Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-02 / 282. szám

1980. december 2., kedd TELEX • BUDAPEST Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere Joszip Vukovecnek, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság szövetsé­gi külügyi titkárának meghí­vására ma hivatalos baráti látogatásra Jugoszláviába utazik. • MOSZKVA Mangalin Dügerszüren, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB tagja, mongol kül­ügyminiszter szovjetunióbeli hivatalos baráti látogatása végeztével hétfőn hazauta­zott Bakuból. • SZÓFIA Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár állam­tanács elnöke hétfőn fogadta a Bulgáriában tartózkodó nicaraguai párt- és kormány­­küldöttség vezetőit, Jaime Weelockot és Henri Ruizt, a Sandinista Nemzeti Felszaba­­dítási Front egyesített veze­tőségének tagjait. A baráti légkörű megbeszélésen mind­két részről hangsúlyozták a forradalmi vívmányok meg­védéséért és a teljes függet­lenségért küzdő nicaraguai néppel való nemzetközi szo­lidaritás fontosságát. • HIROSIMA Japánban tovább folytatód­tak a tiltakozások a dél-ko­reai polgári politikus, Kim De Dzsung halálos ítélete miatt. Képünkön, egy vasár­napi, hirosimai felvonulás résztvevői Kim De Dzsung szabadon bocsátását követel­ték (Telefotó) • PÁRIZS A Franciaországban vasár­nap lezajlott részleges nem­zetgyűlési választások győz­tese a Francia Szocialista Párt lett. A megürült hét képviselői hely közül négyet a szocialisták szereztek meg, egy mandátumot a gaulle-ista RPR-től, egyet pedig a gis­­­­cardista UDF-től hódítva el. Korábban a hét megürült hely közül csak kettő volt a szocialista párté. A szocialis­ta vezetőség nagy győzelem­ként értékelte a vasárnapi eredményt. • NÁPOLY A legújabb földmozgások károkat okoztak Pompeji hí­res romjaiban. Az AP hír­­ügynökség értesülése szerint a körzetet lezárták a látoga­tók elől. A mentési munká­latokat végzők úgy becsüli, hogy a hajléktalanul mara­dottak száma 265 ezer. A kormány 170 ezer ember szá­mára tervez ideiglenes haj­lékot biztosítani, a többi me­nekült várhatóan az Olasz­országban vagy külföldön élő rokonokhoz költözik. • BUKAREST Gázrobbanás következté­ben súlyos bányaszerencsét­lenség történt november 29- én Romániában, a zsilvölgyi szénmedencéhez tartozó Uve­­zeni bányában. A szerencsét­lenségnél 49-en életüket vesz­tették, 26-an pedig megsebe­sültek. A Romania Libera hétfői száma a napisajtóban elsőként közölve a tragédia hírét arról tájékoztat, hogy a robbanás után nyomban megkezdődött a mentési munka. A helyszínre érkez­tek párt- és állami szervek tagjai, intézmények szakem­berei és orvosok. Nicolae Ceausescu, az RKP főtitká­ra, államfő, az RKP Köz­ponti Bizottsága, az államta­nács, a kormány és a maga nevében mély együttérzését és részvétét tolmácsolta a gyászoló családoknak. Magyar vezetők üdvözlő távirata a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából a magyar vezetők a következő üdvözlő távira­tot küldték az ország vezetőinek. KAYSONE PHOMVIHANE elvtársnak,­­ a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének, SZUFANUVONG elvtársnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökének Vientiane Kedves Elvtársak! A Laoszi Napi Demokratikus Köztársaság kikiáltása ötödik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Minisztertanács és az országgyű­lés, valamint a dolgozó magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizott­ságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saság kormányának, a Legfelsőbb Népi Gyű­lésnek és a laoszi népnek. Pártunk és a szocializmust építő magyar nép nagy figyelemmel kíséri és őszintén üd­vözli azokat a történelmi vívmányokat és si­kereket, melyeket a laoszi nép marxista-le­ninista élcsapatának, a Laoszi Forradalmi Néppártnak a vezetésével az elmúlt fél évti­zed alatt elért a népi hatalom megvédelmezé­­sében és megszilárdításában, a társadalom szocialista átalakításában, örömmel állapíthatjuk meg, hogy pártja­ink, országaink és népeink barátsága és sok­oldalú együttműködése tovább erősödött a marxizmus-leninizmus és a proletár inter­nacionalizmus elvei alapján a két nép, a szo­cializmus, a haladás és a béke egyetemes ügye javára. Nagyra értékeljük és támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, melyeket a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság tesz az indokínai térség békéjéért és biztonságáért, az ott élő népek imperialistaellenes összefogásáért, szo­ros együttműködésük elmélyítéséért. Miként a múltban, a jelenben is az egész magyar dolgozó nép szolidáris a laoszi néppel abban a harcban, melyet országa független­ségéért, területi integritásáért és szuverenitá­sáért, belső vívmányai megőrzéséért folytat. Nemzeti ünnepük alkalmából további sike­reket kívánunk Önöknek és a testvéri laoszi népnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­saság felvirágoztatása, békéje és biztonsága érdekében kifejtett nemes tevékenységükhöz. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke,­ LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, APRÓ ANTAL, a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke * * * A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség és a Magyar Nők Országos Ta­nácsa az évforduló alkalmából ugyancsak táv­iratban köszöntötte laoszi testvérszervezetét. (MTI) Megkezdődött a LEMP KB VII. plenáris ülése Varsóban hétfőn délután megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának hetedik plenáris ülése. A tanácskozá­son Stanislaw Kania, a Köz­ponti Bizottság első titkára elnököl. A napirend első pontja a Politikai Bizottság referá­tuma volt, amelynek címe: „A párt feladatai a társadal­mi élet megújulásának szo­cialista jellegéért vívott harc­ban”. A referátumot Stanis­law Kania terjesztette elő. A PAP hírügynökség je­lentése szerint a Stanislaw Kania által előterjesztett re­ferátum után Józef Pinkows­­ki, a Politikai Bizottság tag­ja, a minisztertanács elnöke szólalt fel a LEMP Köz­ponti Bizottságának délután megnyílt plenáris ülésén. Pinkowski az ország gazda­sági helyzetéről, és az azzal kapcsolatos tennivalókról szóló tájékoztatót ismertette. Pinkowski miniszterelnök tájékoztatója után megkez­dődött a Központi Bizottság ülésének vitája. Dr. Berényi Pál felszólalása Madridban A madridi találkozó 3. munkacsoportjában folyó vi­tában, amely a helsinki zá­róokmány ajánlásainak az információcsere témakörében történő megvalósításával fog­lalkozik, hétfőn felszólalt dr. Berényi Pál, a magyar kül­döttség tagja. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a Helsinki utáni időszakban is következetesen folytatja be­vált tájékoztatási politikáját, ugyanakkor fokozza erőfeszí­téseit a más, részt vevő ál­lamokkal való információ­­csere növelésére. A magyar küldött méltat­ta annak a nyilatkozatnak a jelentőségét, amelyet az UNESCO fogadott el 1978- ban a tájékoztatási szervek­nek a béke, a nemzetközi megértés erősítéséhez, az em­beri jogok elősegítéséhez, va­lamint a fajüldözés, az apartheid és a háborús uszí­tás elleni harchoz való hoz­zájárulása alapelveiről. Ki­emelte, hogy Magyaror­szág aktívan és konsruktí­­van vett részt e nagyfontos­ságú dokumentum kidolgozá­sában és elfogadásában. Kor­mányszervei rendszeresen el­lenőrzik a benne foglaltak hazai megvalósítását, ugyan­akkor meggyőződésük, hogy az minden résztvevő állam­tól következetes cselekvést igényel. Magyarországnak továbbra is az a véleménye, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak pótolhatatlan szerepük van a nemzetközi tájékoztatás gyakorlati továbbfejlesztésé­ben. A magyar tájékoztatási politika nagy figyelmet for­dít a különféle információk megbízhatóságának kérdé­sére. A magyar küldött en­nek kapcsán hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a valóban hitelt érdemlő in­formációkat meg kell kü­lönböztetni a Nyugaton sok­szor az információ köntösé­ben megjelenő, többé-kevés­­bé elfogult véleményektől. Csak ezen az alapon van reális lehetőség arra, hogy tovább szélesedjenek a tájé­koztatási kapcsolatok, bővül­jön az információ cseréje a különböző társadalmi rend­szerű államok és eltérő ideo­lógiai alapokon tevékenyke­dő információs szervek kö­zött. Vita az SZKP KB határozat­tervezetéről A TASZSZ szovjet hírügy­nökség hétfőn ismertette a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi bizottságá­nak határozatát. A dokumentum a követke­ző címet viseli: „Az SZKP KB tervezete az SZKP XXVI. kongresszusára, a Szovjetuniónak az 1981—85- ös évekre, valamint az 1990- ig terjedő időszakra szóló gazdasági és társadalmi fej­lesztése fő irányelveiről”. A határozat szerint az SZKP KB jóváhagyta a terve­zetet, és úgy rendelkezett, hogy azt 1980. december 2- án nyilvánosságra kell hoz­ni, és országos vitára kell bocsátani. „A dolgozó kollektívák­ban, az oktatási intézmé­nyekben, a fegyveres alaku­latoknál, a párt-, a szakszer­vezeti és a Komszomol-szer­­vezetekben, a kerületi, a vá­rosi és körzeti pártbizottsá­gok plénumain, aktívaülése­ken, a területi pártkonferen­ciákon és a szövetségi köz­társaságok pártkongresszusa­in, valamint a sajtóban, a rádióban, és a televízióban, a párt-, a Komszomol- és a gazdasági oktatás keretei kö­zött, végül a lakókörzetekben is meg kell vitatni az SZKP Központi Bizottságának irányelvtervezetét” — mond­ja a határozat, amelyet Leo­­nyid Brezsnyev, a Szovjet­ünk­ Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkára írt alá. Luxemburgban tart csúcsértekezletet az Európai Gazdasági Közösség. Képünkön: Valery Giscard d’Estaing francia ál­lamfő (balra) Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár tár­saságában (Telefotó) NÉPÚJSÁG hírek hírek hírek Ma: Melinda napja A Nap kél 7.12 — nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 1­ 36 — nyugszik 13.52 órakor. ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1890. december 2-án szüle­tett Molter Károly romániai magyar író. — A DOMBEGYHÁZI PE­TŐFI TSZ-BEN az idén elő­ször szüreteltek almát. A közös gazdaság tudniillik a megelőző években 100 hek­táron telepített gyümöl­csöst, aminek 60 százaléka almafa. A jövő évtől a tsz már jelentős részt vállal a környező községek gyü­mölcs-ellátásából. S­régegyházán a Me­­zőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ 2250 lakos ellátásá­ról gondoskodik, és szerve­zi körükben a kisáruterme­­lést is. A község boltjainak, TÜZÉP- és felvásárlótele­pének együttes forgalma éves átlagban eléri a 20 millió forintot.­­ AZ OROSHÁZA ÉS VI­­­DÉKE ÁFÉSZ orosházi könyvesboltja „ tegnapi nap­pal teljesítette idei éves be­vételi tervét, amely 6 millió forint volt. Az üzlet tavalyi forgalma 5 millió 820 ezer forintot tett ki. A boltban november derekán megkez­dődött az ünnepi forgalom, az utóbbi két hétben na­ponta 15—20 ezer forint ér­tékű könyvet vásárolnak az orosháziak, és együttesen ugyanennyit ad el az üzlet 70 üzemi könyvterjesztője. A BÉKÉS MEGYE IPARÁ­NAK legdinamikusabban fejlődő területe az utóbbi években az élelmiszeripar volt. 1976—79. között 2,6 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre, csaknem két­szer annyit, mint az előző tervidőszakban. Elsősorban a feldolgozó- és tárolókapa­citás bővült. A KÖNYVRŐL KÖNY­VÉRT vetélkedőt rendeznek a mezőberényi általános isko­lásoknak. December 3-án és 4-én a 2-es számú Általános Iskola felsőtagozatos tanulói versenyeznek a gyermekiro­dalom témakörében a közsé­gi könyvesboltban. A hete­dik­­ osztályosok könyv­árusításra is vállalkoztak, s az így keresett pénzt nyári táborozásra költik majd. — SZARVASON a jövő év­ben a vásártéri és a Bajcsy- Zsilinszky-lakótelepen ter­vez parképítést a városi ta­nács vb költségvetési üzeme. Az e Célra szánt összeg ösz­­szesen 800 ezer forint.­­ A TUDOMÁNYOS TECH­NIKAI ÚTTÖRŐSZEMLE csapatszintű vetélkedői ezen a héten kezdődnek Békésen. A 3-as számú iskola Petőfi Sándor úttörőcsapatánál de­cember 5-én, pénteken dél­után rendezik meg a szemle keretében a természetkutató úttörők vetélkedőjét, amely egyben városi módszertani bemutató is lesz, a versenyt ugyanis megtekintik az út­törőcsapatok szakági felelő­sei.­­ BÉKÉSEN, az eddigi elő­jegyzések szerint december­ben 10 fiatal pár köt há­zasságot. A december egyéb­ként a­ névadók hónapja a városban: karácsony első napján például 7 kisgyermek kap utónevet a városi tanács házasságkötő termében. A legtöbb esküvőt júliusban és augusztusban tartották az idén Békésen. ■ — BÉKÉSCSABÁN évről évre többen vesznek részt a városban szervezett, és egy­re inkább kibontakozó tö­megsport-mozgalomban. Az idei esztendő eddig megtar­tott helyi, üzemi és városi versenyeken több mint tizen­hatezren indultak. A MURONY község Taná­csának fejlesztési alapja meglehetősen szűkös, ezért fokozottan kell számítaniuk a lakosság segítségére. Eb­ben az ötéves tervben a mu­­ronyiak 726 ezer forint érté­kű társadalmi munkával szé­pítették, csinosították falu­jukat. A MÁV-TÁJÉKOZTATÓ. A MÁV békéscsabai körzeti üzemfőnökségének tájékoz­tatása szerint december 4- én Csárdaszállás és Mezőbe­­rény között 10 óra 04 perc­től 14 óra 37 percig nem közlekednek a személyszál­lító vonatok, mert ezen a szakaszon pályaépítési mun­kálatokat folytatnak. A for­galmat autóbuszokkal bo­nyolítják le, s a buszokon a vonatra megváltott menet­jegyek érvényesek. Ugyan­ezen a napon a Békéscsabá­ról 13 óra 30 perckor indu­ló, Budapest Keleti pályaud­varig közlekedő gyorsvonat helyett a 14 óra 25 perckor induló 6603 b számú gyors­vonat közlekedik. Borult idő Várható időjárás ma estig: eleinte még borult idő, csaknem mindenütt újabb havazással, hófúvással. Ké­sőbb lassanként felszakado­zó felhőzet, szórványos hó­­szállingózással. Lassanként kissé mérséklődő szél. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet általában mínusz 5, mínusz 10 fok kö­zött, a már éjszaka is ke­vésbé felhős területeken, el­sősorban északnyugaton mínusz 15 fok körül, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet: mínusz 1, mínusz 6 fok között. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: felhős, sze­les, hideg idő. Az időszak elején főleg az ország kele­ti, délkeleti megyéiben vár­ható kisebb havazás. Sok­felé kell számítani hófúvás­ra. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 9, mí­nusz 14 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet mínusz 5 mínusz 1 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. — KARDOSON 2 évvel ez­előtt alakult a sportkör, amely ma már 180 tagot számlál. A sportköri tagok részt vesznek a község min­den társadalmi megmozdu­lásában, az idén például 2 és fél ezer óra társadalmi munkát végeztek. — A HAZAFIAS NÉP­FRONT OROSHÁZI BI­ZOTTSÁGA élenjár az is­meretterjesztő és jogpropa­ganda tevékenység szervezé­sében. A megyében elhang­zott 173 tájékozódást segítő előadásból 107-et Orosházán tartottak. ■ KI FEDEZTE FEL I : AMERIKÁT? Hat japán­­ • tudós kötött ki vasárnap L­­ a Chile csendes-óceáni , • partvidékének északi­­ S csücskében fekvő Aricá- S­­­ban. Mintegy 10 ezer 500 , ■ mér­földes, több mint 7 ; • hónapon át tartó tengeri S 5 útjukkal azt szerették­­ • volna bebizonyítani, hogy :­­ japán hajósok már jóval S 5 Kolumbusz előtt eljut- ! ■ hattak az amerikai föld- • I részre. A tengeráramlá- ■ S sok segítségével célhoz i­s ért hajó modellje egy ■ • időszámítás előtti, 1000 ■ i körül készült japán ten- ! J perjára volt. ; ■ ■

Next