Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1970. AUGUSZTUS 4., KEDD Ara 1 forint Jól sikerült a Nyári Vásár premierje Húszmillió forint értékű árut kínál kedvezményes áron a megyei kereskedelem Az augusztus 3-án kezdődött kéthetes nyári vásár premierje megyénkben is jól sikerült. A vásár a fogyasztók és persze a kereskedők örömére is szolgált, hiszen a 20—40 százalékos árenged­ménnyel kínált árukat a vá­sárlók örömmel fogadták, s a megnövekedett érdeklődés és forgalom jelentős többletbe­vételt, s persze munkát is je­lentett a kereskedelemnek. A vásár első napján már jó­val a nyitás előtt a ruházati üz­letek előtt várakoztak az élel­mesebb vásárlók, hogy elsőként válogathassanak a különböző ru­házati és divatcikkek között. A megyeszékhelyen az Univerzál üzletei — figyelemre méltóan ízléses kirakatokkal csalogatva­ a közönséget — már a nyitás pillanatában zsúfolásig megtel­­­­tek. A Centrum 32 kisegítővel megerősített személyzete két óra alatt, 8—10 óráig, 300 ezer forint forgalmat bonyolított le. Érdekes módon a vásári hangu­lat megélénkítette a műszaki­ és általában a nem kedvezményes áron forgalomba hozott cikkek iránti keresletet is. A nyári vásár első tapaszta­latairól Kolozsi Gyula, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőhelyettese a következőket mondotta: — A nyár kellős közepén ren­dezett vásár árukészlete jobb a tavalyinál. A megyei kiskereskedelem összesen mintegy 18—20 millió forint értékű árut kínál ked­vezményesen. Figyelembe véve a 20—40 szá­zalékos engedményt ez azt je­lenti, hogy összesen 5—6 millió forinttal vásárolnak „olcsóbban’’ megyénk lakói a vásár ideje alatt. A legjobb a választék — és az első napi tapasztalatok is ezt igazolják — a férfi- és fiú­ingekből, nyári női ruhákból, méteráruból. B. I. Formázógép Svájcnak, Angliának, Venezuelának A Vas- Műanyag Kfz teljesíti a KGST-programot A hőre lágyuló műanyagok feldolgozásához vákuum-formá­zógépek gyártására rendezke­dett be a KGST-től kapott program alapján az Orosházi Vas- és Műanyag Kft. A spe­ciális gép gyártásában nyolc­vanan vesznek részt Innen Orosházáról látják el a szoci­alista tábor országait olyan formázógépekkel, melyekkel különféle „eldobó” csomagolá­sok készíthetők. A szövetkezet fő termékéből tíznaponként kettő készül. A formázóüzemben teljes a műszak. Tekintettel arra, hogy importpótló cikket gyártanak, a felsőbb szervek anyagiakkal is támogatják a vállalkozást. Havonta jelenleg egymillió po­hár készül, októbertől pedig már 2 és fél milliót gyártanak saját gyártmányú gépeikkel. Valószínű, hogy a hőre lá­gyuló műanyagok feldolgozása és az ezekhez szükséges beren­dezések szerkesztése állandó munkát ad az orosháziaknak, hiszen az utóbbi időkben élénk érdeklődés tapasztalható a gé­pek iránt a nyugati piacokon is. Svájc, Anglia és Venezuela kért ajánlatot a TECHNOIM­­PEX-től. Az egyre növekvő külföldi igények kielégítését csak úgy tudja megoldani a szövetkezet, ha a formázógép kisegítő egy­ségeinek gyártását kooperáló szövetkezeteivel megosztja. A gyulai, a mezőberényi és a medgyesegyházi ksz örömmel vállalná a gépegységek gyár­tását, hiszen ez mindhárom helyen jelentős létszámnövelést is lehetővé tenne. Elutazásuk előtt nagygyűlésen találkoztak a vietnami üdülők a gyulai fiatalokkal Két hetet töltöttek Gyulán a Magyarországon mérnökként és technikusként a különböző üze­mekben dolgozó vietnami fiata­lok, lányok és fiúk, akik a rö­vid idő alatt is nagy népszerű­ségre tettek szert. Népszerűsé­güket szerény viselkedésük, kedves közvetlenségük váltotta ki a városban mindenütt, ahol csak megfordultak. Kiváltották az őszinte rokonszenvet vendég­látóik, a szakmunkásképző inté­zet vezetői és dolgozói körében is. Igaz, ők is mindent elkövet­tek azért, hogy a gyulai két hét kellemes emlékeket nyújtson számukra. Kedden és szerdán hagyják el a vietnami fiatalok Gyulát. Va­lamennyien azt hangoztatják, hogy igen jól érezték magukat, pihentek, szórakozva üdültek és különösen örülnek annak, hogy hálájuknak kifejezést adhattak azzal az egynapi fizikai mun­kával, amit a Körös gátaknál homokzsákok ürítésére és fólia­gyűjtésre fordítottak. Ezt a le­hetőséget már itt tartózkodásuk első napjaiban kérték. Hétfőn este nagygyűlés kere­tében találkoztak a Jókai Műve­lődési Házban gyulai KISZ-esek­­kel és ez újabb alkalmul szol­gált a kialakult baráti kapcsola­tok elmélyítésére. Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG XXV. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM MA: Lottó , tárgynyeremény­ sorsolás „Népünk igaz ügyéhez hír lesz­. Felavatták a honvédség új tiszthelyetteseit Augusztus 2-án, vasárnap dél­előtt Békéscsabán, a Tanács­­köztársaság úton ünnepélyes külsőségek között tettek foga­dalmat a Központi Tiszthelyet­tesi Iskola végzős növendékei.­­ Az ünnepségen megjelent, s helyet foglalt a díszemelvényen Frank Ferenc, az MSZMP Bé­kés megyei bizottságának első titkára, Hidas Mihály rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapi­tány, Hugyik András, a mun­kásőrség megyei parancsnoka, Mihalik György, a KISZ Békés megyei bizottságának első tit­kára, Uhljár Mihály, a békés­csabai városi tanács elnöke, dr. Pankotai István, a városi párt­­bizottság osztályvezetője, dr. Bácsmegi Gábor rendőr-alezre­des, városi kapitány, Tóth Pál, a munkásőrség városi parancs­noka, Richweisz Ferenc, a KISZ városi bizottságának titkára, a tömegszervezetek képviselői, ve­teránok és a Magyar Néphadse­reg magas rangú tisztjei. Néhány perccel fél tizenegy előtt a csapatzászló alatt, a dísztribünnel szemben, felsora­kozott a Központi Tiszthelyet­tesi Iskola egysége és 10 óra 30 perckor felharsant a díszjel. Kerekes Szilveszter ezredes, a Központi Tiszthelyettesi Iskola parancsnokának vezényszavára a fogadalomtételbe, felsorako­zott fiatal tiszthelyettesek vi­gyázzállásba merevedtek és egy mozdulattal vetették fejüket jobbra. Az iskola parancsnoka jelentést tett a honvédelmi mi­niszter képviseletében érkezett Kritika Károly vezérőrnagynak. A vezérőrnagy üdvözölte a fel­sorakozott díszegységet, majd a Himnusz akkord itt töltötték be a teret és az utcákat. Ezután Koloncsák István al­ezredes, a Központi Tiszthelyet­tesi Iskola parancsnokának ál­talános helyettese olvasta fel a Magyar Néphadsereg Kiképzési Főcsoport Főnökének parancsát. A fiatal tiszthelyettesek sorából ezt követően kemény vigyázz­­menetben Somogyi Tibor őr­mester, a katonapolitikai ki­képzésben kiváló eredményt el­ért fiatal tiszthelyettes lépett az emelvényen helyet foglaló ve­zérőrnagy elé és kért engedélyt társai nevében a fogadalomté­telre. Ünnepélyes percek voltak. A hamára cserzett markáns arcú katonák szinte eggyé válva, magabiztosan, meggyőző erővel fogadták: „népünk igaz ügyé­hez hű leszek”. Szárnyalt a fo­gadalom, s az ünneplők sorai­ban néhány zsebkendő a sze­mekhez került. Anyák, szülők és kedvesek gyönyörködtek fia­ikban, szeretteikben. Büszkék voltak rájuk. Méltán, hiszen a Központi Tiszthelyettesi Iskola végzős növendékeinek 27 száza­léka kiváló és jeles eredmény­nyel, 70 százaléka pedig kiváló, jeles és jó eredménnyel fejezte be tanulmányait Méltán lehet­tek,­­s lehetünk valamennyien büszkék a most végzett fiatal tiszthelyettesekre, hiszen 90 szá­zalékuk hőse az árvíz elleni védekezésnek, hőse Makó és Szeged védelmének, a Körösök megfékezésének, s valamennyi tagja a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A fogadalomtétel után Kutika Károly vezérőrnagy lépett a (Folytatás a 3. oldalon) Koloncsák István alezredes a Központi Tiszthelyettesi Iskola parancsnokának álta­lános helyettese felolvassa a Magyar Néphadsereg Kikép­zési Főcsoport Főnökének pa­rancsát. Somogyi Tibor őrmester a fo­gadalom szövegét olvassa fel. Kutika Károly vezérőrnagy ünnepi beszédét mondja. A dísztribünön helyet foglal Frank Fe­renc, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára, a megyei és városi társadalmi szer­vek és a Magyar Néphadsereg képviselői.

Next