Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-01 / 102. szám
. ■ ■.■ . ■ a ! ■■ ■ 4 - • Ismét ránk köszöntött május elseje, a 16. szabad május 1. A községek, a városok felszabadult népe, tíz- és százezrei menetel- S netli e napon, magasra emelve a vörös és nemzeti színű zászló- 5 kát. Igen, ünnepeljük az alkotó embert, s a munkát, mellyel életünket formáljuk napról napra szebbé. A régi harcosok közül is ott menetelnek még sokan e nap délelőttjén a százezrek között, melyet lélegeznek a szabadság ■ friss levegőjéből — de emlékeznek a börtöncellákra, s egykori harcostársaikra, akiknek vére vörösre festette az orosházi, az ■ endrődi piactereket, akik életét a csendőrsortüzek oltottákki. Ez az országos körlevél, mely 1925-ben május elseje előtt már tíz nappal kiküldetett valamennyi alispánnak, rendőrfőkapitánynak, csendőrparancsnoknak, igen jól érzékelteti, hogy mennyire féltek a néptől, a nép megmozdulásaitól „jó uraink”. Orosházán 1891-ben—amint e képen látható — a csendőrség több halott és sok sebesült árán kobozta el a munkásegylet fehér ■ zászlaját május elsején, melyre vörös betűkkel a „Szabadság, ■ egyenlőség, testvériség” jelszót írták. Az 1919-es Tanácsköz■ társaság leverése után 25 évig tartó fehér-terror időszakában ■ különösen igyekeztek az urak a munkásokba fojtani a szót, hiiszen a Tanácsköztársaság néhány hónapja alatt igen jól megér- tették ők, hogy mit jelent, ha a munkásság fegyvert ragad. A munkások s a kizsigerelt kisparasztok azonban nem hallgattak el. Mezőberényben — olvashatjuk egy csendőrségi összesített E jelentésből — 1935-ben a munkások „Éljen a vörös május”, „Vi lág proletárjai egyesüljetek” — feliratú plakátokkal ragasztot£ ták tele a községben a házak falait. A csendőrség persze minjdent megtett, ami tőle tellett. A szerintük kommunista-gyanúsokkat elfogták, napokon keresztül vallatták, kínozták. A munkásokat ezzel azonban nem lehetett elhallgattatni. Mintegy kétszázan a községháza elé vonultak és követelték a Mezőberény—s Szarvas közötti útszakasz építésének a folytatását. Mindez 1935-ben, a május elsejét megelőző napokon történt. Május elsejére a mezőberényiek meg akarták ismételni a tüntetést, de a csendőrség letartóztatta a munkások három vezetőjét. Annyit azonban elértek, hogy az útépítés folytatására a főispán 2500 £ pengőt kiutalt. Szomorú emlékű május elsejék voltak ezek, melyekről vas£ tag könyveket írtak már a múlt, s a jelen krónikásai, melyeket az idősebb emberek soha nem felejtenek el. S ezen a napon a felvonuló százezrek meghajtják zászlaikat a mártírok emléké£ re, akik azért haltak meg, hogy a nép egyszer szabad legyen, s úgy meneteljen a május elsejében, mint a mi hazánkban is ma már tizenhatodszor. : Balkus Imre NÉPÚJSÁG 1960. május 1., vasárnap Amikor először léptek be a gyárkapun, furcsa érzés — szorongás és kíváncsiság— fogta el fikcet. Eddig csak a könyveket lapozták, s izgultak az órákon, ha roszszul készültek fel. Szabad idejükben játszottak, olvastak, moziba jártak. Dolgozni? Ha csak a mosogatást, vagy a fiúk vízhordását nem lehetett annak nevezni, egyéb nemigen akadt. Azaz, hogy igen, Kovács Jutka kivételével, ő már járt a gyárban, sőt egy hónapig dolgozott is itt a nyáron, de az más volt. Most, ahogy az első politechnikai foglalkozáskor a gyár dolgozói fogadták őket, ahogy végigjárták az összes műhelyt, ez egészen más, új volt neki is. A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium I. c) osztályának 9 tanulóját már úgy ismerik a gyárban, mint régi munkásokat. Hat lány és három fiú jár ide gyakorlati foglalkozásra. A Kötöttárugyár dolgozói sok szeretettel fogadták őket. Jutka először az orsózóba került. ■*- Érdekes volt — mondja — a gépek működése, ha könyvben olvasnánk, el sem tudnánk képzelni. A szabászaton van. Amikor idekerült, még csak kézi ollóval és hulladékdarabokból szabta a férfiingeket. Most szebbnél szebb színes anyagokra sablont tesz és már nem kézi, hanem villanyollóval vágja a többrétű anyagot. Igaz, kicsit félős dolog bekapcsolni a gépet, de amikor az elindul, már biztos kézzel irányítja pontosan a minta mellett.— Megszerettem ezt a munkát és az embereket is — szól csillogó szemmel. — A gyár dolgozói olyan kedvesek és olyan szívesen magyaráznak. Jutka kitűnő tanuló. Eddig csak arra gondolt, hogy tanítónő lesz. Erről a tervéről most sem mondott le, de amióta a gyárba jár, gondol arra is, hogy ha nem jut tovább a felsőbb iskolákba, akkor ide jön dolgozni. 1i A békéscsabai Kossuth Termelőszövetkezetben, a hét egy napján fiatal fiúk nevetésétől, beszélgetésétől lesz hangos a határ. A gimnáziumból járnak ide. — Most a kertészetbe járunk —■ mondja Szokolai Csaba. — Kaptunk könyveket is a termelőszövetkezettől, így könynyebben megismerjük a munkát. — Azt is megtanuljuk, hogy a tsz kertészetében milyen növények termesztése az előnyösebb. — A gyakorlati munkán pedig kapálunk, palántálunk — mondja Csicsely György, aki előtt nem ismeretlen ez a munka, hiszen édesapja tsz-tag és sokat segített neki a szünidőben. Egymás szavába vágva mondják el, hogy amikor először mentek ki, akadtak gúnyolódók is. — Most már nincs ilyen — mondjuk inkább olyan fiú akad a többi osztályból, aki sajnálja, hogy nem járhat velünk. Különösen amikor elmeséljük, hogy mit csináltunk kint. A múltkor is — kezdi Csaba — nagyon érdekes volt,umikor az állatorvos kint járt. Vérvizsgálatot tartott a baromfiaknál. Mi segítettünk neki. Mindketten állatorvosok szeretnének lenni. — Ha az nem lehetek, akkor az agrártudományi egyetemre megyek — mondja Csicsely György —, agronómus leszek egy tsz-ben. Barátja még nem gondolt erre, de némi gondolkodás után ő is kiböki. Akkor agronómus leszek. A gyakorlati foglalkozások alatt megismerték a munkát és annak szépségét is. Ezért van az, hogy ezek a tanulók már nem esnek kétségbe, ha nem sikerül arra a pályára menni, ami régebben dédelgetett álmuk volt. Erre neveli őket a nemrég bevezetett gyakorlati foglalkozás, amint a példák mutatják, sikerrel. Kasnyik Judit A munka szeretetére... A szakiskolák országos versenyében Szabadkígyós az első Az ország mezőgazdasági szakiskoláiban a Földművelésügyi Minisztérium kísérletügyi és szakoktatási főigazgatósága a tanév kezdetén meghirdette a tanulók tanulmányi, és iskolai, kollégiumi rendjének versenyét. Ennek felmérésére áprilisban került sor. Az előző hónap első napjaiban bizottságok — versenybírák — keresték fel a szakiskolákat és alapos elemző munka alá vetették az ottani munkát. Hosszabb vita után a bizottság úgy döntött, hogy a verseny első helyére a szabadkígyósi mezőgazdasági szakiskolát jelöli, mert adiákok tanulmányi versenyében és az iskolai, kollégiumi rendben pontozás szerint itt értek el legjobb eredményt. Szombaton délután öt órakor ennek örömére családias ünnepséget rendeztek, ahol a nevelőtestület, a tanulók és meghívott vendégek a tangazdaság dolgozóival együtt vették át Vlacskó Lajostól az FM kísérletügyi és szakoktatási főigazgatóság igazgató-helyettesétől a vándorzászlót és a jutalmakat. Az ünnepséget műsor követte. Az intézet KISZ-szervezete a területi KISZ-bizottsággal együtt színvonalas előadást tartott, majd a kultúrteremben táncmulatság, a meghívott vendégek részére pedig vacsora következett. Ankét Füzesgyarmaton A megyei tanács művelődési osztályának részvételével a napokban Füzesgyarmaton tanácskozásra jöttek össze a községi tanács vezetői, a pártbizottság vezetői, termelőszövetkezeti elnökök s a kulturális élet irányítói. Az ankéton arról tárgyaltak, hogy szeptemberben a termelőszövetkezetek kezelésébe adják át a művelődési otthont. Az ankét résztvevői megállapították: ahhoz, hogy Füzesgyarmaton a népművelési munkát tovább erősítsék, szükséges az is, hogy megfelelő alapot teremtsenek a művelődési otthon gazdálkodásához. Éppen ezért úgy határoztak, hogy a művelődési otthon a tanács költségvetésén belül fog gazdálkodni, függetlenített igazgatót neveznek ki élére. Elhatározták, hogy néhány hónap múlva újra összeülnek, hogy kijelöljék a művelődési otthon feladatait, s elfogadják működési szabályait. Két lap történelem Alig vonszolja magát. El van törve az oldalbordája, összezúzott balkarja pedig a nyakába kötve. Házal, kéreget. De nem telik se a tarisznyája, se a zsebe. A legtöbb helyen azt kapja: Mirajtunk is segíteni kellene, mert alig élünk. A módosabb portákról pedig leginkább kizavarják. Nem szégyelli magát, részeges dologkerülő. Máskor ne igyon, s nem töri össze magát. Takarodjon kifelé, vagy csendőrt hívok! Szóba se állnak vele, hogy elmondja: nyolcad magával abból kénytelen élni, amit koldul, még kenyérre se jutott, még akkor sem, amikor dolgozott, nem hogy italra. Hívhatják a csendőrt, nem fél tőle. Pecsétes engedélye van neki a főispántól a koldulásra. El is olvashatják, az áll benne, hogy „Malkovics József kétegyházi lakosnak engedélyezem, hogy Békés vármegye területén 60 napon át könyöradományt gyűjtsön. 1930. október 27.” Schammer Gyula főjegyző úr írta a kérvényt a főispánnak, s ő Malkovics József egy keresztet rajzolt alá, mivelhogy nem töltött iskolában egy napot sem. Ő már meglenne, ahogy 44 éves koráig meg volt, csak a gyerekek. Minek is születik gyereke a nyomorultnak, aki se táplálni, se ruházni, se fűtött szobával ellátni nem tudja őket, így ömlött volna belőle a panasz, ha meghallgatják. De azok, akik segíthették volna, ajtót mutattak neki. A maga fajtájának meg hiába mondaná el a panaszszal és hasonló nyomorral válaszoltak volna. Kétegyházán nem is igen koldult. A lakosság 80 százaléka cselédeskedésből, napszámoskodásból, napraforgó olajos kukorica kásán élt. Ha új segédjegyző, végrehajtó, vagy csendőr került a faluba, csak fintorgott eleinte, hogy micsoda büdös oláhok közé került. Büdös oláhozták is őket, ha kellett, ha nem. S pofozták őket: „Ha ti büdös oláhok nem lennétek, most nagy ésgazdag lenne Magyarország.” — ordították: X X X X Sétálok Kétegyháza utcáin, ahol 30 évvel ezelőtt Malkovics József, s ki tudja még hány éhségtől, meggyötörtségtől aszott testű koldus vánszorgott. Benyitok a tanácsházára, s megkérdezem Marosán elvtárstól, a községi tanács elnökhelyettesétől: Mi történik most azokkal, akiket olyan baleset ér, mint 1930-ban Malkovics Józsefet. — Ritkán történik nálunk baleset, ha történik, akkor leginkább fűrészgéppel, nagy rönkökkel dolgozó emberekkel a faipari értékesítő vállalatnál. Telefonon hívom a vállalat vezetőjét, Farkas elvtársat, aki elmondja, sajnos előfordul baleset néha. Ha azt kérdeztem volna, hogy ilyenkor elmennek kéregetni a balesetesek, bizonyára kétségbe vonta volna elmém épségét, és lecsapta volna a hallgatót.