Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-02 / 153. szám

um. július 2. Tallinnra érkezett a magyar párt- és korm­ányküldöttség Loson­czi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfő délben —a kíséretével együtt — A bensőséges fogadtatás után a­­ hazaérkezett Berlinből, ahol részt­­ küldöttség szállására hajtatott. | vett a Walter Ulbricht, a Német — _ ji­z. f*5* város lakói meleg ün- Demokratikus Köztársaság Állam­magyar, szovjet I neple3ben ízesítettek a testvén­­ tanácsának elnöke, a Német Szo­cs észt zászlókkal díszített repü-­j am^gt 4 dSció S- 'm,gta Egységpárt ^zpon« Bi-1 lőtéren a gépből kiszálló Kádár kocsisora elhaladt, ezrek inte­ ,­­ Jánost és a delegáció tagjait I­­gette, éljenezték, éltették a két­­­tegnapja alkalmából rendezett un­­i nép barátságát. Delegációnk másfél napot tölt Tallinban, ahol Kádár János és­nisztertanács elnöke, valamint a­z I. Rabin a magyar küldöttség köztársaság több más vezető sze­­j tiszteletére rendezett baráti gyü­­mö­lyisége fogadta. É­lésen beszédet mondanak. Tallin A talliniak őszinte szeretettel, rokonérz­éssel fogadták magyar vendégeiket. A Rabin, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának első tit­kára, A. Mjuriszep, az észt mi- Az atomsorompó-egyezmény aláírása Moszkvában Moszkva­­ Thompson, az Egyesült Államok Hétfőn a moszkvai Kremlben­­ és bár Jeffrey Harrison Nagy­­aláírta az atomisorompó-szerző­ Britannia moszkvai nagykövete dést Péter János magyar­, Iván­­ is. Basev bolgár, Jiri Hájek cseh- A szerződést aláírta Ausztria, szlovák, Jozef Winiewicz lengyel, Finnország,­­Tunézia, Szenegál, ideiglenes külügyminiszer, Gsi­­j­vánia, Izland, Görögország, La­­mbddorzs mongol külügyminiszt­ész, Libanon, Nepál, Ceylon, Irak, torhelyettes, Otto Winter, az Nigéria Norvégia Csád, Sím­ád­ NDK és Manescu Románia kal-­­ és az EAK nagykövete, Szíria, ügyminisztere. Rajtuk kívül az Afganisztán, Ghana, Marokkó és szerződést kézjegyével látta el­­ Ciprus ideiglenes ügyvivője, Frank Aiken ír miniszterelnökkez ! A szerződést hétfőn 36 állam­gyettes és külügyminiszter,­­ képviselői írták alá. Koszigin felhívása a világ kormányaihoz Az ünnepségen jelen volt és be-­­­rek előállításának megszüntetését, szédet mondott Koszigin minisz- t - felvezőrészletek cs vik­­terelnök. A szovjet miniszterelnök kor­mánya nevében, fontos leszerelé­si javaslatokat terjesztett elő. Koszigin bejelentette, hogy a szovjet kormány memorandumot juttatott el a világ összes kormá­nyaihoz. A memorandum intéz­kedéseket javasol a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, beleért­ve a nukleáris fegyverek alkalma­zásának eltiltását, a magfegyve­r nukleáris fegyverkészletek csök­­kentését, továbbá a stratégiai fegyverek célba juttatását szolgá­ló eszközök korlátozását és ké­sőbbi csökkentését. Mint a szovjet minisztertanács elnöke közölte, hazája indítvá­­nyozta a tizennyolc hatalmi genfi leszerelési bizottságnak, hogy sür­gősséggel foglalkozzon a nukleá­ris fegyverek alkalmazásának el­tiltására vonatkozó konvenció­tervezettel. Kinevezés — felmentés A Minisztertanács Sulyok Bé­lát, a pénzügyminiszter első he­lyettesét — érdemeinek elismeré­se mellett — tisztségéből felmen­tette és nyugállománya helyette; dr. Kardos Géza pénzügyminisz­terhely­et­test és Halász János belkereskedelmi miniszterhelyet­test tisztségéből felmentette és tudomásul vette, hogy más mun­katerületen dolgoznak tovább. A Minisztertanács dr. Garam­­völgyi Károly pénzügyminiszter­­helyettest, a pénzügyminiszter el­ső helyettesévé, Falu­végi Lajost, a Pénzügyminisztérium főosz­tályvezetőjét és Madaras­ Attilát, a Beruházási Bank vezérigazgató­jának első helyettesét pénzügy­­miniszterhelyettesnek kinevezte. A MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR répaátvételi idényre, jó kézírású férfi és női munkaerőket vesz fel 50 éves korhatárig. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal együtt a cukorgyár répaosztályára küldendő. MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR 500 Hazaérkezett Losonczi Pál í­zottságának első titkára 75. szület­­­tésnapja a népségén. Dubcek: a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szoros szövetség az egész csehszlovák nép létérdeke Vasárnap a Brno közelében félt- Alexander Dubcek, a CSKP KB vo Lisneben a béke és a Szovjet- '­­eslő titkára. unióval való barátság hagyoma- Beszédében Dubcek leszögezte: nyos ünnepén beszédet mondott külpolitikánk fő és alapvető vo­­­­nala a Szovjetunióval való szoros­­ szövetség. A Szovjetunióval és a szocialista országokkal fennálló szövetségi és barátsági politika az­­ egész csehszlovák nép létérdeke. Létérdekünknek tartjuk nemcsak a Varsói Szerződésben való részvé­telt, hanem annak az elérését, hogy ez a védelmi szövetség képes és kész legyen fellépni kívülről jövő fenyegetés esetén. Ezért ve­szünk részt minden olyan intéz­kedésben, amely ezt a készültsé­get segíti elő. A továbbiakban Csehszlovákia belpolitikai feladataival foglalko­zott. Az ünnepségen üdvözlő beszé­det mondott Popovics szovjet űr­hajós. 2 IS fraiscia sajtó a választásokról Párizs René Andrieu az Humanité ve­zércikkében megállapítja, hogy a parlamenti erőviszonyok ugyan nem tükrözik híven az országban levő tényleges erőviszonyokat, ez azonban nem változtat azon, hogy 1 * * a jobboldali előretörés tovább fo­kozódott. A választási törvény igazságtalansága szembeszökővé vált. A szavazatok 43 százalékával a ga­ulleisták több mint 350 man­­­­dátumot szereztek. A baloldali­­ pártoknak a szavazatok 40 száza­lékával 100-nál kevesebb képvi­­­­selőjük van. Arányos választási­ rendszerben egyedül az FKP-nak 94 képviselője lenne. A továbbiakban rámutat, a két­­ forduló között a gaulleisták által­­ provokált véres választási inciv­­ densek csak fokozták a választók­ ■ ra gyakorolt nyomást. Végül arra figyelmeztet, hogy a­­ választások nem oldották meg az­­ ellentmondásokat, amelyek a munkásosztályt és az egyetemeket májusban szembeállították az ál­­­­lamfővel, megmaradtak a gazda-­ sági problémák, továbbra is félmil- 1 Hó körüli a munkanélküliek szá­­ma, reformra vár az egyetem. A Figaro vezércikke örömmel üdvözli a gaulleista pártok válasz­tási sikerét, hangsúlyozza azon-­­­ban, hogy az elnöknek és Pompi­­­­dou miniszterelnöknek hatékon­­ nyabban kell kormányoznia, mert, újabb sikertelenség egyenesen a­­ káoszhoz vezethet. Az a tény, hogy­­ „megmentették Franciaországot”,­­ nem jogosítja fel őket újabb ku­­­­darcra. Eidő Hja, változnak az idők... Egykori képesújságokban lát­­tam csak a panemét. Akkor, s azóta sem jegyeztem meg. Nem érdekelt régen, nem érdekel most sem, megvoltam, megva­gyok és megleszek nélküle ez­után is. Minden bizonnyal a honleányok sem álmodoznak jöveteléről, mert öregecske, vé­­necske királyfi immár az Ottó. Azt mondom, hogy nem érde­kel a személye. Ám hiába mon­dom, ha lapjaink hír- és glosz­­sza-rovatai elég sok lépéséről adnak számot és elég gyakori időközönként. „Habsburg Ottó itt, Habsburg Ottó ott, Habsburg Ottó amott.” Kénytelen voltam lapjaink hasábjairól végigkísér­ni nem mindennapi pálfordulá­­sát. Közvetlen a második világ­háború után, mint Ausztria és Magyarország, azaz együtt a két ország trónjának követelőjeként lépett fel. Aztán szerényebb lett vagy egyik, vagy másik or­szág trónjával is megelégedett volna. „Szegény apja is ilyen volt” — szokták mondani egyes fura, feltűnő és tolakodó termé­szetű emberekre. Apja, IV. Ká­roly, hazánkba lopakodott be az első világháború után. A fia, Ot­tó a második világháború után Ausztriába. No, persze, nem, mint trónkövetelő. Addigra egy­­szerű állampolgári rangra deg­­redálta önmagát. Változásának azonban nem ez a csúcspontja. Még talán az sem, hogy nemrégiben az egyik an­gol szakszervezet vendégeként a szervezeti élettel és a munká­sokkal ismerkedett. Valamikor azt mondták róla, hogy „e fiú­ból császár és király lesz". Az­tán maradt a csak „király lesz”. Ám az idők elhalványították az összes ilyen reménysugarakat Ottóból csupán állampolgár lett. A ranglétrán lefele vezető útja azonban kifürkészhetetlen. Nem csodálkoznék rajta, ha néhány nap múlva azt olvasnám, hogy Ottó belépett egy szakszervezet­be, mi több, egy marxista tano­kat valló (persze megvalósítani nem igyekvő) afféle angol mun­káspártba. Nem esett egészen a feje lá­gyára az a fiú! Lépést tud és akar az tartani a haladással. Van képessége felmérni, hogy a koronás fejeket már nem nagy becsben tartják, s nem nagyon rajonganak értük szerte a vilá­gon. Látszólag felismerte, hogy a köztársaságé a jelen és a jövő. Megérhetjük, hogy Ottó rövide­sen szervezett segédmunkásként vagy párttagként kezdi elölről vágyálmai netovábbjának eléré­sét. Dolgozgat valamelyik gyár­ban, s közben annyira aktivizál­ja magát a politikában, hogy ta­nácstagnak, képviselőnek, mi­niszternek, miniszterelnöknek vá­lasztják. Onnan már csak egy lé­pés az a szék, ami nem trónus ugyan, de amelyből jól lehet uralkodni. No, persze, addig ki kell tar­tania és jól megkapaszkodnia a felfelé vezető létra fokaiban. Ország ugyan nincs egyelőre, ahol Ottó eljuthat a köztársaság elnöki székig. De talán lesz. Manapság ugyanis minden le­hetséges. Azt még nem tudni pontosan, hogy milyen élőlé­nyek élnek a világűr többi boly­­góin. Annyi bizonyos, hogy Ottó származását, életrajzát, földünk­ben ambícióit nem ismerik oda­fent. Ha netalán megismernék, akkor sem történik baj. Ottó egyenesen letagadja. Mint azt, hogy egykor egy-két ország császára és királya akart lenni, egy régen idejét múlta és enyé­szetnek indult örökösségi tör­vénycikk alapján. Nem törődöm vele, nem vesz­tegetek rá több szót. Éljen Ottó — valahol a Holdon, valamelyik kráterország köztársasági elnö­ke — egye fenyő, ne legyünk szűkmarkúak — akár császára­ként is. K. I. . Fordította: Radó György Igen ám, de a mesterséges vérkeringés akkor már negyven perc óta tartott. — A szív—tü­dő-motor árt a vörösvérsejtek­­nek. A szövetekben minden perccel szaporodnak az anyag­csere ártalmas termékei. S utá­na a szív nem bírná a mun­kát. A boncolásnál pompás var­ratokat láthatnék, de mit ér­ne ez? És aztán az a kis arc, a pap­­lanlepelő mögött. A rettegés las­san mindenemet eltölti, és csak nő, növekszik percről-percre... Nem ébred föl! A szíve nem fogja bírni. A szülei pedig ott járkálnak az épület előtt fel és alá, fel és alá. Láttam őket az ablakból, amikor bemosakod­tam... No, elég! Ennek nyilván semmi értelme. És mégis, akkor meg kellett volna állnom. Meggyőződnöm. És áthelyeznem a varratokat Most már üres szavak. A kísérleti laborba megyek. Ez a napi programom: egy kis lyu­kas óra a műtét előtt. Különö­­ sen most, hogy semmi Kedvem operálni. A labor a szerelmem. Életem utolsó szerelme. Sok mindent szerettem életemben: a költésze­tet, a nőket, a sebészetet, az autómat, az unokámat. És most, hogy életem a vége felé jár, egyet akarok: megérteni, mi is az ember. Az emberiség. És mit kell tennünk, nekem, meg a többieknek — fiataloknak, öre­geknek —, korunkban, amely olyan veszett iramban vágtat. Mesebeli óriásnak látom az em­beriséget, a magasba tör, de béklyóval a lábán. Még képes lezuhanni, eltűnni — elégni. Ez most is megtörténhet, ebben a pillanatban. Mint lidérces álom­ban, kiáltani szeretnék, vala­kit megállítani. De kit? És ho­gyan? Meg kell mondanom, a labo­ratórium céljai szerényebbek. Elérni azt, hogy a betegek rit­kábban haljanak meg. Egyelőre ennyit. Az intézet igazgatója külön kis házat építtetett nekünk és személyzetet is adott. Hozzáfog­hatunk a munkához. Már van saját műhelyünk, néhány mér­nökünk és technikusunk, fizio­­lógusun­k és laboránsunk. Még nem kovácsolódtak össze, de bízom fiatalságukban. Most leginkább a szív­ tüdő­motor foglalkoztat: a mestersé­ges vérkeringést hajtó szerke­zet. Azt kell elérnünk, hogy az idő ne sürgessen, a szerke­zet ne rombolja a vért. Az első számú probléma ez: a hemolí­­zis. Amikor a vörös sejtek felbomlanak, hemoglobin kerül a plazmába, s azt vörösre festi. Ez, bármennyire furcsán hang­zik, méreg a szívnek, meg a ve­sének. A mi szív a tüdő-motorunkat, amely a Szovjetunióban egyike volt az elsőknek, Petya, Misa és Oleg szerkesztette, két évvel ez­előtt. Petya és Misa gyárból került hozzánk, telve lelkese­déssel. Lakatosnak indultak, most már mérnökök. Oleg or­vos. Gépük, amíg egyszerű mű­téteket végeztünk, nagyon tet­szett mindannyiunknak. Azt hittük, nincs különb a világon, hiszen feltöltéséhez már hét­százötven köbcentiméter vér is elég volt, míg külföldön négy liter kell hozzá. Felelőtlenül el­dicsekedtünk vele. Csakhamar keservesen kellett csalódnunk. Igen, a hemolizis! A szívet nem lehet hosszabb időre kiiktatni, legfeljebb har­minc-negyven percre. És ez ke­vés nekünk. Azt követelem te­hát a fiziológusoktól, a mérnö­köktől és a műszerészektől, hogy találják meg a hemolízis okát és küszöböljék ki, de úgy.

Next