Községi polgári fiúiskola, Battonya, 1939
Most hullani fog a rög, és előttünk kedves, szeretett alakja eltűnik a sírházba, lelkünkben soha el nem múló emléke fölé mi is nagy bűrögöket teszünk! A szív talán átérzi, de szó el nem mondhatja, ki távozott el tőlünk! A test lehet az enyészet áldozata, de él a lélek, és élni fog hatalmas szellemének tanítványai szívébe hintett vetése is. Nem kell az olyan embert méltatni, kinek földi pályafutását közszeretet és közmegbecsülés koszorúzta, nem kell olyan embernek szép szavakból emléket emelni, ki élete munkájával már megtette azt, nem kell olyan ember számára részvétet kelteni, ki sokoldalú tehetségéből és lángoló lelkéből mindenkinek csak adott, hiszen mindenki elvesztett benne valakit, és mindannyiunk töretlen, őszinte gyásza kíséri őt! S valóban méltó a lélek gyásza ahhoz, ki életében a tudomány és a szeretet apostola volt. Nagy emberért hullajtjuk ma könyeinket, ■— kedves testvéreim — aki földi életében szeretni tudott! Nagy emberért, aki szenvedni tudott! Nagy emberért, aki sokat dolgozott! Nagy emberért, aki földi életében megérteni is tudott! Midőn a Walhallába lépsz, szeretett Tanár Urunk, vess még egy búcsúpillantást ránk, Téged gyászolókra, nyújtsd még egyszer biztató mosollyal búcsúzó kezünk felé kezed, mi azzal a szent tudattal válunk meg Tőled, hogy vívódó életed „Hittel“ megnyugodott a csendes halálban! Most pedig búcsúzom Tőled szívem egész melegével, fiatal lelkem őszinte, hű ragaszkodásával, és bensőséges, mély gyásszal, szeretett Tanár Urunk! Kedves Törzsök Bácsink! Kérem a Mindenség Urát, hogy Téged, ki földi életedben az Övé voltál, ott túl a másik hazában tartson meg nekünk!