Béke és Szocializmus, 1982. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
radalmi öntevékenységének spontán létrehozott szerveiben felismerték a forradalmi hatalom csíráit, valamint a rájuk váró nagy jövőt. Az 1917-ben újból megalakult szovjetek a munkások, a parasztok és más dolgozó néprétegek óriási többségét egyesítették, és forradalmi úton magukhoz ragadták az államhatalmat. „Nem parlamentáris köztársaság — ... ehhez viszszatérni hátrafelé tett lépés lenne —, hanem a munkás-, béres- és parasztküldöttek országszerte alulról fölfelé felépített szovjetjeinek köztársasága” (Lenin összes Művei, 31. köt. Kossuth Könyvkiadó 1972. 115. old.) — szögezte le az oroszországi proletariátus vezére azokban a tézisekben, amelyekben kijelölte az oroszországi szocialista forradalom útját. A mélységesen demokratikus szovjetek nem csupán a proletariátus és a dolgozó parasztok osztály érdekeit fejezték ki, hanem a múltban elnyomott sok nemzet és etnikai csoport érdekeit is; a szovjetek — a dolgozók teljhatalmának internacionális formája — révén a múltban elnyomott nemzetek és etnikai csoportok számára lehetővé vált, hogy megteremtsék saját nemzeti államiságukat. A szovjetek lettek az egykori orosz birodalom területén létrejött összes nemzeti—állami képződmény politikai alapjává. Ezen az egységes politikai alapon jött létre az egyenjogú, szuverén államok önkéntes egyesülése — a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. A népképviselők szovjetjei nagy utat tettek meg. A szovjetek mindenkor a gyakorlatban testesítették meg a szocialista demokrácia eszményeit, s tevékenységük formái minden új történelmi szakaszban kifejezték a társadalmi haladás tendenciáit, összhangban voltak az ország feladataival, a társadalom legfontosabb szükségleteivel. Néphatalmunk szervei ma fejlődésük minőségileg új szakaszában vannak. A szovjetek a tömegek sűrűjében, velük szoros kapcsolatban tevékenykednek, s nagy többségük harcosan, kezdeményezően dolgozik, aktívan hat a termelésre, a társadalom szellemi életére, a közéletre, s minden területen arra törekszik, hogy rend, szervezettség és fegyelem legyen. A szovjetek úgy érkeztek el a mostani szakaszba, hogy birtokában vannak az államépítés, a gazdasági, a szociális és kulturális építés irányításában szerzett gazdag tapasztalatoknak. Ma minden feltétel megvan ahhoz, hogy még következetesebben érvényesítsék a pártnak a nép legfőbb érdekeit kifejező politikáját, konkrétan és hathatósan befolyásolják az állam és a társadalom életének minden területét. Ehhez szilárd alapot nyújtanak az alkotmányban rögzített szabályok, a szovjetekről szóló törvények, az SZKP-nak a szovjetek szerepének növelésére irányuló következetes politikája. E politika, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusának határozatai továbbfejlesztettek, ténylegesen megtestesíti a lenini eszméket, az érett szocializmus körülményeire alkalmazva őket. A szovjetek lenini meghatározásából az a következtetés adódik, hogy a demokrácia és a szocializmus szétszakíthatatlan kapcsolata csakis új, szocialista típusú képviseleti szervek alapján biztosítható. De érthető, hogy a szocializmus alapjai lerakásának és megszilárdításának, a szocialista társadalom építésének az egyes országokban sajátosságai voltak és vannak. A marxizmus-leninizmus lényegéhez tartozik az a felfogás, hogy föl kell kutatni a dolgozók hatalmának azokat a nemzeti szempontból sajátos szervezeti formáit, amelyek a leginkább megfelelnek a szocializmust és a kommunizmust építő népek konkrét történelmi körülményeinek. És természetesen a parlamentet is fel lehet használni forradalmi célok szolgálatában. Lenin több ízben szóvá tette, hogy hiba, ha a 4