Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
Választási nagygyűlés Tatabányán ban a negyedik ötéves terv életszánvanalemelési előirányzatát Folytatás az 1. oldalrólbam a keresetek növekedése az eddiginél még következetesebben kapcsolódik majd a végzett munka tényleges eredményéhez. A munkások és az alkalmazottak reálbére öt év alatt várhatóan 16—18 százalékkal, az egy főre számított reáljövedelem 25—27 százalékkal emelkedik. Arra törekszünk, hogy az elvégzett munka szerint változzanak a jövedelmek. A családi körülmények azonban ma még nagymértékben befolyásolják a jövedelmi különbségeket A társadalomnak nagyobb részt kell vállalnia az eltartottak számaival arányosan növekvő többletkiadásokból A sokgyermekes családokra a gyermeknevelés költségei aránytalanul nagy terheket rónak. Ezért népgazdasági terveinkkel összhangban rendszeresen emelnünk kell majd a családi pótlékot úgy, hogy 10—15 éven belül a gyermekek nevelésével kapcsolatos anyagi terhek jelentős hányadát az állam közvetlenül vállalja magára A nyugdíjak automatikus emelkedése is enyhít némileg a nagy családok gondjain. Ezenkívül fejlesztjük bölcsődei, óvodai és kollégiumi hálózatunkat. A negyedik ötéves terv során 39 ezer új óvodai és 37 ezer 400 új diákotthoni helyet létesítünk. Ez is hatékony segítség lesz a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásához. Egészségügyi ellátásunk is tovább fejlődik. — Büszkék lehetünk szociálpolitikai eredményeinkre is. Az eltelt fél évtized alatt a családi pótlékban részesülő családok száma 600 000-ről 700 000-re, a kifizetett összes családi pótlék pedig az 1965. évi 1 600 millióforintról tavaly 2 800 millió forintra emelkedett A gyermekgondozási segélyre az elmúlt esztendőben 1200 millió forintot fizettek ki. A nyugdíjra folyósított összeg 5 év alatt 69 százalékkal nőtt, és1970-ben 13100 millió forintvolt. Foglalkoznunk kell olyan emberi problémákkal is, amelyek csak társadalmi gondoskodással oldhatók meg. A nyugdíjban és járadékban részesülők száma 1970 végén 1 millió 453 ezer, tehát 300 000-rel több volt, mint 5 évvel korábban. Statisztikai adataink szerint a nyugdíjas korúak mintegy 30 százalékának nincs közvetlen hozzátartozója. Érdekükben teszem szóvá és hívom fel e helyről is az üzemek, vállalatok, in- tézmények és a termelőszövet- kezetek figyelmét, törődjenek jobban az idős, egyedülálló nyugdíjasaikkal. Ez természetes emberi kötelességük. Az életszínvonal egyik igen fontos tényezője a lakáshelyzet alakulása. A negyedik ötéves terv során további 400 ezer új lakást építünk fel. Ennek nyomán öt esztendő alatt — egy lakásra három személyt számítva — egymillió 200 ezer ember költözik majd új otthonba. Amint pártunk X. kongresszusa is rámutatott, az országépítő célok elérésének fontos feltétele és követelménye, hogy a nemzeti jövedelem emelkedésével összhangban növeljük a nép életszínvonalát — mondotta a továbbiakban. Emellett egyes társadalmi rétegek, csoportok jövedelmében az évek folyamán indokolatlan különbségek alakulnak ki. Ezek megszüntetésére időközönként központi bérintézkedések is szükségesek. Ezt szem előtt tartva a kormány, a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben — az MSZMP Központi Bizottságának korábbi állásfoglalása alapján — néhány területen béremelés erére hozott határozatot. Fontos megbízatásnak teszek eleget, amikor most tájékoztatom Önöket és egyúttal az ország közvéleményét arról, hogy 1975 június 1-én — összhangval — a következő központi bérintézkedéseket hajtjuk végre. — Felemeljük az alsó és a középfokú oktatási intézmények és az óvodák pedagógusainak illetményét 20 százalékkal Ez az intézkedés mintegy 110 ezer pedagógust érint. — Felemeljük az orvosok, a gyógyszerészek bérét ,szintén 20 százalékkal, továbbá az egészségügyi középkéderek (ápolók, laboránsok, asszisztensek, műtősök stb.) bérét 5—10 százalékkal; az alsó- és középfokú oktatási és egészségügyi intézmények egyéb alkalmazottainak bérét 10 százalékkal. — Emeljük a fegyveres erők és testületek kötelékében szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tisztek, tiszthelyettesek illetményét 10 százalékkal. — A béremelésbe hozott határozat végrehajtása során egy évben 1 milliárd 520 millió forintot fordítunk az érintett kategóriák életszínvonalának javítására. A bérintézkedés több mint 400 ezer ember jövedelmét emeli. •— A végrehajtás kimunkálása az érintett minisztériumok és szakszervezetek közös és felelősségteljes feladata. Ehhez a párt és a kormány csak elvi szempontokat ad. Nem lenne helyes a béremelésnél az egyenlőstál. Pl. a pedagógusoknál a béremelést fel kell egyben arra is használni, hogy a természettudományos szakokon végzők az oktatás területén maradjanak és ne az ipar és kereskedelem területén helyezkedjenek el egykét évi nevelői tevékenység után. Ezeket az intézkedéseket olyan körülmények között hoztuk meg, amikor számba kellett vennünk a költségvetésben mutatkozó ismeretes hiányokat. Mégis így határoztunk, mert a népgazdaságunk adott lehetőségeinek keretében elhatározott béremelés társadalmi hatását nagyon jelentősnek tartjuk, és mert tudjuk, hogy ez az intézkedés az érintettek gondjait enyhíti. Márpedig, ha egy pedagógus, vagy egy ápolónő, érezve a fokozottabb megbecsülést, nagyobb kedvvel, jobb közérzettel végzi munkáját, annak a szülő, vagy az ápolásra szoruló beteg, s közvetve egy-egy család érzi majd kedvező következményeit. Tudjuk, hogy ezzel a mostani intézkedéssel korántsem oldottunk meg minden égető problémát Éppen a most lezajlott szakszervezeti kongresszusok jelezték, hogy akadna még más területeken is bőven tennivalónk. A problémákat az ország anyagi erejéhez mérten, sorrarendre megoldjuk, mint ezt egész dolgozó népünk tanúsíthatja. A mostani bérpolitikai intézkedések azokat érintették, akiknek a bérét a legrégebben, rendeztük, akik a legjelentősebben maradtak el mások bérszínvonalától. Fock elvtárs ezután nemzetközi gazdasági kapcsolatainkkal összefüggő kérdésekről szólt, majd a nemzetközi politika időszerű kérdéseivel foglalkozott Beszéde végén Fock Jenő a következőket mondotta: — Kipróbált igaz barátunkhoz, a Szovjetunióhoz hasonlóan, mi is céltudatosan, lépésről-lépésre, szorgalmas és fegyelmezett munkával tudunk csak tovább haladni gazdasági és és társadalmi fejlődésünknek útján. Sikereink, — mint eddig is — a szocializmust építő népeknek, a szocializmus és a világ haladó erői gyarapodásának szerves részét képezik. Munkásosztályunk, dolgozó népünk hatékony támogatását kérjük ahhoz, hogy politikánkat következetesen valóra tudjuk váltani. Kérem, szavazatukkal, bizalmukkal és mindennapi munkájukkal támogassák igazán nemes és vonzó nagy társadalmi célkitűzéseink megvalósítását! Koszigin beszámolója fölötti vitával folytatta munkáját az SZKP kongresszusa Moszkva . Az SZKP XXIV. kongreszusá- nak szerda délelőtti ülésén Pjotr Maserov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsági- nak első titkára elnökölt Pjotr Nyeporozsnyij energetikai és villamosításügyi miniszter szólalt fel legelőször a Kosziginbeszámoló feletti vitában, ezután Vaszilij Prohorov, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek tevékenyen kivették részüket az új ötéves terv irányelveinek kidolgozásából. Az igen fontos gazdasági és szociális feladatok megoldását elősegíti a szocialista verseny, amelyben több mint hetvenegymillióan vesznek részt A verseny a termelés hatékonyságának, a munka termelékenysége fokozásának céljait szolgálja, végső fokon a szovjet nép életének növelésére irányul. A társadalmi fogyasztási alapok növekedésével — mutatott rá az SZSZKT titkára — bővülnek a szakszervezetek lehetőségei, egyebek között egészségügyi területen. A nyolcadik ötéves terv éveiben a szovjet szakszervezetek 165 ezer férőhellyel rendelkező szanatóriumokat, üdülőket és hasonló intézményeket építettek. A szovjet szakszervezetek forrón helyeslik az ország fejlesztésének új szociális, gazdasági programját, — mondotta Prohorov. A délelőtt folyamán felszólalt Pavel Borogyin, a moszkvai Lihacsov autógyár igazgatója, Konsztantyin Geraszimov, az Orosz SZSZSZK miniszterelnökhelyettese és tervbizottságának elnöke. Ezután Amilcar Cabral, a Portugál Guinea és a Zöldfokiszigetek Afrikai Függetlenségi Pártjának főtitkára emelkedett szólásra, majd Hernan del Canto, a Chilei Szocialista Párt képviselőjét követően, Nisizava Tomio, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára szólalt fel. A szónok sajnálattal állapította meg, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban bonyodalmak vannak. Kijelentette: ha minden marxista-leninista párt szigorúan be fogja tartani a kölcsönös kapcsolatok általánosan elismert normáit, akkor „még a számos fontos kérdésben meglevő véleményeltérések mellett is lehetségesek az együttes akciók a közös ellenség ellen vívott küzdelemben”. Nyikolaj Taraszov szovjet könnyűipari miniszter felszólalása következett ezután, majd Marc Drumaux, a Belga KB elnöke, Nicolas Saul, a Libanoni Kommunista Párt főtitkára, Alekszandra Monahova, a „Kommunarka” szovhoz igazgatója, Gavriil Csirjajev, Jakutia pártszervezetének vezetője voltak a délelőtti felszólalók. Mihail Prokofiev, a Szovjetunió közoktatásügyi minisztere volt ekkor az első felszólaló. Utána Nyikolaj Bortodkor a Szovjetunió állami tervtoázottságának elnöke, majd Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke szólalt fel . A Szovjetunió a béke legfontosabb tényezője, a nemzetközi küzdőtéren a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért harcoló erők legfőbb támasza — mondotta. Aziz Mohammed, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára Jomet Colié Cueto, a Bolíviai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára után Meir Wilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára köszöntötte a kongresszust Az Izraeli Kommunista Párt kezdettől fogva határozottan küzd a háború és a megszállás ellen — jelentette ki a szónok Ezzel — folytatta — mind internacionalista, mind hazafias kötelességünket teljesítjük. A délutáni ülésen 115 tagú bizottságot választottak a Szovjetunió 1971—75-ös népgazdaságfejlesztési tervének irányvonal-tervezetével kapcsolatos módosítások és javaslatok megvitatására. Az SZKP XXIV. kongresszusa csütörtökön folytatja munkáját (MTI) Allende az NDK-val való kapcsolatról Salvador Alende chilei elnök kedd este kifejezete reményét hogy hazája és a Német Democratikus Köztársaság diplo- máciai kapcsolatainak megteremtése nyomán nem romlik meg Chile és a Német Szövetségi Köztársaság viszonya. Hozzáfűzte, hogy megfelel a chilei nép óhajának a diplomáciai kapcsolatok felvétele az NDK- val — mondotta Allende. Berliniben és Santiagóiban kedden egyidejűleg közleményt koztek nyilvánosságra a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A Német Szövetségi Köztársaság — mint ismeretes — nyomban „sajnálkozását” fejezte ki és célzott ama, hogy a chilei kormánynak ez a lépése az NSZK-hoz fűződő kapcsolatok megromlásához vezethet. BÉKEGYŰLÉS A WALL STREETEN Ralph Abernathy lelkész, Martin Luther King, a Nobel-díjas polgárjogi harcos barátja és harcostársa a New York-i Wall Street-en tartott gyűlést. Követelte az indokínai háború megszüntetését, az amerikai csapatok kivonását és azt, hogy az USA hatalmas anyagi lehetőségeit ne a gyilkolás, hanem „az emberi szükségletek kielégítése” szolgálatába állítsák. (Telefoto—AP—MTI—RS) Kínai tiltakozó jegyzék Indiához Peking A Kínai Népköztársaság Új- Delhi-i nagykövetsége kedden jegyzékben tiltakozott az Indiai külügyminisztériumnál amiatt hogy az indiai hatóságok „eltűrték” több száz főnyi tömeg tüntetését a nagykövetség épületénél március 29-én. A jegyzék szerint a tüntetők a megmozdulás alkalmával zavartalanul helyeztek el a nagykövetség falán és kapuján feliratokat, amelyek tiltakoztak az ellen, hogy Kína segítséget nyújt a pakisztáni kormánynak „a szabadságszerető kelet-bengáliai nép ellen vívott háborújához”. A jegyzék, miután tiltakozás jelent meg az incidens ellen, azt is kifejti, hogy a kínai kormány „a békés együttélés öt elvének alapján, soha sem avatkozott be más országok belfügyedtve”. A jegyzék ugyanakkor Indiát vádolja a pakisztáni belügyekbe való beavatkozással. Mészárlások Pakisztánban Új Delhi Kelet-Pakisztánból érkezett menekültek elbeszélése szerint az országrészben százával mészárolják le az ártatlan és fegyvertelen embereket. Az öldöklésben mindkét fél egyaránt vétkes — jelentik a nyugati hírügynökségek. A menekülők elmondták, hogy Chittagong városa teljesen kihalt. Miután pénteken, március 26-án, „elszabadult a pokol”, a lakosság legtöbbje vidékre menekült Chittagongban szanaszét hevernek a holttestek, sok már a kilencedik napja: az utcákat csak a kóbor kutyák és a hollók „ tisztogatják.