Bátor, 2014 (22. évfolyam, 1-11. szám)

2014 / 1-6. szám

2014. JÚNIUS Köszönet a Nyírbátoriaknak! 2014 tavaszán kétszer is szavazó­urnákhoz járulhattak, akik élni kí­vántak választójogukkal. Nyír­bátorban mindkét alkalommal többen támogatták a demokra­tikus ellenzéket, mint átlagosan az országban. Számomra ez a helyi teljesítmény értékelését, és a városért érzett felelős gondolkodást jelenti. Az Európai Parlamenti választáson személyesen is kértem a városla­kókat az MSZP listájának támoga­tására, ahol negyedik helyen szere­peltem. Sokszor találkoztam a város lakóival a helyi televízió által köz­vetve az önkormányzati testületi üléseken keresztül, illetve a nyír­bátori piacon, az utcán, a különböző rendezvényeken, ahol a város dol­gairól, az ország helyzetéről be­szélgethettünk. Megtisztelő volt számomra a sok-sok megkeresés, és az őszinte beszéd. Nyírbátor a helyi teljesítményt értékelte május 25-én is, és az ország városai közül egyedüli­ként a szavazók abszolút több­sége voksolt az MSZP listájára. Szeretném Nyírbátor lakóinak most így, írott formában is megköszönni a támogatást, a szavazataikban is meg­nyilvánuló bizalmat. Megerősödött bennem, hogy a 2002-ben elkezdett városépítés eredményeit ismerték el a választók ezen a két voksoláson. Ebben a 12 évben volt a városépí­tésnek dinamikus, gyors és látványos fejlődést eredményező szakasza, sok építéssel, felújítás­sal, rengeteg új munkahellyel (2002-2010). Volt olyan szakasz is, amikor örülhettünk, ha a korábban megnyert pályázatok megvaló­sításához maradt elég erőnk és energiánk a hátráltató külső környe­zetben (2010-2014). Sikerült városunkat gazdasá­gilag megerősíteni, hiszen a korábbi közel 300 millióról a tavalyi évben több mint 800 millióra tudtuk növelni az éves helyi iparűzési adó bevételünket. Megteremtve ezzel a kiegyensúlyozott működést, a későbbi fejlesztések önerejének stabil forrását. Példaértékű, amit városunk az ’’alig perspektíva” hely­zetétől e 12 év alatt a ’’dinamikusan fejlődő kisváros” helyzetigeiért. Megtisztelő érzés volt számomra, amikor 2002 őszén nagy bizalom­mal választott polgármesterének szülővárosom. 2003-ban többen vegyesen fogad­ták, amikor lemondva a polgár­mesterségről, elfogadtam az állam­­titkári felkérést. A legfontosabb akkori érvemet utólag is igazoltnak látom: többet tudtam így segíteni Nyírbátornak. Jó és eredményes együttműkö­désben Balla Jánosné polgármester asszonnyal közösen tettük tovább a dolgunkat szeretett városunkért. Most, 20 év országgyűlési kép­viselőség lezárultával, köszönöm a városlakóknak a biztatást, a kritikát, a támogatást, a bizalmat az együttműködést, a közös cselekvés lehetőségét. Remélem lesz lehetőség a jövőben is közösen tenni városunk sikeréért, gyarapodásáért! Kedves Nyírbátornak! Köszönöm! Dr. Veres János Dr. Veres János p

Next