Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Id­ő. január 1. Szerencsés vadászat A hűvös reggel már ott találta a mezőgyáni M­agyar—Bolgár Ba­rátság vadásztársaság tagjait a román határ közelében , Salamon­­érnél. A fővadász, Deák Antal, el­osztotta a vadászokat, kijelölte he­lyeiket. Nagy V-alakban megin­dultak a puskás emberek, s mel­lettük az idomított vizslák. La­pult a vad. Kutatott a Vadász szeme. Felröppent az első fácán­kakas. A dörrenő fegyverből ki­röppent sörét vetett véget röppá­­lyájának. Puffanva hullt a fagyott földre. S az első után a többi is jött. Dörögtek a puskák, buktak a nyulak, hulltak a felröppenő fá­cánok. Mi­re a V-alak két szára össze­ért, már bőven megvolt a konyhá­ra való. Jóval elmúlt az ebédidő, amikor a teríték számlálására sor került. Szerencsés vadászat volt. Gazdag zsákmány került­ puska­végre. A fejadagot minden vadász megtartotta, a többit a MAVAD- on keresztül értékesíti majd a va­dásztársaság. S a hazatérő mező­gyáni puskás embereknek nem volt szégyenkeznivalójuk. Övükön f­ácánkakasok csüngtek, kezük­ben nyálakat vittek haza. A köz­ség lakói utánuk fordultak és el­ismerően bólogattak. Jó puskások a mezőgyáni vadászok. Fácánkakasra lő Haraszti Imre. Fejadagot választ a terítékből a mezőgyáni puskás. Fotó: Márton Hő­rögzítéssel készülnek az öltönyök a Szegedi Ruhagyárban A Szegedi Ruhagyárban , a hazai konfekcióiparban első­ként megkezdték a hőrögzítéses eljárással készülő férfiöltönyök tömeges gyártását. Az új tech­nológia lényege, hogy a ruha formatartására szolgáló­k egyik felén műanyagragasztóval ellá­tott­­ bélésanyagot varrás he­lyett melegpréseléssel, teljes fe­lületén a zakó anyagához rögzí­tik. Így a hagyományosnál jó­val kevesebb bélésanyag is jobb, tartósabb formát kölcsö­nöz a zakónak. Emellett az elő­állítás olcsóbb, a férfiöltönyök súlya pedig kisebb lesz. Az új technológiához szüksé­ges ragasztó-préselő gépieket a Cséplés Vas- és Fémművekkel közösen alakították ki. A hő­rögzítéses eljárással készült férfiöltönyökből jövőre 35 000- et adnak át a belkereskedelem­nek, negyvenezret p­edig export­ra szállítanak. (MTI) Elektronikus betonkeverő automata A Hódmezővásárhelyi METRI­­POND Mérleggyárban elektroni­kus vezérlésű betonkeverő beren­dezés készítését kezdték meg a Betonútépítő Vállalat megrendelé­sére. A legfontosabb mérési, ada­golási, keverési műveleteket táv­­irányítással vezérlik. A műszer­­asztalon betáplálják a meghatáro­zott betonminőségnek megfelelő „receptet”, s az elektronikus „agy” ennek megfelelően irányít­ja a kavics-, cement-, víz-, stb. berendezéseiket. (MTI) 3 Az új év első napja Újév napja ősidőktől kezdve ünnep volt. Az év első napját már a rómaiak is megünnepel­ték, előbb március 1-ét, majd a mai január elsejét. A középkor­ban Európa-szerte több év­kez­detet ünneplettek, december 25- ét, március 1-ét; a jelenlegi mel­lett az 1582-es naptárreform döntött Hagyományos népszokások fűződnek e naphoz, mint az 6­ évet jelkép­ező szalmabábú el­­ásása („téltemetés”), vagy az öregnek öltöztetett ember kiű­zése a faluból („télkiverés”), az­után a termékenységet varázs­ló koledálás, kántálás vagy kongózás. Csütörtök Történelmi évtized írta: dr. Romány Pál, az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának helyettes vezetője M­­ától nem egy, hanem két új számot kell megszok­nunk a keltezés írásakor: 1970-et írunk, az 1960-as évek végére ér­tünk. Bizonyos azonban, hogy sokszor, sokféle összefüggésben emlegetik majd ezeket az 1960-as éveket politikusok és közgazdá­szok, történészek vagy éppen is­kolások, egyszóval mindazok, akik a magyar nép alkotásainak számba­vételével valamilyen mó­don foglalkoznak. A szó igazi ér­telmében mondhatjuk, hogy ese­ményekben gazdag évek voltak. Erre az évtizedre esik a mező­­gazdaság termelési viszonyainak forradalmi átalakulása, amit az évtized legnagyobb hazai válto­zásának tekinthetünk. A történelem, különösen pedig az agrártörténelem krónikásai folyamatosan összegezik, értéke­lik a magyar falu e nagy évti­zedét. Elvégezte és bizonyára új­ból és újból elvégzi ezt egy-egy parasztcsalád is. S az élet rend­je már olyan, hogy nem mindig esik pontosan egybe a különbö­ző alapokon végzett értékelés. A társadalmi haladás nagy folya­matát ezer és ezer kis patakocs­ka táplálja és egymással egye­sülve határozzák meg annak jel­legét. A hasonlatnál maradva: a szövetkezeti mezőgazdaság nagy folyója élő valóság lett, jóllehet változik, alakul, új medret is vág magának. Kevesen hittek tíz évvel ez­előtt abban, hogy a termelőszö­vetkezeti gazdálkodás ennyi idő alatt ilyen fokra jut. Nem is volt könnyű. Közöttünk vannak — bár sajnálatosan fogyó számban — azok, akik 20—25 évvel ez­előtt a mezőgazdaság új útján az első lépéseket megtették, s azok is, akik az 1960-as évek kezde­tén elhatározott csatlakozásukkal általánossá tették Magyarorszá­gon a szocialista mezőgazdasá­got. Tanúk és részvevők egyaránt meggyőződéssel állíthatják, hogy nemcsak a mezőgazdaság átala­kulását jelentő nagy elhatározást foglalják magukban az 1960-as évek, hanem az azt követő nagy változásokat is. Még felsorolni is nehéz ezeket, hiszen számos tár­sadalompolitikai, gazdasági és szervezeti változásról van szó, amelyek mind-mind ennek az el­múlt évtizednek a leltárába tar­toznak. 1960-as évek elején még olcsó viccek visszatérő té­mája volt például a közös és a háztáji termelés eltérő színvona­lának különbsége. Való igaz, hogy akkoriban a gondozott és a kevésbé gondozott kukorica­­táblákat aszerint is meg lehetett különböztetni, hogy háztáji, avagy közös művelésű-e. Az év­tized végére viszont elértük, hogy a közös, nagyüzemi ter­mésátlagok elhagyták a régi mó­don elért kisüzemi hozamokat. A kukorica példájánál maradva: 1962-ben 14 mázsás volt a szö­vetkezetek közös gazdaságaiban a holdankénti átlagtermés és 16 mázsás a háztáji gazdaságokban. Ez a helyzet 1960-ra úgy válto­zott, hogy a háztáji kukoricák átlagtermése nagyobb lett egy mázsával, miközben a közösben 4 mázsával nagyobb holdankénti szemes kukoricát takarítottak be. E változás mögött töméntelen munka, szervezés, technikai, anyagi eszköz és sok más, a haladást elősegítő erőfeszítés hú­zódik meg. Mezőgazdaságunk fejlődése nem volt látványos. Az 1960-as évek első felében elmaradt a me­zőgazdaság teljesítménye a terv céljaitól, a jelenlegi ötéves terv feladatait p­edig már meghaladja a teljesítmény. A szövetkezetek alakulásának befejezése — 1961 óta ez ideig a mezőgazdaság ter­melése csaknem 30 százalékkal növekedett, azaz évi átlagban közel 3 százalékkal. A termelés növekedésének évi üteme azon­ban a második ötéves tervidő­szakban — 1961—1965 között — csak 1,8 százalék volt. Az 1960-as évek második felében ennél két­szer nagyobb lett az évi növe­kedés üteme, jóval meghaladva az évi 3 százalékos emelkedést. Soha nem látott terméshozamo­kat takarítottunk be az utóbbi években a szántóföldjeinkről, meggyorsult néhány állattenyész­tési ágazat fejlődése is. Így te­remtődött meg a feltétele annak, hogy a szövetkezetek társada­lompolitikai problémái is meg­változzanak, a szövetkezetek te­kintélyt szerezzenek a faluban is, az országban is. Jó­oha vannak ma is alacsony jövedelmű szövetkezeti gazdaságok, mégsem lehet fi­gyelmen kívül hagyni, hogy or­szágos átlagban az egy munka­napira jutó jövedelem ez alatt az idő alatt megkétszereződött. A közös munkában töltött egy (10 órás) munkanapra jutó jövede­lem 1961-ben 43 Ft volt, 1968-ban pedig 82 Ft. A jövedelmek növe­kedését a termelés emelkedése alapozta meg, de jelentős szere­pük volt azoknak az intézkedé­seknek is, amelyek a magasabb termelői árakat, a jobb gazdaság­politikai feltételeket jelentették. A korábbi években felhalmozó­dott hitelterhek egy részét az ál­lam elengedte a szövetkezeteknél, s mindezeken felül a társadalmi ellátás (családi pótlék, betegségi biztosítás stb.) színvonala is emelkedett. A szövetkezeti gaz­daságok pedig azon voltak, hogy tagságuk számára több munkát, folyamatosabb foglalkoztatottsá­got, s mindezeken keresztül rendszeresebb pénzbevételt tud­janak biztosítani. Az említetteknél is jelentő­sebb az a változás, amit ember­ségben, gondolkodásban, új isme­retekben hozott ez az évtized. A szövetkezeti mezőgazdaság meg­nyitotta az utat a legjobb em­beri tulajdonságok érvényesítésé­hez, a tehetség, a tudás eredmé­nyeinek kibontakozásához. Meg­kezdődött az a folyamat, amely­nek révén a mezőgazdasági mun­ka is olyanná válik, amit köny­­nyebben, korszerű eszközökkel, vagyis emberhez méltóan lehet elvégezni.­indennek alapját a párt hosszú évek óta követke­zetesen alkalmazott agrárpoliti­kája teremtette meg. A párt XX. kongresszusán, 1966-ban hozott határozatok újabb lendületet adtak a koráb­bi években már helyesnek bizo­nyult elvek megvalósításának. A népgazdaság irányításának új rendszerében a mezőgazdasági szövetkezetek jól beilleszkedtek, önállóságuk megnövekedett, szö­vetkezeti rendszerük kiépült. Az 1970-es éveket tehát jó feltéte­lek között kezdik a mezőgazda­ság dolgozói. Igaz, ma már kevesebben dol­goznak a mezőgazdaságban, mint amikor a szövetkezetek megala­kultak. A mezőgazdasági foglal­kozásúak száma 1961 óta több mint 250 ezerrel — 17 százalék­kal — csökkent. Az első évek­ben tapasztalt túl gyors csökke­nés ma már megváltozott, új ta­gokat is fogadnak a szövetkeze­tek. Mégis az lesz a jellemző, hogy a technikai haladásnak megfelelően tovább csökken a következő években a mezőgaz­daságban dolgozók száma. Ezzel egyidejűleg viszont növekszik azoknak a száma, akik gépgyá­rakban, vegyipari üzemekben és más munkahelyeken a mezőgaz­daság számára dolgoznak. Így azután a mezőgazdaság további teljesítménye mindinkább össze­fonódik más népgazdasági ágak munkájával. Nem kétséges, hogy mezőgaz­daságunk új fejlődési szakaszba lép a következő években. A jövő építését azonban a mindennapi munka készíti elő. Számolni kell azzal is, hogy a 60-as évekről is áthúzódik jó néhány feladat a jövőre, s az elért eredményeket sem könnyű megtartani. z 1970. évi terv 1 százalékos növekedéssel számol­ a mezőgazdasági termelésben. Az 1969. évi kimagasló növényter­melési eredményeket ismerve ez egyáltalán nem lebecsülendő fel­­adat. Az állattenyésztés fejlesz­tésének követelményei még en­nél is nagyobbak. Tulajdonkép­pen a korszerű nagyüzemi ál­lattartó telepek kiépítéséről van szó. Ez pedig sok befektetést kí­vánó,­­hosszan tartó folyamat. Nem véletlenül hangsúlyozta legutóbbi ülésén a Központi Bi­zottság a nem nagyüzemi, háztáji gazdaságokban levő termelési le­hetőségek jobb hasznosításának fontosságát. A nagyüzemi áruter­melés nem nélkülözheti az élel­miszeripari, feldolgozó tevékeny­ség további növelését. És még sorolhatnánk a termelési jellegű feladatokat. Valamennyi feladat megoldá­sához megteremthetők a szükséges feltételek. És nemcsak a terme­lési feladatokhoz. Vannak teen­dőink — s ez alól alig van ki­vétel — a szövetkezeti élet fej­lesztésében, az emberekről való gondoskodásban, általában a falu haladásának elősegítésében is. Számos szövetkezeti közösségben a lehetségesnél is kevesebbet tö­rődnek a szövetkezeteket létre­hozó alapítókkal, az idős, ala­csony járadékot élvező szövetke­zeti parasztokkal. Más helyen a fiatalokkal való foglalkozást, szakember-nevelést, az utánpótlás feladatait hanyagolják el. A Az elmúlt évek alatt megtett út országosan — a gazda­ságok százaiban pedig különösen — jól tanúsíthatja, hogy mire képes a szövetkezeti parasztság, milyen haladást tud elérni a mi mezőgazdaságunk. Nem kétséges, hogy a következő években még többre lesz lehetőség, ha a ta­pasztalatokat mindenütt jól hasz­nosítják és közös erővel, a szük­séges felelősséggel látnak hozzá azokhoz a feladatokhoz, amelyek­nek elvégzésétől saját boldogu­lásuk és az ország előrehaladása is nagymértékben függ.

Next