Békés Megye Tanácsának Közlönye, 1972 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1972-01-01 / 1. szám

2 1972. január BÉKÉS MEGYE TANÁCSÁNAK KÖZLÖNYE (2) A Tanács alapvető célkitűzéséből eredő feladatokat meghatározza a megye mezőgazda­­sági jellege, az, hogy az ország fontos élelmi­szergazdasági bázisa, emellett tervszerűen ipa­rosodik; — a települések jellemző sajátossága, hogy a nagyközséges jelleg mellett jelentős a tanya­vi­lág; — a települések regionális szerepkörének megfelelő intenzív fejlesztésére van szükség, e vonatkozású besorolásukat a Szabályzat 3. sz. melléklete tartalmazza; — a megye nemzetiségi lakossága szlovákok­ból, románokból, németekből, délszlávokból te­vődik össze. (3) A megye országosan is jelentős munkás­­mozgalmi múlttal rendelkezik (agrárszocialista mozgalmak). (4) A Tanács a megye fejlesztését szolgáló ter­vek megállapításánál az előző bekezdésekben foglalt célokat és sajátosságokat is figyelembe veszi. II. fejezet A Tanács feladata és hatásköre „A Tanács feladatkörét és hatás­körét törvényben, törvényerejű rendeletben és határozatban, vala­mint tanácsrendeletben kell meg­állapítani.” (Tt. 5. §) 3­ § A Tanács a Tt. II. fejezetében meghatározott feladatok és hatáskör gyakorlásával kapcsolat­ban a következőket rendeli: (1) A tanácsi szervek kötelesek az állampol­gári jogokat és kötelességeket érvényesíteni. E jogok és kötelességek érvényesülésének sérelme esetén a Tanács felelősségre vonást kezdemé­nyezhet. (2) A lakosság jogszabályismeretének bővítése érdekében a Végrehajtó Bizottság gondoskodik: a) a fontosabb jogszabályok ismertetéséről a Békés megyei Népújságban; b) a tanácsi szervekhez tartozó fontosabb ál­lamigazgatási ügyek eljárási szabályait tartal­mazó tájékoztatók kiadásáról a lakosság részé­re; c) az előadásos jogpropaganda növelésének elősegítéséről a Hazafias Népfront és a TIT köz­reműködésével; (3) A nemzetiségek jogainak érvényre jutta­tása érdekében; a) a megye kulturális programjának kialakí­tásakor figyelembe kell venni a nemzetiségi ha­gyományokat és szokásokat; b) a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően továbbra is biztosítani kell a nemzetiségi nyelvű oktatást; c) gondoskodni kell, hogy a nemzetiségi jel­legű helységekben a fontosabb középületeken nemzetiségi nyelvű feliratok is legyenek; d) a nemzetiségeket érintő fontosabb dönté­sek előtt célszerű kikérni az illetékes nemzeti­ségi szövetség véleményét. (4) A Végrehajtó Bizottság Tt. 19. § (2) be­kezdése szerinti határozata ellen az előterjesz­tést kezdeményezheti a Tanácsnál a Tanács bár­mely bizottsága, a megyei tanácstag és a végre­hajtó bizottság titkára. (5) Az (1) bekezdésben foglalt intézkedés meg­tételére a Végrehajtó Bizottság is jogosult. 4.§ A Tanács a Tt. 20. §-a, valamint saját elhatá­rozása alapján kizárólagos hatáskörében gya­korolja: a) országos jelentőségű kérdésekben való ál­lásfoglalást (Tt. 9. § (2) bek.); b) szervezete létrehozását és irányítását (Tt. 12. §(1)és (2) bek.); c) a helyi tanácsok pénzalapjához a bevételi források körének és a részesedés mértékének, valamint a tanácsi hozzájárulás összegének meghatározását (Tt. 11. § (5) bek.); d) fejlesztési programok, tervek, középtávú pénzügyi terv és költségvetés meghatározását és végrehajtásukról szóló beszámoló elfogadását (Tt. 11. § (3) bek. a) pont); e) a helyi tanácsok tevékenysége fő irányvo­nalának meghatározását (Tt. 15. § c) pont); f) tanácsrendelet alkotását (Tt. 34. §); g) a hatáskörébe tartozó választásokat és ki­nevezéseket ; h) a népi ülnökök és a népi ellenőrzési bizott­ságok tagjainak, valamint az utóbbiak tisztség­­viselőinek választását (Tt. 13. §); i) hatósági jogkörét; j) a megye szükségleteinek megállapítását; a szükségletek lehetőségeknek megfelelő kielégí­tésében való állásfoglalást (Tt. 10. § (1) bek. a) pont); k) a megye fejlesztése céljainak és mértéké­nek meghatározását (Tt. 10. § (1) bek. b) pont); l) vállalatok és intézmények létrehozását (Tt. 10. § (1) bek. c) pont); m) döntést a pénzeszközök átcsoportosításá­ról, a pénzmaradvány és a tartalékok felhasz­nálásáról, valamint a nem tanácsi szerv részére az anyagi eszközök terhére nyújtandó támoga­tásról (Tt. 11. § (3) bek. b) pont); n) döntést hitelek felvételéről (Tt. 11. § (3) bek. c) pont); o) egyetértés nyilvánítását a felügyelete alatt

Next