A Nap, 1994. július (1. évfolyam, 46-71. szám)
1994-07-01 / 46. szám
Ára: 14 forint 1994. július 1., péntek BÉKÉS MEGYEI NAPILAP I. évfolyam 46. szám Korrekt, kollegiális eszmecsereként értékelte az MTI- nek adott csütörtöki nyilatkozatában Vastagh Pál leendő igazságügy-miniszter az elődjével lezajlott minapi találkozóját. Vastagh Pál elmondta, hogy Balsai Istvánnal áttekintették az Igazságügyi Minisztériumban folyó munkát. Kiemelte, hogy a büntetésvégrehajtás helyzetét mindketten azonosan értékelték. Eszerint javítani kell a büntetésvégrehajtás körülményein, az elítéltek számára biztosítani kell a megfelelő feltételeket, mert e területen történt a legkevesebb változás az elmúlt években. Vastagh Pál reagált a Magyar Bírói Egyesület választmányának hétfői állásfoglalására is. Kijelentette: megalapozottnak tartja az egyesületnek azt a kívánságát, hogy a bírák is részt vehessenek a kormányzati szervek törvényelőkészítő munkájában. Teljesen természetes a törvényalkalmazóknak az a törekvése, hogy már az elméleti, előkészítő szakaszban bekapcsolódhassanak a törvényhozási munkába és megfogalmazhassák esetleges észrevételeiket, kifogásaikat - hangsúlyozta az igazságügy-miniszteri poszt várományosa. A miniszter-jelölt nem kívánta kommentálni az Országgyűlés elnöke, Gál Zoltán nyilatkozatát, amely szerint az ügynöktörvény alkotmánysértő és végrehajthatatlan. Ugyanakkor elmondta: tudomása van arról, hogy több beadvány érkezett ebben az ügyben az Alkotmánybírósághoz, és érdeklődéssel várja az alkotmánybírák határozatát. Vastagh Pál elmondta, hogy a tárca zökkenőmentes átvételének érdekében a jövő héten várhatóan ismét a Miniszterjelölt a miniszterrel lálkozni fog távozó elődje- Az igazságügyminiszter-jelölt dr. Vastagh Pál megyénkkel képviselője Fazekas ferenc felvétele Westel minden megyeszékhelyen Könnyebb lesz telefonálni A Westel 900 GSM Mobil Távközlési Részvénytársaság a tervezett határidőre, azaz június 30-ára valamennyi megyeszékhelyen kiépítette Europhone mobiltelefon szolgáltatását - jelentették be a cég pénteki Egerben, illetőleg Zalaegerszegen egy időben megtartott sajtótájékoztatóján. A zalaegerszegi sajtótájékoztatón, amely a társaság nyugat-magyarországi bemutatására szolgáltatott alkalmat Sugár András, a cég vezérigazgatója elmondta: a 17 millió dolláros befektetést igénylő beruházást- amelynek során az ország összes megyeszékhelyét, a Bialaton egész területét és az M-es és az M7-es főútvonalak teljes hosszát is bekötötték a szolgáltatásba csupán három hónap alatt valósították meg, s ez világviszonylatban is szép teljesítménynek számít. A munka eredményeként, lakhelye szerint potenciálisan 4,5 millió ember veheti igénybe a szolgáltatást országszerte. Eközben lehetővé tették azt is, hogy az előfizetők Svájcban, Németországban, Dániában és Svédországban is használhassák készülékeiket. Rövid időn belül pedig Ausztriában, Finnországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is telefonálhatnak az ügyfelek. Mindkét sajtótájékoztatón hangsúlyozták: szeptember 30-áig az egy számjeggyel jelölt főútvonalak teljes hosszán is igénybe lehet majd venni a szolgáltatást. Az egyéves jubileumra szeretnék elérni a 85-87 százalékos ellátottságot, 1995 végére pedig az ország minden lakosa számára elérhetővé kívánják tenni a Westel 900-as rendszert, ami azt jelenti, hogy utána csak a minőség javításával kell foglalkozni. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az országban már 80 helyen lehet kártyát és készüléket vásárolni és a cég hamarosan megkezdi saját értékesítési hálózatának kialakítását is. A társaság műszaki igazgatója, Pete József kérdésre válaszolva a kelet- magyarországi helyszínen elmondta: véleménye szerint a három mobiltelefon társaság eredményesen tud működni egymás mellett, amit a külföldi ta- Lusta adózók A június 30-ai határidővel az adóhatóságnál adataik bejelentésére kötelezett gazdasági társaságok többsége az utolsó napokra hagyta e feladatának teljesítését - tájékoztatta az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t. Csütörtökön jár le az a határidő, ameddig a nem 1994- ben alakult gazdasági társaságoknak be kell jelenteniük képviselőjük, ügyvezető igazgatójuk nevét, lakcímét, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoknak tulajdonosaik azonosításra alkalmas adatait. Az adóhatóság előzetes becslése szerint ilyen kötelezettség mintegy 200 ezer adóalanyt érint. Az utolsó három napon körülbelül 70 ezer darab bejelentkezési nyomtatvány fogyott a forgalmazóknál. Ez azt bizonyítja, hogy a bejelentésre kötelezettek jelentős hányada e feladat teljesítését a végső időpontra halasztotta. A nyomtatványok jelenleg is kaphatók az APEH hivatalos forgalmazóinál. A bejelentés elmaradása mulasztási bírság kiszabását vonja maga után. Hatályossá válik a földtörvény .A kihirdetését követő 30. napon, július 27-én lép életbe a termőföldről szóló törvény, melyet áprilisban fogadott el az Országgyűlés. A jogszabály megjelenésére az Alkotmánybíróság azon határozata után kerülhetett sor, mely kimondja, hogy a törvény szövegének - a köztársasági elnök által kifogásolt, a tulajdonszerzést korlátozó - szabályai nem ellentétesek az alkotmánnyal. A jogszabály szerint gazdasági társaságok és kevés kivétellel a jogi személyek, valamint külföldiek nem szerezhetnek földet Magyarországon. A belföldi magánszemélyek által megszerezhető földterület nagysága nem haladhatja meg a 300 hektárt, illetve értéke a 6000 aranykoronát. Azokban az esetekben, ahol már jelenleg is ennél nagyobb földterület van egy magánszemély birtokában, a törvény megengedi annak jövőbeni tulajdonlását is. A korlátozás alól kivételt képez a közös tulajdon megszüntetése, valamint az, ha valaki a kisajátított földje után kapott pénzért új földet vásárol. Nem számít tulajonszerzésnek, így korlátozás alá sem tartozik a törvényes öröklés, az elbirtoklás, illetve amennyiben valaki árverésen szerez földtulajdont. A belföldi jogi személyek közül csupán a magyar állam, az önkormányzatok, az erdő- és legelőbirtokossági társulatok és a közalapítványok szerezhetnek földtulajdont. Hasonlóan a belföldi magánszemélyekhez, a külföldi magánszemélyek is elcserélhetik már meglévő termőföldjeiket és kisajátított birtokuk kárpótlásaként kapott jegyen is vásárolhatnak területet. A törvény szabályozza a haszonbérletek nagyságát és idejét is. Eszerint a haszonbérelet általában 10 évre szólhat az erdők és különböző ültetvények kivételével. A NAP kérdése Miként lehet öntözni és mennyiért? Hét ágra süt a nap, perzselődik a határ. Miként öntözhetnek a gazdálkodók? - kérdeztük Habóczky Sándortól, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezető helyettesétől. - Az öntözés jogilag nagyon kötött tevékenység, ugyanis a víz korlátlanul nem áll rendelkezésünkre, ezért gazdálkodni kell vele. Az engedélyben meg kell jelölni a vízvételezési helyet, az öntözőberendezés teljesítményét és azt is, hogy az adott esztendőben várhatóan mennyi a felhasználás. A kérelmet a hatósági osztályunkhoz kell eljuttatni, ezt legtöbbször jóval a közigazgatásban megszokott harminc napos határidő előtt bíráljuk el. - Mennyit kell fizetni a vízfelhasználásért? - Ez csakis attól függ, hogy az igazgatóságnak mennyi az üzemeltetési költsége. Mivel ez eltérő, így a díjak is a köbméterenkénti húsz fillértől három forintig változnak. A megye művelt szántóterülete 420 ezer hektár, ebből jelenleg 21—22 ezer hektárra kötöttünk öntözési szerződést. Egyébként a megye területéből összesen 28-29 ezer hektáron biztosítható az öntözés. Szeghalmon a Töviskest Rt. az 1774 hektárnyi saját területéből 850 hektár siló-, szemes és hibrid kukoricát öntöz, valamint a lucernát. - Mennyibe kerül az öntözés és megéri-e? - kérdeztük dr. Nagy Imrét, a társaság szaktanácsadóját. - A vízért változó árat fizetünk, ez köbméterenként negyven fillértől egy forintig terjed, ezentúl a szerződés meghatároz egy állandó díjat is. Mindezek ellenére ilyen aszályos esztendőkben feltétlenül kifizetődő az öntözés. Tavaly például az öntözetlen területen hektáronként három és fél tonnát adott a kukorica, míg az öntözött helyeken nyolc tonnát. A lucernára kijuttatott mesterséges csapadék pedig az állatok friss és folyamatos zöld takarmányát biztosítja. M. L.