Béke és szocializmus, 1967. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1967-07-01 / 7. szám
. Az Egyesült Államok és Anglia imperialista körei, valamint az arab országokban mögöttük álló reakciós erők, de elsősorban Izrael reakciós erői, több ízben is próbálkoztak már az arab forradalom további fejlődésének megállításával, az Egyesült Arab Köztársaságban, Szíriában és más arab országokban hatalomra jutott haladó rendszerek aláaknázásával és likvidálásával. Az Egyiptom ellen 1956-ban indított hármas agresszió, amelyben Izrael volt az agresszorok rohamcsapata, az amerikai tengerészgyalogság 1958-as libanoni partraszállása, az angolok jordániai intervenciója, Izrael szüntelen katonai provokációi Szíria határain, a reakciós államcsínyek végrehajtására tett kísérletek Szíriában, az Egyesült Államok gazdasági nyomása az Egyesült Arab Köztársaságra — már ez a néhány kiragadott tény is világosan mutatja, milyen dühödten és elkeseredetten igyekszik az imperializmus egyre nagyobb nyomást gyakorolni a haladó arab rendszerekre és az egész arab forradalmi mozgalomra. Ezek a tények arról tanúskodnak, hogy Izrael júniusi újabb agressziója nem volt elszigetelt jelenség, hanem csupán egyik láncszeme az amerikai imperialisták és szövetségeseik egész politikájának, amelynek az a célja, hogy likvidálja az arab népek forradalmi mozgalmának vívmányait. A neokolonialisták e manőverei és provokációi mögött nem nehéz felfedezni azt a gondosan, de hiába álcázott célt, hogy megdöntsék a népek akaratát kifejező haladó kormányokat, s újból a helyi reakciós köröket juttassák hatalomra. Az imperialisták nagyon jól tudják, hogy az arab országok nemzetifüggetlenségének megszilárdulása, imperialistaellenes politikájuk, haldó szociális intézkedéseik és a gazdaság fejlesztésében elért sikereik erősítik politikai és gazdasági önállóságukat, a nép teljesebb ellenőrzése helyezik a nemzeti kincseket és ellenállóképessé teszik őket az imporcializmus minden nyomásával — gazdasági, politikai és katonai nyomaiéval szemben. Ezáltal erősödnek valamennyi arab ország haladó, valóban forradalmi erőinek pozíciói, fokozódik az egész arab világösszeforrottsága. Ezek a folyamatok egyre nagyobb mértékben fenyegetik az imperialisták közel-keleti érdekeit, s ennek tudható be, hogy az imperialistái ebben a térségben egyre fokozzák felforgató tevékenységüket, s hogy mind jobban aktivizálódnak az izraeli reakciós körök, amelyek szoros kapcsolatban állnak a külföldi monopóliumokkal. Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az izraeli vezetőket szomszédaik ellen uszító imperialisták erőfeszítései kedvező talajra lelnek. Az izraeli kormánykörök sohasem titkolták expanziós törekvéseiket, s agresszív politikájukkal nemcsak a tengeren túli monopóliumok által rájuk bízott funkciót látják el, hanem saját dolgozó népük nemzeti és szociális érdekei illen is fellépnek. Ezt magában Izraelben is nagyon jól tudják a haladó erők. A kommunista Wilner például parlamenti beszédében internacionalista álláspontról a leghatározottabban elítélte Izrael uralkodó köreinek agresszív politikáját.