Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

I -­­J ^ ,<r­­ , e' , X*' 't'. XIX. évfolyam. f / Keszthely, 1915. január 3. 1. szám. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal a­­ volt Gazdasági Tan­intézet épületében . BALATONVIDÉK fSpMV­ B­ ^ TÁR ÍARNAP. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — í Fél évre . . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szám ára — K 20 f Nyilttér soronkint 1 korona. POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzes utalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhiva­talba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­hivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. V 1ÁN Túl az izgalmakon. Megtörtént a biróválasztás, mely Reischl Imre eddigi város­bíró győzelmével végződött. A jelöléssel, vá­lasztással járó hullámok zajlása is elcsende­sült és ez jól van így, mert most kezdődnie kell az alkotó munka kitervezésének, a főbb szempontok kitűzésének a város haladása, csinosítása kérdésében. Nagyon jó lesz, ha a szenvedélyes ajkak itt is, ott is, elnémul­nak. Reischl Imre rokonszenves egyénisége, úgy hisszük, biztos záloga lesz annak, hogy a város polgárainak nyugalmát a túlbuzgók nem fogják megzavarni s mindenki meg fogja tőle tanulni, miképen kell a közért az anyagi érdekek teljes kizárásával önzetlenül munkál­kodni. Ilyen értelemben üdvözöljük az uj város­birót s kívánjuk, hogy a gátak ledöntése után azokat a szép terveket, melyekről eddig csak álmodoztunk, városunk javára megvalósít­hassa ! Az uj év. Az 1914-ik év sötét lapon, véres betűkkel lesz bejegyezve a történelem könyvébe. Emlékezet óta ilyen rette­netes esztendő még nem virradt a ma­.­arra, mint az elmúlt. A válságos gazdasági viszonyok mellett világhá­ború zúdult a nyakunkba. Búból, baj­ból tehát bőven kivettük a részünket, csak az öröm kerülte el messzire por­tánkat. Mintha csak a felsőbb hatal­mak ki akarták volna próbálni a ma­gyar nemzet béketűrését, kitartását, hitét és reményét, olyan szigorú esz­tendőt mért ránk a magyarok Istene. A letűnt 1914-ik esztendőre szí­vesen borítjuk a feledés fátyolát és sze­münket vágyakozva emeljük az 1915. év hajnalának láthatára felé. Hitünk, reményünk, hogy a világháború, mely oly sok existenciát tett tönkre, mely annyi családot döntött gyászba, mely oly sok asszonyt tett özveggyé és gyermeket árvává, nemsokára véget ér s hogy új és boldogító eszmék su­garai fognak ez év folyamán bevilágí­tani a múlt sötét zugaiba és világos­o­s­ságot fognak teremteni ott, ahol eddig a félhomály penészgombái szaporodtak. Hisszük és reméljük, hogy Ma­gyarország politikai és társadalmi rend­jében üdvös metamorfózis fog végbe­menni. Nem emberek csinálnak törté­nelmet. Az emberek csak exponensei a kornak, az időnek és ha valaki bele akar kontárkodni törvényszerű lefo­lyásába, azt irgalmatlanul elsöpri. Előttünk az uj esztendő. Még le­pel takarja eseményeit és mi kutató, kíváncsi szemmel keressük, hogy mi van mögötte. Pedig talán jobb így, hogy nem látunk mögéje, talán sok is van ott, amit ráérünk megtudni. De bármilyen legyen is a jövő, balsors a hitünket meg ne ingassa, jószerencse ne tegyen elbizakodottá. Vágyainkban, reményeinkben ne le­gyünk túlzottak, mert ez biztos csaló­dáshoz vezet. Egyszerre nem érhetünk el végcélunkhoz, mert a haladás útja hosszú és göröngyös. Számot kell vetnünk a múltak mulasztásaival is. A rozsda a csorba csak hosszú kö­szörülés, csiszolás által távolítható el a kard pengéjéről. Legyünk bátrak, elszántak, össze­tartok s emelt fővel ugyan, de imád­sággal ajkunkon köszöntsük az uj esz­tendőt. Imádságunk szálljon ahhoz, aki az idők végtelenségének magaslatán trónol és kérjük tőle, hogy legyen ir­galmas hozzánk, teljesítse legfőbb óha­junkat, e kies város polgárságának anyagi és szellemi boldogulását. Ve­gye le rólunk e nehéz keresztet, kí­méljen meg bennünket minden csa­pástól és teremtsen békességet és kölcsönös szeretetet közöttünk ! A BALATONVIDÉK TARCÁJA Uti emlékeimből. Irta SZOLLÁR ISTVÁN. (Folytatás.) A Zwinger tulajdonképen kiegészítő ré­sze a Múzeumnak. Nevét a kertről nyerte, melynek területén emelkedik. S m­íg a hos­­szúkás négyszögletes múzeumépület a legne­mesebb renaissance-styl megtestesülése, addig az emeletes galériákkal összekötött hét pa­villonból álló Zwingeren a barokk az ural­kodó, bár egyes kontúrok és részlet­munkák rokokko­ stylbe árulnak el. A hatal­mas építmény gyönyörűen parkírozott teret zár körül, melynek közepén Friedrich August monumentális szobra áll. E térről körülte­kintve szépségében áll előttünk az egész Zwinger, mely a műértőnek és laikusnak egyaránt felemelő és elragadó látványt nyújt. A Múzeum és a Zwinger nagyértékű gyűjteményeket foglalnak magukban. A Mú­zeumban van a híres képtár, a rézkarcgyüj­temény és régiségtár, a Zwingerben az állat­tani, növénytani, ásványtani, néprajzi és a fizikai osztályok vannak elhelyezve. Bennün­ket leginkább a képtár vonzott. tottuk hát lépteinket s belépvén ide irányt­a fogerba, egy polyglott nyelvű társaságba kerültünk, mely szinte megostromolta a pénztári jegyért. Képviselve volt e vegyes ajkú társaságban a vén Európa minden nemzete. Sőt láttunk egy pár ferde szemű japánt és vezetővel járó amerikai misseket is. A bábeli hangzavarban elvétve egy-egy magyar szó is ütődött füle­inkbe, tehát nem mi voltunk csak egyedül magyarok s ezt oly jól eső érzéssel vettük tudomásul. A tesven a jegyváltás nehézségein, meg­indultunk a képtár sokágú labirinthusában. A gyönyör és elragadtatás, a csodás váltakozó és fokozódó érzetét, melyet áhítat belő­lünk laikusokból a művészi alkotások itt fel­halmozott remekművei kiváltottak, hiába pró­bálnám szavakba foglalni. A képtár jellem­zéséül pedig elég tán azt felemlítenem, hogy a Gemäldegalerie az egész világ képtárai kö­zött gazdagság és műbecs tekintetében a har­madik helyet foglalja el s hogy benne a régi és újabb festőiskolák­ minden hírneves művé­sze képviselve van. Őszinte örömmel és büsz­keséggel tapasztaltuk, hogy a művészet hal­hatatlanjainak a felszentelt csarnokából a ma­gyar festőművészet dísze és büszkesége , Munkácsy Mihály sem hiányzik. Remek alko­tásának — Krisztus a keresztfán — majd annyi időt szenteltünk, mint Raffael páratlan sixtusi Madonnájának vagy Tizián Adópénz c. utolérhetetlen művészettel megfestett képének s a többi csodás mesterműveknek. A képtár helyiségeiben eltöltött pár óra felejthetetlen lesz örök időkre előttünk. Gyö­nyörtől megittasult lélekkel, de keserű­ irigy­séggel sziveinkben afölött, hogy mind e mű­élvezetet a magyar csak külföldön találhatja fel, — hagytuk el a képtár helyiségét. A nem kevésbbé értékes rézkarcgyüjtemény osztályá­ban tett rövid séta után búcsút vettünk a Zwingertől. Délutáni programmal Dresden egyéb középületeinek és sétatereinek megszemlélését tű­ztük ki. Rövid ebéd utáni pihenés után tehát újra nyakunkba vettük a várost. Az elegáns Seestrassén át indultunk útnak, melyen al­kalmunk volt megcsodálni a vaskancellár egy igen sikerült álló szobrát, mely Dresden ed­dig látott számos szoborműve között a leg­jobban megnyerte tetszésünket. Majd az Alt­marktra értünk, hol a Siegesdenkmal, a régi városház és Kreuzkirche kötötte le hosszab­ban figyelmünket. A Kreuzkirche mellett meg­csodáltuk az öt utcára néző, öt udvarral ren­delkező és 100 méter magas toronnyal ellá­tott új városházat, mely a román és germán­styl érdekes keveréke. Különösen hatásos az épület Rathausplatzra néző frontja. A hosszúkás Georgsplatzot szegélyző pompásabbnál pompásabb paloták előtt el­haladva Dresden óriási kiterjedéssel bíró re­mek sétaterére értünk, mely egységessége da­cára szakaszonkint más és más elnevezéssel bir. A Bürgerwiesennel kezdődik s ebből ága­zik ki balra a Princ Johann Parkgarten, majd a Sportplatz, míg folytatásai a Zoologischer Garten képezi, amely mellett még az emlitet­tek összességénél is nagyobb kiterjedésű Kö­niglichegrosser Garten terü­l el. A nagy gond­dal ápolt ültetvények közt kanyargó árnyas utakon akár napestig elbolyonghat a sétáló anélkül, hogy sétautja egyhangúvá válnék. A park újabb és újabb szemet gyönyörködtető kedves változatot mutat s nyújt olyan üde és friss levegőt, mintha nem is a város terüle­tén belül, hanem valahol messze künn a sza­bad természet ölén járna az ember. A dresdeni gazdag polgárok nem is hagyják el még a legforróbb nyárban sem imádott szülővárosukat, mindössze a Dres­dennel szorosan összeépült, de külön közigaz­gatás alá tartozó elbeparti Blasewitz város­negyedben levő villáikba teszik át lakásukat. Por, szemét, füst, bűz és egyéb pesti mizéria Dresdenben ismeretlen fogalom , tehát nincs

Next