Bécsi Napló, 2000 (21. évfolyam, 1-6. szám)
2000-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ PATRUBÁNY MIKLÓS „AZ ÉN AKARÁSOM „Az én akarásom nem bolondság, /Hanem tövig kalászos táblája a tiberietek/ Még csak csírázó búzaszemeknek” (József Attila: Tanítások) Alig négy hónap választ el minket a Magyarok Világkongresszusától és azt követően a Magyarok Világszövetsége tisztújító küldöttgyűlésétől. E közgyűlés előkészületeihez a rajtjelet a múlt év tavaszán rendkívüli feszültségek közepette lezajlott küldöttgyűlés adta meg. Akkor, amikor előbb áprilisban, majd május végén a Nyugati Régió tagjai az ülésterem elhagyásával, az elnök lemondását követelve tiltakoztak az őket ért valós és vélt sérelmek ellen, nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarok Világszövetsége kommunizmus utáni korszakának első fejezete a végét járja. Ez az időszak, mely az idén nyolcadik évét tölti, az Antall József vezette MDF-kormányzás messzemenő támogatásával kezdődött. Az 1992 augusztusával szerkezetében és személyi összetételében is gyökeresen megújuló Magyarok Világszövetsége a gyarapodás éveit élte, mai értéken számolva mintegy egymilliárd forintnyi évi költségvetési támogatással és Budapest szívében két használatba vett gyönyörű székházzal. A világ magyarsága 1992 augusztusát követően a Magyarok Világszövetségére figyelt. Antall József miniszterelnök kedélyes irigységgel állapította meg: „Irigylem Csoóri Sándort. Míg én csak lélekben lehetek 15 millió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban 15 millió magyar elnöke...” A harmadik világtalálkozó résztvevői egyhangú szavazással kérték egy műholdas magyar televíziós csatorna beindítását, amely földrajzi és politikai akadályokat legyőzve korlátozás nélkül juthat el a több, mint hetven éve az anyaországtól elszakított magyarok otthonaiba — de hasonlóképpen mindazokéba, akik 1945,1956 és az azt követő évtizedek emigrációs hullámaival hagyták el szülőhazájukat. Ez a szavazat teremtette meg azt az informált keretet, azt a politikai erőteret, amelynek birtokában az akkori kormány azonnali hatállyal elrendelte az első magyar műholdas televízió létrehozását. Akkor is nyilvánvaló volt, és azóta is számtalanszor igazoltnak látom azt, hogy a Duna Televízió létrejötte a Trianon utáni szétdarabolt magyar nemzet életének legjelentősebb eseményévé vált. Az izmosodó szövetségben elkezdték munkájukat a Magyarok Világszövetségének öt földrészről összesereglő testületei. Az egymásra találás és a találkozás katartikus élménye ekkor szinte valamennyiünket átsiklatott azok fölött a szervezési, működési, szabályzási tökéletlenségek felett, amelyek már akkor — nem egyszer a sajtóból — botrányízűen visszaköszöntek. A Világszövetség nagy ívben emelkedő hírnevét leginkább a visszás pénzügyi helyzetekről szóló, időnként a sajtóban is publikált hírek tépázták meg. Ha ekkor kellő lelkiereje lett volna az MVSZ legfőbb vezérkarának mély önvizsgálatot tartani, meggyőződésem, hogy elejét lehetett volna venni a szövetséget ezt követően sokszor megosztó konfliktusoknak és rágalmaknak. E helyett beérték az Állami Számvevőszék jelentéseivel, amelyek rendre megállapították, hogy sikkasztás nem történt, arra viszont nem terjedhettek ki e vizsgálatok, hogy milyen mértékben valósultak meg a szövetség határozatai, ésszerű és célszerű volt-e a források felhasználása? Az út elején könnyen el lehetett hitetni azzal az elnökséggel, amelynek kétharmada nem élt Magyarországon, és ezért Magyarország változó törvényeit felületesen, vagy csak alig ismerte, hogy azért kell a Magyarok Világszövetségének céljait támogató pénzt egy olyan alapítványba gyűjteni, amelynek életébe a Világszövetség elnöksége sem betekinteni, sem beleszólni nem tud, mert a magyar törvények ezt másként nem teszik lehetővé. Elképzelhető a helyzet fonáksága, amikor a kommunizmus bukását követően első ízben legitim módon megválasztott elnökség arról kellett tudomást szerezzen, hogy a Magyarok Világszövetségéért létrejött alapítvány döntéseibe frissen szerzett legitimitásával sem avatkozhat bele , s helyettük olyan személyek hozzák meg a döntéseket, akiket még az újonnan választott elnökség megalakulása előtt az ideiglenes elnöki tisztet betöltő, immár véglegesített elnök nevezett ki. A Világszövetség felfelé ívelő első két esztendejében jó néhány elnökségi tag ellenvéleménye dacára további hasonló „bolygó alapítványok” születtek, amelyek az évek során rendre életképtelenné váltak, és amelyeknek jogilag le nem zárt története máig tartóan és a legváratlanabb körülmények között szül újabb botránykeltésre alkalmas helyzeteket. Az 1992-ben megválasztott testületek életében a legsúlyosabb válságot a Világszövetség tulajdonában lévő kft. létrehozása idézte elő. A döntést meghozni hivatott elnökségi ülésen hosszas és hangzatos szóbeli felvezetéssel ismertették az eljövendő cég alapszabályát, és írásos változatának ismertetése nélkül próbáltak döntéshozó szavazást meghozni. A bomba akkor robbant, amikor a pár perces szünetben véletlenül a Nyugati Régió akkori elnökének, Jakabffy Ernőnek kezébe került a készülő kft. jogászok által, s a szövetség elnökével egyeztetett módon elkészített alapszabály-tervezete, amely több lényeges pontban gyökeresen eltért a szóban ismertetett változattól. A lehetetlen helyzet MVSZ akkori szemantikai és kommunikációs gondokkal terhelt amorf közegében is érzékelhető volt, és a római kisugárzású civilizáció értékei szerint ítélve ennek az esetnek személyi következményekkel kellett volna járnia. Értékelésem szerint, az újkori MVSZ-nek ez erkölcsi mélypontja volt, és az elnökség akkori meghasonlása vált a később nem egyszer kezelhetetlenné váló visszásságok és feszültségek eredendő forrásává. Az 1994-es kormányváltás nyomán bekövetkezett, valamint az MVSZ-t kívülről terhelő változások nem tekinthetőek a mai napig emlegetett újabb keletű bajok eredőjének. A szociál-liberális kormányzat számszerűleg nem, vagy alig csökkentette az MVSZ költségvetési támogatását, gondosan ügyelve a látszatra. Elvégezte helyette a nadrágszíj meghúzását a húsz—harminc százalékos évi infláció, amely az 1998-as kormányválság egyharmadára sorvasztotta a támogatás reálértékét. Ennek dacára elmondható, hogy nem csak azért nem jutott ezekben az években a határon túli magyar közösségek támogatására pénz, mert szűk volt a keret, hanem azért, mert a költségvetési fegyelem — miként annyi más belső szabály — következetes betartásának igénye az MVSZ életében szinte ismeretlen volt. Mi sem bizonyítja jobban állításomat, mint az, ahogyan és amiért az 1996 őszén megtartott alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés az elnökhelyettesi tisztséget létrehozta. Az ekkor elfogadott alapszabály kimondta, és cikkelyeiben NEM BOLONDSÁG” egyértelművé tette, hogy az elnökhelyettesi tisztséget az elnök felügyeletére és a jogszerű működés megteremtésére hozta létre a közgyűlés. Az akkori határozat szerint az elnökhelyettesnek mind anyagiakban,mind személyi kérdésekben az elnököt ellenjegyeznie kellett. Ez egy olyan tisztség, amelyet hatásköre eleve az elnökkel való konfrontálódásra kényszerít. Különösen akkor, hogyha az alapszabályok előírásainak be nem tartása miatt ismételten is az ellenjegyzés megtagadására kényszerül. A küldöttgyűlés idején működő és az alapszabály módosítását előkészítő 30 fős testületbe azzal a meghagyással küldtük az erdélyi képviselőket, hogy próbálják a tervezett új tisztség létrehozását megakadályozni. Tettük ezt azért, mert világosan látszott, hogy az elnök-elnökhelyettes és főtitkár hatáskörének elégtelen körvonalazása folyamatos ellentétek gerjesztőjévé fog válni. Próbálkozásunkkal kisebbségben maradtunk. Ezek után joggal kérdezhetné bárki: miért vállaltam el ezt a beláthatóan ellentmondásos tisztséget? Azért, mert mégis bele kellett menni, hiszen a jogszerűségnek mindig is szószólója voltam, ugyanakkor a közgyűlés nem fogadta el az elnök által jelölt személyt. Ilyen előzmények után, a szabályszerű működés legfőbb őrzésének megbízottjaként úgy döntöttem, hogy a tisztségemért engem megillető tiszteletdíjat nem veszem igénybe, mert egyrészt példát statuálhatok, másrészt pedig erkölcsi alapot teremtek a tisztségnek arra, hogy bárkit, bármikor elszámoltasson, és ha kell, bármikor nemet tudjon mondani. Ezen túlmenően, az így keletkező mintegy évi 2,5 millió forintos összeg, a Világszövetség gazdálkodásának szűkös éveiben, a kárpát-medencei magyar közösségek számára egy biztos programtámogatási forrássá válhatott. Következett három év, gyakran konfliktusokkal és sajtóbotrányokkal terhes, korántsem könnyű munkája. Az eredmény pedig, amiért dolgoztam, az lett, hogy a szűkös, infláció-tépázta költségvetési támogatás ellenére is, a Kárpátmedence és a Nyugat magyarságának a remélhetőnél jóval több, és tényleges támogatás jutott. Ez az időszak bőséges tapasztalattal szolgált ahhoz, hogy lássam, milyen előkészítő-alapozó és tervező-szervező stratégiai léptékű és koncepciózus munkával lehet előbbre lépni. A jövő Világszövetségéről vallott okfejtésem alátámasztására, az itt elmondottakat előre kellett bocsátanom. (folytatása következik) ÚJ ARCOT VAGY ARCULATOT VETT FEL OROSZORSZÁG? Folytatás a 3. oldalról Ludmilla neje az Ybbs közelében fekvő Göstlingi tartózkodás óta (állítólag) osztrák házikoszttal örvendezteti meg a kis családot, amely — amint ezt olvashattuk — még most is ápolja az akkor megalapozott barátságot az ottani helyi kiválóságokkal. 1992-ben tehát Putyin mint leningrádi helyettes polgármester járt feleségével, valamint Marija és Katja lányával a Hochkar lankáin. Előtérbe került az egykori szerénynek mutatkozó göstlingi turista és most már vele kell számolnunk, illetve tőle kell félnünk. Mert Oroszországban , ahol a történelem során még soha sem volt igazi népuralom, ahol az egyik oligarchia a másikat váltotta fel, ahol többé-kevésbé véres kézzel uralkodtak a mindenkori cárok, mindig létezett egy uralmi réteg, amely vagy fondorlatokkal, vagy kihasználva az összeköttetéseit, vagy családi alapon, vagy pedig világnézeti elkötelezettséggel verekedte ki magának a vezető szerepet, amelyhez aztán minden lehetőséget kihasználva körömszakadtáig ragaszkodott. Most miért reménykedjünk abban, mint több jóhiszemű nyugati embertársunk, mintha bármiféle változást is hozott volna Oroszországban az elmúlt tíz esztendő a kommunizmus bukása óta. Hogyan is lehetne egyik napról a másikra elvárni azon millióktól, akiket több generáción át arra kényszerítettek, hogy meghunyászkodva elviseljék a mindenkori hatalmasok többnyire véres uralmát, hogy észbe kapjanak és lerázzák az őket kiszipolyozó és elbutító uralom utolsó, még fellelhető reprezentánsait is. Ehhez több évtized és nagyobb, külföldről beáramló felvilágosító emberies eszme térfoglalása szükséges. Az a réteg, amely évtizedeken át kiszipolyozta az egyszerű orosz népet, ledorongolta nemcsak a saját országa ellenzékét, hanem a környező, nem mindig szláv népeket is, továbbra is uralmon marad. Az eddigi arcok hordozói csak szerepet változtattak, de továbbra is ők a mindenhatóak. Elsősorban azok a mindenkori „Putyinok”, akik mint egykoron az egyeduralmat képviselő kalszolgálat tagjaiként továbbra is vezető szerepet játszanak. A politikában, gazdasági téren és mint katonák. És ragaszkodnak a hatalomhoz. Valamikor a világuralmat hirdették, ma megelégszenek a meggazdagulással és az oroszok egyeduralmával volt birodalmuk területén. És épp úgy, mint Kelet-Közép-Európa több országában, ott is a nacionalizmus jelenti a legnagyobb veszélyt. Mert ne felejtsük el — a szerencsétlen csecseneket rövid pár év alatt — immár másodszor — a mindenkori „Putyinok” pusztítják. Timeo Danaos et dona ferrentes! — tanultuk egykoron és ne feledjük: ez az oktatás mára is érvényes! Az egykori széplelkűnek tetsző egyszerű göstlingi turista, ha alkalmat kap, kimutatja foga fehérjét. És az hogy néz ki? Arról tanúskodnak Groznij romjai... Ki mer akkor ezen tények ismeretében már létező új orosz arculatról beszélni? POGÁNY JENŐ GÉZA IRÁNY EURÓPA Az évezredforduló globalizált világában a mindennemű információ beszerzése és továbbítása hihetetlenül felgyorsult, ez történt nemcsak az Európai Unió — Europäische Union — tagállamaiban, hanem a csatlakozásra váró országokban is. Jövőnk alkotásához széles körű összefogásra, ismeretre, tudásra, mobilizációra van többek között szükség, mivel az Európai Unió a permanens változások időszakát éli. A gazdasági és monetáris unió kapujában ajánlatos az egész világon legfejlettebb regionális integráció intézményi rendszerét, valamint működési mechanizmusát ismerni. Az Európai Tanács — Rat der Europäischen Union — az Európai Unió tengelye, amely a tagállamokat képviseli, az Unióra vonatkozó jogszabályokat elfogadja, kitűzi a szervezet politikai céljait, koordinálja a nemzetek politikáját és elsimítja az egymás közötti és a tagállamok közötti konfliktusokat. A 15 tagállam között rotációval cserélődik a hathónapos elnökség. A Brüsszelben ill. Luxemburgban székelő központi konföderáció a szupranacionális és nemzeti érdekeket mintegy 25 munkacsoport ülésein vitatja meg. Általános ügyekkel a külügyminiszterek tanácsa foglalkozik, még havonta ülésezik a „Gazdaság és Financiális ügyek" és az „Agrárgazdálkodás” munkacsoportja. A közlekedés, a környezetvédelem és az ipar témáival kétszer, maximum négyszer foglalkozik a tanács évente. Az Európai Unió működésének meghatározója három tartópillér. Az EU politikai területe az Unió első pillére. Az Európai Tanács határozatait az Európai Bizottság — Europäische Kommission— javaslata alapján hozzák meg ill. döntenek annak elfogadásáról, saját belátás szerint. Az egyetértés értelmében az egységes piac, a fogyasztóvédelem, transzeurópai hálózatok, a művelődés és az egészségügy területén a Tanács az Európa Parlamenttel — Europäisches Parlament — közösen köteles dönteni. A közös kül- és biztonságpolitika a második pillér, még az igazságszolgáltatás és a belügyek képezik a harmadik pillért. A második és a harmadik pillér legmarkánsabb jellemzője, hogy a iniciátor és a döntéshozó identikus, azaz az Európai Tanács. Az Európai Bizottság — Europäische Kommission — az Unió végrehajtó szerveként működik, a törvényalkotás egyedüli kezdeményezője, a szerződések őre és védője, az uniós háztartás adminisztrátora és mindennemű, a közösség nevében vezetett tárgyalások vezetője. Jelenleg 15 férfi és 5 női tagja van. Két taggal képviselteti magát Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország, a többi 10 tagállam egy bizottsági tagot jelöl az Európai Bizottságba. A Bizottság elnöke koordinálja a főtitkárságot, a jogi szolgálatot, a médiákat és a kommunikációt. Az első alelnök felelős a közigazgatási reformért, a személyzeti és közigazgatási ügyekért, a tolmács-, fordító- és konferencia-szolgálatért. A második alelnök feladata az Európai Parlamenttel, a Régiók Bizottságával, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal való kapcsolat ápolása, valamint a közlekedés és az energia reszortja. A fennmaradó 17 tárca nem felel meg a tagországi kormányok feladatkörének, beosztásának és felelősségvállalásának, mivel az Európai Unió érdekvédelmében a szakterületek dimenziója hangsúlyozza ki az egységes közösséget a nemzeti, vagy más csoportosulási érdekekkel szemben. Az EU egyetlen szupranacionális intézménye az Europa Parlament — Europäische Parlament — amelyet teljesen és közvetlenül választanak. Hatásköre három területre terjed ki: a törvényhozás jogköre, az uniós költségvetés, az Európai Tanács és az Európai Bizottság ellenőrzése. Törvényhozási jogkörét megossza az Európai Tanáccsal és Bizottsággal, de beleegyezése szükségeltetik nemzetközi megegyezések, vagy szerződések megkötéséhez, a Strukturális és Kohéziós Alap célkitűzéséhez és végrehajtásához, az Európai Központi Bank feladatkörének meghatározásához. Az éves uniós költségvetés akkor nyeri el jogérvényességét, ha az Európa Parlament ratifikálja és a Parlament elnöke aláírásával jogerőre emeli. Döntő befolyást gyakorol a Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága az Unió fejlődésére. A Gazdasági és Szociális Bizottság, 1958-ban alapították, reprezentálja a munkaadók, a munkavállalók és a különböző érdekközösségek csoportjait. Hatáskörén belül állásfoglalásra kötelezi az Európai Tanács és az Európai Bizottság az említett Bizottságot, továbbá figyeli a közös piacot és szoros összeköttetésben áll az afrikai, karib- és a csendes-óceáni térség országaival, ezek gazdasági és szociális szerveivel. A Régiók Bizottsága a legfiatalabb szerve az Európai Uniónak, ahol a szubszidiaritás elve érvényesül. A gazdasági összetartás, a transzeurópai hálózatok, az egészség- és művelődésügy, a kultúra és a fiatalokkal kapcsolatos kérdésekben kikérik a Bizottság véleményét, hogy tapasztalatait az EU-szervek átszervezésénél figyelembe vehessék. Az Európai Számvevőszék az Unió háztartásának költségvetésének őrzője és ellenőrzője. Kompetenciája kiterjed az Unió hatóságaira, a nemzeti, regionális, lokális szervezetek háztartására, az EU-n belül és kívül segélyben részesülőkre, amennyiben az Unió pénzét kezelik. Ellentétben a nemzeti számvevőszékkel év közben is elrendelhet indokolt esetben vizsgálatot. Az Európai Bíróság — Gerichtshof der Europäischen Gemeinschaften — 15 bíróval és 9 főügyésszel Luxemburgban székel. Az egységes jogszabályok érvényesítése érdekében a jogvita két módon vezethető. Direkt vádat emelhet az EU bármely szerve, a tagállamok és természetes vagy jogi személyek. A pereskedés csak két szinten folytatható: az első bíróságon, azaz alsó fokon és a felső bíróságon, azaz felső fokon. A közbeeső ítélet kérvényezése lehetőséget biztosít a nemzeti bíróságoknak a közösségi jog egységes értelmezésére és alkalmazására az Unió egész területén. A pénzügyi szektor területén a független szisztémával rendelkező Európai Központi Bankot — Europäische Zentralbank — és az Európai Invesztíciós Bankot — Europäische Investionsbank — kell megemlítenünk. Az Európai Központi Bank képezi a nemzeti bankokkal együtt az Európai Központi Bankoknak a rendszerét — Europäisches System der Zentralbanken. Ennek feladata az Unió pénzpolitikáját meghatározni és végrehajtani, hogy a fizetési rendszerek is zökkenőmentesen működjenek. Döntéseiben sem a nemzeti kormányok, sem az Unió szervezetei által, nem befolyásolható. Az Európai Központi Bank tőkéje 4 milliárd EURO, a valutatartalék pedig 50 milliárd EURO ellenértéket képez. Az Európai Invesztíciós Bank céljellegű hitelüzleteket bonyolít az Európai Unión belül és kívül. Egyike a legnagyobb megbízóknak a tőkepiacokon, így hozzájárul a közép- és kelet-európai piacok felfejlesztéséhez, egy liquid piac megteremtéséhez, az EURO-nak. Feltételezhetjük, hogy az anyagi sikeresség és eredményesség, csak egyik kritériuma az Európai Unió kibővítésének, nemcsak politikai szükségszerűség, történelmi lehetőség, hanem egy egységes európai demokrácia megteremtésének alapköve. FAZEKAS KATALIN 4