Béke és Szabadság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1955-07-06 / 27. szám
A KOMBÁJN RAPSZÓDIÁJA m Zichyújfaluban, a »Győzelem- állami gazdaság 1460 katasztrális holdnyi gabonaföldjén megkezdődött az aratás. A munka 95,5 százalékát gép, 60 százalékát pedig nyolc kombájn végzi. Ilonaliget romantikus akácfái alatt nézem, hogyan visz neki egy búgó óriást a prózai »B. 5.« elnevezésű őszi árpatáblának idősebb Cséri István, az apa, odébb egy másikat ifjabb Cséri István, a fia. Az őszi árpakalászok hol engedelmesen, hol kelletlenül hajtják hatsoros fejüket a motolla támogatásával, a kés alá. A gép merev, lelketlen valami, valahogy ellentéte is az embernek, még irigylésreméltó is, mert nem érez soha fájdalmat, és ha valamije elromlik, aránylag könnyen meg lehet javítani, vagy ki lehet cserélni a beteg részt. Nehéz is meleg szavakat írni a gépről, nehéz szép képet festeni róla, hiszen nem érez semmit. Ráadásul úgy tíz év múlva a ma még újszerűnek ható kombájn is csak egy gép lesz a sok közül, olyan természetes jelenség, mint ma a rádió, az autóbusz vagy az írógép, a fiatalok észre sem veszik majd talán. Nekünk azonban végtelenül kedves ez a pirosra festett hatalmas gép. Hetven ember munkáját végzi el, a legnehezebbet, leggyilkosabbat, az aratást, a cséplést. Itt kombájn arat, kezelői aránylag kényelmesen, napi tizenkét órát dolgoznak és közben váltják is egymást. De ahol még kézzel folyik az aratás, a kaszálók hajnali kettőkor kelnek és este tizenegyig is eltart, amíg ágyba kerülnek. Kemény, szakadatlan munka ez a tűző napon és aki többet akar termelni a szokásos húsz-huszonkét keresztnél, annak úgy kiveszi az erejét, hogy másnap jó, ha tizenhat-tizennyolc kereszt sikerül. A gyengébb marokszedő gyakran el is szédül a melegtől, a megerőltetéstől. Valamikor, gróf Zichy Kazimir idejében, Zichyújfaluban is így arattak. Sok-sok ezer holdnyi kisparcellán még ma is hasonlóan megerőltető az aratás. AGyőzelem- állami gazdaságban idősebb vagy ifjabb Cséri István egy segítőjével felkapaszkodik a kis hágcsón az ülésbe, a napvédő ernyő alá, megindítja az AC 400-at (ez az EMAG-kombájn neve) és aztán neki a határnak. Legyen ott árpa, búza vagy rozs, mindegy neki, a gép négyméteres vágószerkezete habzsolja az érett kalászokat és mint a mesében, mely szerint a csodagép egyik oldalán bedobják a disznót, a másikon meg kijön a füstölt kolbász, itt is kicsépelve ömlik a mag a zsákba, a kocsiba, ahogy éppen akarja az ember. Mindenki, akinek neve a világtörténelemben fennmaradt, azért emelkedett ki embertársai közül, mert könnyebbé, értelmesebbé, szebbé tette embertársai életét. Marx a társadalom törvényszerűségeinek felfedezésével, Leuvenhoek a baktériumok felkutatásával, Edison, mert villanykörtét gyújtott és Rembrandt, mert képei gyönyörűek. Hát a kombájn, Gorjacskin, Pusztyigin és Ivanov alkotása? Ha mindenhová eljut ez a mi AC 400-asunk, vagy ehhez hasonló, megszűnik a paraszti élet legnagyobb terhe, a mezei munka kínos erőlködésből egyszerű műveletté válik és szinte magától púposodik a maghegy a szélűkön, indul a zsákkal telt traktor-pótkocsi a malomba. Olcsó és sok lesz a mindennapi kenyerünk, melyért évezredeken át könyörögtek földöntúli hatalmaknak és lám, most milyen egyszerűen teremti meg az ember. Valójában a holnap gépe még az AC 400, de már 2300 kombájn arat az idén is Magyarországon, másfélszázezer ember munkáját végzi el. Lehet, hogy ezt egyesek fényűzésnek számítják nálunk, ahol a gépesítés terén sok még a tennivalónk, hogy négy-hat heti munkára, tízhavi pihenésre ekkora erőgépet gyártsunk. Talán a mi viszonyainkra egyelőre inkább alkalmas lenne a magajáró kombájn helyett a traktorvontatású arató-cséplőgép, hiszen ezt a traktort egész esztendőben használni tudnánk. Azt hiszem, ez az elgondolás kicsinyesség, mert a magajáró kombájn gyorsabb, jobban alkalmazkodik a terephez, tehát behozza a tízhónapi pihenést, így tökéletes gép ez, lenyűgöző erejével mindent elfelejtet maga körül, ahogy fürgén vágtat a méteres kalásztengerben és mögötte ott marad a tarló. Aztán megáll és mint a tyúk a tojását, ejti ki magából a vontatókocsiba a magot, a tarlóra a szalmát, egyik kupacot a másik mellé. Mögötte baktatnak segédei, a Vörös Csillag Traktorgyár hangosan puffogó G. 35-ösei, számszerűit öt darab. Derék erek masinák. Igaz, amit mondanak rájuk, hogy elavult típusúak, hogy újfajta kell majd helyettük, de hogy itt kitűnően helytállnak, az biztos. Az egyik vontatja a maghordó kocsit a szérvhöz tisztításra-szárításra, tárcsát vonszol két másik, a tárcsákon nehéz zsákok, azonnal aratás után megforgatják itt a földet, vagy ahogyan mondani szokták, tarlót bántanak. A megmaradt szárrész bekerül a földbe, a talaj meglazul, a gyom néhány élet alatt gyanútlanul megmutatja magát és könnyű kiirtani. Ez a két traktor már az 1956. évi kenyerünkért pörög a kombájn után. A negyedik és ötödik traktor a szalmát hordja el. A sorba rakott szalmakupacokat egyszerű szerkezettel, fogakkal és drótkötéllel Massey-Harris lemaradt a döntőben A győztes AC 400-as. Nyergében idősebb Cséri István aratja a zichyújfalusi A »Győzelem« ősziárpáját (Reismann János felv.) A. Super-Rector, a legyőzött házigazda A belga Claeys nem is volt versenyben 5