Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-01-07 / 1. szám

XXI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10 — K Fél évre . 5 — K negyedévre 250 K Egyes 57. ára 0 20 K Nyilttér soronkint I kor. Keszthely, 1917. március 1. KESZTHELY, HÉVIZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. 10. szám. Kéziratokat a szer­kesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbizatá­­sokat és reklamáció­kat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadó­hi­vtali Interurbán : 15. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal KOSSUTH LAJOS­ utca 58. szám. Az uj év hajnalán. Lezajlottak a koronázás történelmi jelentőségű eseményei. Egy szép álom­nak tűnik fel az egész, melyből szinte nehéz a felébredés s mely messze, az ország határain túl veti káprázatos fényét. E káprázatos fényből az „Uj Magyarország" körvonalai kezdenek kibontakozni. Ha a lelkes fogadtatást nézzük, melyben az ifjú királyi párnak Buda­pesten, az ország szivében része volt, azt is mondhatnánk, hogy bevonulá­sukkor a magyar nemzet szivébe vo­nultak be, egyéni szeretetreméltóságuk glóriájával fejük körül. Jöttek, hogy fogadják népük hódolatát s hogy el­fogadják tőle a koronát, a földi hata­lomnak szimbólumát. A bevonulás ünnepi dísze a re­ménység ködében élő magyar udvar­tartás fényét idézte szemünk elé. Ez a boldog reménykedés azonban ugy tetszik, már­is több a reményífe­. Az uj királyt régi ismerősként üdvözölte az ország népe. Ama hosszú idő alatt, mely a háború kitörése óta eltelt, a nemzet sorsa szinte összeforrt Károly trónörökösnek s most már királynak sorsával. A nagy ellenséges áradat egyaránt veszélyeztette mindkettőjük jövőjét s hogy most vér és halál hekatombáin keresztül napfényes dicsősséggé ková­csolták egymás iránt meg nem rendült bizalmukat : a koronázás e rettentő küzdelem gyönyörű apoteozisául tűnik elénk, mely azt reverálja a világnak, hogy a régi fényes életre keltett Bu­davárban Európa történetének egy ré­sze zajlott le. egész A bizakodó reménység és érzések tömegével vagyunk eltelve az új király jövendő politikája iránt. Azok után az események után, amelyek a legutóbbi napokban a monarchia má­sik felében lezajlottak, mind tisztábban áll előttünk az a tény, hogy Károly király a tettek és nagy elhatározások embere. A kapcsot, mely eddig felsé­ges személyét a magyar nemzethez fűzte, remélhetőleg még szorosabbra vonta a koronázás szépséges hangulata. Hisszük és reméljük, hogy meg fogja érezni a magyar nemzet legtit­kosabb óhajtását és hogy valóra fogja váltani belőle azt, aminek teljesülése a király és nemzet közös érdeke. Ez a vágy vezette Mag­yarorszá­got, amikor feltétlen hódolatát a meg­koronázott király trónjának lépcsőjére­­ helyezte. IRDETÉSEKET FELVESZ­­­­A KIADÓHIVATAL: A balatoni villamos müvek. Mult számunkban ismertettük Horváth István tollából a balatonparti villamos művek jelenlegi helyzetét. Pár nappal később Kelemen Béla fog­lalkozott a Somogyi Hirlap hasábjain a nagyszabású s a Balatonkultusz fejlesztése szempontjából oly nagyfontosságú üg­gyel. Úgy az ügynek, mint olvasóinknak szolgálatot vélünk tenni, ha a terjedelmes s a villamos művek eddigi történetét kimerí­tően ismertető cikkből átvesszük a követ­kezőket : Éppen egy éve, hogy a közművek sorsa kedvezőtlen helyzetbe került, de a kormány elhatározása megmentette. A honvédelmi mi­nisztérium felügyelete alá jutott a telep tar­tozékaival együtt és a miniszter utasította a Balatoni Szövetséget, hogy az üzemet a fon­tos közérdekre való tekintettel, továbbra is fenntartsa. Ezzel a közművek sorsa végér­vényesen biztosíttatott. Hogy pedig véglegesen rendezést nyer­hessen, eziránt a szövetség múlt év augusz­tus 27-én Balatonalmádiban tartott közgyű­lése akként határozott hogy igyekezik más­félmillió alaptőkével részvénytársaságot szer­vezni, a részvényaláirási ivek kibocsátásának dolga azonban különböző hátráltató körü­mények miatt annyira eltolódott, hogy a részvényaláirásra csak három heti idő maradt. Ez alatt az idő alatt több, mint egy millió koronát jegyeztek, sajnos, azonban az egész másfélmillió korona jegyzésre nem került s igy a részvénytársaság meg sem volt alakitható. E helyett ujabb alapitói érte­kezlet volt, amely az ujabb részvényaláirási határidőt 1917. évi január hó 31-ben állapí­totta meg. A részvénytársaság megállapítása Nagymama. . . . Künn kigyuladnak az ócska pet­róleum lámpák és gyér világosságot terjesz­tenek sóhajtva a zimankós, téli estébe. A szél búgva, rohan végig a vén nyárfák alatt és megremegteti a csodás, jégvirágos ablak­táblákat. Benn, a melegen, barátságosan duruzsoló kályha és a lámpa csillogó fénye­s vidám beszélgetés mellett gyorsan múlnak az órák, a percek. És olyan csodásan szép egy-egy téli este ! Az apa újságok közé temetkezve ül a nagy, fehér terítővel borított ebédlő­asztal mellett, miközben óriási füstfelhőket bocsát maga körül. Az anya, a holnapi ebéd prog­rammját tárgyalja a legnagyobb­ leánnyal, Máriával, aki azonban csak néha felelget és szórakozottan, a hozzá intézett kérdésekre. Mélyen lilő, sötét szemeivel, a lámpa vilá­gába bámul s a lelke messze száll oda, ahol valaki az­­ ágyú h­ideg csövén irja a kuszált sorú, rózsaszínű lapokat. A fiú Gyuszi, ver­seket farag; egy ötlete van megénekelve minden versében­: — Csak menni, menni, messze. Katonáékhoz huz a gyermek szive ! — A lelke csupa tűz, perzselő melegség. Kár, hogy még a gyermek­szoba lakója. A vén fotelben nagymama ül. Ezüstös haján meg­csillan a kályha csillogó lángja és fényes glóriát von a kedves fő köré. Lábainál, az apró zsámolyon Iluska ül, a kék szemű, álmodó gyermek, alig tizenöt­éves , szőke fejét a nagymama puha hajtva, mesél valami nagy, édes titkot. ölébe — Látnád csak nagymamikám, milyen nagyon szép ! Az arca csupa láng és a sze­mei ! ? Nagy, meleg, beszédes — és kék ! Imádom a kék szemeket. Apának is és ne­ked is ilyen van nagymamikám ! És mikor beszél, mikor az ő verseit szavalja, még szebb, ezerszerte szebb ! Olyan . . . mint . . . Nem is tudok hozzá hasonlót ! — Nagyon szereted ? És meg is mondtad már neki, gyermekem ? ! — Óh n­agymami, azt nem lehet ! Mert ő biztosan elmondaná a barátainak ! De én nagyon szeretem. Csak neked merem meg­mondani nagymamika, mert te olyan ara­nyos, drága, jó nagymama vagy ! — Bohó vagy gyermek ! — És mikor­ tudod ő kérdi, hogy én őt . . . hogy én őt . . . hiszen úgyis tudod nagymamika, hogy mit ?! És én nem szólok semmit, akkor azt mondja, hogy ismerem-e Arany­­ Tetemre hívását. Mert hogyha nem, akkor ő úgy tesz ! De ugye nagymami, azt nem teszi meg ? Mert akkor én is . . én is . . meg . . ha . .­lok. — Né légy csacsi sem teszi meg ! De miről gyermek ! Azt úgy szoktok beszélni, ha csak ketten vagytok ? Kérdi továbbá a nagymama és becézve simogatja csacsogó unokája arcocskáját. — Oh nagymamikám, azt meséli, hogy ő majd végez az iskoláival és lesz egy szürke négyes fogata és eljön. És elviszi a babát. Igen. Így szokta mondani mindig, ha jó kedve van :— Baba! És sok­sok szobánk lesz és virágunk, galambunk. És mindig elmegyünk messze ki az erdőbe ketten. Ugye nagy mamika neked is volt, ilyen ilyen valaki. . . és ő is mesélt neked sokat sokat . . . — Régen volt ez már gyermekem. . . Akkor még nekem is nyíltak a virágok, ne­kem is dalolt a madár, kacagott a napsugár, dal. Annyi idős voltam, mint te. Ő már nem járt iskolába. Szép, magas fekete fiú volt. Mesélt halkan a nagymama, ráncos öreg kezével megsimítva homlokát, mintha össze­akarná szedni minden gondolatát. — És irt ő is verseket ?_ — Nem gyermekem ! Ő komoly fiú volt. Nem igért sok szobát, csak két kicsi zugot, nem igért virágot, ábrándot, négyes fogatot, feltárta előttem az élet szürkeségét, az utat, melyen haladnunk kell, mely tüskék­kel van tele és göröngyökkel, melyek gyö­törnek, sebeznek. — És te elmentél volna vele ? — Igen gyermekem ! Mert szerettem és ő is nagyon-nagyon szeretett ! És aztán ? Mi lett tovább nagy­­­­mami ? És akkor, mondja tovább a nagymama könnybe boruló szemekkel — aztán jött egy nagy vihar, egy isteni küzdelem : 1848. — Amikor Petőfi . . . — Igen ! Amikor Petőfi is kezében a

Next