Községi polgári fiúiskola, Battonya, 1940
f Gróf Teleki Pál. Nem döbbenhetett meg jobban az ország 1860-ban, gr. Széchenyi István tragikus halálán, mint 1941. ápr. 3-án gr. Teleki Pál végzetén. Akkor Krisztus feltámadása hajnalán dördült el a halált hozó fegyver, ma egy jobb idő hajnalán, Bácska, a baranyai háromszög és a Muramellék visszatérésekor. Nem érte meg a fáradságos, a tudós alaposságával vívott nagy szellemi harcainak diadalát; elsietett a dicsőítés, a méltó magasztalás elöl. Tépelődő, túlérzékeny, nagy szépségű lelke a hétköznap őrlő malmában összezúzódott. Meleg, csupa lélek szíve, mely csak a magyar nemzetért dobogott, mely az ifjúságot annyira szerette, megszűnt dobogni. És fájó, lesújtó, a „kis patakot, mely a szivet hajtja, ha egyszer elapadt, meg nem indíthatja — óceánja — könnynek Kmetty Károlyné Dull Margit.