Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-03 / 52. szám

1963. március 3. 11 Vasárnap Ú­­JDJ­­IY¥ időleges árleszállítása március 4-től március 30-ig! Már most jelentkezzen a Gyulai Kislakásépítő Szövetkezetnél, ha családi lakóházat akar építeni, hogy lakóháza időre elkészülhessen. Jelentkezéseket még elfogadunk, s a beérkezés sorrendjében előjegyzésbe vesszük. (Telefon: 269.) Vállaljuk a családi lakóházak építését és szerelését, határidőre építtető által biztosított anyagból, OTP-kölcsönből vagy szövet­kezetünk által biztosított anyagból kulcsátadásig. FIGYELEM! Szobafestő­ és mázoló részlegünk mindennemű munkát soronkí­­vül külön határidőre elvállal. Várjuk a lakosság szíves megrendeléseit. Gyulai Kislakásépítő és Karbantartó Kisipari Termelőszövetkezet, Gyula mint az OKISZ által kitüntetett kiváló szövetkezet. 88 '/OWWWWWWWWWWWWWWW'^WWWWWWWWWWWWWSO^V . Közeleg a tavasz! Minden időben gyorsan, kényelmesen eljuthat bárhová D9XUVII motorkerékpárral. Beszerezhető a szűkületekben. OTP-hitelakcióban is kapható. 08436 Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az Árpád-gőzfürdő 1963. március 5-én és 6-án, bel­ső tatarozású munkák miatt csak a kádfürdő részt üzemelteti. 08446 A könyvek teljes jegyzékét kérje az Állami Könyvterjesztő Vállalat Könyvesboltjaiban! 90 Hideg-melegburrcoló, lelefedő-szigetelő, festő-mázo­­ó, bádogos szakmunkásokat vesz fel az É. M. BÉKÉS MEGYEI ÉPÍTŐIPARI VÁlLALAT. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Békéscsaba, Kazinczy u. 4., földszint 2. alatt. 08349 MEGNYÍLT Békéscsabán a Szarvasi úton a XI. számú Autójavító Vállalat szervizállomása! Vállalunk személygépkocsi szerviz-vevő­szolgálat,­­ futó- és középjavítást, va­lamint tehergépkocsi-vevőszolgálat, — futó- és középjavítást. Bármilyen felvilágosítást a legnagyobb készséggel adunk a 14—22-es telefonszámon. XI. számú Autójavító Vállalat békéscsabai telepe 92 Apróh­írd­elések ADAS-VGTEL Inkabarnára festett szép hármas­­tükör eladó. Békéscsaba, Beré­­nyi 8. 49 Ticsen kétszemélyes ezüst evő­­készlet, művészi olajfestmények eladók. Békéscsaba, Aulich 16. 50 Kétszemélyes reh­amlé eladó. Békéscsaba, Hal u. L sa Keleti perzsa szőnyeg 260X340-en 12 000-ért eladó. Című kiada­tlan. 50 Munkácsy televízió és hálószo­babútor szekrény nélkül eladó. Békéscsaba, Micsurin utca 38. 08420 Kisipari mély gyermekkocsi ol­csón eladó. Békéscsaba, V., Thököly utca 20. 00431 Négy éves, fekete kanca,ló el­adó. Békéscsaba, Bulcs utca 2. 06410 Skoda 445-ös személygépkocsi, k­ifogástalan eladó. Békés, Jan­­tyik utca I. Telefon: 117. 08410 Kisipari, fehér mély gyermek­kocsi eladó. Békéscsaba, Bem utca 25. 08401 Új menyasszonyi, festett szoba­bútor hármastü­körrel eladó. Békéscsaba, Egressi utca 18. 08467 Különféle bútorok, kombinált­­szekrény, rekamié, stb. eladók. Érdeklődni: Békéscsaba, Med­­nyánszki utca 13. Délután 3—6 között. 08433 Új nád eladó. Békéscsaba, III., Sallai u. 52. 08442 402-es Moszkvics kitűnő állapot­ban eladó. Békéscsaba, Med­­nyánszki utca 15. 08448 Eladó méteres esztergapad, erős lemezolló, Békésc­aba, Bartók 40. 08431 DKV Meisterklasse kifogyás­­­tású személyautó, pír­ima álla­potban eladó, Békéscsaba, Bar­tók 40. 08430 Eladó új kisipari készítésű diós­színű, lakkozott hálószobabú­tor, olcsó árért. Orosháza, Oláh István utca 13. 85033 Steyer 50-es kiskocsi príma ál­lapotban, tartalék motorral el­adó. Tanner, Nagyszénás. 85843 Skoda Octavia Super kifogás­talan állapotban eladó. Gyula, Gyep u. 4. 28201 100 literes tejszeparátor, hét kis­­boconádi méhkap­tár eladó. Medgyesegyháza, Arany János utca 5. 08.199 250 köbcentis kiskerekű új Jawa eladó. Békéscsaba, Rákó­czi 26. 41 2800 darab paprika palánta el­adó. Érdeklődni Békéscsaba, Lázár u. 11. 43 Eladó: 2 és 4 éves kötelellós te­henek Orosháza, Árpád utca 19. 85857 Alig használt modern konyha­bútor és Tavasz televízió eladó. Orosháza, Zom­bai utca 64/a. 85858 Négyajtós nyúlketrec, galamb­ház, Volierrel mosó teknő és mosófazék eladó. Orosháza, Kerek utca 6. 85361 Jó állapotban lévő irodai vagy táska írógépet vásárolunk. Ven­déglátó Vállalat, Orosháza. 85862 Festett hálószoba- és konyha­bútor eladó. Gyula, Cinka Pan­na u. 20. Utassy Márton aszta­los. 28203 407-es új, keveset futott két­színű Moszkvics esetleg fizetési kedvezménnyel is eladó. Gyula­­,ári, általános iskola, 28202 INGATLAN Azonnali beköltözéssel ház sür­gősen eladó. Gyoma, Vörös­hadsereg út 25. szám. Érdek­lődni helyszínen, vagy Békés­csaba, Petőfi út 2/a. Telefon: 14—73. Kardos. 56 Beköltözhető ház eladó. Békés­csaba, HL, Kézai u. 15. 08419 Beköltözhető kétszobás ház ol­csón eladó. Békéscsaba, V., Mikszáth 53. 06413 Azonnal beköltözhető, telek­könyviig leválasztott utcád fél­ház eladó. Békéscsaba, I., Par­tizán utca 36. 08412 Fényesen, vasút mellett, 1937/3. számú tanya beköltözhetően eladó. Hrabovszki Andrásnál. 06438 Janniikhoz közel, Orosházi kö­­vesút mellett ötödik tanya be­költözhetően eladó. Bővebbet Békéscsaba, Jósika u. 1/1. 08432 F­élház gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: hétköznap 3-tól, vasárnap egész nap. Békéscsa­ba, Kastély­­szőlők 2083. 00445 Kétszobás ház eladó. Azonnal beköltözhető. Békéscsaba VI., Ady u. 21. 08395 Utcai kétszobás, kertes házrész, mellékhelyiségekkel, áron alul is eladó. Békéscsaba, Kastély u. 3. 08408 130 négyszögöl házhely, kárpi­tozott garnitúra eladó, Békés­csaba, Vendházi út 10. alatt. 34 Eladó Orosháza, Mikes utca 7. számú ház, 85850 Békéscsaba, II­., Bokor u. 16. számú ház eladó, Vasút mentén. 32 Azonnali beköltözéssel fél ház eladó. Endrőd, Táncsics u. 2. 10 Gyulán Bem utca 12. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 64499 Orosházi házrészemet eladnám, vagy gyulai lakáscserével beszá­molnám, érdeklődni Gyulai Hirdetőben. 64500 Tanya kerek­ holdakon 1898,2. eladó, fúrott kúttal az udvar­ban. 27 Telekgerendás 340. számú ta­nya lebontásra eladó. Érdeklőd­ni Békéscsaba, IV., Földvári u. 27. 37 Békéscsaba, Árpád sor 26. szá­mú 100 négyszögöles telek eladó. 30 Békéscsaba, Dózsa György ut­ca 16. számú ház, kettőszobás beköltözhető lakással olcsón eladó. Ugyanott háló és ebédlő­bútor eladó. 40 Tanya lebontásra eladó. Telek­­gerendás, 362. szám Vasadi Já­nosnál, 42­ Békéscsaba, Berényi 100. számú ház beköltözhetően eladó. Ér­deklődni Akácfa u. 3. 45 Gyulán a Kastély kertben Pa­csirta u. 42—44. szám alatti két egyenként 196 négyszögöles egy­más melletti telek gyümölcs­fákkal eladó. Érdeklődni Gyu­la, Petőfi Sándor u. 37. Erdei Rezső vízvezetékszerelőnél. Te­lefon: xvO, 28208 Békéscsaba, Kovács Pál utca 21 számú beköltözhető ház eladó. 38 Békéscsaba, V., Gyöngyösi u. 62. számú szoba, konyhás ház, eladó. 33 Téli ház 250 négyszögöl s telek­kel eladó. Beköltözhető: Békés­csaba, Kolozsvári 70/1. 44 ÁLLÁS Több éves gyakorlattal rendel­kező tehergépkocsivezetőt al­kalmaz (aki szerelésben is jár­tas) a Melléktermék és Hulla­dékgyűjtő Vállalat telepe, Bé­késcsaba, Sallai utca 6. 08444 Gyermekszerető idősebb asz­­szonyt vagy lányt keresek gyer­mek mel­lé. Békéscsaba, III., Csengeri u. 3. 06447 A 8. számú AKÖV (Békéscsa­ba) felvételre keres nehézgép­kezelői szakvizsgával és gya­korlattal rendelkező rakodógép­kezelőket. Jelentkezés: Békés­csaba, Tanácsköztársaság útja 77. alatt a személy­zeti osztályon. 08435 A Békési Szabadság Termelő­­szövetkezet képesített könyve­lőt keres, legalább 2 éves gya­korlattal. Jelentkezés a tsz köz­pontjában. 08427 3 fő nyugdíjas kőművest, 3 hó­napos időtartamra alkalmazunk. Békéscsabai Tejüzem. 08428 Országos Söripari Vállalat bu­dapesti telephelyére férfi segéd­munkásokat keres felvételre. Munkásszállás és napi egyszeri étkezés biztosítva. Jelentkezés: Munkaerőgazdál­kodás, Buda­pest, X., Maglódi út 17. . Rakodómunkásokat vesz fel a 6 os ÉPFU Békéscsaba, nappali munkára. Szabad szombat biz­tosítva. Jelentkezés: Szerdahe­lyi utca. 08443 A 8. sz. AKÜV­ (Békéscsaba) fel­vételre keres közlekedési mér­­nököket, valamint közgazdasági egyetemi végzettségű közgaz­dászokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Békéscsa­ba, Tanácsköztársaság útja 77. alatt, a személyzeti osztályon. 06403 Hosszú gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági erő-gépszerelő­ket felvesz a Töviskesi Állami Gazdaság. Jelentkezés a gazda­ság gépesítésének irodájában. ♦ 84 EG VLB Gépírást tanulhat, gyakorolhat, plisszerozás, babajavítás, Bé­késcsaba, Irányi 7. 48 Lakásért egyenü­áiló vagy idős házaspár gondozását vállalnám. Érdeklődni Békéscsaba, Bethlen utca 20. özv. Czabarkáné. 08426 szappancserd­es zsiradékért mindennap Békéscsabán, Bar­tók Béla út 29. alatt. 06409 Gyermek mellé elmegyek vagy lakásomon vállalom. Esetleg be­teg mellé. Cím a kiadóban: 35 aurorozisu s­ova kiadó­nő ré­szére, Pintérné, Orosháza, Kos­suth utca 20. 65863 Elveszett 1963. február 22-én Orosháza Vásárhelyi út 23. szám alól Zsandár névre hallgató farkaskutya. Becsületes megta­láló jutalom ellenében vezesse el a fenti cím­e. 85850

Next