Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1967. FEBRUÁR 33., CSÜTÖRTÖK XXII. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM Ala: 60 fillér A népfrontmozgalomba tömörült különböző emberek összefogása politikai szövetséget jelent Választási nagygyűlés a Sportcsarnokban A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága szerdán délután választási nagygyűlést tartott a Sportcsarnokban. Az elnökségi emelvény mögött felirat hirdette: Éljen és erősödjék a szocialista építést segítő nemzeti összefogás! A nagygyűlés résztvevői — a budapesti gyárak, üzemek dolgozói — nagy tapssal köszöntötték az emelvényen megjelenő elnökséget. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Német Károly, a Politikai Bizottság póttagja, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A Himnusz elhangzása után Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd nagy taps közben Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára lépett a mikrofonhoz. Erdei Ferenc nagy tapssal fogadott beszéde után, meleg ünneplés közben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Kádár János elvtárs Kádár János bevezetőben rámutatott: A hárommillió választó részvételével lezajlott nyolcvanötezer jelölőgyűlés jól mutatja, hogy a választás olyan belpolitikai esemény, amely áthatja egész társadalmunk életét. A jelölőgyűlésekre a megnövekedett és nagyfokú közéleti érdeklődés és aktivitás volt a jellemző. Ez érthető, mert a választások középpontjában népünk életét, országunk fejlődését legközvetlenebbül érintő és legfontosabb kérdések állnak. A továbbiakban kijelentette: Érdemes és kell beszélni arról, milyen viszonyok között készül ma a magyar nép a választásokra? Mivel az élet semmit sem ad ingyen — és sok éves harcunk legfőbb eredményét ebben látom — elsőként említem: választásra készülő hazánkban ma szilárd néphatalom, törvényes rend és nyugalom van, békés és eredményes szocialista építőmunka folyik. Nemrégiben végezte el munkáját társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa. Ez sokat segít politikánk helyes értelmezésében és feladataink széles körű megvilágításában. Komoly jelentősége van annak. A szocialista társadalom alapjait leraktuk, de még sok a tennivalónk Teljes egyetértéssel találkozott világos, előremutató belpolitikánk, amelynek egyértelmű célja társadalmunk szocialista és demokratikus vonásainak erősítése és továbbfejlesztése. A kongresszusról kialakult kedvező közvéleményt erősítették a gyermekgondozási segélyről, a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjáról, a bányászok helyzetnek méltányos rendezéséről időközben már kiadott állami rendelkezések. Az emberek látják, hogy a kongresszuson elhangzottak, a határozatok nem maradnak papíron, ellenkezőleg, azok végrehajtása nyomban megkezdődött. Kádár János elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta: Kedves Elvtársak! A kongresszus óta még nem sok idő telt el, de a visszhang ismeretében, nem utolsósorban a jelölőgyűlések tapasztalatai alapján, teljes joggal megállapítható, hogy párttagságunk és népünk jól fogadta és helyesli annak határozatait. Osztatlan egyetértéssel találkozott, hogy politikánk fő iránya változatlan marad, s az is, hogy változtatunk ott, ahol ez szükséges és megfelelő döntések születtek fejlődésünk megoldást kívánó kérdéseiben. Közvéleményünk helyesli és támogatja világos és határozott imperialista ellenes külpolitikánkat, amely a szocializmust, a haladást, a békét szolgálja, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa januári ülésén egyhangúan állást foglalt a párt IX. kongresszusának alapvető tételei, a szocialista társadalom teljes felépítésének programja mellett és annak megvalósítására szólít fel mindannyiunkat választási felhívásában. Szilárd szocialista rendszerünk intézményesen garantálja a dolgozó nép érdekeinek védelmét. A párt IX. kongresszusa, kiindulva az adott helyzetből, megjelölte tennivalóinkat, világosan kijelölte a szocialista társadalom teljes felépítésének, a munkásosztály, az egész dolgozó nép, a nemzet boldogulásának biztos és reményteljes útját. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa januári határozatával és választási felhívásával, amelyben a szocialista társadalom teljes felépítésének célját a nemzet céljaként támogatta, programot adott. Ez együttvéve, elvtársaim, azt jelenti, hogy az országban jó feltételek vannak a választáshoz. Dolgozó népünk március 19-én szavazatával nyilváníthatja egyetértését politikánkkal, szocialista céljainkkal és jó összetételben választhatja újjá legfőbb törvényhozó és néphatalmi szerveinket, az országgyűlést, a tanácsokat, beszéde Bennünket, kommunistákat mély megelégedéssel tölt el az, hogy pártkongresszusunk mindazon program jellegű célkitűzései, amelyek csak az egész nép munkájával valósíthatók meg, széles körű egyetértésre és támogatásra találtak a népfront-mozgalom keretében és társadalmi életünk más területén tevékenykedő pártonkívüli szövetségeseinknél. . Úgy véljük, ez tovább erősíti egységünket, a nép, a nemzet minden alkotó erejének tömörítését és annak hatékonyságát A mai népfront-mozgalom alapjait azok a magyar hazafiak rakták le, akik annak idején világnézeti és minden más ellentétet félretéve összefogtak a Hitlerfasiszták háborúja és megszálló csapatai, horthysta és nyilas csatlósaik ellen, a nemzeti megsemmisülés fenyegető veszélyének elhárítására, a szabadság kivívására. Ma más időket élünk. Az egykori kizsákmányoló osztályok eltűntek, s a nép van hatalmon, szocialista társadalmat építünk. De viszonyaink még átmenetiek, a szocialista társadalom alapjait leraktuk, azok szilárdak, de még sok a tennivalónk a virágzó és gazdag, magasan fejlett ország, a szocializmus teljes felépítéséig. Éppen ezért nagy jelentőséggel bír annak még jobb megértése, hogy belső nagy feladataink megoldása és a nemzetközi helyzet egyaránt megköveteli minden hazafias erő összefogását a nép érdekeit legjobban kifejező, előmozdító szocialista céljaink közös szolgálatára. Társadalmunk összetételének és fejlettségi fokának megfelelően ma a Hazafias Népfront-mozgalom keretében, a képviselő- és tanácstagjelöltek között, itt a gyűlés részvevői között is különböző emberek, munkások, parasztok, értelmiségiek és kispolgárok képviselői találhatók. Vannak közöttük kommunisták, párttagok és pártonkívüliek, marxisták és hivők, különböző egyházak papjai is, különböző világnézetek képei(Folytatás a 2. oldalon.) ✓Hág proletárjai, egyesüljétek / Jóváhagyták a képviselői jelöléseket A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége kedden ülést tartott a népfront székházában. Kállai Gyula elnök tájékoztatója alapján az elnökség foglalkozott a bel- és külpolitika néhány főbb kérdésével. Ezt követően — a választójogi törvény előírásának megfelelően — az elnökség megtárgyalta az országgyűlési képviselői jelöléseket. Erdei Ferenc főtitkár előterjesztette a Hazafias Népfront fővárosi és megyei bizottságai által tett javaslatokat, beszámolt a választási előkészületek eddigi tapasztalatairól, és ismertette a további teendőket Az elnökség — az előterjesztés és a vita alapján — megállapította, hogy az országgyűlési képviselői jelölőgyűlések rendben lezajlottak, befejeződtek. Megelégeldéssel állapította meg az elnökség azt is, hogy az országgyűlési képviselői jelölőgyűléseken a választópolgárok nagy tömegei vettek részt és nagy aktivitást tanúsítottak. A résztvevők megfontolt és alapos vita után, a Hazafias Népfront programja alapján, a választási felhívás szellemében döntöttek a jelöltnek javasolt személyekről. A Hazafias Népfront fővárosi bizottsága, valamint a megyei bizottságai — azokban a kerületekben, ahol két jelöltet ajánlottak — állást foglaltak a jelöltek sorrendje tekintetében is. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége az országgyűlési képviselői jelölteket a fővárosi és a megyei népfrontbizottságok javaslatainak megfelelően elfogadta. Megyénk képviselőjelöltjei: 1. UHLJÁR MIHÁLY munkás, Békéscsaba Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke. 2. KOVÁCS PÁL munkás, nyugdíjas, Békéscsaba. 3. ÚJHELYI SÁNDORNÉ munkás, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete Békés megyei tikára. 4. KOVÁCS ISTVÁN munkás, a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. 5. KISS PÁL mezőgazdasági technikus, az újkígyósi Aranykalász Tsz üzemgazdásza. 6. TÓTH BALÁZS mezőgazdasági munkás, a Kunágota és környéke Termelőszövetkezeti Sertéshizlaló Vállalkozás igazgatója. 7. KESZTHELYI ZOLTÁN mezőgazdasági mérnök, a battonyai Petőfi Tsz elnöke. 8. DARVAS JÓZSEF író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke. 9. KLAUKÓ MÁTYÁS mezőgazdasági munkás, a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. 10. NAGY JÓZSEF mezőgazdasági mérnök, a Szarvasi Állami Gazdaság igazgatója. 11. VARGA ZSIGMOND pedagógus, általános iskolai igazgatóhelyettes. Gyoma. 12. BÁLINT ISTVÁNNÉ mezőgazdasági munkás, a Magyar Nők Országos Tanácsa szeghalmi járási titkára 13. FRANK FERENC munkás, az MSZMP Békés megyei Bizottságának elsőtitkára. 14. BALOGH LÁSZLÓ mezőgazdasági munkás, a békési Egyetértés Tsz elnöke. 15. KOVÁCS JÓZSEF mezőgazdasági mérnök, a Hidasháti Állami Gazdaság főagronómusa. (A nevek előtti számok a megyei. városi választókerület sorszámai.) Választási nagygyűlések a megyében A jelölőgyűlések után a válasz- tásd • előkészületek folytatásaként február 24-vel újabb eszmecsere- sorozat indul. Választási gyűlések alkalmával országos és megyei szervek képviselői, képviselő- és tanácstagjelöltek találkoznak ismét választóikkal s ezeken a gyűléseken fejtik ki az országos és helyi érdekeket egybevető programjukat. Olvasóink tájékoztatására az alábbiakban közöljük a nagygyűlések előadóinak nevét, idejét és helyét. Fehér Lajos, Orosházi Üveggyár, február 24, délután 3 ó. Klaukó Mátyás, Csanádapáca, március 3, délután 6 ó., Békéssámson, március 5, délelőtt fél 10 ó., Nagyszénás, március 10, délután 6 ó. Frank Ferenc, Körösladány, február 27, délután 6 ó. Kovács István, Sarkad, kultúrotthon, március 3, délután 6 ó. Uhljár Mihály, Békéscsaba, városi tanács, február 28, délután 4 ó. Keszthelyi Zoltán, Mezőhegyes, február 27, délután 6 ó., Kevermes, március 3, délután 6 ó., Magyardombegyház, március 10, délután 6 ó. Varga Zsigmond, Kondoros, február 28, délután 6 ó. Bálint Istvánná, Dévaványa, március 3, délután 6 ó. Balogh László, Bélmegyer, március 3, délután 6 ó. Újhelyi Sándorné, Gyula, március 3, délután 6 ó. Kovács Pál, Békéscsaba, téglagyár, március 3, délután 6 ó. Kiss Pál, Kétegyháza, március 5, délelőtt 10 ó. Tóth Balázs, Mezőkovácsháza, február 27, délután 6 ó., Magyarbánhegyes, március 3, délután 6 ó., Nagykamarás, március 10, délután 6 ó. Nagy József, Szarvas, március 3, délután 5 ó. Kovács József, Mezőberény, február 27, délután 6 ó. Zalai György, Csorvás, február 26, délelőtt fél 10 ó. Nagy István, Tótkomlós, február 26, délután 6 ó. Dr. Kertész Márton, Békés, február 27, délután 6 ó. Csatári Béla, Köröstarcsa, február 28, délután 6 ó. Mihalik György, Zsadány, február 28, délután 6 ó. Dr. Szabó Sándor, Endrőd, március 1, délután 6 ó., Gyula, március 3, délután 4 ó. Nagy Ferenc, Kamut, március 3, délután 4 ó. Dr. Haraszti János, Gyoma, március 3, délután 6 ó. Csepregi Pál, Békéscsaba, március 10, délután 5 4