Békés Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Nem öncélúan Sokat hallottunk, mostanában a bekéeszentandrásd KISZ vezettőinek munkastílusáról, vezetési módszeréről. A megyei KISZ bizottságon úgy beszélnek erről a községi szervezetről, mint az egyik legjobbról. — Igen, Bréma elvtárs összefogja a fiatalokat. Nincs olyan megmozdulás a községben, ahol a KISZ-szervezet tagjai ne dolgoznának. Itt voltak a választások előkészületei, a kiszesek mintegy 90—40-en szinte állandó aktívái voltak a községi pártalapszervezeetnek. Vállalnak minden munkát, és közösen, egy akarattal dolgozik úgy a vezető, mint a legegyszerűbb KISZ-tag. A napokban meglátogattuk ezt a községi szervezetet, hogy meggyőződjünk a hallottak valódiságáról. Hogy nem csalódtunk, azt máris elárulom. A titkárral való beszélgetéskor kitűnt, hogy a legnagyobb érdemük — amellett, hogy aktívan dolgoznak minden társadalmi munkában — ahogyan törődnek az iskolahagyott fiatalokkal és azokkal, akik még nem tagjai az ifjúsági szervezetnek. Nem vállaltak könnyű munkát a KISZ vezetői, amikor elhatározták, hogy az 1957/58-as iskolai évből kimaradt fiúknak, lányoknak olyan tanfolyamot szerveznek, amely némi alapot ad ahhoz, hogy az életibe elinduljanak. Mert mi tagadás, az iskolahagyott gyerekeknek még kevés az élettapasztalatuk, hiszen fiatalok. Semmi szakképzettségük nincs. De várom megértik-e a szülők? Engedik-e fiaikat, lányaikat, hogy tanuljanak? S lesznek-e akik vállalkoznak az oktatásra, hiszen ez nem fi- kétéves munka. Nem felsőbb rendelet szerint történik. Ezek a gondolatok foglalkoztatták a vezetőket. Az első lépés nehéz volt. De a kiszesek nem hátráltak. Előbb az általános iskola igazgatóját, Búzás Lászlót keresték fel. Búzás elvtárs minden támogatást megígért. Ezután az érdekelt szülőket és a gyerekeket hívták egybe. S a gyerekek szívesen vállalták a tanulást, míg a szüleik némelyike akadékoskodott. — Az én fiam már nyolc éve tanul, s most munkát keres, dolgozni kell neki. — De még nincs 18 éves, munkakönyvet nem kap és enélkül nem alkalmazzák. — Az én gyerekem a csoportban dolgozik velem, ahhoz nem kell munkakönyv. Az igaz, de ki veszi hasznát annak, ha jó növénytermesztő, vagy jó állattenyésztő lesz a fiú? Ő és í ml valamennyien. Hiszen ezért is indul az öthónapos tanfolyam október 15-től március 15-ig, hogy a munkából ugyan ne essenek ki, de megtanulják a növénytermesztés, az állattenyésztés, a kertészet fortélyait. A lányok a házimunkát, a sütést-főzést, szabást-vanzást, sőt a kézimunkát is és ha ügyes, élethivatásának is választhatja, hiszen egyre jobban és jobban fejlődnek a háziipari szövetkezetek és az iskolában tanultakat itt is érvényesíthetik. Az érvek és ellenérvek után a szülők egymás után jelentették be, hogy az ő fiát vagy lányát is írják fel a tanfolyamra. Az iskola 20 hallgatóval indult be, és szorgalmasan tanulnak, ott vannak valamennyien. A tanulók meg vannak elégedve a tantárgyakkal, szeretik. Hiszen hetenként öt óra foglalkozás nem nagy megerőltetés és mégis sokat jelent nekik. A tanárok elégedettek a diákokkal. Itt nemcsak szakképzett tanárok oktatnak, hanem agromómusok és egyéb szakemberek, olyanok, akik szívükön érzik az ifjúság nevelését. Békésszentandráson pedig a társadalmi szervek érzik a fiatalok nevelése iránti kötelezettségüket és ezért is van az, hogy színes lélekkel dolgoznak a tanfolyam sikeréért. Rövid másfél hónapos működés után bebizonyosodott, hogy megérte a fáradozást az iskola létrehozása. Bárcsak minden községben követnék példájukat. A fiatalok az iskola elvégzése után bizonyítványt kapnak, s ez a bizonyítvány egyik legjobb ajánlólevél lesz, ha munkába állnak, akár a termelőszövetkezetben, akár az állami gazdaságban, vagy bárhol. A szentandrásiak úgy tervezik, hogy jövőre nemcsak azokat az iskolát hagyottakat vonják be, akik 1958/59-ben végeznek, de azokat is, akik már 2-3 évvel ezelőtt maradtak ki. Hogy részben felfrissítsék a tanultakat, részben pedig újakat is tanuljanak. A községben jelenleg 140— 150 KISZ-tag van. Ez a szám a község fiataljainak mintegy 25—30 százalékát teszi ki. Ezek ifjúsági esteken, politikai foglalkozásokon művelődnek, tanulnak. De a KISZ vezetői gondolnak azokra a fiatalokra is, akik még nem tagjai az ifjúsági szövetségnek. Maguk közé hívják, nevelik, tanítják őket. Bevonják őket különböző kultúrcsoportokba, de ezenkívül a község ifjúságának a tél folyamán is, éppen úgy, mint más években a fiatalok érdeklődésének megfelelően — a kultúrházzal közösen — különböző előadás-sorozatot tartanak. Ezek az előadás-sorozatok — tavalyi példák bizonyítják — hasznosak és bátran lehet mondani, hogy a község fiataljainak többsége meghallgatja, részt vesz rajta és szórakozva tanulnak. S talán ez a KISZ-szervezet legnagyobb érdeme, hogy nem öncélúan, hanem az egész község ifjúságával közösen fejlődnek, művelődnek. ‘ Csepel Eta ■-----------+ □ ►----------- Békéscsabai gépírónő nyerte az országos gépíróversenyt Az Országos Gyorsíró és Gépíró Versenybizottság szombaton hirdette ki a dolgozók idei gyors- s író- és gépíróversenyének ered-ményeit. Az országos gépíróverseny legmagasabb fokán, (percenként 400 leütés felett) Petrovszky Ilona, a Megyei Rendőrfőkapitányság gépírója nyerte el az első helyezést. A fiatal békéscsabai gépírónő már az elmúlt években is részt vett országos versenyeken, és igen jó helyezéseket ért el. Mostani nagy sikeréhez őszintén gratulálunk. 1958. december 2., kedd II francia nemzetgyűlési választások eredménye A Francia Belügyminisztérium közlése szerint a nemzetgyűlési választások eredményeként 484 képviselői mandátum (a korzikai szavazási eredmények még nem ismeretesek), a következőképpen oszlik meg! Francia Kommunista Párt 10 mandátum Francia Szocialista Párt 40 mandátum más baloldali csoportok 2 mandátum Az úgynevezett baloldali központ csap 8 mandátum A radikális és radikális szocialista párt 13 mandátum Unió és új köztársaság (vezetője: Soustelle) 187 mandátum Parasztpárti Országos Központ 120 mandátum MRP 44 mandátum Keresztény Demokrata Párt (vezetője: G. Bidault) 13 mandátum Más csoportok 27 mandátum A Kommunista Párt, mely az első fordulóban mintegy négy millió szavazatot kapott, 10 mandátumhoz jutott, az unió az új köztársaságért viszont 3 600 000 szavazatival 187 mandátumot szerzett. Ilyenformán a Kommunista Párt jelöltjeire szavazó választók millióit megfosztották parlamenti képviseletüktől. A Szajna megyei Montreali vánsutóban Jacques Ducloc, a Francia Kommunista Párt KB titkárának jelöltségével szemben Profiéba helyi jelöltet léptették fel. Az első fordulóben a szavazatok több mint negyven százalékát Ducloe kapta, lényegesen többet, mint Profiche, a második forduló előestjén azonban a szocialista párt jelöltje visszalépett Profiche javára, és ezzel hozzájárult Profiche megválasztásához. A reek- de erődnek azonban minden igyekezetük ellenére sem sikerült meghiusítaniuk Maurice Thorez megválasztását. Az FKP Központi Bizottságának főtitkára választókerületében megkapta a szavazatoknak több mint felét. Marcel Servin, a Francia Kommunista Párt titkára, a Központi Bizottság Politikai Bizotságának tagja rádiónyilatkozatában kommentálta a nemzetgyűlési választások második fordulójának előzetes eredményeit. Rámutatott, hogy a Kommunista Párt, amely már a november 23-i szavazások eredményeként is az ország első pártja volt, a második fordulóban még több szavazatot kapott. A Kommunista Pártra adott szavazatok száma sok választókerületben megközelítette az 1956. január 2-i eredményeket. Az abszolút antidemokratikus választási rendszer következtében azonban a Kommunista Pártnak mindössze tíz képviselője van. Ugyanakkor a Soustelle-féle „Unió az új köztársaságért" párt, amely a kommunista pártnál kevesebb szavazatot kapott, a kommunista mandátumok számának sokszorosát kapta meg. Mint Servin megjegyezte, Guy Mollet-nak a legsötétebb reakcióval való szövetsége nem hozott hasznot a szocialista pártnak, amely 130 mandátumra számított, de mindössze negyvenet kapott Mindez azt bizonyítja — hangsúlyozza Servin —, hogy a május 13—i lázadókkal (az algériai fasiszta katonai puccs, szerk.) való szövetkezés csak a lázadóiknak kedvez. Olyan ultra-reakciós nemzetgyűlésünk lesz — mondotta Servin —, amilyen XVIII. Lajos óta nem volt Franciaországban. Mától kezdve a köztársaság minden hívének ismét az a feladata, hogy szoros szövetségben tömörítve, meggátolja a szélsőséges reakció mesterkedéseit, s megvédje a szabadságot. -o Az AFP jelentése szerint a most megválasztott új nemzetgyűlés december 9-én ül össze. Ez alkalommal kerül sor a nemzetgyűlési iroda tagjainak megválasztására. A képviselőcsoportok előreláthatólag már kedden megjelennek a Bomba-palotában és valószínűleg félhivatalos megbeszéléseket folytatnak. A nemzetgyűlés január 19-én újból összeül, hogy érintkezésbe lépjen az új kormánnyal. Az elnökválasztásra ugyanis december 21-én kerül sor és noha hivatalos nyilatkozat erre vonatkozólag nem hangzott el, bizonyosra vehető, hogy de Gaulle tábornok kerül az Elysée-palotába. Az új köztársasági elnök jelöli ki a miniszterelnököt és bízza őt meg az V. köztársaság első kormányának megalakításával. A nemzetgyűlés első rendes ülésszaka csak április 28-án nyílik meg és három hónapig tart majd. Áprilisban sor kerül a közséi tanácsok, majd a szenátus megújítására és ekkor már az új alkotmány gépezetének minden fogaskereke működésbe lép. Kommentár nélkül... RnnNmnmmmnnimntmnmnmmnmmniHmmnmnimimimmnMmmmnnHmnwmmfmtuwnttimini) A Húsvét-szigeti brit hidrogénbomba kísérletek akkora összegbe kerültek, hogy abból 500 ezer kétszobás lakást lehetett volna felépíteni. Chilében rendkívül alacsony az életszínvonal. A népbetegségek a nehéz életviszonyok következményei. Az orvosi ellátás rendkívül rossz. Százezer lakosra 60 orvos jut. Chile elmaradott ország, amelynek lakossága éhezik, nyomortanyákon tengődik, és meg van fosztva attól, hogy egészségügyi ellátásban részesüljön, vagy iskolákban magasabb képzettséget szerezzen. Az országos munkavédelmi intézet szerint balesetekből kifolyólag évente körülbelül 100 000 ember veszti el életét, több ezer őrökre munkaképtelenné válik és 70 ezer könnyebb sérüléseket szenved. új afrikai államszövetség keletkezett Afrika két legfiatalabb önálló néger állama Ghana (237 876 négyzetkilométer, 4 850 000 lakos) és Guinea (245 800 négyzetkilométer, 2 507 000 lakos). 1958 november 23-án Nyugat-Afrikai Unió néven államszövetséget alkottak. Ghana 1957 március óta a Brit Nemzetközösség tagja; a Guineai Köztársaság az 1958. szeptember 28-án megtartott népszavazás eredményeképpen vált ki a Francia Unióból, és lett független állam. Az új afrikai államszövetség területe tehát közel félmillió négyzetkilométer, lakosainak száma 7,5 millió fő. Jelmagyarázat: 1. Ghana és Guinea államszövetsége. 2. Nigéria, Sierra Leone és Gambia brit gyarmatok, amelyeket egyes tervek az új államszövetség legközelebbi tagjaiként emlegetnek. 3. Egyéb négerlakta nyugat-afrikai országok.