Béke és Szocializmus, 1986. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám

Nyugat-Berlin lakói nagyon jól emlékeznek arra az időre, amikor városunkat a „szocializmus testébe fúródott szálkának”, a „legolcsóbb atombombának”, a „hideghá­ború frontvárosának” nevezték. Személyesen tapasztalhattuk, milyen veszélybe sodorta életünket, szeretteink életét és jólétét a NATO-hatalmaknak a kommunizmus „feltartóz­tatására” és „visszaszorítására” irányuló politikája. E hatalmak az 1948-as berlini vál­ságtól egészen a hetvenes évek elejéig visszautasítottak minden olyan próbálkozást, hogy elfogadható alapot találjanak Nyugat-Berlin politikai státusának rendezésére és ezáltal egy állandó feszültségforrás felszámolására. Csakis a Szovjetunió kitartásának és konst­ruktív kezdeményezéseinek köszönhető, hogy a kérdés kimozdult a holtpontról. 1971 szeptemberében a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország megállapodást kötött Nyugat-Berlinről, amely nemcsak városunkban tette egészségeseb­bé a politikai légkört, hanem az egyik legbonyolultabb akadályt is elhárította egy összeurópai tanácskozás útjából, amely azután a helsinki záróokmány aláírásával fejező­dött be. Később sajnos megtorpant az enyhülési politika, s nem haladtak kellőképpen előre azok a tárgyalások, amelyeknek célja a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztése és a jószomszédi viszony erősítése volt. De nem veszett el a remény, sőt a bizonyosság, hogy az idők jobbra fordultával ismét előrehalad az enyhülés. A szovjet-amerikai csúcstalálkozó, amely elősegítette a szocialis­ta közösség országai által közösen kidolgozott békeprogram ügyét, kedvező feltételeket teremtett a nemzetközi helyzet javításához. Ebben mindenekelőtt azoknak a kitartó erőfeszítéseknek az eredményét látjuk, amelyet az új világ testvéri pártjai és államai tettek, mivel politikájuk a békére törekvés és a társadalmi haladás ötvözésének szilárd fundamentumára épül. Nem mondok semmi újat azzal, hogy a szocialista társadalomban egyetlen olyan osztály, társadalmi réteg, szakszervezeti csoport vagy egyén sincs, aki érdekelt lenne a háborúban, a fegyverkezési hajszában. Itt senki nem kovácsolhat sem politikai, sem pénztőkét a háborús előkészületekből. Ellenkezőleg, a szocialista állam tevékenysége törvényszerűen a békés viszonyokat, a nemzetközi együttműködés fejlesztését kívánja, „ígérjük a munkásoknak és a parasztoknak, hogy mindent elkövetünk a béke érdekében. És ezt meg is tesszük”­ - mondta Lenin. Az SZKP tettekkel bizonyítja, hogy megtartja a népnek adott szót. Ennek kapcsán szeretném felhívni a figyelmet a szovjet külpolitika egy nagyon fontos sajátosságára, kiszámíthatóságára, ami előnyösen megkülönbözteti a nyugati nagyhatalmak impulzív, következetlen, konjunkturális fordulatoknak kitett politikájá­tól. Willy Brandt, az NSZDP elnöke, amikor 1985 áprilisában az Egyesült Államokba látogatott, New Yorkban, a Nemzetközi Ügyek Tanácsában tartott beszédében mondta: Európában már sokan nem bíznak abban, hogy támaszkodni lehet az Egyesült Államok­ra, hogy cselekedetei előre kiszámíthatók. Nagyon előnyös lenne - jegyezte meg a továbbiakban Brandt -, ha az Egyesült Államok és főbb politikai erői ki tudnának dolgozni egy hosszú távú külpolitikát és biztonsági politikát legalább a kelet-nyugati viszony legfontosabb stratégiai kérdéseiben, s ezt bizonyos fokig függetlenítenék a Fehér Ház vezetőinek őrségváltásától. A Szovjetunió külpolitikai irányvonalának békés mivolta teljesen világos. Az SZKP nyíltan szól külpolitikai tevékenységének céljairól és ezek elérésének módjáról. A szovjet külpolitika teljes mértékben kiszámítható, nincsenek benne rejtélyek és homályok. Egé­szen nyilvánvalóvá tette ezt a genfi találkozó. A szovjet fél gondosan, tárgyszerűen felkészült a találkozóra, nem csupán a jelen problémáira gondolva, hanem kidolgozta a szovjet-amerikai viszony normalizálására és fejlesztésére vonatkozó hosszú távú terveit is. Mint ismeretes, a genfi találkozó előtt a Szovjetunió egész sor konstruktív kezdemé­nyezést tett, amelyek lehetőséget kínáltak a megegyezésre a legfontosabb dolgokban, így 3 Lenin Összes Művei. 36. köt. Kossuth Könyvkiadó 1972. 322. old. 5

Next