Bécsi Napló, 2016 (37. évfolyam, 1-6. szám)
2016-01-01 / 1. szám
2016. január-február BÉCSI NAPLÓ Stratégiai összetartozás-tudatunk Ellentétben sokakkal én a magyarságnak a 19 század második felétől különböző hullámokban történő kiáramlását a nagyvilágba mint kikerülhetetlen de pozitív jelenséget ítélem meg (még nem is szólva arról, hogy soha senki sem beszél azokról a magyarokról, akik visszatérnek Magyarországra, Erdélybe s a Felvidékre). Csupán ugyanazt tesszük, amit minden más nép tett és tesz, t.i. kivándorolni oda, ahol jobb megélhetési lehetőségek adódnak. Miért csak az angoloknak, a németeknek, az olaszoknak, a spanyoloknak vagy a lengyeleknek lehetne ezt tenniük s miért ne a magyaroknak? A kivándorolt magyarok megteremtették a maguk magyar világát egy nem magyarok által dominált világban. A mi hibánk inkább az volt, hogy nem építettünk ki egy olyan ideológiát, amely a magyarság mai szóval ‘globális’ térnyerése szellemi alapjait megadta volna. Mi úgy gondolkodtunk, ahogy a Szózat mondja: ‘A nagy világon ekívül nincsen számodra hely, áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell’. Cs. Szabó László mondta ki egy a BBC-ben elmondott beszédében a Hollandiai Mikes Kelemen Kör ‘Nyugati Magyar Irodalom’ című Tanulmányi Napjainak a kapcsán a tabutörő szavakat: ‘A nagyvilágon ekívül is van számodra hely’. A mi létünk itt Nyugat- Európában, de Ausztráliában, Dél-Amerikában, Észak- Amerikában, szerte az egész világon a bizonyítéka annak, hogy Cs. Szabó László szavai a valóságnak megfelelnek, tehát igazak. A mi hazánk a Kárpát-medence és a földgömb. Ehhez azonban szükséges, hogy a hazánk a fejünkben és a szívünkben legyen és összetartsunk. Ehhez nekünk, nyugat-európai magyaroknak kell a gondolati tartalmat nyújtanunk. Mi ugyanis itt élünk földrajzi közelségben a Kárpát-medencéhez, de más országok polgáraiként, tehát nemzetileg kettős élettérben. Ez napjainkban nagyon is ismert életforma. Ennek a kettősségnek le kell vonnunk a stratégiai következményeit. Individuálisan mozgó és működő magyarok vagyunk, akiknek mindent a fejükben kell hordozniuk és a maguk és utódaik jövőjét individuálisan és közösségileg történelmi távon kell szemlélniük és megteremteniük. Ez nekünk létérdekünk. Külön kapcsolatteremtési csatorna. Magyarnak lenni és maradni nem védekezés, hanem előrelépő támadás, extra lehetőségek felhasználása a magunk érdekében. A ‘Magyar Szellemi Haza’ a mi életterünk. Bárhol a világon. A Diaszpóra a mi életterünk, az egyetemes magyarság élettere. Ehhez azonban szükséges, hogy stratégiai összetartozás-tudatunk legyen, hogy tudjunk és akarjunk számítani egymásra. Ennek az alapja a közös értéktudat, a közös szellemi származástudat. Nyomatékosan használom a szellemi származástudat szót, mert ez nem egyenlő a biológiai származástudattal. Ez a történelemben fejeződik ki. Bennünket magyarokat a közös történelmi tudat köt össze. Kik azok a történelmi személyek, akikben önmagunkra ismerünk? Árpád apánk, az árpádházi szentek, a Hunyadiak, Zrínyi Miklós, Bocskai István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor, Arany János, Deák Ferenc, a két Tisza, Ady Endre. Ebből a listából tiszta, hősi, lovagias, idealisztikus de egyben realisztikus arc tűnik szemünk elé. Például Nagy Imrét szerintem az igazolta 1956-ban a magyarság előtt, hogy annak a szellemi ősképnek az elemeit mutatta fel, amely ezekben a személyekben is láthatóvá vált. Ő nem kért magának kegyelmet. Ezzel is igazolta önmagát és nemzetét a történelem színe előtt. Merre megyünk? A fentiekhez szeretnék hozzáfűzni egy kérdést: hová megyünk? Merre kívánunk menni? A válaszom erre: olyan helyzetbe, amelyben magyarok az egész világon vezető emberi szolgáló szerepet töltenek be az emberiségnek azon részében, ahova őket Isten állította s egyben szolgálni a magyarságnak is. Ez a történelmi stratégiai célmeghatározás hosszú távú stratégiát jelent. Mi magyarok tehetséges emberek vagyunk. Ezt be is bizonyítottuk a világ minden táján. Alig van olyan egyetem, ahol nem lenne magyar tanerő és/vagy magyar diák. A gazdasági életben jelen vannak a magyarok minden szinten. A művészet különböző területein ugyanez a helyzet. Mi egy olyan nép vagyunk, amely az ideáljaiból és az ideáljaiért él. Ezek az ideálok általános emberi és nem szűk nemzeti ideálok. A mi szabadságharcaink általános emberi szabadságharcok voltak, nem szűkkeblű nacionalista felkelések, nem mások ellen, hanem az egyetemes szabadságért. A magyar Aranybulla az Európai Kontinens első, a világ második ‘Magna Cartája’. A Magyar Szent Korona országaiban mindenki megőrizte a maga nemzeti identitását. Mi egy kis Európai Uniót tartottunk fenn, melyet a Szent Korona Taneszméi és a Kárpátok hegylánca földrajzi egészben tartott egybe. Ezt tettük elvi, mondhatnám idealisztikus alkotmányjogi alapokon s ennek az árát fizettük meg Trianonban, mert a 19- század nyelv-nacionalizmusai ezt a megközelítést félretolták. Egy szerb költőnő mondta nekem egyszer: ‘Miklós, most mondok neked valamit, amit soha senki neked nem mond meg s amit Te soha tőlem mégegyszer nem hallassz. Titeket magyarokat minden körülöttetek élő nép bámul és irigyel, mert nektek olyan kisugárzásotok van, amely nekünk nincs és sose lesz. Ismétlem, ezt soha senki nem fogja neked bevallani s te ezt tőlem soha többé nem fogod hallani.’ Ennek része az, amit egy holland impresszárió nekem ezzel a szóval jelölt meg: ‘a magyar báj’. Ha van ebben biológiai örökség, akkor ez az. Bennünket nem érdekel, hogy a másik embernek mi a vallása és mi a nemzetisége. Az a fontos számunkra, hogy milyen ember. így vagyunk mi magától értetődően a született közvetítők ember és ember között és vezetők bárhol a világon. Úgy gondoljátok, hogy túlzók? Kétségtelenül. Nem mindenki felel meg ennek a képnek. Mindenki tudja azonban, hogy alapjában véve a kép igaz s másokról ilyen általános képet festeni nehezebb mint magunkról. Tehát a cél a magyarok aktív jelenléte szerte a világon mindenütt, az élet minden síkján. Ennek a gondolatnak benne kell lennie minden magyar fejében. Nem csupán az a feladatunk, hogy ‘megtartsuk magyarságunkat’, hanem az, hogy mindenütt jelen legyünk a világban s a labdát egymásnak adjuk tisztességes, emberi módon az egész emberiség és egyben a magunk jól felfogott érdekében és javára. Hogy történhetik ez meg a diaszpórában? Mindenekelőtt úgy, hogy nyelveket tanulunk s tudatosan beépülünk más népek kultúrvilágába e kultúrvilágok általános emberi értékű kifejlesztésére s a magunk gazdagítására. Miközben ezt tesszük, tudatában vagyunk annak, hogy magyarok vagyunk, mert a magyarság egyik alapjellege éppen ez az ‘általános emberi értékűség’. Aki ezt teszi, az új lehetőségeket teremt, nem ‘a magyarságát adja fel’, de rajta az a kötelesség nyugszik, hogy ne adja fel magyarságát. Tehát jelen kell lennünk azon országok életében, amelyekben élünk. A gazdasági, a kulturális és az egyházi és a politikai életben. Egymást oda be kell vinnünk. Ezt nem kell szégyelleni, hanem büszkének kell lennünk arra, hogy mi erre képesek vagyunk. Erre tesz bennünket képessé a bennünket szenvedéseink tisztítótüzében megtisztító, más kultúrvilágokra mindig nyílt történelmünk. Tanulni, tanulni, tanulni! Mint magyarnak mindig a szellemi élvonalban kell igyekezned helyet foglalni. Ki kell építenünk közösségeinket a világ minden sarkában, azokat egymással összekötni s ehhez megteremteni az anyagi alapokat s ezért áldozatot hozni. Nem Magyarországtól kell a támogatást várni, hanem nekünk kell a jövendőben, kívülről, Magyarországot támogatnunk. Nem megy ez most? Akkor mennie kell a jövőben! Milyen stratégiai vonalat kell követnünk? Mindenekelőtt tíz körömmel belekapaszkodni Magyarországba s azt nem engedni el. Megőrizni azt szellemi bázisunknak minden tekintetben. Aztán ott befektetni pénzünket. Magyarország a magyaroké! De csak akkor, ha abba pénzt teszünk. Közép-Európa felfejlődik. Közép- Európa pedig mindenekelőtt Magyarország, de mint összetartozó egység: a Visegrádi államok. Reméljük, hogy Szlovákia és Csehország magyar-ellenességüket lassanként le tudják vetkőzni s megértik, hogy történelmünk leckéje az, hogy együtt dolgozzunk. Románia ebből a képből kilóg s mindig ki is fog lógni. Ott a magyarság mindig egy keleti irányú blokkal áll szemben: az orthodox román egyházzal, amely a valóságban Románia tényleges központi politikai hatalmi szervezete. Hasonló az eset Szerbiában is. Mi azonban összekötő erő lehetünk a románok és a szerbek számára is Európával, s a valóságban azok is vagyunk. Általában mi ezer éve megszoktuk, hogy a szomszéd népek fejével is gondolkozzunk. Ezt még jobban kell tennünk a jövendőben. Tekintettel arra, hogy a magyarságot a diaszpórában az egyházak tartják meg, a magyar államnak meg kell teremtenie a diaszpórában működő egyházak támogatását, hogy főállásban tevékenykedő lelkészek gondoskodhassanak a magyar csoportokról. Ehhez a teológiai oktatásnak is hozzá kell járulnia. A lelkészek természetes társadalmi összekötő erőforrások. Nekik is rendelkezniük kell azzal a ‘kettős’ hozzáállással, amelyről fentebb szóltam (azaz mind a magyar, mind az illető ország társadalmi és kultúrvilágában való részvétellel). Ideális lesz, ha amerikai és ausztráliai születésű és neveltetésű lelkészek is szolgálnak magyarok között mind a diaszpóra-területeken, mind Magyarországon, mind pedig az utódállamokban. Az egyházak állami támogatásának Magyarországon általában fenn kell maradnia, sőt ki kell bővülnie. Ez fontos egyetemes nemzeti, sőt általános emberi érdek, mert az egyház egy erkölcsi test, amely létével az erkölcsi rendet sugározza. Itt meg kell jegyezni, hogy a keresztyénség általános emberi értékmértékkel mérve túlszárnyalhatatlan lévén az egyetemes aktív szeretet vallása. Mindenkinek van szükségképpen vallása, amellyel elhelyezi önmagát és azt a közösséget, amelyben él, a lét egészében. A szeretet - az aktív tevékeny szeretet, nem a szánalom! -, az ember kifejlésének, tehát az általa létrehozott értékeknek a teremtő ereje. Ez a keresztyénség mint életteremtő értékvilágnak központi eleme, motorja. Tudnunk kell, hogy egy-egy nép gondolkodásbeli egység. A francia Descartes deduktív racionális módján gondolkodik, egy angol Locke induktív módján gyakorlatilag, egy német Kant analitikus és Hegel mindent egészbe rendszerező módján. Nos nekünk is megvan ez a tipikusan magyar filozófiai gondolkodásrendszerünk a Kolozsvári Filozófiai Iskolában, Böhm Károly, Bartók György, Ravasz László, Kibédi Varga Sándor gondolkodásában. Univerzális, tényszerű, rendszeres filozófia, amely nem vész el a részletekben, de a lényegest megtartja. Magyar, mert rendszeres, tényszerű és kiegyensúlyozott mint a Szent Korona Tana, amely minden tagjának megadja az őt megillető méltó helyet. Ezt nekünk ismernünk kell. Ezáltal ismerjük meg önmagunkat s helyezzük el magunkat a világ népei között. A Mikes International honlapján mindez megtalálható. Be kell magunkat állítani arra, hogy a nemzet nem csak nyelvében él. A nemzet közös érték- és önértéktudatban, közös történelem- és küldetéstudatában él. Szükség van arra, hogy a világ minden nyelvén, amelyben magyarok vagy magyarok leszármazottai vagy azokhoz magukat tartozónak tudó emberek élnek, rendelkezésre álljon egy magyar szövegtár, amelyből fel lehet olvasni a gyermekeknek este az ágyban magyarul vagy angolul vagy norvégul. Ezekben a szövegekben a nemes, tiszta magyar keresztyén mentalitásnak világosan jelen kell lennie. Mondhatnám: Magyar Biblia. Mert ezek vagyunk mi. Ezt nagyon fontos követelménynek, tehát feladatnak tartom a jövendőre. E szövegekben benne kell lennie a tiszta, szent szellemvilágért mindig harcra és azért magát bátran feláldozni kész magyar történelmi tudatnak. Közülünk sokan a magyar Szabadságharcnak köszönhetik ‘nyugati’ létüket. A magyarság a szabadság népe. A legfontosabb mindennek összegezéseként az, hogy nekünk tudatosan előre kell mennünk a világban abban a meggyőződésben, hogy miénk a jövendő. Fontos, hogy a maximumot követeljük meg önmagunktól minden területen. Ha magyar vagy, mindig duplán kell túlteljesítened a normát. Ahol vagy, ott vezető funkciót tölts be, annak tudatában, hogy arra képes vagy, mert áttekinted a terepet, felül tudsz emelkedni az apró részleteken s előítélet nélkül tudsz embereket az őket megillető helyen alkalmazni. Mi katonanép voltunk s annak hasznát húzhatjuk a mindennapi életben is. Sok mindent mondtam itt, amivel sokan nyilván nem értenek egyet. Öntelt, buta magyarkodásnak lehet ezt nevezni. Nos, úgy is beszélhettem volna, hogy ezeket a gondolatokat nem hívom ki. Igen ám, de az elmúlt 70 év alatt annyira kiirtották szántszándékkal a magyarokból az önbecsülést, az önértéktudatot, hogy úgy gondoltam, egy más hozzáállással is lehet a magyar jövendőre tekinteni Nőjjön ki csendesen de valóságosan a diaszpórából egy ‘magyar hálózat ’ az egész világon, mindenütt. Jelenleg tele van a világ ‘Az új Világrend' amerikai stratégiai gondolatával! Ennek az eredménye többek között a jelenlegi ‘menekült’-áradat, ezt tudnunk kell. Nekem attól borsódzik a hátam, de nekünk magyaroknak mindenre készen kell lennünk. Nekünk mindenhová be kell férkőznünk, mindenütt aktívnak kell lennünk, mindenütt egymásnak kell tudnunk adni a labdát de mindig az egyetemes erkölcsi értékek, a szellem mértékei szerint, a szellem egyetemes világa építése céljából. A realitás szüntelen figyelemben tartásával. Ha nem ezt tesszük, akkor fantaszták vagyunk. A keresztyénség ezt úgy nevezi: Az Isten Országa Építése. A hagyomány szerint Szent István felajánlotta Magyarországot a Boldogasszonynak, azaz a magyarság feladatát az egyetemes szent szellemi értékek megvalósításában határozta meg. Ebben az értelemben mondom: Magyarnak lenni küldetés! Frankfurt, 2015. szeptember 12. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) közgyűlésén. Tóth Miklós Veszélyben a haza? Folytatás az 1. oldalról tette igen sokak számára elviselhetetlenné az életet. Ukrajna esete azonban figyelmeztet, hogy a háború szelleme nem halt ki Európában. Amikor még csak viták voltak arról, hogy jó-e, ha a NATO kiterjed kelet felé, állandó érvem volt, hogy a senki földje sosem biztonságos, de egy NATO-tagot rendkívül kockázatos lenne megtámadni, mert az súlyos válaszreakciót váltana ki, ami akár nukleáris háborúba torkollhat. Ezért van szükség erős NATO-ra, hiteles elrettentő erőre, ezért minden józan magyar csak üdvözölheti, hogy az atlanti szövetség erősíti jelenlétét az új tagállamokban, hogy nálunk is hadgyakorlatokra kerül sor, sőt egy NATO-parancsnokság fölállítása is napirenden van. Folyik persze egy lélektani hadjárat az Egyesült Államok, a NATO vezető ereje ellen, az Internetet és a média egy részét elárasztják a féligazságok és a hazugságok, könnyű hangulatot kelteni a „világcsendőr” szereptől nagyon is húzódozó szuperhatalom ellen. Éppen ezért lenne szükség arra, hogy a magyar társadalom sokkal jobban eligazodjon a világpolitika útvesztőjében. A béke mellett a barátság olyan politikai jelszó, amellyel sok visszaélés történt, de fontossága a külpolitikában is elvitathatatlan. „Nem jó az embernek egyedül lennie,” mondja az Úr Mózes első könyvében, és ez áll az államokra is. Rendkívül félrevezető volt a szélsőjobboldali író, Oláh György tétele, hogy „egyedül vagyunk”. Igen nagy baj lenne, ha politikailag és gazdaságilag egyedül maradnánk a hagyományos és az új veszélyek közepette. A visegrádi együttműködéssel, majd a NATO- és az EU-tagsággal rendkívül erős barátokra és szövetségesekre tettünk szert; ez gazdaságunk számára a komoly pénzügyi támogatás mellett ragyogó perspektívákat is kínál. A határainkon kívül rekesztett magyarok távolról sem kielégítő helyzete miatt is mi más államoknál jobban rászorulunk arra, hogy legyenek barátaink, hogy magatartásunk egyértelmű és rokonszenves legyen a külvilág előtt. Érhetnek csalódások, kaphatunk meg nem érdemelt bírálatokat, de ha a jog és az igazság (a kettő nem azonos!) mellettünk van, akkor hosszú távon sokat elérhetünk. A harag és a türelmetlenség mindig rossz tanácsadó. Noha a magát államnak nevező terrorista martalóc-banda ábrándjaiban minden egykor Mohamed próféta követői által birtokolt terület (a mórok Hispániájától a budai vilajetig, vagy még ezeken is túl, Nagy Károly egykori birodalmáig) újbóli meghódítása szerepel, ez olyan képtelenség, hogy még foglalkozni sem érdemes vele. De fenyegeti Európát egy lappangó invázió, nem is annyira az új népvándorlás méretével, hanem saját gyöngeségünk, tehetetlenségünk révén, a politikai korrektségnek nevezett szellemi és szóhasználati diktatúra túlsúlyra jutásával? Nem kicsinylem le a nem-európai menekültek és a könnyebb, jobb élet reményében szülőföldjüket hátrahagyó tömegek által jelentett veszélyt. Nem is a létszámukkal van a baj, hanem immár több évtizedes tapasztalat, hogy nem tudnak, nem is akarnak európaivá válni, sőt épp a már Európában született utódok egy része volt képes a befogadó országban gyilkos merényletekkel ártatlan emberek százainak életét kioltani. Nem vigasz, hogy nálunk, Magyarországon egyelőre nincsenek muszlim gettók, nincsenek gyűlölettel eltelt betelepültek. De kerítéssel és jogszabályokkal is csak ideig-óráig lehet távol tartani a már a schengeni övezetben tartózkodó migránsokat, hiszen nyugati és északi határunkon végképp nem szeretnénk új Vasfüggönyt emelni, és még minden átkelőt megállítani sem akarjuk az útlevél ellenőrzése céljából. A gond, a baj minden európait érint, és leküzdése is csak közös akarattal, közös döntésekkel lehetséges. Márai 1939-ben azzal a figyelmeztetéssel búcsúzott a háborúba masírozó Európától, hogy „Nekünk, európaiaknak, közös dolgunk volt és van a földön [...] Nekünk vezetni kellett volna a világot, példát mutatni fajtáknak és nemzedékeknek. [...]Minden hatalom a miénk volt, hogy ez a földrész vezesse új ezredév felé a világot: mit kezdettünk ezzel a hatalommal?” Ma is aktuálisak Márai szavai, de most nem 1939-et írunk, nincsenek a nagyhatalmak között igazán súlyos érdekellentétek, az atomfegyver ma is inkább a béke garanciája, mint a háború eszköze. Márai csak remélte, hogy „az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma,” ez ma széles körben vallott meggyőződés. Márai, a magyar hazafi, azt is tudta, hogy „ha hazafiak akkor vagyunk, ha mindazt, ami hazánk egyéni, nemzeti sajátja és értéke, bele tudjuk illeszteni az európai szolidaritás magasabb összhangjába.” A rendszerváltozáskor majd minden gondolkodó magyar egyetértett abban, hogy a Nyugathoz tartozunk, és ezt kell megszilárdítani és intézményesíteni. Ha ma jobban látjuk a Nyugat hibáit is, próbáljuk azokat kijavítani. Egyedül nem fog sikerülni, de nem vagyunk egyedül. Jeszenszky Géza 3