Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-01 / 77. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek !N E PUJSAG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANCS LAPJA 1983. ÁPRILIS 1., PÉNTEK Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM Kádár János fogadta Petar Sztambolicsot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában fogadta Petar Sztambolicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnökét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. Kádár János és Petar Sztambolics áttekintette a két szomszédos szocialista ország kapcsolatainak alakulását és véleménycserét folytatott a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. Megelégedéssel állapították meg, hogy országaink együttműködése kiegyensúlyozottan, gyümölcsözően fejlődik, és megerősítették készségüket a kölcsönösen előnyös kapcsolatok további elmélyítésére, ami megfelel népeink érdekeinek. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Puja Frigyes külügyminiszter, Lázár Mojszov, a JSZSZK külügyminisztere, továbbá Simon Pál hazánk belgrádi és Milan Veres, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Hivatalos, baráti látogatását befejezve csütörtökön, a délutáni órákban elutazott Budapestről Petar Sztambolics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke. Petar Sztambolics magyarországi látogatásáról közös közleményt adtak ki. Átadták a településfejlesztésért járó jutalmakat Megyénkben csaknem 10 éve hagyomány, hogy hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából értékelik a településfejlesztő társadalmi munkában élen járó településeket, kollektívákat, személyeket. Ezúttal március 31- én, tegnap Békéscsabán, a megyei tanácsnál került sor erre az ünnepségre, amelyen jelen voltak a helyezést elért települések vezetői, a településfejlesztő társadalmi munkában élenjárók. Ott volt Pataki István, a KISZ Békés Szervei Bizottságának első a, Szikszai Ferenc, a Dsias Népfront megyei bizottságának titkára és Szelják György, az SZMT titkára. A megjelenteket Araczki János, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte, majd Bereczki András, a megyei tanács vb tervosztályának vezetője értékelte a múlt évi társadalmi munkát. Bevezetőben arról szólt, hogy a VI. ötéves terv első két esztendejében eredményesen munkálkodtunk középtávú célkitűzéseink megvalósításában. Abban, hogy feladatainkat időarányosan teljesítettük, nagy szerepe van az önzetlenül végzett településfejlesztő munkának. Az utóbbi években ez a mozgalom újabb lendületet vett. Míg 1975-ben az 1 főre jutó társadalmi munka értéke 276 forint volt, addig a múlt évben 779 forint. A tavaly végzett társadalmi munka értékének mintegy egyharmada tanácsok fejlesztési alapját gazdagította, kétharmada pedig a költségvetést kímélte. Változott az elmúlt években a társadalmi munka összetétele, számottevően emelkedett a maradandó értéket alkotó, illetve megőrző munka aránya. Különösen a városoknál szembetűnő a fejlődés, de a nagyközségekben, községekben is ezzel az összefogással jöhettek létre óvodák, iskolák, tornatermek. A városok kategóriájában az első helyet — 350 ezer forint jutalommal — Békéscsaba nyerte el. A nagyközségek kategóriájában az első — 150 ezer forint jutalommal — Mezőberény, a második — 100 ezer forint jutalommal — Szeghalom. A községek kategóriájában az első helyet — 100 ezer forint jutalommal — Csárdaszállás, a második helyet — 60 ezer forint jutalommal — Ecsegfalva, a harmadik helyet — 40 ezer forint jutalommal — Kétsoprony nyerte el. Az 1982. évi társadalmi munka szervezésében elért kiemelkedő munkájuk alapján a „Településfejlesztő társadalmi munkáért, Békés megye” kitüntető címet adományozta a végrehajtó bizottság Garai Bélának, a HNF Orosháza városi II. körzeti bizottsága titkárának, a városi tanács tagjának, Grünwald Bélának, a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet építőipari egységvezetőjének, a városi tanács tagjának, Gyalog Mihálynak, a HNF Kunágota községi bizottsága titkárának, a községi tanács tagjának, Kecskés Lajosnak, a Közúti Építő Vállalat gyulai főépítésvezetősége dolgozójának, Lágler Józsefnek, Medgyesegyháza Nagyközségi Tanács tagjának, Nagy Ferencnek, a Mezőberényi 1. sz. Általános Iskola igazgatójának, a HNF nagyközségi bizottsága titkárának, Papp Gyulának, a szeghalmi nagyközségi tanács vb szakigazgatási szerve főelőadójának, Pelyva Benedeknek, a gyomaendrődi Béke Mezőgazdasági Tsz brigádvezetőjének, Sándor Józsefnek, a HAFE Békéscsabai Gyára csoportvezetőjének, a szakszervezeti bizottság titkárának, Zám Andrásnak, a Gyulai Húskombinát főmérnökének, a városi tanács tagjának. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén tájékoztatást kapott a lakásgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok végrehajtását, valamint a lakbérrendezés előkészítését szolgáló munkálatok menetéről és a további tennivalókról. Ennek keretében elfogadta azokat az irányelveket, melyek alapul szolgálnak a lakásépítés és -fenntartás helyi támogatási rendszerének véglegesítéséhez . A kormány elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentését, amelyben számot adott az 1983. évi feladatokra való felkészülésről. Megállapította, hogy az időben és jó minőségben elvégzett őszi és tavaszi munkák, valamint a rendelkezésre álló anyagiműszaki eszközök — átlagos időjárással számolva — megfelelő induló feltételeket biztosítanak a termelési előirányzatok teljesítéséhez. A kormány felhívta az irányító szerveket, hogy a mezőgazdaság előtt álló további feladatok végrehajtásához adják meg a szükséges támogatást. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének jelentését a termelői és a fogyasztói árak ellenőrzésének 1982. évi tapasztalatairól. Megállapította, hogy az előző évekhez viszonyítva a helyzet javult, de tovább kell erősíteni az árak ellenőrzését, és nagyobb szigorral kell fellépni a szabályok megsértőivel szemben. A tapasztalatokat az árrendszer továbbfejlesztésében is hasznosítani kell. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság állásfoglalását, amely feladatul tűzi ki, hogy a számítástechnikai központi fejlesztési program végrehajtásának menetében az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell helyezni a számítástechnika alkalmazását, különösen a mikroszámítógépek tömeges elterjedését segítő társadalmi, műszaki és gazdasági feltételek összehangolt fejlesztésére. (MTI) Zászlót kaptak a szakközépiskolás fiatalok Ünnepi alkalomból gyűltek össze tegnap, csütörtökön délelőtt a békéscsabai Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola tanárai, diákjai, s velük a megyei és a városi KISZ-bizottság, valamint a Kner Nyomda képviselői : ekkor vették át a fiatalok a Kner Nyomda KISZ-szervezete adományozta zászlót, emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 38. évfordulójáról. Az ünnepségen szó esett a tanulmányi munkáról, az iskolai alapszervezet féléves tevékenységéről, a diákok kulturális életéről. Elhangzott az is, hogy a Kner Nyomda és a szakközépiskola fiataljai között jó kapcsolat alakult ki: a nyomdászok segítik a diákokat a gyakorlati szakmai tapasztalatok megszerzésében, s ők ennek fejében igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani majd nemcsak a termelésben, hanem a politikai munkában is. E szép kapcsolat zálogaként zászlót adott át Ónodi János, a Kner KISZ-titkára Balogh Józsefnek, az iskolai szervezet titkárának. Az ünnepség befejező részében új KISZ-tagok tettek fogadalmat. B. A. A szocialista munkaverseny része a gazdálkodásnak Tanácskozott a KPVDSZ megyei bizottsága Március 31-én, csütörtökön délelőtt tanácskozott a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága Jenei Sándor elnökletével. Részt vet a testület munkájában Farkas Tamás, a KPVDSZ Országos Központ közgazdasági osztályának helyettes vezetője, Mézes Jánosné, a megyei pártbizottság munkatársa és Rózsa Imre, a megyei tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetője. Először Ábrahám György, a közgazdasági bizottság vezetője számolt be a tavalyi szocialista munkaverseny- és újítómozgalom eredményeiről, gondjairól, az idei vállalásokról. Megállapította a bizottság, hogy a változó feltételekhez nem minden kereskedelmi vállalat és szövetkezet tudott gyorsan, rugalmasan alkalmazkodni. Mintha megtört volna a verseny lendülete, az áruellátás és a munkaszervezés került előtérbe. Ugyanakkor számos új vonással gazdagodott a mozgalom. Nagyobb gondot fordítottak a brigádok közötti együttműködésre, a takarékosságra, a jobb munkára. A felmérések azt igazolják, hogy az értékelési rendszeren mindenképpen változtatni szükséges. Jól példázza ezt a vállalati és a kiváló szövetkezeti címre pályázók elbírálása. Ugyanis nem azonos kategóriába tartozó vállalatok és szövetkezetek versenyeznek, így az önmagukhoz képest komoly fejlődést elért gazdálkodó szervek háttérbe szorulnak, évtizedekig semmi esélyük sincs a cím elnyerésére. Ebben az esztendőben a javaslatok szerint két tanácsi vállalatnak, két ÁFÉSZ-nek, két takarékszövetkezetnek és egy lakásszövetkezetnek van lehetősége a kiváló cím megszerzésére. Ezenkívül egy lakásszövetkezetet dicsérő oklevél, négy szocialista brigádot a Szakma Kiváló Brigádja kitüntetés elnyerésére terjesztettek fel. A versenyt befolyásolja a szocialista brigádmozgalom minősége. Tavaly 517 kollektíva dolgozott a különböző címekért, 5760 taggal. Ez kevesebb, mint az előző évben, és csökkent a kitüntetéseket kiérdemelt brigádok száma. Ennek egyik oka, hogy különösen a vendéglátásban és az élelmiszer-kereskedelemben az új üzemeltetési formák bevezetése miatt több szocialista brigád megszűnt. Másrészt a minőségi követelményekre helyezik a hangsúlyt. Az is igaz viszont, hogy erre az időszakra az útkeresés, a megújulás igénye volt a jellemző. A hozzászólók szinte mindegyike hangoztatta: nagy tartalékok rejlenek a szocialista brigádok gazdálkodást segítő tevékenységében. Ma még a lehetőségek nincsenek kihasználva. Vannak olyan vállalatok és szövetkezetek, ahol a gazdasági vezetők sem segítik eléggé a munkaversenyt, a vállalásokban sok a formális, a semmitmondó vonás. Mások azt kifogásolták, hogy a feladatok meghatározásakor keveset gondolnak a fogyasztói érdekvédelemre. A munkaverseny részeként kezelik az újítómozgalmat, amely az elmúlt évben sokat fejlődött. A 118 elfogadott újítás 4 millió 370 ezer forint gazdasági hasznot hozott. Elsősorban a tanácsi vállalatoknál és a megyei ZÖLDÉRT-nél nőtt meg az újítási kedv. Ez azonban összességében nem jelenti azt, hogy minden rendben van. Nem mindenütt segítik a gondolkodó, újító embert, és az elismerésük is itt-ott csorbát szenved. Még mindig akad olyan fogyasztási szövetkezet, mint az orosházi, a vésztői, a battonyai, ahol 1982-ben egyetlen újítás sem volt. Ezután megtárgyalták az 1982. évi jövedelmekről és az idei bérpolitikai elképzelésekről készült jelentést, amelyet Bagi Sándor, a bérbizottság vezetője terjesztett a testület elé. Megállapították többek között, hogy megyénk kereskedelme alapvetően az elmúlt évben is eleget tett a reá háruló követelményeknek. A kiskereskedelmi forgalom meghaladta a 16 milliárd forintot, ez 7,7 százalékkal több az 1981. évinél. Az ÁFÉSZ-ek 1,6 milliárd forint értékű árut vásároltak fel, illetve élelmiszert és ipari terméket állítottak elő. Ebből több, mint egymilliárd forint értékű felvásárolt, és saját előállítású ipari termék külföldön talált gazdára. Az üzlethálózat alapterülete, ha mérsékeltebben is, de tovább bővült. Felújításra, korszerűsítésre 20—25 százalékkal többet költöttek a szövetkezetek, és vállalatok, mint tavaly. A nyereség viszont általában csökkent. Ez negatívan hatott a fejlesztési, a részesedési alapra és a bérekre. A bérbizottság vizsgálata szerint a gazdálkodó szervezetek a szakszervezet egyetértésével mindenekelőtt a bérszínvonal növelését szorgalmazta. A második negyedévben emelték a fizetéseket, év végén kiosztották a bértartalékokat, de adtak bérjellegű jutalmakat is. Általános tapasztalat, hogy a fizikai dolgozók bére jobban nőtt, mint az alkalmazottaké. Egyöntetű volt a vélemény: az elkövetkezendő időben szorgalmazni kell a jövedelemérdekeltséget az üzletekben. Itt ugyanis a többletnyereség 20—30 százalékát adómentes részesedési alapként megkaphatják a vállalkozók kiegészítő jövedelemként. Végül elfogadták a VI. ötéves tervidőszak szakszervezeti tisztségviselőinek oktatásáról szóló tájékoztatót. Az ülés Rákóczi Ferenc megyei titkár összefoglalójával, és bejelentésekkel zárult. S. S.