Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-03 / 102. szám
BÉKÉS MEGYEI 1961. MÁJUS 3., SZERDA AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Májusi színek Békéscsabán A május elsejei ünnepségek már szombaton elkezdődtek, este a Balassi táncegyüttes mutatta be műsorát a ligeti szabadtéri színpadon. A kevésszámú közönség végigtapsolta a táncegyüttes színvonalas és jól sikerült produkcióját. Vasárnap délelőtt jó néhány sportrendezvény volt, város- és megyeszerte, s a közönség kedvét még az sem vette el, hogy az idő esővel búcsúztatta áprilist. Estefelé benépesedett a Sztálin út, s fél nyolckor elindult a fiatalok fáklyásmenete a Szabadság-szobortól végig a Sztálin úton, hogy a megyei pártbizottság előtti térre vonuljon. A téren elkezdtek durrogni a tűzijáték rakétái, s görögtűz lénye világította meg a pártbizottság épületét. Egy-egy jól sikerült tűzvirág láttán önfeledten tapsoltak a fiatalok. Az eső nem hagyta magát, s az utcabál bizony elmaradt. Május elseje szintén esővel köszöntött ránk, az égen sűrű, fekete felhők gomolyogtak, de a szélben lebegő piros zászlók hirdették az ünnepet. A békéscsabai városi tanács előtt felállított dísztribünön helyet foglaltak megyénk vezetői, s 1 | 10 óra felé kezdetét vette a fel- i vonulás. A felvonulók sűrű sorokban vonultak el az emelvény előtt, s a közönség nem fukarkodott a tapssal, ha egy-egy jól sikerült dekorációt látott. Nehéz volna megállapítani, hogy mi aratta a legnagyobb jó sikert, talán a fiatalok, vagy az I AKÖV rakétája, amely ugyan nem szállt az égig . .. A felvonulás után mindenki elindult a liget felé, hogy kedvére szórakozzon, az idő is megemberelte magát, a nap néha előkacsintott a felhők mögül, s a körhinta, a hajóhinta pillanatok alatt megtelt. Délután újabb labdarúgó-mérkőzések voltak, s a szünetben a repülőmodellezők kis gépeit tapsolta meg a közönség. A ligeti szabadtéri színpadon egymást váltották a kultúrcsoportok, s a közönség azzal indult hazafelé: — Szép volt, még az se baj, hogy esett az eső ... A MUNKA ÜNNEPÉN Hét évtized szállt el földgolyónk fölött, mióta a világ proletárjainak legnagyobb ünnepe május elseje lett. A Csendesóceántól az Atlanti-óceánig, Moszkvától Párizsig mindenütt ünnep ez a nap. A világ proletárjainak összefogását jelenti május elseje, s e hitű erő itt sugárzott az arcokon, a felvonulók arcán Békéscsabán, Gyulán, Orosházán és mindenütt. Nem rontotta kedvünk a szemerkélő eső sem, mert ünnepünk így is szép volt és szabad. jén több mint tízezren vonultak fel. Különösen ötletes és szép volt a gépállomás felvonulása. A dolgozók miniatűr űrhajókat készítettek és léggömbökre erősítve a tribün előtt a magasba engedték. Nagyon szép volt a KISZ- fiatalok mintegy háromszáz főnyi egyenruhás gárdája is. Ezután a felvonulók a Ságváriligetben szórakoztak, ahol a vendéglátóipar gondoskodott az ünneplő közönség ellátásáról. Fáklyás felvonulás Szarvason A borús és hűvös idő ellenére több ezer főnyi tömeg nézte meg Szarvason április 30-án a diákok fáklyás és lampionos felvonulását. A tanácsháza előtt a tűzoltózenekar térzenét adott. Másnap pontosan délelőtt 10 órakor megkezdődött az ünnepi felvonulás. A másfél óráig tartó felvonuláson ott voltak az 1919-es veteránok, soknak több kitüntetés is volt a ruháján. Szépek voltak az úttörők fegyelmezett sorai és a májusfát vivő népitáncos lányok. Sok tapsot kaptak a fehér köpenyben felvonuló, felsőfokú óvónőképző hallgatói is. A felvonulás után az Erzsébet-ligetben felállított sátrakban bőséges étel és ital várta az ünneplőket. Külön sátort állítottak fel tagjaiknak a termelőszövetkezetek és az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet. Délután a gyermekek részére a ligetben bábjáték volt. Május elseje Gyulán Előttem egy idős ember lépkedett. Öltözéke régi szabású és fekete volt. Látszott, ritkán használja, mint ahogy az már szokás, csak nagy ünnepkor. Bal keze reszketett. Jobbjában a botja halkan, ütemesen koccant a járdán. Elhaladtam mellette. Rám nézett. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. — A felvonulásra...? — Érdeklődve villant felé a szemem. — Igen, felvonulásra — válaszolta a tekintete. (Folytatás a 2. oldalon) Több mint tízezren vonultak fel Orosházán Orosházán többnapos program várta az ünneplő lakosságot. Április 29-én a veteránok zászlóavató ünnepségén és a földmunkás találkozón zsúfolásig megtelt a Petőfi művelődési ház nagyterme. Az ünneplő veteránok és a vendégek ezután az Alföld szállóban folytatták az ünnepséget. 30-án került sor az Orosházán építendő üveggyár alapkőletételére. Ezen az ünnepségen a város lakói közül mintegy 5 ezren vettek részt . Május elsején már kora reggel zenés ébresztő köszöntötte a város lakóit. Az ünneplő dolgozók jóval a felvonulás megkezdése előtt gyülekeztek, majd megkez-dődött a nap fénypontja, a fel- vonulás. Az üzemek, termelőszö-vetkezetek, vállalatok dolgozói, az iskolások és a lakosság hatalmas megmozdulása volt ez az ünnepi felvonulás. Orosházán május else- ] * Ara 50 fillér * Diszemelvény Békéscsabán, a városi tanács előtt. ság szoletárai egyesüljetek" felnompás A békéscsabai dolgozók színpompás felvonulását a 41. számú AKÖV dolgozói nyitották meg. Gagarin-képpel díszített rakétával vonultak fel, amelyen felirat hirdette: „A béke legyőzi a háborút!'’ Nagy taps köszöntötte a ruhagyár lányait és asszonyait. Több mint félmillió budapesti dolgozó színpompás május elsejei felvonulása Friss indulók hangjaira ébredt Budapest, a kétmilliós magyar főváros, a 17. szabad május reggelén, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepén. Kilenc órakor megteltek a Felvonulási Tér szomszédos utcái, s a várakozó csoportok jó hangulatban készültek az ünnepi, májusi seregszemlére. Fél tízkor rendeződtek az elsők között felvonuló kerületek dolgozóinak sorai. Szinte minden kézben színes májusfa, bokréta, zászló, léggömb volt — színpompásnak ígérkezett a budapesti dolgozók májusi seregszemléje. A díszemelvényen elfoglalta helyét Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és dr. Münnich Ferenc, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. Közben a Felvonulási Tér elején felsorakoztak a budapesti kerületek oszlopai. Soraikban ott voltak azok a párt- és állami vezetők, akik már jóval az indulás előtt köszöntötték a gyülekezőket, elbeszélgettek az ünneplőkkel, majd együtt vonultak a díszemelvény elé. Angyalföld dolgozóit Biszku Béla és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Somoskői Gábor, az Építők Szakszervezetének főtitkára; a zuglói felvonulókat Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja; a XIX. kerületieket Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cservenka Ferencné, a budapesti pártbizottság titkára, és Blaha Béla, a Bányász Szakszervezet főtitkára; a VIII. kerületieket Apró Antal és Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gál László, a Vegyipari Szakszervezet főtitkára, a XI. kerületieket Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság póttagja, (Folytatás a 2. Malom)