Bátor, 1994 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám

3~ nírral 1944. pro - febr. MEGKÉRDEZTÜK VÁROSUNK JEGYZŐJÉTŐL: HOGYAN ÉRINTI AZ ÖNKORMÁNYZATOT A KÖZALKALMAZOTTI TÖRVÉNY BEVEZETÉSE?­ ­ decemberi számunkban Dr. Nagy László várostizik jegyzője az önkor­mányzati és a­ hivatali munkáról adott tájékoztatást. A beszélgetés befejező rés­e következik.­­ Hogyan alakul az önkormányzati vagyon? A vagyonnyilvántartás felfektetése folya­matban van, ezt a képviselőtestület megbízás alapján, az Alapfokú Oktatási Intézmények Gazdasági Hivatala készíti. Most készül a vagyonkataszter, de ehhez még hozzájönnek folyamatosan azok az önkormányzati vagyon­­tészok, amelyek például részvény formájában az ÁVÜ privatizációs tevékenységéből kelet­ű­­z­nek. Az önkormányzatok vagyonáról, gazdaságáról sajnos elegg­é téves kép él, mert az úgynevezett ingyen kapott állami vagyon nagy része a forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozik, például utak, terek, köz­művek. Ezek és az intézmények is elsősorban nem vagyonhozadékot eredményeznek, hanem jelentős ráfordításokat igényelnek. Kevés a forgalomképes vagy jövedelmet hozó v­agyonrész és bármennyire szeretné a testület hosszabb távra megőrizni azokat, az eddigiek során rendre rákényszerült ezek felhasz­nálására, a működési kiadások finanszírozása érdekében. Sajátos ellentmondás van az intézményműködés, a városfejlesztés nagyon­­ ésszerű és reális törekvései, valamint azok jelenlegi finanszírozhatósága között. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem azokat az időket éljük, ahol indokolt szakmai és egyéb igények kielégíthetők, annak is örülnünk kell, ha az inflációt kezelni tudjuk és a szintentartás biztosítható. Mind a lakossági, mind az intézményi elvárások úgy jelentkeznek, hogy megfogalmazzák az igényeket, az önkormány­att pedig gondoskodjon azok kielégítéséről, E­nnek a felfogásnak egyrészt alapja a korábbi mindent magára vállaló államszemlélet, másrészt néhány jószándékú és előre mutató törvénynek ma még nincsenek meg a végre­hajtási feltételei, ezt helyben kellene meg­teremteni, csak éppen az nem világos, hogy miből. Ilyenek például az oktatási, a szociális és a közalkalmazotti törvények, melyekről úgy tűnik egy gazdagabb társadalomra készültek, jóllehet az abban foglaltak igen indokoltak. A fentiekből az is kiderül, hogy téves az, hogy az ön­kormányzatokon sok minden múlik és csak döntés kérdése, hogy megoldanak-e társadalmi vagy városi szükség­leteket, egyéni gondokat. A mozgástér erősen behatárolt, mind szabályozással, mind anyagi feltételekkel. Ez az önkormányzati önállóság nem képes megbirkózni mindazzal a feladat­tal, ami a mai átalakuló társadalmi, gazdasági rendszerben ráhárul. Különösen akkor nem, ha magas azoknak a száma, akik meg sem próbálnak önmagukon segíteni, illetve az általuk végzett tevékenységgel olyan helyze­tet tereremteni, hogy ne az önkormányzatnak kelljen minden felelősséget vállalnia a következményekért. A közvélemény ered­­m­énycentrikus, nem érdekli, hogy minek mi az oka. A követelmények erőteljesebben fogalmazódnak meg, az indulatok a helyi szerveken csapódnak le, akkor is, ha a problé­mák keletkezésében nem a képvis­előtestület vagy annak szervei a felelősek. Sokszor úgy teszik fel a kérdést, "hát kitől várjunk segítsé­get, ha maguk sem tudnak semmit csinálni".­­ Hogyan érinti a nyírbátori önkormányzatot a közalkalmazotti törvény bevezetése? ■ Az önkormányzatnak szándékában áll a közalkalmazotti törvény által meghatározott bértarifa-rendszer bevezetése. Az elmúlt évi törvény módosítását a kényszer szülte, ami nálunk is váltott ki negatív hangulatot. Jól­lehet nem voltunk abban a helyzetben, hogy m­ár korábban folyósítsunk felemelt béreket, így végsősoron senkitől nem kellett szerzett juttatást megvonni. A város teherbíró képes­ségéhez viszonyítva a törvény igen nagy terheket ró az önkormányzatra. Kb. 600 közalkalmazottnak, csak törvényben előírt mértékű bér és bérjellegű juttatása 60-70 millió forint többletkiadást jelent. Ha az önkormányzat további kedvezményeket nyújt /F kategória, pótlékok/ az újabb kb. 25 millió f­orintot igényel. /Az­ összegek a társadalom­­aztosítási járulékokkal együtt értendők. /Ezeket a terheket központi és saját bevé­telből a képviselőtestület nem képes finanszí­rozni, csak jelentős hitelfelvétellel. A költség­vetési rendelet elfogadása a következő képvis­előtestületi ülésen kerül napirendre. Addig még bizottságok, szakemberei vitatják meg a tervezetet. Az intézményi fenntartás /bér és működési kiadás/ az összköltség­vetésen belül jelentős túlsúlyba került. Ami pillanatnyilag nagyon nehéz helyzetbe hozza a testületet. - Mi a helyzet a munkanélküliséggel, a szoci­ális ellátásokkal? - Véleményem szerint ezek összefüggő és gyűjtőfogalmak olyan értelemben, hogy mindkét körben nagyon eltérő képességű, magatartású és életvitelű emberek találhatók. Az elmúlt időszak nagy tévedése, hogy az emberek egyformák és a mostani differen­ciálódási folyamatok nehezen élhetők meg, különösen azok számára, akik nem rendel­keznek megfelelő munkavégzési képességgel, illetve szándékkal. Bár sokan helyeslik, de hivatalosan nem elismert az, hogy meg kellene különböztetni emberi sorsukat aszerint, hogy önhibájukból, vagy önhibáju­kon kívül kerültek abba a helyzetbe, amiben vannak. A szociálpolitika abból indul ki, hogy mindegy, hogy mi okozta a rászorultságot, az embereken segíteni kell /ezt a "luxust" viszont csak egy gazdag társadalom engedheti meg magának.­ Ez két irányból is elége­detlenséget vált ki, mert csak segélyből, központi vagy önkormányzati juttatásokból nem lehet megélni, gyakran hangzik el a hivatalban, hogy "éljenek meg maguk abból a 4-5 ezer forintból, nekem a létminimum­­számítás szerint 40-50 ezer forintot kellene kapni". Mások viszont akik saját maguk és családjuk fenntartására törekedve, valamilyen hasznos tevékenységből, bérből, vagy fizetés­ből önfenntartóak, azon háborognak, hogy miért osztogatják a tőlük adó és egyéb levo­nás formájában elvont pénzeket munka­kerülő, iszákos börtöntöltelék személyeknek. Sajnos, ma nem szűrhető ki hivatali eszkö­zökkel az, hogy ne forduljon elő, hogy csalódó kevés "fekete munkából", egyéb ügyeskedésből ne lehessen jobban megélni, mint például a szabályos munkavállalásból. Ezekből az anomáliákból származó indulatok is többnyire a Polgármesteri Hivatalban csa­pódnak le, elégedetlen az is, aki a segély kapja, elégedetlen az, aki nem kap, mert pél­dául a meghatározott jövedelemhatár fölé esik néhány 100,- Ft-tal, és elégedetlen az állampolgár is, aki úgy érzi, hogy ő finan­szírozza a szociális juttatásokat. Sajnos ez mindaddig így lesz, míg az elsődleges, a munka szerinti elosztás át nem veszi mindazt a szerepet, amelyet most másodlagos formá­ban, "szociális háló" címszó alatt kell juttatni. A szegénység ma igen relatív fogalom, mert szegénynek érzi az is magát, aki például taxival jön az élelmiszercsomagért, vagy saját gépkocsijával megy a munkanélküli segélyért, de az is, aki a növekvő árak mellett sehogy sem tud kijönni a tisztességes munkával szer­zett jövedelméből. Az egyre világosabban látszik, hogy osztogatás helyett a közvetlen érdekeltségen alapuló tevékenység és elosz­tás felé kell törekednünk, de ez nem lesz rövid távú és könnyű feladat. A gazdasági feltételek mellett alapos szemléletváltásra is szükség lesz, egyrészt abból a szempontból, hogy elsősorban a polgár önmaga felelős helyzetéért és ha minden tőle elvárhatót megtett, számíthat a társadalom segítségére, másrészt kénytelen igényeit a saját realitásaihoz igazítani és ha többre vágyik, elsősorban őmagának kell megteremtenie annak feltételeit. Ma még nem tartunk itt, a hivatalban azok hangja hallatszik leghangosabban, akik követelnek, de igen rossznéven veszik, ha életvitelüket firtatják: "magának az a dolga, hogy nekem ideadja a pénzt, ne törődjön azzal, hogy azt mire költöm", vagy "hova teszik azt a sok pénzt, amit a kormány nekünk küld". A várost és térségét a munkanélküliség, a nagyobb foglalkoztató helyek megszűnése nagyon sújtja. Ebből eredően magasak a szociális kiadások is ,a tavalyihoz képest ez az előirányzat szinte megduplázódott, mégsem elég­. A munkanélküliek nagy számán belül sok az olyan, aki korábban is lényegében munkanélkülinek számított, csak ez kapun­­belüli volt, most önkormányzati gonddá vált. Alapfokú iskolai végzettséggel, semmiféle szakmai képzettséggel nem rendelkező, s a munkához való viszonyukban is meglehetősen sajátos magatartást tanúsító, de többnyire nagycsaládos embereknek igen nehéz megfe­lelő és hasznos elfoglaltságot találni, ezek esetében hosszabb távon is az eltartás jöhet szóba. Ma már nem ritka az, hogy egyedüli jövedelemként a családi pótlékot jelölik meg. Sajnos az önkormányzat és hivatala nem tudja átvenni a foglalkoztatás­politikát, még akkor sem, ha sokan azt szeretnék, ha a polgármester találna nekik megfelelő munkát. ■ Úgy tűnik sok mindenről esett szó, de sok minden nem került részletesebb kifejtésre? - Természetesen így van, hiszen így is jelentős terjedelemben vettük igénybe az újságot. Továbbá nem volt célom senkit megsérteni, kioktatni, legfeljebb csak gondolatokat ébreszteni, a továbbgondolkodásra és együttműködésre ösztönözni, egy kicsit más megvilágításba helyezni a dolgokat, mint ahogy az a médiákban szokványos. A társadalomban emberek élnek, az íróasztal egyik és másik oldalán szintén emberek találhatók, jó lenne, ha nem ellenségként állnának szemben még akkor sem, ha nem mindig és mindenben értenek egyet. Próbáljunk reális képet kapni a minket foglalkoztató gondokról. Kevesebb indulat, jobb megértés biztos több eredményre vezet. - Köszönöm a beszélgetést. K. A

Next