Békés Megyei Tanács Tájékoztatója, 1965 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1965-03-01 / 1. szám

A gyomai járási tanács vb ellenőrzésével kapcsolatos vb határozat: 650/1. vb. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a gyomai járási tanács vb szervező, irányító, ellenőrző mun­kájáról szóló jelentést elfogadja, s azt tudomásul veszi. Megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a járási vb, a vb vezetők határozottabb, tervszerűbb, egységesebb irányító munkájának végzése mellett a járás területén eddig elért eredmén­yek további fokozására az adottságok megvannak. Ennek érdekében a végrehajtó bizottság az alábbi intézkedések megtételére hívja fel a járási tanács végrehajtó bizottságát: — a megyei, járási mezőgazdasági osztályok be­vonásával vizsgálja meg, hogy a járás területén a 12 000 kat. hold öntözhető terület megvalósításának szükségessége milyen ütemezésben kívánatos, s erre vonatkozóan készítsen tervet, — vizsgálja meg a szerfás épületek korszerűsíté­sének lehetőségeit, s ennek alapján nyújtson be igényt a megyei mezőgazdasági osztályhoz a szük­séges összeg biztosítása ügyében, — a 2000 kat. hold elöregedett rizstelep haszno­sítására vonatkozó elképzeléseket dolgozza ki, s ennek alapján gondoskodjon ennek a területnek termésbe vonásáról, — a járás termelőszövetkezeteinek szakmunkás­ellátottsága — különösen öntözési és traktoros — nem megnyugtató, ezért biztosítani kell, hogy 1984/65. évben — alapos felmérés alapján — a szük­séges létszámú szakmunkás beiskolázást nyerjen, — gondoskodjon a járás területén levő kultúrhá­­zak berendezéseinek felméréséről, s ennek alapján állapítsa meg, hol, mennyi összeg szükséges 1965. év folyamán korszerűsítésükre. A járás a szükséges összeg 50 százalékának fedezetéről saját hatáskör­ben (kőfa) gondoskodjon, míg a másik 50 százalék biztosítása ügyében tegyen előterjesztést a megyei művelődésügyi osztályhoz, — a járás területén a vb csak abban az esetben hajtson végre körzetesítést az iskoláknál, amennyi­ben ehhez megfelelő anyagi fedezet, illetve létesít­mény rendelkezésre áll. A járási tanács vb elnöke a határozat alapján tett intézkedésekről, s az elért eredményekről 1965. no­vember hó 1-ig részletes jelentést terjesszen a me­gyei végrehajtó bizottság elé. Ipari jellegű vb határozatok: 650/2. vb. Utasítja a vb a megyei tanács vb ipari osztályát — a KISZÖV, s a járási tanács vb bevonásával — mérjék fel a gyomai járás ipari szolgáltatásának helyzetét, állapítsák meg, milyen mértékű a lakos­ság ilyen irányú igényeinek kielégítése, milyen fej­lesztési lehetőségek vannak, s ennek alapján az osztály és a KISZÖV a szükséges intézkedéseket tegye meg. ■ A tett intézkedésről a végrehajtó bizottságnak számoljon be. 651/2. vb. Utasítja a vb az illetékes megyei osztályveze­­­­tőket, hogy a) a tanácsi gazdaságon belül leggyengébben mű­ködő vállalatok (Bm. Víz- és Csatornamű Vállalat, Békéscsabai Vegyesipari Vállalat) termelési, anyag, létszám és bérgazdálkodásét, valamint önköltség gazdálkodását kísérje figyelemmel, b) a termelékenység további növelése érdekében 1965. évre és az ezt követő évekre biztosítsák a vál­lalatok műszaki dolgozói részére az anyagi érdekelt­ség fokozottabb érvényesülését, a premizálásokon keresztül. A prémiumfeltételek megállapításánál helyezzék előtérbe a termelékenység növelésének tényezőit. A fentiek alakulásáról, illetve az ered­ményekről adjanak tájékoztatást a végrehajtó bi­zottságnak. Mezőgazdasági jellegű vb határozatok: 698/2. vb. A végrehajtó bizottság szükségesnek tartja, hogy a Megyei Gépállomási Igazgatóság a garanciális ja­vításoknál a minőségi javításra hívja fel a gépállo­mások, gépjavító állomások figyelmét. A garanciális javításokat úgy kell végezni, hogy a 3 hónap garan­­ t. Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának fontosabb határozatai Rókát a logizál­

Next