Béke és Szabadság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1955-07-06 / 27. szám

A KOMBÁJN RAPSZÓDIÁJA m Z­ichyújfaluban, a »Győze­lem- állami gazdaság 1460 katasztrális holdnyi gabonaföld­jén megkezdődött az aratás. A munka 95,5 százalékát gép, 60 százalékát pedig nyolc kombájn végzi. Ilonaliget romantikus akácfái alatt nézem, hogyan visz neki egy búgó óriást a prózai »B. 5.« elnevezésű őszi árpa­táb­lának idősebb Cséri István, az apa, odébb egy másikat ifjabb Cséri István, a fia. Az őszi árpa­kalászok hol engedelmesen, hol kelletlenül hajtják hatsoros fejü­ket a motolla támogatásával, a kés alá. A gép merev, lelketlen valami, valahogy ellentéte is az ember­nek, még irigylésreméltó is, mert nem érez soha fájdalmat, és ha valamije elromlik, aránylag könnyen meg lehet javítani, vagy ki lehet cserélni a beteg részt. Nehéz is meleg szavakat írni a gépről, nehéz szép képet festeni róla, hiszen nem érez semmit. Ráadásul úgy tíz év múlva a ma még újszerűnek ható kombájn is csak egy gép lesz a sok közül, olyan természetes jelenség, mint ma a rádió, az autóbusz vagy az írógép, a fiatalok észre sem ve­szik majd talán. Nekünk azonban végtelenül kedves ez a pirosra festett hatalmas gép. Hetven em­ber munkáját végzi el, a legnehe­zebbet, leggyilkosabbat, az ara­tást, a cséplést. Itt kombájn arat, kezelői arány­lag kényelmesen, napi tizenkét órát dolgoznak és közben vált­ják is egymást. De ahol még kézzel folyik az aratás, a kaszá­lók hajnali kettőkor kelnek és este tizenegyig is eltart, amíg ágyba kerülnek. Kemény, szaka­datlan munka ez a tűző napon és aki többet akar termelni a szo­kásos húsz-huszonkét keresztnél, annak úgy kiveszi az erejét, hogy másnap jó, ha tizenhat-tizennyolc kereszt sikerül. A gyengébb marokszedő gyakran el is szédül a melegtől, a megerőltetéstől. Va­lamikor, gróf Zichy Kazimir ide­jében, Zichyújfaluban is így arat­tak. Sok-sok ezer holdnyi kispar­­cellán még ma is hasonlóan meg­erőltető az aratás. A­­Győzelem- állami gazdaság­ban idősebb vagy ifjabb Cséri István egy segítőjével felkapasz­kodik a kis hágcsón az ülésbe, a napvédő ernyő alá, megindítja az AC 400-at (ez az EMAG-kombájn neve) és aztán neki a határnak. Legyen ott árpa, búza vagy rozs, mindegy neki, a gép négyméteres vágószerkezete habzsolja az érett kalászokat és mint a mesében, mely szerint a csodagép egyik oldalán bedobják a disznót, a másikon meg kijön a füstölt kol­bász, itt is kicsépelve ömlik a mag a zsákba, a kocsiba, ahogy éppen akarja az ember. Mindenki, akinek neve a világ­­történelemben fennmaradt, azért emelkedett ki embertársai közül, mert könnyebbé, értelmesebbé, szebbé tette embertársai életét. Marx a társadalom törvényszerű­ségeinek felfedezésével, Leuven­­hoek a baktériumok felkutatásá­val, Edison, mert villanykörtét gyújtott és Rembrandt, mert ké­pei gyönyörűek. Hát a kombájn, Gorjacskin, Pusztyigin és Ivanov alkotása? Ha mindenhová eljut ez a mi AC 400-asunk, vagy ehhez hasonló, megszűnik a paraszti élet legnagyobb terhe, a mezei munka kínos erőlködésből egy­szerű műveletté válik és szinte magától púposodik a maghegy a szélűkön, indul a zsákkal telt traktor-pótkocsi a malomba. Olcsó és sok lesz a mindennapi kenye­rünk, melyért évezredeken át könyörögtek földöntúli hatalmak­nak és lám, most milyen egysze­rűen teremti meg az ember. Valójában a holnap gépe még az AC 400, de már 2300 kombájn arat az idén is Magyarországon, másfélszázezer ember munkáját végzi el. Lehet, hogy ezt egyesek fényűzésnek számítják nálunk, ahol a gépesítés terén sok még a tennivalónk, hogy négy-hat heti munkára, tízhavi pihenésre ek­kora erőgépet gyártsunk. Talán a mi viszonyainkra egyelőre in­kább alkalmas lenne a maga­­járó kombájn helyett a trak­tor­vonta­tású arató-cséplőgép, hiszen ezt a traktort egész esztendőben használni tudnánk. Azt hiszem, ez az elgondolás kicsinyesség, mert a magajáró kombájn gyor­sabb, jobban alkalmazkodik a te­rephez, tehát behozza a tízhónapi pihenést, így tökéletes gép ez, le­nyűgöző erejével mindent elfelej­tet maga körül, ahogy fürgén vágtat a méteres kalásztengerben és mögötte ott marad a tarló. Az­tán megáll és mint a tyúk a tojá­sát, ejti ki magából a vontató­kocsiba a magot, a tarlóra a szal­mát, egyik kupacot a másik mellé. Mögötte baktatnak segédei, a Vörös Csillag Traktorgyár hango­san puffogó G. 35-ösei, számsze­rűit öt darab. Derék erek masi­nák. Igaz, amit mondanak rájuk, hogy elavult típusúak, hogy új­fajta kell majd helyettük, de hogy itt kitűnően helytállnak, az biztos. Az egyik vontatja a maghordó kocsit a szérvhöz tisztí­­tásra-szárításra, tárcsát vonszol két másik, a tárcsákon nehéz zsákok, azonnal aratás után meg­forgatják itt a földet, vagy aho­gyan mondani szokták, tarlót bántanak. A megmaradt szárrész bekerül a földbe, a talaj meg­lazul, a gyom néhány élet alatt gyanútlanul megmutatja magát és könnyű kiirtani. Ez a két trak­tor már az 1956. évi kenyerünkért pörög a kombájn után. A negyedik és ötödik traktor a szalmát hordja el. A sorba rakott szalmakupacokat egyszerű szer­kezettel, fogakkal és drótkötéllel M­assey-Harris lemaradt a döntőben A győztes AC 400-as. Nyergében idősebb Cséri István aratja a zichyújfalusi A »Győzelem« ősziárpáját (Reismann János felv.) A. Super-Rector, a legyőzött házigazda A­ belga Claeys nem is volt versenyben 5

Next