Községi polgári fiúiskola, Battonya, 1941

t­ ségünkben rendezett lelkigyakorlatokon, a ref. tanulók ugyanakkor csendes napokat tartottak. Körmendy Sándor rk. hitoktató megszervezte és egész éven át eredményesen vezette a Testőrgárdát. d) A testnevelés keretében tanulóink részt vettek a levente kiképzésben, légoltalmi kiképzésben s gondunk volt rá, hogy megismerkedjenek a gyalo­gos közlekedés rendjével is. e) Az állat- és növényvédelmi nevelésre minden kínálkozó alkalmat felhasználtunk. A „Madarak és fák napját“ május 30-án a község erdejében tartottuk meg. A virágkultusz ápolására tantermeinket virággal díszítettük. f) A nemzeti zászló jelentőségére, a hadirokkantak tiszteletére és meg­becsülésére állandóan serkentettük tanulóinkat. g) A magyar ipar pártolását, a magyar könyv szeretetét az egész tanévben cselekvőleg munkáltuk. h) A takarékosság erényének ápolására intettük tanulóinkat. A taka­rékossági napot október 30-án tartottuk meg. i) Az osztályfőnöki órákat minden hét szombatján az utolsó órában tartottuk meg a Tájékoztatóban kiadott hivatalos tanterv szerint. j) Szülői értekezlet volt november 30-án és május 17-én. Az első értekezleten vitéz Nagy Sándor r. tanár a szülői nevelés ferdeségeiről beszélt. A második szülői értekezletet osztályonként tartották meg. Az osztályfőnökök megbeszélték az iskolai élet időszerű kérdéseit. A szülők az értekezleteken szép számban megjelentek, s az év folyamán is gyakran érdeklődtek gyermekeik iránt.­­) Tanulóink magaviselete és előmenetele általában kielégítő. Komo­lyabb fegyelmi vétség nem fordult elő. Az oktatófilm az elmúlt tanévben is szervesen bekapcsolódott a tanítás munkájába. A tanév folyamán összesen 32 oktatófilmet mutattunk be. 10. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota kielégítő, ragá­lyos megbetegedés, járvány nem volt. Dr. Kuli András községi orvos a szo­kásos félévi szemvizsgálatot megtartotta, trachomás beteget nem talált. 11. Hivatalos iskolalátogatások. Kelemen Ferenc tanulmányi fel­ügyelő december 3-án és 4-én végezte iskolalátogatását. 12. Az iskola jótékonysága. Tanulóink bekapcsolódtak a község társadalmi és jótékonycélú egyesületek ilyen irányú munkásságába, segédkez­tek a gyűjtéseknél és az adományok szétosztásánál. 13. A tanulók segélyezését a segélyalapból beszerzett tankönyvekkel és kivételes esetekben tanszerekkel eszközöltük. 14. Iskolai ünnepélyek, megemlékezések. A nemzeti öntudat fej­lesztése és a hazafias érzés elmélyítése érdekében a szokásos időszerű meg­emlékezéseken kívül a következő műsoros ünnepélyeket rendeztük: Október 6-i gyászünnep. 1. Himnusz. Énekelte az ifjúság. 2. Lampérth Géza: Október 6. Szavalta: Szabó Dezső IV. o. 1. 3. Ünnepi beszéd. El­mondta vitéz Nagy Sándor tanár. 4. Havas-Erdődi: Október 6. — Karének.

Next