Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

0 1981. július 1., szerda Willy Brandt Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a Kremlben fogadta Willy Brandtot, a Német Szociál­demokrata Párt (SPD) elnö­két, a Szocialista Internacio­­nálé elnökét. A baráti konst­ruktív légkörű találkozón szovjet részről jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere és Borisz Pono­­marjov, a Politikai Bizottság póttagja, a KB titkára. Nyugatnémet részről részt vett a megbeszélésen Hans- Jürgen Wischnewski, az SPD elnökhelyettese. A találkozón mindkét fél nagy aggodalommal szólt a nemzetközi helyzet romlásá­ról, különös tekintettel a fegyverkezési hajsza fokozó­dására, a világ sok­­részén kialakult háborús tűzfész­kekről, a háborús veszély ezekkel kapcsolatos fokozó­dásáról. Hangsúlyozták azt a meggyőződésüket, hogy a je­lenlegi helyzetben mindent meg kell tenni az enyhülési politika folytatásáért, az enyhülésnek katonai terület­területre történő kiterjeszté­séért, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért. Egyetér­tettek abban, hogy a vitás kérdések megoldásának egyetlen megbízható eszköze olyan tárgyalások folytatása, amelyeknek résztvevői való­ban érdekeltek a kedvező eredmények elérésében, s ké­szek e tárgyalásokat az egyenlőség és az egyenlő biz­tonság elveiből kiindulva folytatni. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában vacsorát adott Willy Brandtnak, az SPD el­nökének tiszteletére. A va­csorán Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt pohárköszöntőt mondott. TELEX • MOSZKVA Moszkvában tegnap hiva­talosan bejelentették, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britan­­nia között létrejött megálla­podással összhangban Lord Carrington brit külügymi­niszter július első napjaiban munkalátogatásra a Szovjet­­únióba érkezik. • KAIRÓ • BELGRÁD A koszovói tartományi képviselőház megállapította, hogy a pristinai oktatás- és nevelésfejlesztési intézetben egészségtelen a dolgozók egymás és nemzetiségközti viszonya, ezért az intézet vezetőségét leváltotta, mun­kástanácsát pedig feloszlatta. • MADRAS Az indiai Madrasban hét­főn este tüntetők tömege várta Huang Hua kínai kül­ügyminisztert. „ A Kína meg­szállta Tibetből származó tüntetők záptojásokat és pa­radicsomokat dobáltak a kí­nai politikusra. • SZÓFIA Holnap délelőtt a szófiai nemzeti kultúrpalotában ün­nepélyes keretek között nyí­lik meg a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszaka. Az ülés­szakon a tagállamok küldött­ségeit a kormányfők veze­tik, hazánk delegációjának vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke. A szovjet kül­döttség vezetője Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja a Minisztertanács elnöke. • MANILA Tegnap Manilában letette a hivatali esküt és ezzel újabb hat évre a Fülöp-szi­­getek Köztársaság elnöke lett Ferdinánd Marcos, aki 1965 óta áll az ország élén. Mar­cos a június 16-i elnökvá­lasztáson — amelyet az el­lenzék bojkottált — a szava­zatok 88 százalékával bizto­sította magának a győzelmet. A beiktatási ünnepségen 29 külföldi delegáció is részt vett, köztük George Bush amerikai alelnök és Szonoda Szunao japán külügyminisz­ter. Tegnap tartották Izraelben a parlamenti választásokat. Képünkön Simon Perez, az ellenzéki Munkapárt vezető­je adja le szavazatát (Telef­otó) Teheránban nagy tömegek részvételével temették el a me­rénylet áldozatául lett Beheszi ajatollahot, az Iszlám Köztár­sasági Párt vezetőjét és a merénylet további 71 áldozatát, valamint a teheráni Évin börtön igazgatóját is, akit hétfőn lőtt agyon egy eddig még nem azonosított merénylő (Telei otó) A salvadori népi erők offenzívája Jóllehet La Réunionban — a kelet-salvadori kikötővárosban — kedden nyugodt volt a helyzet, a legutóbbi három nap alatt ott lejátszódott események meglep­ték a legfelsőbb katonai veze­tést. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front harcosai negyven órán át tartották tűz alatt a junta fegyveres erőinek katonai létesítményeit, és a San Salvadortól 180 kilométerre ke­letre levő nagy kikötővárosban állomásozó katonai egységeket. Ez alatt a népi fegyveres erők­nek sikerült megbénítaniuk a városban levő ellenséges erőket. Amikor a San Miguelben állo­másozó harmadik lövészdandár egységei és a salvadori légierő repülőgépei a szorongatott kor­mánykatonák segítségére siettek, a felkelők a Conchagua vulkán térségében kiépített állásaikba vonultak vissza. A junta légiereje az akcióra válaszul dühödten bombázza és lövi a vulkán környékét, azt a területet, ahonnan korábbi hi­vatalos állítás szerint kiűztek minden „lázadót”, és ahol „tö­kéletesen a földdel tették egyen­lővé” a felkelők kiépített állá­sait. Tüntetés a nácizmus újjáéledése ellen Többségükben enyhe ítéle­tekkel ért véget kedden az NSZK jogtörténetének leg­hosszabb büntetőjogi eljárá­sa, a majdnem hat éve tartó majdaneki SS-per. Az 1975 novembere óta ülésező düsseldorfi tartomá­nyi bíróság 17-es számú nagy büntetőtanácsa a ma 61 éves, egykori SS-felügyelőnőt, Her­­mine Ryant, életfogytiglani, további hét volt SS-t három­tól tizenkét évig terjedő bör­tönbüntetésre ítélt, egy vád­lottat pedig felmentett. Jóllehet a vádirat szerint a perbe fogott kilenc SS 1941 és 1944 között legalább 250 ezer­­ zsidó, szovjet, len­gyel — fogoly meggyilkolá­sában vett részt, s jóllehet ezt tanúk százai, ezrei bizo­nyították a világ minden ré­széről, a bíróság még a leg­súlyosabb ítélettel sújtott Hermine Ryant is csak két ember meggyilkolásában ta­lálta bűnösnek. Düsseldorfban nagyarányú tömegtüntetésen tiltakoztak a majdaneki tömeggyilkosok perének elhúzása ellen. A felvo­nulók követelték az erélyes fellépést az újnáci szervezetek ellen (Telefotó) Korea: a megosztottság veszélyei Július hagyományosan a Koreával való szolidaritás hónapja. A távoli, kelet­ázsiai államban 1953 júliu­sában a panmindzsoni fegy­verszüneti megállapodással ért véget a második világhá­ború utáni korszak addig legveszélyesebb, legvéresebb katonai konfliktusa. A béke ára azonban az ország meg­osztottsága lett: 1953 júliusa óta katonai demarkációs vo­nal választja ketté Koreát a 38. szélességi fok mentén. Szinte politikai közhely­számba megy, hogy ez a kettéosztottság kockázatos Kelet-Ázsia stabilitása, s a nemzetközi biztonság szem­pontjából. A­­két országrész viszonya, újraegyesülésének problémája messze túlnő nemzeti határaikon, a térség egészének biztonságos jövő­jét érinti.­ Hogy hosszabb időn át kü­lönböző társadalmi rendsze­rekbe tagolódott népek újra­egyesülése — még a külső és belső alapfeltételek megléte esetén is — milyen hallatla­nul bonyolult, összetett fo­lyamat, arra Vietnam elmúlt fél évtizede a szemléletes példa. Korea esetében azon­ban az alapkérdés még az, miként teremthetők meg egyáltalán az országegyesítés feltételei. Az egyesülési törekvések hajtóereje a KNDK, a szo­cialista Korea szüntelen kez­deményezőkészsége. Tavaly, Észak javaslatára ismét felújították a tárgya­lásokat, sőt, az ország újkori történelmében először felve­tődött a kormányfők esetle­ges találkozója is. Jóllehet az erre vonatkozó elképzelések megvalósulását időközben el­mosta a szöuli rezsim élén bekövetkezett szélsőjobbol­dali fordulat, az egyesülés problémája nem került le a napirendről. * Phenjan legújabb indítvá­nyai ott fekszenek a szöuli vezetők asztalán. A Koreai Munkapárt tavaly ősszel megtartott VI. kongresszusa felvetette egy szövetségi ál­lam megteremtésének gon­dolatát, Korjo Demokratikus Konföderatív Köztársaság néven. A pártkongresszuson előterjesztett program sze­rint a szövetségi köztársa­ságnak egységes nemzeti kor­mánya lenne, semleges poli­tikát folytatna. A KNDK-nak ez a kezde­ményezése azonnali teendő­ként irányozza elő a két fél hadseregének 100—150 ezer főre való csökkentését, az országot kettéválasztó demi­­litarizált övezet felszámolá­sát, s a félszigeten levő ka­tonai létesítmények leszerelé­sét. Kim Ir Szen, a KNDK államelnöke egy közelmúlt­ban adott nyilatkozatában ki­egészítette a phenjani indít­ványt. Eszerint: „A konföde­ratív köztársaság megalakí­tására tett javaslat arra irá­nyul, hogy Észak és Dél egy­aránt ismerje el és tűrje meg a másik oldalon létező ideo­lógiát és rendszert, s ennek alapján hozzanak létre nem­zeti egységkormányt, mind­két fél azonos szintű részvé­telével.” Perdöntő a Koreához tör­ténelmi szálakkal kapcsolódó Kína álláspontja is. Peking de facto elfogadja az Egye­sült Államok kelet- és dél­kelet-ázsiai katonai jelenlé­tét, ideértve a Dél-Koreában állomásozó 43 ezer főnyi csa­pategységet. Hua Kuo-feng miniszterelnökként 1980 nya­rán Japánban tett látogatása során odáig ment kijelenté­seivel, hogy szavait — óva­tosságuk és homályosságuk ellenére — a nyugati sajtó nagy része úgy értelmezte: Peking mintegy garanciát vállalt arra, hogy biztosítja „Phenjan megfelelő viselke­dését Szöullal szemben”. A kelet-ázsiai ország újra­egyesülésének tehát nem csu­pán belső, Korea-közi aka­dályai vannak. A szocialista országok, köztük hazánk nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy kifejez­zék szolidaritásukat a KNDK nehéz harcával Korea külső beavatkozás nélküli, demok­ratikus alapokon, a térség békéjét megőrző egyesítésé­nek megvalósításáért. A szo­cialista országok az újra­egyesülés döntő feltételének tartják — Phenjan álláspont­jával összhangban — a Dél- Koreában levő amerikai ka­tonai egységek kivonását. Enélkül nyilvánvalóan nem történhet érdemi előrelépés a megosztott nemzet belső párbeszédében. Győri Sándor HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Viharos szél Tihamér napja A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 4.32 — nyugszik 20.23 órakor ÉVFORDULÓ Harmincegy évvel ezelőtt, 1950 július 1-én alakult meg — az államosított zeneműki­adók jogutódjaként — a Ze­neműkiadó. — ELHUNYT PETHES SÁNDOR. Pethes Sándor színművész, a Magyar Nép­­köztársaság kiváló művésze hosszú betegség után, 82 éves korában, június 29-én el­hunyt. Temetéséről később intézkednek.­­ A BÉKÉSCSABAI Zöld­borsótermelési Rendszernél tegnap látogatást tett a ME­ZŐGÉP Tröszt vezérigazga­tója, Gurbán István és a Hódmezővásárhelyi Gépgyár igazgatója, Nyámádi Gábor. A vendégek megtekintették az egymenetes borsóbetaka­rítást, egyeztették a rend­szernél az 1982. évi gépfor­galmazás, alkatrészellátás programját, valamint a mű­szaki fejlesztési feladatokat. Gépkocsi-átvételi sorszámok: 1981. JÚNIUS 29-ÉN Várható időjárás ma estig, általában gyengén, néha erő­sebben felhős ég, számottevő csapadék nélkül. Eleinte élénk, gyakran erős, néha helyenként viharos, majd lassan mérséklődő északi szél. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet általában 8—13, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál 20 fokos volt. — A JUBILEUMI „Cent­rumhétfő” alkalmával a vá­sárlók egymillió-kétszázhét­­ezer forint értékű árut vá­sároltak, több mint dupláját a szokásos hétfői forgalom­nak. A aknamélyítő re­kord született a Mecseki Ércbányák készülő V-ös üze­mében, ahol a Zalka Máté Szocialista Brigád 31 mun­kanap átlagát tekintve mű­szakonként 20,38 köbméter kőzetet mozgatott meg az 5,5 méter átmérőjű légakna épí­tésekor. Ez a mennyiség 44,5 százalékkal több az eddig nyilvántartott világcsúcsnál.­­ A VERONAI katonai bí­róság elfogató parancsot adott ki két volt SS-tag el­len. Alois Schnitzlohert és Ervin Fritzet azzal vádolják, hogy 1944-ben 28 embert gyilkoltak meg Olaszország­ban. A két náci osztrák, il­letve nyugatnémet állampol­gár, s kiadatásukat a két or­szág elutasította. NYEREMÉNY­BETÉTKÖNYVEK SORSOLÁSA A nyereménybetétköny­vek 1981. évi második negyedévi sor­solását tegnap Siófokon rendezte az Országos Takarékpénztár. Mindazok, akik 1981. június 29- ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybe­tétkönyvek, amelyek sorszámá­nak utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1981. második negyedévi átlag­betétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Időjárás előrejelzés a Tiszántúlra Az elmúlt hét elején az Alföldön alig haladta meg a 20 fokot a maximum hőmérséklet. Lassan melegedett fel a le­vegő, de a hét végéhez közeledve elérte a hőmérséklet az év­szaknak megfelelő értéket. Az Európa fölött örvénylő hideg­­csepp lassan nyugat felé mozdul, s a Kárpát-medencét a dél­ről érkező meleg levegő árasztotta el. A több órás napsütés hatására vasárnapra már igazi nyári meleg volt országszer­te. Többfelé elérte a 30 fokot a levegő hőmérséklete, sőt Tiszakécskén például 32 fokot mértek.

Next