Béke és Szabadság, 1956. július-október (6. évfolyam, 27-42. szám)

1956-07-04 / 27. szám

xQ^tt^n (Ae&z&CgeJneJl AZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁSRÓL — Ugye Eisenhower fog győzni az amerikai elnökválasztáson? — kérdezte a mérnök, ciki felkereste újságíró barátját a szerkesztőség­ben. — Ma még tenyérjóslás lenne, ha erre válaszolnék, hiszen a kér­dés egyrészt nagyon bonyolult, másrészt ma még csak a válasz­tási hadjárat első szakaszánál tar­tunk. — Hogy, hogy az első sza­kasznál? — Úgy, hogy az amerikai el­nökválasztásnak bonyolult gépe­zete van s az egész gyakorlati­lag négy szakaszra oszlik. Az el­ső szakasz augusztus 20-ig, illetve 13-ig tart, a republikánus párt és a demokrata párt küldöttei ezek­ben a napokban tartják meg az elnökjelölt-választó konvenciókat, itt dől el, hogy ki lesz a két párt elnökjelöltje. Ekkor kezdődik az igazi választási hadjárat, amely november 6-ig tart. November 6-án járul az Egyesült Államok lakossága az urnák elé és a ne­gyedik, a már formális szakasz az elektorok decemberi szavazása. Ez a szavazás mindössze megerő­síti a novemberi választások eredményeit. — Nézd, engem nem any­­nyira a választási mechaniz­mus, hanem inkább az érde­kel, hogy milyen erők állnak az egyes jelöltek mögött, kik , a fő esélyesek. Mi a helyzet Eisenhowerral? — Eisenhower a republikánu­sok fő reménysége, mert maga az elnök sokkalta népszerűbb, mint az a párt, amelyet képvisel. Noha a választásokon súlyosan latba eső nagy hirdető vállalatok s köz­véleménykutatók, úgyszólván egytől egyig a republikánusok ke­zén vannak, Eisenhower nélkül alig volna reményük a győze­lemre. — És mi ennek az oka? — A republikánus párt bel- és külpolitikájának súlyos bűneit — elegendő talán Dulles katasztrófa­politika elméletét említeni — csak Eisenhower rendkívüli nép­szerűsége ellensúlyozza. Az Egye­sült Államokban sok millió em­ber az elnök mosolygó arcát a genfi értekezlettel, a nemzetközi feszültség enyhülésének folyama­tával azonosítja. — Úgy tudom, hogy Eisen­hower súlyos beteg. Mennyi­ben változtat ez a republiká­nus párt esélyein? — A republikánus gépezet ve­zetői mindenáron Eisenhowerral az élen akarják kierőszakolni a választási győzelmet, még akkor is, ha ez az elnök életébe kerül. Amikor Eisenhower június 8-án összeesett és vékonybél-szakadás­sal a kórházba vitték, a New York-i tőzsdén négymilliárd dol­lárral zuhantak az árak. Az el­nököt gyorsan megoperálták, majd kivitték egy golfmérkő­zésre, csakhogy bebizonyítsák: Eisenhower nincs ágyhoz kötve és részt vehet a választásokon. Sőt, mi több, a republikánus párt sajtóértekezletet hívott össze Washingtonban s azon az értekez­leten, amelyet egyébként a tele­vízió is közvetített, az operáló or­vos krétával felrajzolta egy fekete táblára az elnök belső szerveit: minden rendben van, az operáció remekül sikerült, Eisenhower in­dulhat a választáson, stb. stb. Ma már világos, hogy a republikánus gépezet akár Eisenhower holttes­tén keresztül is Nixont, a jelenle­gi alelnököt akarja az elnöki székbe juttatni. — És Nixon nem pályázhat külön, vagy Eisenhower he­lyett? — Feltétlenül megbukna. Az 1954-es kongresszusi választáson Nixon vezette a republikánus párt hadjáratát és a párt veresé­ge nem utolsósorban az ő féktele­nül szélsőséges beszédei, valamint MacCarthy-val fenntartott barát­sága miatt következett be. Nem túlzás azt állítani, hogy a re­­publikánusok választási esélyei nagymértékben attól függnek, hogy Eisenhower elnök hőmérő­jén emelkedik vagy leszáll-e a hi­­ganyszál — És mi a helyzet a demok­ratákkal? — A demokraták nagyon nehéz helyzetben vannak. Egyrészt tá­volról sincs olyan népszerű veze­tőjük, mint Eisenhower, másrészt a párt mögött rendkívül ellent­mondásos erők állnak. Roosevelt emléke még erősen él az amerikai tömegekben, és így a demokrata párt számíthat a munkások, a kis­polgárok és a négerek zömére. De ugyanakkor a demokrata pártban nagy befolyása van a hírhedt dixtokratáknak. — Kik ezek? — A rabszolgatartó nagybirto­kosok hagyományait őrző szélső­ségesen reakciós déli ültetvénye­sek. Most szembeszegültek a leg­felső bíróság határozatával, mely szerint az iskolákban megszünte­tik a faji elkülönítést. Ha tehát a demokraták a négerek oldalára állnak, akkor a dixtokraták a re­publikánusok karjai közé futnak és ellenkezőleg, ha felkarolják a dixtokraták négerellenes hadjá­ratát, akkor viszont elvesztik sza­vazóik­­nagy részét. — S kik a demokraták esé­lyesei? — Hárman állnak az előtérben: Stevenson, a demokrata párt 1952. évi elnökjelöltje, Kefalever, Tennessee állam szenátora és Harriman, New York állam kor­mányzója. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a demokrata párt gé­pezetének két vezetője, Truman és Sam Rayburn állásfoglalásától is igen sok függ. — És kinek van a három közül a legtöbb esélye? — Erre nehéz a válasz. Egy­előre Stevenson van az előtérben, de szorosan mögötte áll Kefau­er, akit viszont a republikánusok közvetett úton támogatnak, hogy éket verjenek a demokrata pártba. Felvetődött egy olyan le­hetőség is, hogy Kefauer Harri­­mannal és Trumannal szövetkez­ve buktatja ki Stevensont. Kefauer számára azért fontos Truman és a demokrata gépezet támogatása, mert a dixtokraták árulónak tekintik. Kefauer ugyanis déli származású, de »en­nek ellenére« tiltakozott egy Em­mett Till nevű fiatal néger meg­­lincselése ellen. Azt hiszem, a demokrata elnökjelölt személyé­nek kérdése csak július végén fog eldőlni. — És mi a helyzet a kül- és belpolitika kérdéseivel? Mennyire kerülnek előtérbe a választási hadjárat során? — Most még csak az első sza­kaszban vagyunk, a harc ma lé­nyegében a pártokon belül folyik. Ugyanakkor kétségtelen, hogy egyre inkább előtérbe tolulnak az amerikai népet közvetlenül érintő kérdések. A Gallup-féle közvéle­ménykutató intézet jelentése alapján a külpolitikai kérdések játsszák majd a választási harc­ban a főszerepeket. A demokrata pártnak azonban mindmáig nin­csen konkrét külpolitikai prog­ramja. Igaz, hogy támadja a Dul­­les-féle külpolitikát, de ebből nem vonja le a természetes következ­tetést, vagyis azt, hogy választani kell a Dulles-féle katasztrófa­po­litika és a békés egymás mellett élés politikája között. Ameddig a demokrata párt nem tud pozitív külpolitikai programmal fellépni, addig nem fenyegetheti komo­lyan a republikánus párt pozí­cióit. — És milyen belpolitikai kérdések kerülnek előtérbe? — Előreláthatóan a farmerkér­dés, vagyis a mezőgazdasági árak esése és a négerkérdés. Az utóbbi azonban — mint már emlí­tettem — súlyos dilemma elé ál­lítja a demokrata pártot. — Az amerikai munkások hogyan foglalnak állást a vá­lasztási hadjáratban? — A tizenhatmillió munkást tömörítő egyesült szakszervezeti központ egyelőre semmilyen kü­lön programmal­­nem lépett fel, nem foglalt pozitívan állást a kül­politika nagy kérdéseiben. "Való­színű, hogy a munkások zöme a demokratákra szavaz. — Ezek szerint mégis ne­kem van igazam és Eisenho­wer győz majd a választáso­kon. " 7. •— Ez nagyon is kétséges. Még négy hónap van hátra a válasz­tásig s e négy hónap alatt sok minden történhet. A bemelegítő gyakorlat alapján nem lehet a nagy mérkőzés esélyeit találgat­ni. Majd augusztusban folytatjuk. Makai György A demokrata jelkép, az elefánt a munkásság szavazatait jel­képező nővel kacérkodik. Eisenhower 1952-ben elnyerte a szer­­vezett munkásság szavazatainak 39 százalékát. (A Newsweek című amerikai hetilap karikatúrája) . Az operáció után: Leonard D. Heaton orvostábornok a fekete táblán megmutatja a televízió hallgatóinak, hogy Eisenhower elnök egészségi állapota kielégítő, indul­hat a választásokon A demokraták triója: Kefauver, Stevenson és Harrimatt A republikánus párt jóremény­­sége: Eisenhower elnök

Next