Bécsi Napló, 2000 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2000-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ PATRUBÁNY MIKLÓS „AZ ÉN AKARÁSOM „Az én akarásom nem bolondság, /Hanem tö­vig kalászos táblája a tiberietek/ Még csak csírá­zó búzaszemeknek” (József Attila: Tanítások) Alig négy hónap választ el minket a Magyarok Világkongresszusától és azt követően a Magya­rok Világszövetsége tisztújító küldöttgyűlésétől. E közgyűlés előkészületeihez a rajtjelet a múlt év tavaszán rendkívüli feszültségek közepette le­zajlott küldöttgyűlés adta meg. Akkor, amikor e­­lőbb áprilisban, majd május végén a Nyugati Ré­gió tagjai az ülésterem elhagyásával, az elnök le­mondását követelve tiltakoztak az őket ért valós és vélt sérelmek ellen, nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarok Világszövetsége kommunizmus utáni korszakának első fejezete a végét járja. Ez az időszak, mely az idén nyolcadik évét töl­ti, az Antall József vezette MDF-kormányzás messzemenő támogatásával kezdődött. Az 1992 augusztusával szerkezetében és személyi össze­tételében is gyökeresen megújuló Magyarok Vi­lágszövetsége a gyarapodás éveit élte, mai érté­ken számolva mintegy egymilliárd forintnyi évi költségvetési támogatással és Budapest szívében két használatba vett gyönyörű székházzal. A világ magyarsága 1992 augusztusát követően a Ma­gyarok Világszövetségére figyelt. Antall József miniszterelnök kedélyes irigységgel állapította meg: „Irigylem Csoóri Sándort. Míg én csak lé­lekben lehetek 15 millió magyar miniszterelnöke, addig a Magyarok Világszövetségének elnöke valóban 15 millió magyar elnöke...” A harmadik világtalálkozó résztvevői egyhangú szavazással kérték egy műholdas magyar televíziós csatorna beindítását, amely földrajzi és politikai akadályo­kat legyőzve korlátozás nélkül juthat el a több, mint hetven éve az anyaországtól elszakított ma­gyarok otthonaiba — de hasonlóképpen mind­­azokéba, akik 1945,1956 és az azt követő évtize­dek emigrációs hullámaival hagyták el szülőhazá­jukat. Ez a szavazat teremtette meg azt az informált keretet, azt a politikai erőteret, amelynek birto­kában az akkori kormány azonnali hatállyal el­rendelte az első magyar műholdas televízió létre­hozását. Akkor is nyilvánvaló volt, és azóta is számtalanszor igazoltnak látom azt, hogy a Duna Televízió létrejötte a Trianon utáni szétdarabolt magyar nemzet életének legjelentősebb esemé­nyévé vált. Az izmosodó szövetségben elkezdték munká­jukat a Magyarok Világszövetségének öt föld­részről összesereglő testületei. Az egymásra találás és a találkozás katartikus élménye ekkor szinte valamennyiünket átsikla­tott azok fölött a szervezési, működési, szabály­zási tökéletlenségek felett, amelyek már akkor — nem egyszer a sajtóból — botrányízűen visszakö­szöntek. A Világszövetség nagy ívben emelkedő hírnevét leginkább a visszás pénzügyi helyzetekről szóló, időnként a sajtóban is publikált hírek tépázták meg. Ha ekkor kellő lelkiereje lett volna az MVSZ legfőbb vezérkarának mély önvizsgálatot tartani, meggyőződésem, hogy elejét lehetett volna venni a szövetséget ezt követően sokszor megosztó konfliktusoknak és rágalmaknak. E helyett beér­ték az Állami Számvevőszék jelentéseivel, ame­lyek rendre megállapították, hogy sikkasztás nem történt, arra viszont nem terjedhettek ki e vizsgá­latok, hogy milyen mértékben valósultak meg a szövetség határozatai, ésszerű és célszerű volt-e a források felhasználása? Az út elején könnyen el lehetett hitetni azzal az elnökséggel, amelynek kétharmada nem élt Magyarországon, és ezért Magyarország változó törvényeit felületesen, vagy csak alig ismerte, hogy azért kell a Magya­rok Világszövetségének céljait támogató pénzt egy olyan alapítványba gyűjteni, amelynek életé­be a Világszövetség elnöksége sem betekinteni, sem beleszólni nem tud, mert a magyar törvények ezt másként nem teszik lehetővé. Elképzelhető a helyzet fonáksága, amikor a kommunizmus bu­kását követően első ízben legitim módon megvá­lasztott elnökség arról kellett tudomást szerez­zen, hogy a Magyarok Világszövetségéért létre­jött alapítvány döntéseibe frissen szerzett legiti­mitásával sem avatkozhat bele , s helyettük olyan személyek hozzák meg a döntéseket, aki­ket még az újonnan választott elnökség megala­kulása előtt az ideiglenes elnöki tisztet betöltő, immár véglegesített elnök nevezett ki. A Világszövetség felfelé ívelő első két esztendejé­ben jó néhány elnökségi tag ellenvéleménye dacára további hasonló „bolygó alapítványok” születtek, amelyek az évek során rendre életképtelenné váltak, és amelyeknek jogilag le nem zárt története máig tartóan és a legváratlanabb körülmények között szül újabb botránykeltésre alkalmas helyzeteket. Az 1992-ben megválasztott testületek életé­ben a legsúlyosabb válságot a Világszövetség tu­lajdonában lévő kft. létrehozása idézte elő. A döntést meghozni hivatott elnökségi ülésen hosszas és hangzatos szóbeli felvezetéssel ismer­tették az eljövendő cég alapszabályát, és írásos változatának ismertetése nélkül próbáltak dön­téshozó szavazást meghozni. A bomba akkor robbant, amikor a pár perces szünetben véletle­nül a Nyugati Régió akkori elnökének, Jakabffy Ernőnek kezébe került a készülő kft. jogászok ál­tal, s a szövetség elnökével egyeztetett módon el­készített alapszabály-tervezete, amely több lé­nyeges pontban gyökeresen eltért a szóban is­mertetett változattól. A lehetetlen helyzet MVSZ akkori szemantikai és kommunikációs gondokkal terhelt amorf közegében is érzékelhe­tő volt, és a római kisugárzású civilizáció értékei szerint ítélve ennek az esetnek személyi követ­kezményekkel kellett volna járnia. Értékelésem szerint, az újkori MVSZ-nek ez erkölcsi mélypontja volt, és az elnökség akkori meghasonlása vált a később nem egyszer kezel­hetetlenné váló visszásságok és feszültségek ere­dendő forrásává. Az 1994-es kormányváltás nyomán bekövet­kezett, valamint az MVSZ-t kívülről terhelő vál­tozások nem tekinthetőek a mai napig emlege­tett újabb keletű bajok eredőjének. A szociál-li­­berális kormányzat számszerűleg nem, vagy alig csökkentette az MVSZ költségvetési támogatá­sát, gondosan ügyelve a látszatra. Elvégezte he­lyette a nadrágszíj meghúzását a húsz—harminc százalékos évi infláció, amely az 1998-as kor­mányválság egyharmadára sorvasztotta a támo­gatás reálértékét. Ennek dacára elmondható, hogy nem csak azért nem jutott ezekben az években a határon túli magyar közösségek támogatására pénz, mert szűk volt a keret, hanem azért, mert a költségve­tési fegyelem — miként annyi más belső szabály — következetes betartásának igénye az MVSZ életében szinte ismeretlen volt. Mi sem bizonyítja jobban állításomat, mint az, ahogyan és amiért az 1996 őszén megtartott alapszabály-módosító és tisztújító közgyűlés az elnökhelyettesi tisztséget létrehozta. Az ekkor el­fogadott alapszabály kimondta, és cikkelyeiben NEM BOLONDSÁG” egyértelművé tette, hogy az elnökhelyettesi tiszt­séget az elnök felügyeletére és a jogszerű műkö­dés megteremtésére hozta létre a közgyűlés. Az akkori határozat szerint az elnökhelyettesnek mind anyagiakban,­mind személyi kérdésekben az elnököt ellenjegyeznie kellett. Ez egy olyan tisztség, amelyet hatásköre eleve az elnökkel való konfrontálódásra kényszerít. Különösen akkor, hogyha az alapszabályok előírásainak be nem tartása miatt ismételten is az ellenjegyzés megta­gadására kényszerül. A küldöttgyűlés idején működő és az alapsza­bály módosítását előkészítő 30 fős testületbe az­zal a meghagyással küldtük az erdélyi képviselő­ket, hogy próbálják a tervezett új tisztség létreho­zását megakadályozni. Tettük ezt azért, mert vi­lágosan látszott, hogy az elnök-elnökhelyettes és főtitkár hatáskörének elégtelen körvonalazása folyamatos ellentétek gerjesztőjévé fog válni. Próbálkozásunkkal kisebbségben maradtunk. Ezek után joggal kérdezhetné bárki: miért vál­laltam el ezt a beláthatóan ellentmondásos tiszt­séget? Azért, mert mégis bele kellett menni, hi­szen a jogszerűségnek mindig is szószólója vol­tam, ugyanakkor a közgyűlés nem fogadta el az elnök által jelölt személyt. Ilyen előzmények után, a szabályszerű működés legfőbb őrzésének megbízottjaként úgy döntöttem, hogy a tisztsé­gemért engem megillető tiszteletdíjat nem ve­szem igénybe, mert egyrészt példát statuálhatok, másrészt pedig erkölcsi alapot teremtek a tiszt­ségnek arra, hogy bárkit, bármikor elszámoltas­son, és ha kell, bármikor nemet tudjon mondani. Ezen túlmenően, az így keletkező mintegy évi 2,5 millió forintos összeg, a Világszövetség gazdálko­dásának szűkös éveiben, a kárpát-medencei ma­gyar közösségek számára egy biztos programtá­mogatási forrássá válhatott. Következett három év, gyakran konfliktusok­kal és sajtóbotrányokkal terhes, korántsem könnyű munkája. Az eredmény pedig, amiért dolgoztam, az lett, hogy a szűkös, infláció-tépáz­­ta költségvetési támogatás ellenére is, a Kárpát­medence és a Nyugat magyarságának a remélhe­­tőnél jóval több, és tényleges támogatás jutott. Ez az időszak bőséges tapasztalattal szolgált ah­hoz, hogy lássam, milyen előkészítő-alapozó és ter­vező-szervező stratégiai léptékű és koncepciózus munkával lehet előbbre lépni. A jövő Világszövet­ségéről vallott okfejtésem alátámasztására, az itt el­mondottakat előre kellett bocsátanom. (folytatása következik) ÚJ ARCOT VAGY ARCULATOT VETT FEL OROSZORSZÁG? Folytatás a 3. oldalról Ludmilla neje az Ybbs közelében fekvő Göst­­lingi tartózkodás óta (állítólag) osztrák házi­koszttal örvendezteti meg a kis családot, amely — amint ezt olvashattuk — még most is ápolja az akkor megalapozott barátságot az ottani helyi ki­válóságokkal. 1992-ben tehát Putyin mint lenin­­grádi helyettes polgármester járt feleségével, vala­mint Marija és Katja lányával a Hochkar lankáin. Előtérbe került az egykori szerénynek mu­tatkozó göstlingi turista és most már vele kell számolnunk, illetve tőle kell félnünk. Mert Oroszországban , ahol a történelem során még soha sem volt igazi népuralom, ahol az egyik oligarchia a másikat váltotta fel, ahol többé-kevésbé véres kézzel uralkodtak a min­denkori cárok, mindig létezett egy uralmi ré­teg, amely vagy fondorlatokkal, vagy kihasznál­va az összeköttetéseit, vagy családi alapon, vagy pedig világnézeti elkötelezettséggel vere­­kedte ki magának a vezető szerepet, amelyhez aztán minden lehetőséget kihasználva köröm­­szakadtáig ragaszkodott. Most miért reménykedjünk abban, mint több jóhiszemű nyugati embertársunk, mintha bármi­féle változást is hozott volna Oroszországban az elmúlt tíz esztendő a kommunizmus bukása óta. Hogyan is lehetne egyik napról a másikra elvárni azon millióktól, akiket több generáción át arra kényszerítettek, hogy meghunyászkodva elvisel­jék a mindenkori hatalmasok többnyire véres uralmát, hogy észbe kapjanak és lerázzák az őket kiszipolyozó és elbutító uralom utolsó, még fel­lelhető reprezentánsait is. Ehhez több évtized és nagyobb, külföldről be­áramló felvilágosító emberies eszme térfoglalása szükséges. Az a réteg, amely évtizedeken át kiszi­polyozta az egyszerű orosz népet, ledorongolta nemcsak a saját országa ellenzékét, hanem a kör­nyező, nem mindig szláv népeket is, továbbra is uralmon marad. Az eddigi arcok hordozói csak szerepet változtattak, de továbbra is ők a min­­denhatóak. Elsősorban azok a mindenkori „Pu­­tyinok”, akik mint egykoron az egyeduralmat képviselő kalszolgálat tagjaiként továbbra is ve­zető szerepet játszanak. A politikában, gazdasági téren és mint katonák. És ragaszkodnak a hatalomhoz. Valamikor a világuralmat hirdették, ma megelégszenek a meggazdagulással és az oroszok egyeduralmával volt birodalmuk területén. És épp úgy, mint Ke­­let-Közép-Európa több országában, ott is a naci­onalizmus jelenti a legnagyobb veszélyt. Mert ne felejtsük el — a szerencsétlen csecseneket rövid pár év alatt — immár másodszor — a mindenko­ri „Putyinok” pusztítják. Timeo Danaos et dona ferrentes! — tanultuk egykoron és ne feledjük: ez az oktatás mára is érvényes! Az egykori szép­lelkűnek tetsző egyszerű göstlingi turista, ha al­kalmat kap, kimutatja foga fehérjét. És az hogy néz ki? Arról tanúskodnak Groznij romjai... Ki mer akkor ezen tények ismeretében már lé­tező új orosz arculatról beszélni? POGÁNY JENŐ­ GÉZA IRÁNY EURÓPA Az évezredforduló globalizált világában a mindennemű információ beszerzése és to­vábbítása hihetetlenül felgyorsult, ez történt nemcsak az Európai Unió — Europäische Union — tagállamaiban, hanem a csatlako­zásra váró országokban is. Jövőnk alkotásá­hoz széles körű összefogásra, ismeretre, tu­dásra, mobilizációra van többek között szük­ség, mivel az Európai Unió a permanens vál­tozások időszakát éli. A gazdasági és mone­táris unió kapujában ajánlatos az egész vilá­gon legfejlettebb regionális integráció intéz­ményi rendszerét, valamint működési mecha­nizmusát ismerni. Az Európai Tanács — Rat der Europäi­schen Union — az Európai Unió tengelye, amely a tagállamokat képviseli, az Unióra vo­natkozó jogszabályokat elfogadja, kitűzi a szervezet politikai céljait, koordinálja a nemze­tek politikáját és elsimítja az egymás közötti és a tagállamok közötti konfliktusokat. A 15 tagál­lam között rotációval cserélődik a hathónapos elnökség. A Brüsszelben ill. Luxemburgban székelő központi konföderáció a szupranaci­­onális és nemzeti érdekeket mintegy 25 mun­kacsoport ülésein vitatja meg. Általános ügyekkel a külügyminiszterek tanácsa foglal­kozik, még havonta ülésezik a „Gazdaság és Financiális ügyek" és az „Agrárgazdálkodás” munkacsoportja. A közlekedés, a környezet­­védelem és az ipar témáival kétszer, maxi­mum négyszer foglalkozik a tanács évente. Az Európai Unió működésének meghatáro­zója három tartópillér. Az EU politikai területe az Unió első pillére. Az Európai Tanács határozatait az Európai Bizottság — Europäische Kommissi­on— javaslata alapján hozzák meg ill. dönte­nek annak elfogadásáról, saját belátás sze­rint. Az egyetértés értelmében az egységes piac, a fogyasztóvédelem, transzeurópai há­lózatok, a művelődés és az egészségügy te­rületén a Tanács az Európa Parlamenttel — Europäisches Parlament — közösen köteles dönteni. A közös kül- és biztonságpolitika a második pillér, még az igazságszolgáltatás és a belügyek képezik a harmadik pillért. A máso­dik és a harmadik pillér legmarkánsabb jellem­zője, hogy a iniciátor és a döntéshozó identikus, azaz az Európai Tanács. Az Európai Bizottság — Europäische Kom­mission — az Unió végrehajtó szerveként mű­ködik, a törvényalkotás egyedüli kezdeménye­zője, a szerződések őre és védője, az uniós ház­tartás adminisztrátora és mindennemű, a közös­ség nevében vezetett tárgyalások vezetője. Je­lenleg 15 férfi és 5 női tagja van. Két taggal kép­viselteti magát Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország, a többi 10 tagállam egy bizottsági tagot jelöl az Európai Bizottságba. A Bizottság elnöke koordi­nálja a főtitkárságot, a jogi szolgálatot, a médiá­kat és a kommunikációt. Az első alelnök felelős a közigazgatási reformért, a személyzeti és köz­­igazgatási ügyekért, a tolmács-, fordító- és kon­ferencia-szolgálatért. A második alelnök feladata az Európai Parlamenttel, a Régiók Bizottságá­val, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal való kapcsolat ápolása, valamint a közlekedés és az energia reszortja. A fennmaradó 17 tárca nem felel meg a tagországi kormányok feladatköré­nek, beosztásának és felelősségvállalásának, mivel az Európai Unió érdekvédelmében a szak­területek dimenziója hangsúlyozza ki az egysé­ges közösséget a nemzeti, vagy más csoporto­­sulási érdekekkel szemben. Az EU egyetlen szupranacionális intézmé­nye az Europa Parlament — Europäische Par­lament — amelyet teljesen és közvetlenül vá­lasztanak. Hatásköre három területre terjed ki: a törvényhozás jogköre, az uniós költségve­tés, az Európai Tanács és az Európai Bizott­ság ellenőrzése. Törvényhozási jogkörét megossza az Európai Tanáccsal és Bizott­sággal, de beleegyezése szükségeltetik nem­zetközi megegyezések, vagy szerződések megkötéséhez, a Strukturális és Kohéziós Alap célkitűzéséhez és végrehajtásához, az Európai Központi Bank feladatkörének meg­határozásához. Az éves uniós költségvetés akkor nyeri el jogérvényességét, ha az Európa Parlament ratifikálja és a Parlament elnöke aláírásával jogerőre emeli. Döntő befolyást gyakorol a Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizott­sága az Unió fejlődésére. A Gazdasági és Szociális Bizottság, 1958-ban alapították, reprezentálja a munkaadók, a munkavállalók és a különböző érdekközösségek csoportjait. Hatáskörén belül állásfoglalásra kötelezi az Európai Tanács és az Európai Bizottság az említett Bizottságot, továbbá figyeli a közös piacot és szoros összeköttetésben áll az afri­kai, karib- és a csendes-óceáni térség orszá­gaival, ezek gazdasági és szociális szerveivel. A Régiók Bizottsága a legfiatalabb szerve az Európai Uniónak, ahol a szubszidiaritás elve érvényesül. A gazdasági összetartás, a transzeurópai hálózatok, az egészség- és mű­velődésügy, a kultúra és a fiatalokkal kapcso­latos kérdésekben kikérik a Bizottság vélemé­nyét, hogy tapasztalatait az EU-szervek át­szervezésénél figyelembe vehessék. Az Európai Számvevőszék az Unió háztar­tásának költségvetésének őrzője és ellenőr­zője. Kompetenciája kiterjed az Unió hatósá­gaira, a nemzeti, regionális, lokális szerveze­tek háztartására, az EU-n belül és kívül segély­ben részesülőkre, amennyiben az Unió pén­zét kezelik. Ellentétben a nemzeti számvevő­­székkel év közben is elrendelhet indokolt esetben vizsgálatot. Az Európai Bíróság — Gerichtshof der Euro­päischen Gemeinschaften — 15 bíróval és 9 fő­ügyésszel Luxemburgban székel. Az egységes jogszabályok érvényesítése érdekében a jogvita két módon vezethető. Direkt vádat emelhet az EU bármely szerve, a tagállamok és termé­szetes vagy jogi személyek. A pereskedés csak két szinten folytatható: az első bíróságon, azaz alsó fokon és a felső bíróságon, azaz felső fo­kon. A közbeeső ítélet kérvényezése lehetősé­get biztosít a nemzeti bíróságoknak a közösségi jog egységes értelmezésére és alkalmazására az Unió egész területén. A pénzügyi szektor területén a független szisztémával rendelkező Európai Központi Ban­kot — Europäische Zentralbank — és az Euró­pai Invesztíciós Bankot — Europäische Investi­­onsbank — kell megemlítenünk. Az Európai Központi Bank képezi a nemzeti bankokkal együtt az Európai Központi Bankoknak a rend­szerét — Europäisches System der Zentralban­ken. Ennek feladata az Unió pénzpolitikáját meghatározni és végrehajtani, hogy a fizetési rendszerek is zökkenőmentesen működjenek. Döntéseiben sem a nemzeti kormányok, sem az Unió szervezetei által, nem befolyásolható. Az Európai Központi Bank tőkéje 4 milliárd EURO, a valutatartalék pedig 50 milliárd EURO ellenér­téket képez. Az Európai Invesztíciós Bank céljel­legű hitelüzleteket bonyolít az Európai Unión be­lül és kívül. Egyike a legnagyobb megbízóknak a tőkepiacokon, így hozzájárul a közép- és ke­let-európai piacok felfejlesztéséhez, egy liquid piac megteremtéséhez, az EURO-nak. Feltéte­lezhetjük, hogy az anyagi sikeresség és ered­ményesség, csak egyik kritériuma az Európai Unió kibővítésének, nemcsak politikai szükség­­szerűség, történelmi lehetőség, hanem egy egy­séges európai demokrácia megteremtésének alapköve. FAZEKAS KATALIN 4

Next