Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1955. (6. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

2 Öntöde. 1955. 1. sz. túlhevítő zóna magassága ily módon periodikusan süllyed, illetve emelkedik aszerint, ahogy a koksz elég, vagy az akna töltetéből eredeti szintjét újból kiegészíti. A megolvadt fém túlhevítési fokát döntően a túlhevítő zóna magassága határozza meg. Ha a túl­hevítő zóna magassága csekély, a viszonylag rövid idő, mely alatt a vascsepp az alacsony túlhevítő zónán keresztül halad, nem elég ahhoz, hogy ott kellően túlhevüljön. A túlhevítő zóna nagyobb szintsüllyedéseiből folyó hőfokvisszaeséseket még a zónahőfok maximumának lényeges emelése segít­ségével sem lehet teljesen kiegyenlíteni, tehát a túlhevítés foka elsősorban a zónamagasság függ­vénye, s csak kismértékben függ az olvadás sebes­ségétől, illetve a zóna maximális hőfokától és az adag összetételétől. A korábbi fejtegetéseinkből következik, hogy minél nagyobbak a vasbetétek, illetve a hozzá­tartozó kokszadagok, annál nagyobb a betét le­olvadása során előálló szintsüllyedés, annál cseké­lyebb lesz annak a vasolvadéknak túlhevítési foka, amely a vasbetét teljes leolvadásának befejezte előtt olvad meg, mikor a túlhevítő zónaszint a legalacsonyabb (közvetlenül a szinthelyreállítás előtt). Az 1. ábra a) és b) diagrammjai szemléltetik a szintmozgás mértékét nagy- és kis vasbetét ada­golása esetén. A vasbetét megolvadása mindkét esetben a hf, illetve N­ x magasságban indul meg. Mivel hx — Ha a túlhevítés foka a vas betét olvadásának kezdetén azonos és azonos is marad mindaddig, míg a zónaszint-süllyedés a H2 magassági szintet le­felé el nem hagyja. Ab) diagrammon ábrázolt kisebb betétekkel dolgozó jára­t túlhevítő zónája ezen a magasságon éri el a legalacsonyabb szintet (kritikus zónaszint), ahol a vasbetét megolvadása befejeződik és a vasbetét felett elhelyezkedő adag­koksz a zónaszintet ismét az eredeti N­v magas­ságra egyenlíti ki. A nagy adagokkal dolgozó a) kemencejárat vasbetétjének olvadása ezen a ma­eszerint azaz nagy vasbetétekkel adagolt kemencejárat túl­hevítési foka úgy aránylik a kis betétekkel já­­ratotthoz, mint az előbbi túlhevítő zónaszintjének közepes magassága az utóbbi zónaszintjének kö­zepes magasságához. Mivel pedig hirelik, ebből szükségszerűen következik, hogy a nagyobb adag­gal járatott kemence olvadékának közepes hőfoka egyébként teljesen azonos viszonyok között csak kisebb lehet, mint a kisebb adagokkal járatotté. Ez más fogalmazásban annyit is jelent, hogy ha kupolókemencénket nagy betétadagokkal járatjuk, az azonos túlhevítési fokot csak legfeljebb többlet kokszfogyasztással és kedvezőtlenebb üzemi vi­szonyok mellett tudjuk biztosítani. Elgondolható ugyan, hogy az akna gázáramlási sebességének növelése segítségével az olvadási zóna széthúzható, tehát az olvadási zóna felső szintje az 1200 C°-os szint, illetve a kritikus zónaszint fölé lényegesen eltolható, de ez csak nagyobb füstgázhőmérsék­letekkel, illetőleg ennek megfelelően nagyobb melegveszteségekkel, tehát gazdaságtalan üzem­mel érhető el. A túlhevítésnek ez a módszere tehát káros és megengedhetetlen. Az adagolási hibának egy másik válfaja — ami kihatásaiban még az előbb említettnél is kedve­zőtlenebb lehet — az a sajnos eléggé általános gyakorlat, hogy a vasbetéttel akkora darabokat adagolnak be a kemencébe, hogy ezek egy adagon belül nem olvadnak meg és olvadásukat a túl­hevítő zóna alsó rétegeiben fejezik be. Hagyjuk figyelmen kívül azt a szélső esetet, mikor az ol­vadás egyáltalán nem fejeződik be és a fúvókák előtt „medve“ képződik és vizsgáljuk azokat a folyamatokat, melyek az olvasztást ezzel kap­csolatban zavarják, illetve mérjük fel ezeknek a folyamatoknak a kemence­járat minőségét és gaz­daságosságát befolyásoló kihatásait. Korábbi fejtegetéseinkből világos, hogy a vas­­betétet úgy kell előkészíteni és összeállítani, hogy vazságon természetesen még nem fe­jeződik be, a túlhevítő zóna minimális szintje tovább süllyed a kritikus zóna­­szint alá, mígnem h2 magasságban a szilárd vasbetét elfogy, a felette lévő adagkoksz pedig a zónaszintet itt is a kiindulási magasságra egészíti ki. A két járat olvadékának fa és dk közepes hőfokát a hó és Hk közepes szintmagas­ság függvényében kifejezve azt talál­juk, hogy Th Hk tk hk ’ tehát tk • Hk — Tk ■ hk еЬЬ61 , r,-h '* h -BT’ mivel pedig r hí ~h h2 jj N­1 H2 · 2 ’ * O ’ _ Tk­(hx h2) k~ (Hí + H2) ’ Király M.: Napjaink kupolaproblémáiról

Next