagy közönség és a szellemi élet pedig nyerne. Úgy halljuk, hogy hallatszanak már hangok ennek szükségességéről. Hogy történetében, hanem alkotó része, illetőleg láncszeme annak a népies magyar költészetnek, mely a századok során soha meg nem szakad, hanem egyre élt és fejlődött. «Egy része a történeti népköltészetnek — írja Erdélyi Pál, a kötet ismertető előszavában : — harminc negyven esztendőnek (1670—1711) költői formában való megnyilatkozása. Nem önálló, hanem ez idő szerint a legjobb fró képviselt és ismét fejezete a népi költészet történeti fejlődésének.» Végig lapozván ezt a szép kötetet, melynek tartalmát Erdélyi Pál nagy szeretettel és finom ízléssel válogatta össze a «Kuruc költészet, gyöngyeiből, megelevenedik előttünk az a legendaszerü kor, melynek emlékét ma már csak a «Rákóczy-induló» őrzi köztünk. És, a mint erre a szilaj indulóra gyorsabb pezsgésbe jön a vérünk, ugyanúgy hevesebb lüktetésbe kezd a szivünk is, ntünk révedezve jár az izzó mialatt, a szóhazaszeretettel telitett fekete betűkön, mert minden sor egy-egy fohász a szabadságért s egyegy fogadás, hogy vérük is kivívják ezt a szabadságot, hullajtásával, a mely fájdalom! — elveszett akkor, és pedig sok időkre veszett el ! Rákóczy, Bercsényi és a «TÍtéz magyarok vezéri , az Bezerédi áruló Ocskay, a t fejedelem villáma», a rettenetes vak Bottyán, s a kuruc világnak valamennyi, többé !kevésbt>a hires és hírhedt szereplője, föl egészen Károlyi Sándorig: mind előfordulnak e dalokban, viselt dolgaik érdeme vagy becstelensége szerint, a melyben «kiállott Rákóczy a munkácsi sáncra, — Reá támaszkodék pántos pallosára* . . . E szomorú pillanatig váltakozva csendül meg a «Kuruc költészet»-ben, a hol dicsőségesen fölragyogó, hol veszedelmes zátonyra futott, szabadságnak az ujjongása és keserűsége, aszerint, a mint a Rákóczy fegyverei győztek, vagy vereséget szenvedtek. Ettől kezdve azonban, miután a szabadság ügye elveszett,, csupa fájdalom sir a török sip, vagy a magyar tárogató hangján s a szerencsétlen ország állapotát semmiféle korfestő rajz nem jellemezhetné hívebben, mint a kötetnek utolsó előtti dala, melyet,ide iktatunk : Rákóczy, Bercsényi! Ragyogó vitézek! Napkelet tájiól, fegyverre kelések, És, a mint fölkeltek, fohászuk égbe szállt: „Segits meg, Istenünk, harcaink hevén át ! Segits meg, Istenünk ! És Te, Szűz Mária, Hogy el ne pusztuljon magyarok hazája ! Magyarok hazája, oly dicső volt hited, Hogy aranyalmának neveztek el téged." Magyarok hazája, aranyos szép alma, Ki téged őrizett, hideg hant takarja. A cunn költészet* a «Magyar Remekírók »-nak minden esetre egyik legszebb és legértékesebb kötete. Ugyanezt mondhatjuk a Széchenyi István gróf munkáinak első kötetéről is, melet Berzeviczy Albert rendezett sajtó alá. A hosszú bevezető tanulmány, melyet a kötet élére írt, talán a legértékesebb azok közt, melyeket, valaha «a nemzetébresztő legnagyobb magyar»-ról irtak. Meglátszik rajta, hogy nemcsak szereti Széchenyit, hanem alaposan ismeri mind lelki és kedély világát, mind politikai és társadalmi munkásságát is. Sikerrel védi meg ama nemrégiben támadt tendenciózus törekvés ellenében, mely szeretné föláldozni Széchenyi nagyságát a Kossuthkultusz oltárán, s igen helyesen jegyzi meg, hogy nemzeti pantheonunk mindkettőt — Széchenyit is, Kossuthot is — csonkitatlan nagyságában fogadhatja magába egymás mellett is; mert ist, hogy működésük egy időben ellentétes volt, nem csökkentheti annak a ténynek az értékét, hogy mindkettőnek tüneményes alakja a mi hazánknak, a mi történetünknek ékessége." Az alma lehullott, csutkája van csak meg. Mióta az ország labanccal tele lett, Széchenyinek ebben az első kötetében a Hitel, Világ, Stádium és az Utirai- KESZTHELYEN, Keszthelyi & gazdász papír • • 50 finom csont levélpapír, 50 boríték díszes dobozban 1 korona 20 fillér, ^apViató Sujárt«zl«t> 3 ° zs<?f könpt> és papírkereskedésében