A Béke és a Szocializmus Kérdései, 1959. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1. szám
A demokratikus vívmányok megvédése , a szocializmus felé haladás feltétele 33 formokkal megnyithatjuk népünk előtt a szocializmushoz vezető utat, nem gondolunk arra, hogy e strukturális reformok mindegyike már önmagában véve egy-egy része a szocializmusnak, s még kevésbé arra, hogy ezek a reformok együttvéve önmagukban, gépiesen elvezetnek a szocialista rendhez. Pártunk elvetette és elveti az ilyen reformista és szociáldemokrata felfogást. A szocialista társadalom felépítésének alapvető feltétele — amint ezt a marxizmus-leninizmus világosan megmagyarázza — az, hogy a munkásosztály kivívja a politikai hatalmat, forradalmi pártja vezetésével szétzúzza a régi államgépezetet, új államot építsen fel, társadalmasítsa a fő termelőeszközöket, s így maga köré egységbe kovácsolja a kizsákmányolt nagy tömegeket, és megteremtse a közvetlen demokrácia új formáit. Az olasz munkásosztály élcsapatának pedig az a feladata, hogy a marxista-leninista tanítások alapján megértse és megmutassa, milyen átmeneti csatákat kell megvívni, milyen célokat kell elérni, hogy Olaszországban megvalósuljon ez az alapvető feltétel, azaz a munkásosztály politikai hatalmának kivívása, a proletárdiktatúra megteremtése. Bizonyos strukturális reformok megvalósítása, köztársasági alkotmányunk teljes érvényre juttatása, haladó demokratikus rendszer felépítése — ez az az út, amelyen haladva országunkban elszigetelhetjük a nagy monopolista csoportokat, megfoszthatjuk őket hatalmuktól, a munkásosztály vezetésével összekovácsolhatjuk a nép többségét, a monopóliumok megsemmisítésében érdekelt nagy tömegeket, s olyan új erőviszonyokat teremthetünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkásosztály kezébe vegye az állam igazgatását és hozzáfogjon a szocialista társadalom építéséhez. Ez nem az idillek, a megbékélés útja, és semmiképpen sem a megnyert választási kampányok sorozata; ellenkezőleg, ez az út megköveteli, hogy az osztályharc a legnagyobb méreteket öltse, megköveteli a dolgozók mozgalmának magas színvonalú szervezettségét és az olyan tömegmegmozdulások szervesen összefüggő komplexumát, amelyek célja a munkásosztály fő ellenségének elszigetelése és szétzúzása, a munkásosztály számára a politikai hatalom kivívásához szükséges befolyás és szövetségesek biztosítása. Ez az út olyan, ideológiailag és politikailag összekovácsolt, forradalmi marxistaleninista tömegpártot követel meg, amely képes fáradhatatlanul tevékenykedni és fenntartani a kapcsolatot a lakosság legszélesebb rétegeivel. Ezért mindig tévesnek és egyoldalúnak tekintettük azt a meghatározást, amely szerint Olaszország útja a szocializmus felé csak „parlamenti út”. Az SZKP XX. kongresszusának tanulságos következtetései alapján pártunk hangsúlyozta, hogy most, a szocialista világ győzelmei és az imperializmus vereségei nyomán kialakult új helyzetben, lehetővé vált, hogy a parlamentet ne csak a propaganda eszközeként használjuk fel, hanem egyszersmind konkrét sikerek, a nép javát szolgáló bizonyos engedmények kivívásának küzdőtereként. De ennek elengedhetetlen feltétele — s erre Togliatti állandóim felhívja figyelmünket — az erős, szervezett munkásmozgalom, a néptömegek átfogó egysége és az olyan forradalmi élcsapat, amely az egész mozgalomnak helyes politikai irányt tud mutatni. Mi úgy véljük, hogy jelenleg a hatalmas olaszországi tömegmozgalom hatással lehet a klerikális kormányt támogató politikai erőkre is, kihasználhatja ezek belső ellentmondásait, olyan eltolódást idézhet elő, amely megváltoztatja a kormánytöbbség és baloldali ellenzék kialakult erőviszonyát, s megnyitja az utat bizonyos vívmányok felé. Amikor tehát a parlamenti tevékenység és az országban folyó harc közötti összefüggésről beszélünk, ezen nemcsak szélesebb körű mozgalmat értünk, nemcsak arról beszélünk, hogy propagandával támogatnunk kell a parlamenti munkásellenzék kezdeményezéseit, hanem az osztályharcok olyan kiszélesítésére is gondolunk, amely szintén eltolódást idézne elő a parlamenti erőviszonyokban, s ezeket a munkásosztály és a nép javára változtatná meg. Míg a parlamenti és a parlamenten kívüli akciók összefüggését illetően erre a következtetésre jutottunk, az olaszországi munkásmozgalmon és demokratikus mozgalmon belül is harcolnunk kellett a helyes irány