Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
1972. OKTOBER 1., VASÄRNAP Ara: 1,20 forint Kádár János az Országos Tervhivatal jubieiumi ünnepségén Az Ország Tervhivatalban szombaton nnepséget tartottak a népadasági tervezési bevezetésért 25. évfordulója alkalmából Az ünneégen részt, vett Kádár Jám az MSZMP Központi Bizoágának első titkára. Nyersezső, az MSZMP Központizottságának titkára, a Polgai Bizottság tagjai, dr. Aj Miklós és Vályi Péter, Minisztertanács elnökhelyetti, Bálint József, a Központ Bizottság osztályvezetője, Mr György munkaügyi mester és dr. Kurucz Imre, V. kerületi pártbizottsági titkára is. Az ünnepet dr. Szlameniczky Ist, az Országos Tervhivatal pártbizottságának titkára nyitotta meg, majd Párdi Imre az Országos Tervhivatal elnöke mondott ünnepi beszédet. Ezután Párdi Imre jubileumi emlékérmeket és kiváló dolgozó kitüntetéseket adott át számos dolgozónak. Elsőként dr. Illyés Éva, az Országos Tervhivatal osztályvezetőhelyettese és Szinai Jolán adminisztrátor kapta meg az emlékérmet, vagyis az a két dolgozó, aki 25 év óta az Országos Tervhivatalban végzi munkáját. Az emlékérmek és a kitüntetések átadása után Kádár János beszédet mondott. (Beszédét a 3. oldalon közöljük.) Sz dán megyei tanácsülés Békéscsabán A megytanács soron következő , október 4-én, szerdán itt 9 órai kezdettel tartja Békéscsabán. A végrehajtottság az alábbi, általa máig tárgyalt és elfogadott nőnapirendi pontot ajánlja marásra és jóváhagyásra. A tanítározatok végrehajtásáról a jelentés beterjesztése a Csepregi Pál tanácselnökttel a lakásépítés, eloszt, lakásgazdálkodás helyzetéről ad számot. A kulturális nevelő munka fejlesztésének feladatairól Nagy János tanácselnökhelyettes terjeszt be jelentést. Az 1971. évi választások jelölőgyűlésein és egyéb fórumokon elhangzott közérdekű javaslatok megvalósításáról dr. Kertész Márton vb-titkár, azdeiglenes bizottság titkára tájékoztatja a testületet. A tervgazdasági bizottság munkájáról, annak elnöke, Csepregi Pál számol be. A Hazafias Népfront, valamint a KISZ megyei bizottságaival kötendő együttműködési megállapodások tervezeteit Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke ajánlja elfogadásra. Majd Csatári Béla általános tanácselnökhelyettes nyújt be tájékoztató jelentést a megyei tanácstagok járási—városi csoportjainak munkájáról. És a nyolcadik napirendi pont: bejelentések, interpellációk. IMNlHHInm,l l,laiiullllllllll,lllnlll,lll,lllinlll l,llllllllllll·111 Naponta 200 vagon árut raknak ki és 100 vagont raknak meg fisz! csúcsforgalom a békéscsabai vasútállomáson A vasútnál az áruszállításban augusztus közepétől december közepéig tart az őszi csúcsforgalom. A békéscsabai vasútállomáson ebben az időszakban naponta mintegy 200 Vagon árut raknak ki és 100 vagont raknak meg. Az idén jelentősen nőtt a hűtőipari termékek exportra való szállítása, viszont jóval kevesebb építőanyag érkezik. Kruchió Lajos kereskedelmi állomásfőnök-helyettes tájékoztatása szerint a vasút pontosan állítja ki az érkező és a megrendelt vagonokat, a vállalatok, üzemek pedig arra törekednek, hogy az érkező és a feladásra kerülő árut időben rakják ki, illetve rakják be. Ezért kevesebb a kocsiálláspénz, mint az előző években volt. A Békéscsabai Konzervgyár rendszeresen betartja a rakodási időt. Nemrég egy 39 vagonból álló irányvonat kirakását 5 óra alatt fejezte be az iparvágányán, ami rendkívül nagy teljesítmény. Hasonlóan jól szervezett a rakodás a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat két téglagyárában, az Építőipari Szállítási Vállalatnál, az AGROKER-nél és a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál. A hűtőház, amelynek háromszorosára nőtt a forgalma, a feladatot egyelőre nem tudja zökkenőmentesen megoldani, s emiatt jelentős összegű kocsiálláspénzt fizet. A közforgalmi raskodóhelyen a legnagyobb forgalmat a Volán 8-as számú Vállalat bonyolítja le. A jobban szervezett munka alapján az eddig kifizetett álláspénz a tavalyihoz képest harmadára csökkent. A vasútállomás forgalmi és kereskedelmi dolgozói a Kiváló vasúti csomópont cím elnyerésére törekednek s ezért nagy gondot fordítanak a vagonok mielőbbi kiállítására, a ki- és berakás előkészítésére. Csak a sertésszállításnál fordult elő nyáron késés, mert kevés speciális vagon állt rendelkezésre. A vasút munkájában 7 szocialista brigád vesz részt. A rakodás és szállítás előkészítésében, illetve végrehajtásában különösen fontos szerepet tölt be Losonczi Zoltán rakodásirányító, Marik György, Sárosi János, Kis Pál tolatásvezető, Virágh György, Kovács Sándor és Stummer György raktárnok. A jó együttműködést a vállalatokkal elősegítik a komplexbrigádok. A vasút és a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, valamint a Volán 8- as számú Vállalat komplex brigádjai nemrég szocialista szerződést kötöttek, ami még jobb együttműködést teremtett a közös feladatok megoldására. P. B. ■HIlUHiinMIMIIIINHniMIUIIIIIHnitNflt ltprűrű műhelycsarnokban dolgoznak Pillan a Békéscsabai Forgácsoló- és Szerszámgyár korszerű műhelycsarnokából. (Fotó: Demény) XXVII. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM MaI KORSZERŰSÉG, KÖZÉRTHETŐSÉG POLITIZÁLÁS (9. oldal) • MINT EGY NAGY CSALÁD (4. oldal) • MINI MAGAZIN (8. oldal) • TARKA HASÁBOK (10. oldal)• NAGYSZÉNÁS NYERTE A KUPÁT (Sport, — 18. oldal) Nagyüzem megyénk rizs földjein Megkezdődött a rizskáptolás Dévaványán Megyénk rizstermesztő állami gazdaságaiban és termelőszövetkezeteiben teljes nagyüzemi módszerekkel folyik a betakarítás. Bár az utóbbi hetek hűvös időjárása késleltette a rizs érését, ma már teljes kapacitással dolgozhatnak a gépek. A megye legnagyobb rizstermesztő állami gazdaságában Szarvason — ahol összesen 3300 holdon terem rizs — 16 kombájn aratott-csépelt ■ szombaton. Csaknem 100 holdról takarították le a termést ezen az egyetlen napon. Az eddig learatott területről holdanként 18 és fél mázsa termést küldtek szervre. A Vizesiasi Állami Gazdaságban — ahol kisebb nagyobb mértékben jég verte a rizstáblákat — hat gép dolgozik rendszeresen. Harmatfelszáradástól ameddig az újabb harmat le nem száll ,dolgoznak a kombájnosok, hogy a megmaradt termény mielőbb biztos fedél alá kerüljön. Hasonló jó az igyekezet megyénk többi rizstermesztő üzemében is. Dévaványán megkezdődött a rizs feldolgozása. Naponta mintegy 25—30 vagon nyersrizs érkezik a hántolóba. Az idei termésben azonban magas a víztartalom ,ezért előbb szárítják a nedves szemeket, s aztán hántolják. A rizs minősége egyébként az idén igen jónak mondható. Őszi szezon a baromfiiparban Hajrá nélkül, de sok munkával Néhány évvel ezelőtt a negyedik negyedév a baromfifeldolgozás finisét jelentette, így például 1968-ban az éves mennyiség csaknem 45 százalékát vásárolták fel Orosházán ebben az időben. Az ilyen arányú szezonjelleg sok nehézséget okozott a munkaerőgazdálkodásban ,valamint a feldolgozó és tároló kapacitásban. Az idén a negyedik negyedévre már csak az éves menynyiség egyharmada jut, feldolgozás szempontjából pedig csak a hízott liba számít szezoncikknek. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat két gyáraiban, a megyeszékhelyen és Orosházán mintegy 260 vagon hízott liba, 290 vagon csirke, 70 vagon hibridpulyka és 15 vagon hízott, illetve pecsenyekacsát szükséges feldolgozni. Orosházán a konzervüzemben ugyancsak van most tennivaló, öt vagon pácolt füstölt libamell, mintegy 30 vagon ládás, és ugyanennyi dobozolt zsír gyártása még az idei feladat. Ehhez járul a libamájkrém készítése, amely terméknek biztos exportpiaca van. Mindezt csak szervezett, fegyelmezett munkával lehet teljesíteni, a hajrá azonban ennek eredményeként lényegesen kisebb, mint a korábbi években volt. A feldolgozás mellett az élő áruszállítás is bőven ad munkát, a negyedik negyedévben száz vagon élő gyöngyöst, nyulat és bronzpulykát kell camionokba rakni. A vállalati és közhűtőkből több mint 600 vagon vágott baromfit értékesítenek a bel- és külföldi piacon.