Béke és szocializmus, 1966. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)
1966-01-01 / 1. szám
más részein. Az imperializmus a latin-amerikai népek fenyegetése mellett fegyveres intervenciót is szervez, ha a népek határozott lépéseket tesznek a nemzeti haladás útján, amint ez legutóbb Santo Domingóban történt. Az amerikai imperializmus folytatja a provokációkat a nyugati félteke egyetlen szabad szigete — a szocializmust építő Kuba — ellen. A neokolonialista terveket gazdasági és katonai erőre támaszkodva hajtják végre, amint ezt Kongónak és a szabadságért küzdő más országoknak a példája mutatja. S Európában, mely századunkban már két ízben vált világháborús tűzfészekké, újra és egyre erőteljesebben hallatszanak olyan hangok, amelyek határrevíziót követelnek, terjeszkedést és újabb revansot hirdetnek, amint ezt Nyugat- Németországban tapasztalhatjuk. A hadi arzenál, amelynek bevetése már ma is valamennyi nép életét fenyegetné, állandóan növekszik. A mai helyzet azt a veszélyt hordja magában, hogy az imperializmus hódító, neokolonialista politikája újabb világháborút robbant ki — olyan háborút, amely a pusztítás méreteit tekintve, túlszárnyalná az összes eddigi háborút együttvéve. Ilyen körülmények között a békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért, az agresszív imperializmus ellen vívott harc a legszorosabban összefügg a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harccal. Az említett tényekkel és tendenciákkal kapcsolatban óhatatlanul felmerülnek a következő kérdések, amelyek a nagy tömegek aggodalmait és gondjait tükrözik: mi a magyarázata az imperialista agresszivitás fokozódásának és a nemzetközi helyzet vele kapcsolatos romlásának? Mi ma a leghalaszthatatlanabb feladata a fenyegető veszélyt világosan látó és a reakcióval erélyesen szembeszegülő erőknek, s mi következik ebből a kommunista pártok tevékenysége szempontjából? Az imperializmus agresszivitása az imperializmus lényegéből fakad, s ezt csakis az összes haladó forradalmi erők közös akcióival lehet megfékezni. Az imperializmus agresszivitásának fokozódása arra utal, hogy a maga javára próbálja megváltoztatni a nemzetközi erőviszonyokat. Az imperializmus nemcsak arra tesz kísérleteket, hogy a haladó erők számára elfogadhatatlan „status quo”-politikát folytasson, hanem arra is, hogy a háború lépcsőzetes kiterjesztésével visszaszorítsa a felszabadító mozgalmat és a szocializmust. Ugyanezen célból kommunistaellenes kampányt szít, amely a szocialista országok és az egész forradalmi, nemzeti felszabadító mozgalom ellen irányul. Az agresszivitás fokozódását az adott pillanatban az is elősegíti, hogy ma bizonyos fokig megosztottak a békéért és a nemzeti felszabadulásért küzdő erők, hogy nincs meg az egység a szocialista táborban és a kommunista világmozgalomban. Ugyanakkor az imperializmus a termonukleáris háborúval .4