Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja* 1971. JÚLIUS 1. CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér Diyászolja s a világ a hős asztronautákat Közlemény a három űrhajós haláláról A TASZSZ szerdán hajnalban kiadott közleménye szerint életét vesztette a Szojuz–11 szovjet űrhajó személyzetének mindhárom tagja: Georgij Tyimofejevics, Dobrovolszkij alezredes, Vlagyiszlav Nyikolajevics Volkov fedélzeti mérnök és Viktor Ivanovics Pacajev kísérletező mérnök. A közlemény szerint 1971. június 29-én Föld körüli pályán mozgó Szaljut tudományos űrállomás személyzete maradéktalanul befejezte a repülési program teljesítését és utasítást kapott a leszállásra. Az űrhajósok tudományos kutatásaik anyagát és a fedélzeti naplóikat átvitték a Szojuz—11 szállítóűrhajó kabinjába, hogy visszahozzák őket a Földre. E művelet végrehajtása után az űrhajósok elfoglalták helyüket a Szojuz—11 űrhajóban, ellenőrizték a fedélzeti rendszereket és előkészítették űrhajójukat a Szaljut űrállomástól való elválásra. Moszkvai idő szerint 21 óra 28 perckor a Szojuz–11 űrhajó és a Szaljut űrállomás elvált egymástól és külön-külön folytatta a repülést. Az űrhajó legénysége közölte, hogy a szétkapcsolás művelete zökkenőmentesen zajlott le, s az űrhajó valamennyi rendszere szabályszerűst működik. Június 30-án moszkvai idő .■érint 1 óra 35 perckor az űrajó orientációjának végrehajtsa után bekapcsolták a fékezőberendezést, amely az előre kisimított ideig működött. A fékezőhajtómű működésének befejeződésekor megszakadt a kapcsolat az űrhajó legénységével. A leszállási programnak meg-felelően a légköri aerodinamikai fékezés után üzembe helyezi az ejtőernyőrendszert és izvetlenül földetérés előtt a sia leszállás hajtóműveit A leállóegység simán ért Földet a legadott körzetben. Az űrhajóst egyidejűleg helyszínre érket kutató helikopter személyzet a Szojuz—11 kabinjának feljutásakor a kabin ülésében értelenül találta a Szojuz—11 egénységének mindhárom tagjt. Haláluk okainak tisztázásái vizsgálat kezdődött. Dobrovolszkij, Volkov és Pacaív űrhajós pilóták a bonyolult ozmikus berendezések kipróbásában végzett önfeláldozó pumájukkal óriási mértékben hozzájrultak a Föld körüli űrrepülések fejlesztéséhez. A szovjet ép mindörökre megőrzi emlékzetében a három bátor űrhaós pilóta — Georgij Tyimofejeics Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Nyikolajevics Volkov és Viktor Janovics Pacajev hőstettét Részvéttávirat L. I. BREZSNYEV ELVTÁRSNAK, az SZKP KB főtitkárának, N. V. PODGORNIJ ELVTÁRSNAK, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. KOSZIGIN ELVTÁRSNAK, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, MOSZKVA Kedves Elvtársak! A magyar nép, amely osztatlan érdeklődéssel és rokonszenvvel kíséri figyelemmel a Szovjetunió, a szovjet tudósok, mérnökök, munkások és űrhajósok hősi erőfeszítéseit a világűrnek az emberiség javára történő meghódítása érdekében, mély megrendüléssel értesült a Szojuz—11 űrhajó kozmonautáinak tragikus haláláról. Dobrovolszkij, Pacajev és Volkov elvtársak, a kiváló űrhajósok, akik részesei voltak az első emberlakta űrállomás megteremtésének, példázzák a szovjet nép hősiességét, áldozatkészségét, alkotó tehetségét, az emberi haladást szolgáló kutatási törekvéseit. Az MSZMP KB, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, valamint égés® népünk nevében mély részvétünket fejezzük ki az SZKP KB-nak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Minisztertanácsá- nak. Népünk átérezve a nagyszerű űrhajósok áldozatát, osztozik a szovjet nép és a gyászoló családok fájdalmában. KADAR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. Il Kreml falánál temetik el az elhunyt űrhajósokat Moszkva Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a Minisztertanács gyászjelentést adott ki, amelyben tudatja, hogy szerdán, az első emberlakta orbitális állomáson, a Szaljuton végrehajtott űrrepülési programjuk befejezése után, a Szojuz—11 űrhajón a Földre visszatérőben életüket vesztették a bátor űrhajósok, az SZKP tagjai: Georgij Dobrovolszkij alezredes, az űrhajó parancsnoka, Vlagyiszlav Volkov fedélzeti mérnök, Viktor Pacajev kutatómérnök. Az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelső Tanács Elnöksége, a Minisztertanács, a párttal és az egész szovjet néppel együtt mélyen gyászolja hazánk kiváló fiainak elvesztését és őszinte részvétét fejezi ki családtagjaiknak — mondja a gyászjelentés. Az SZKP Központi Bizottsága és a Minisztertanács határozatot hozott arról, hogy kormánybizottság alakul a három űrhajós halált okozó körülmények tisztázására. Az SZKP Központi Bizottsága és a Minisztertanács határozata alapján kormánybizottság alakult a három űrhajós temetésének megrendezésére. A bizottság tagjai Andrej Kirilenko (elnök), Dmitrij Usztyinov, Ivan Kapitonov, Leonyid Szmirnov, Msztyiszlav Keldis, Andrej Grecskó, Vlagyimir Satalov és mások. Az elhunyt űrhajósokat a Vörös Téren, a Kreml falánál fogják eltemetni. . XXVI. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM A lakosság szolgáltatásának helyzetét tárgyalta meg az MSZMP megyei bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei bizottsága tegnap, június 30-án tartott ülésén a végrehajtó bizottság jelentése alapján megtárgyalta a lakosság szolgáltatásának helyzetét. A témával kapcsolatos összefoglalóit Supala Pál elvtárs, a megyei bizottság titkára tartotta. Ezt követően dr. Szabó Sándor elvtárs, a megyei bizottság titkára előterjesztette a pártbizottság középtávú munkatervét, melyet kiegészítéssel a bizottság elfogadott A továbbiakban Frank Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára beszámolt a végrehajtó bizottság félévi munkájáról, melyet a megyei bizottság jól-,rgyólag tudomásul vett Az ölést az elnöklő Enyedi G. Sándor elvtárs, a megyebizottság titkára zárta be. Mesterülés! tartotta: a megyei tanács és a szakszervezet megyei vezetői A megyei tanács és a szakszervezetek megyei vezetői június 28-én, kedden megtárgyalták a két szerv együtes tennivalóit, feladatait. Július 1-től 12 forint a narancs A Déligyümölcs és Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat bejelentette, hogy július 1-től országszerte egységesen 12 forintért árusítják a narancsot. A vállalat és a kiskereskedelem megállapodása alapján az új, csökkentett ár a hálózatban már meglevő gyümölcsre is vonatkozik, s az árkülönbözetet a DELKER megtéríti a vállalatoknak. Mély megrendülés világszerte Az eredményes küldetés utáni hirtelen halál híre világszerte mély megrendülést keltett. A TASZSZ-közlemény kiadását kö- f vető első órákban már több állam- és kormányfő, tudós nyíl- vánította mély részvétét a szovjet kormánynak, az elhunytak családtagjainak, az egész szovjet társadalomnak. Részvéttáviratban fejezte ki megdöbbenését Tito jugoszláv elnök, Indira Gandhi indiai miniszterelnök, Edward Heath brit miniszterelnök, Szato Eiszaku japán miniszterelnök, Georges Pompidou francia és Giuseppe Saragas olasz köztársasági elnök, Gustav Heinemann, az NSZK elnöke. Részvétét nyilvánította VI. Pál pápa is. Az amerikai űrkutatás központjában a texasi Houstonban — ahol a múlt héten zárult az igen eredményesnek tekintett szovjet—amerikai eszmecsere a két ország közötti űr-együttműködés kérdéseiről — ugyancsak gyászolják a három szovjet űrhajóst. Robert Tilruth az emberlakta amerikai űrhajók repülési központjának igazgatója így nyilatkozott: „Mélységesen megrendített a hír. Már csak azért sem számítottunk tragédiára, mivel a küldetés mindvégig a legkisebb nehézség nélkül zajlott le.” Bernard Lovell, az angliai Jodrell Bank csillagvizsgáló intézet igazgatója, Nagy-Britannia egyik legtekintélyesebb űrszakértője mély együttérzéséről biztosította a szerencsétlenül járt űrhajósok családtagjait ésngsúlyozta, hogy a tragédia -o hát majd csak alapos és részletes vizsgálat derítheti fel, addig nem is érdemes feltételezésekbe bocsátkozni. Hasonló álláspontra helyezkedett Heinz Kaminski, a hírneves Bochumi (NSZK) csillagvizsgáló igazgatója is, aki hangsúlyozta: a szerencsétlenségben talán egy kis vigaszt nyújthat az, hogy az űrhajó sima leszállást biztosító berendezése kifogástalanul működött és visszahozta az összegyűjtött felbecsülhetetlen értékű adatokat, s a katasztrófa tárgyi bizonyítékait. A hősök kitüntetése A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége törvényerejű rendeletet adott ki, amelynek értelmében haláluk után a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki Georgij Dobrovolszkij, Viktor Pacajev és Vlagyiszlav Volkov űrhajósokat hősiességükért, bátorságukért és merészségükért, amelyet az új kozmikus komplexum, a Szaljut orbtális állomás és a Szojuz—1 állító űrhajó kipróbálása során tanúsítottak. Vlagyiszlav Volkov most másodszor kapta meg a magas kitüntetést. Először 1969 októberében, a Szojuz—7 űrhajón végzett űrrepülése után tüntették ki a Szovjetunió Hőse címmel.