Békés Megyei Tanács Tájékoztatója, 1962 (3. évfolyam, 1. szám)
1962-06-01 / 1. szám
A BÉKÉS MEGYEI TANÁCS ÉRTESÍTŐJE feltételek megvannak, ott már ez év őszén a termelőszövetkezetekbe kihelyezett általános iskolák útján biztosítsák a tsz. tagok tanulását és évről-évre gondoskodjanak az ilyen iskolák működéséről. 1962. ÁPRILIS 5-ÉN TARTOTT MEGYEI TANÁCSÜLÉS HATÁROZATAIRÓL (Kivonatos szöveg) 25/1962. tan. határozat: A tanácsülés Békés megye második ötéves terve végrehajtásának megszervezésére irányuló intézkedési tertervezetet elfogadta, s azt végleges tervnek mondta ki. Utasította a tanácsülés a végrehajtó bizottságot, hogy az elfogadott megyei intézkedési tervet juttassa el a járási, városi tanácsoknak azzal, hogy saját intézkedési terveiket ennek figyelembevételével készítsék el. A mezőgazdasági termelési és felvásárlási intézkedéseinek kidolgozásánál a járási tanácsok vonják be a községi tanácsok végrehajtó bizottságait is. 27/1962. tan. határozat: Utasította a tanácsülés a megyei mezőgazdasági állandó bizottságot, állategészségügyi, építésügyi és állattenyésztési szakemberek bevonásával vizsgálja felül a szerfás építkezések téliesítését. A szerzett megállapításai alapján a végrehajtó bizottság felé tegye meg javaslatát. 28/1962. tan. határozat: A tanácsülés utasította a végrehajtó bizottságot, intézkedjen, hogy a megyei és járási mezőgazdasági osztályok segítsenek a termelőszövetkezeteknek abban, hogy helyesen alakítsák ki az állatgondozással kapcsolatos eredményességi prémiumot és gondoskodjanak arról, hogy ezek bevezetésre, alkalmazásra kerüljenek Az állatorvosok prémiumát ne csak a számszerű ellátás szabja meg, hanem kerüljön alkalmazásra az állategészségügy következtében előállt eredmény, illetve az állategészségügy javulása. 30/1962. tan. határozat: Felhívta a tanácsülés a végrehajtó bizottságot, gondoskodjon arról, hogy a megyei, járási mezőgazdasági osztályok úgy irányítsák a termelőszövetkezetek gépvásárlását, hogy a termelőszövetkezetek gépvásárlási hitelüket elsősorban a hiányzó munkagépeket megvásárlására fordítsák, de járjon el annak érdekében is, hogy a termelőszövetkezetek fokozottabb mértékben részesüljenek munkagép ellátásban. 32/1962. tan. határozat: Utasította a tanácsülés a megyei, járási, városi, községi tanácsok végrehajtó bizottságait, hogy a megyei és járási NEB-ek vizsgálat során tett megállapításait fokozott mértéken hasznosítsák. A vizsgálatok hatékonysága érdekében az érdemi intézkedéseket határidőn belül tegyék meg. A végrehajtó bizottságok a Népi Ellenőrzési Bizottságok fontosabb vizsgálatait tűzték a végrehajtó bizottság napirendjére. 38/1962. tan. határozat: A megyei tanács az 1958. évi 7. sz. tvr. és annak végrehajtásáról szóló 14/1958. (II. 18.) korm. sz. rendelet 10. § (1) bekezdésében foglalt jogánál fogva 1962. évre a községfejlesztési hozzájárulás mértékét valamennyi földművesszövetkezetnél, fogyasztási szövetkezetnél, szövetkezeti vállalatnál, és gazdasági tevékenységet folytató egyéb szövetkezeti szervnél az előző év után elért nyereségük évi bruttó összegének 5%-ában, míg a kisipari termelőszövetkezeteknél és háziipari szövetkezeteknél, egységesen 2%-ban állapította meg. 1962. Április 3-Án tartott VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGI ÜLÉS HATÁROZATAIRÓL 113/1—1962. vb. határozat: Utasította a végrehajtó bizottság a megyei építésiközlekedési, pénzügyi osztályt, közösen mérjék fel a Békés megyei Tanácsi Építőipari és Tatarozó Vállalat lakatosipari részlegének fejlesztési lehetőségét és gazdasági kihatásait abból a célból, hogy a szükséges vasszerkezeti elemek gyártását a Vállalat maga oldja meg. A tapasztalatokról tájékoztatni kell a végrehajtó bizottságot, hogy a szükséges terv módosítása ennek alapján eszközölhető legyen. 113/5—1962. vb. számú határozat: A végrehajtó bizottság a Békés megyei Tanácsi Építőipari és Tatarozó Vállalat valamennyi dolgozójának és vezetőjének 1962. évben elért eredményes munka elismeréséül köszönetét fejezi ki. 114/2—1962. vb. határozat: A mezőkovácsházi járás táppénzes felülvizsgálatát jelenleg 3 rendelőintézet végzi. Ez egyrészt a 3 rendelőintézetre, külön-külön megterhelést jelent, másrészt a járási főorvos irányító és ellenőrző munkáját rendkívül megnehezíti. Megbízza a végrehajtó bizottság a megyei egészségügyi osztály vezetőjét, éljen felterjesztéssel az Egészségügyi Minisztériumhoz, s kérje, hogy a második ötéves tervben létesítendő rendelőintézet felülvizsgáló főorvosi állása már most megszervezésre kerüljön, hogy a rendelőintézet létesítéséig az orvos az egész járás táppénzes felülvizsgálatát elláthassa. 114/5—1962. vb. határozat: A végrehajtó bizottság megbízta dr. Kertész Márton vb. elnökhelyettest, a megyei egészségügyi osztály, a szakszervezet, valamint tásadalmi aktívák bevonásával vizsgálják meg a megyében működő rendelőintézetek munkáját, a munkát akadályozó tényezőket s a meglévő problémák megoldására dolgozzák ki a teendő intézkedéseket, s az ezzel kapcsolatos javaslatokat terjessze a végrehajtó bizottság elé megtárgyalás, illetve a szükséges intézkedés megtétele céljából. 1962. MÁJUS 3-ÁN TARTOTT VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGI ÜLÉS HATÁROZATAIRÓL 164/1—1962. vb. határozat: A végrehajtó bizottság szükségesnek tartja, hogy az 1962. évi tervek, valamint a VIII. Pártkongresszus tiszteletére tett vállalások teljesítésének érdekében a kibontakozó szocialista munkabrigád mozgalom szélesítése érdekében a vállalatok az eddiginél nagyobb tevékenységet folytassanak az újítási munka érdekében. Ezért az illetékes szakszervezet megyebizottsága és a megyei tanács vb. illetékes szakosztályai meghatározott időnként együttes vizsgálatokat folytassanak a vállalatoknál és a tapasztalatokról összevont igazgatói és SZB titkári értekezleten adjanak tájékoztatást. 164/3—1962. vb. határozat: A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a vállalatok újítási előadói nem rendelkeznek megfelelő szakképzettséggel. A végrehajtó bizottság felkérte a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnökségét, hogy a megyei tanács vb. ipari, és építési közlekedési osztályával közösen szervezzen tanfolyamot az újítás területén megfelelő szakképzettség megszerzése érdekében. 167/3—1962. vb. határozat: Utasította a végrehajtó bizottság a megyei mezőgazdasági osztály vezetőjét, gondoskodjék arról, hogy úgy a megyei, mint a járási mezőgazdasági osztályok segítsenek a termelőszövetkezeteknek abban, hogy helyesen alakítsák ki az állatgondozással kapcsolatos eredményességi prémiumot és gondoskodjanak arról, hogy ezek bevezetésre, alkalmazásra kerüljenek. Az állatorvosok prémiumát ne csak a számszerű ellátás szabja meg, hanem kerüljön alkalmazásra az állategészségügy következtében előállt eredmény, illetve az állategészségügy javulása. 1931—1962. vb. határozat: Utasította a végrehajtó bizottság a megyei mezőgazdasági osztály vezetőjét, a Növényvédő Állomással kar-