Békés Megyei Népújság, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-01 / 179. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! BÉKÉS MEGYEI 1985. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,80 forint XL. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM Továbbra is rendkívül élénka moszkvai világifjúsági és diáktalálkozó politikai fórumainak, a tematikus központoknak a munkája. Kétségtelenül a béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó egyes számú központban folyik a legtevékenyebb munka. A Lumumba Egyetemen, az antiimperialista szolidaritási központban ,a faji megkülönböztetéssel foglalkoztak a mai vita során. A küldötteknek alkalmuk volt találkozni a nemzeti függetlenségért, a diktatórikus rezsimek ellen vívott harc kiemelkedő személyiségeivel. A magyar politikai delegáció fiataljai szerdán, a XII. világifjúsági és diáktalálkozó ötödik napján újabb kétoldalú baráti találkozókon vettek részt. Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának vezetésével magyar fiatalok délelőtt a csehszlovák nemzeti klubba látogattak el. Hazánk képviselőit Jaroslav Jeneral, a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség KB elnöke fogadta. A szívélyes légkörű eszmecseréket kulturális műsor egészítette ki. A csehszlovák —magyar baráti találkozón a Hegedűs-együttes szórakoztatta az egybegyűlteket. Az NSZK-klubban M. Kecskés András pantomimművész lépett a közönség elé, míg a laoszi és magyar fiatalok találkozóján Boros Lajos polbeaténekes adott műsort. * * * Az afgán fiatalok feladatai mellett mindenekelőtt az Afganisztánban és körülötte kialakult helyzetről volt szó szerdán azon a sajtótájékoztatón, amit a VIT-en részt vevő afgán ifjúsági delegáció tartott. Elmondták, hogy az ország fiataljainak legfőbb feladata az áprilisi forradalom vívmányainak védelme: fegyverrel, a gazdasági építőmunkában való részvétellel és tanulással. A megszokottól eltérő tájékoztatón részt vett egy volt afgán ellenforradalmár is, aki a sajtó képviselőinek kérdéseire elmondotta: hoszszabb időt töltött el pakisztáni kiképzőközpontokban, ahol egyebek között amerikai, kínai és francia szakértők oktatták őket a fegyveres harcra. * * * A VIT-delegátusokon kívül mintegy 1500, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében utazó fiatal magyar turista is jelen van a világifjúsági találkozó eseményein. Mint Szakács János, az Express moszkvai képviselője az MTI tudósítójának elmondta, az utazási iroda két csoportot szervezett, amelyek a fesztivál félidején váltják egymást, s összesen 7 7 napot töltenek Moszkvában. Az első csoport tagjai a nyitó, a másodiké pedig a záró ünnepségen vehetnek részt. B XII. VII . szerdán: Csehszlovák—magyar baráti találkozó Afgán sajtótájékoztató Turisták és delegátusok Munkatársaink jelentik Moszkvából Berecz János nyilatkozata lapunknak Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára a VIT egyik díszvendége, akivel a magyar klubban találkoztunk össze, ahol egy rövid, közös beszélgetés és fénykép után nyilatkozott lapunknak VIT-en szerzett élményeiről, tapasztalatairól. — A XII. Világifjúsági és Diáktalálkozón szerzett élményeim, tapasztalataim három nagy csoportba sorolhatók. Az első, amelyen a magyar delegációval együtt vettem részt és éltem végig: a megnyitó, a magyar nemzeti est, a különböző találkozók, programok és a fórum, amit a szocializmus magyarországi 40 évéről tartottunk nagy érdeklődés mellett. Ezek a benyomások nagyszerűek. Felejthetetlen volt a megnyitó, fergeteges sikere volt a magyar nemzeti estnek és a küldöttek is olyan kedvvel, jóízűen alakították a hangulatot, hogy egyszerűen magukkal sodorták a közönséget. A fórumon rengeteg kérdést kaptunk. Elsősorban a gazdaságirányítás, a szocialista demokrácia, a választási rendszer, a párt és tömegek kapcsolata, az egyházzal való viszony, az ideológiai munka helyzete — tehát minden után érdeklődtek, ami csak elképzelhető. A második, amikor a nemzetközi programban vesz részt az ember, például a Gorkij park félmilliós tömöttségére, vagy más különböző kétoldalú találkozókra — a lengyelekkel, a kubaiakkal vagy a chileiekkel és másokkal — gondolva. Vagy említhetem a magyar szállásnál a kubai színpad körüli esténkénti hangulatot, ami aztán egy másik, sajátos ízt ad a fesztiválnak, meg a Vörös teret, ahová 1957-ben is majdnem minden este elmentünk, mert ott egy igazi nagy nemzetközi kavalkád volt mint ahogy most is van. A harmadik az, hogy találkoztam a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának két titkárával, osztályvezetőkkel, helyettesekkel, akikkel politikai kérdésekről, kétoldalú vagy nemzetközi kérdésekről tárgyaltunk. Ez a négy nap egészében nagyon zsúfolt, nagyon sokoldalú és érdekes volt. Külön hozzáteszem még, hogy egyik éjjel hajnali négykor sikerült elszabadulni a magyar küldöttség szálláshelyétől, mert szobáról szobára kellett menni, faggattak, örömmel beszélgettünk hazai és nemzetközi kérdésekről. Mondtam is a fiataloknak, hogy ugyanolyan álmosak, mint én, de erre azt felelték, ha már fesztiválon vagyunk, akkor beszélgessünk. Úgy tapasztaltam, hogy ez egy jól sikerült fesztivál. — A beszélgetés előtt említette, hogy a hajnalba nyúló találkozókon a küldöttek sokat kérdeztek az 1957-es fesztiválról. Lehet-e összehasonlítást tenni? — Először is akkor 1957- ben 27 éves voltam, tehát nyilvánvalóan másként éreztem magam. Úgy emlékszem, akkor jobban be volt zsúfolva Moszkva közepére a program, és ezért mindenki a városközpontba igyekezett. Azóta nagyot nőtt a város és természetes, hogy most a fesztiválon több központ alakult ki. Tehát azt lehet mondani, hogy egyszerre több világifjúsági találkozó is zajlik itt. Változatlan viszont a fiatalos hangulat, a lendület, amit mindenütt láttam és tapasztaltam. — Ön gyakorlatilag együtt élt a magyar küldöttséggel. Mi a véleménye, hogy vizsgáztak fiataljaink ebben a nemzetközi forgatagban? "■— A megnyitón imponálóak, fegyelmezettek, jó hangulatúak voltak és ezt sokan észrevették. Úgy tapasztaltam, szeretik és tisztelik a magyarokat. Apróság, de jellemző: ha beül az ember egy taxiba, akkor csak azt kell mondani, hogy a magyar klubba tart, és a vezető akkor már tudja, hogy merre kell menni, mert ismeri a helyet. Jártak itt a klubban különböző nemzetiségűek, afrikaiak, belgák, mások, azért, mert kétoldalú találkozót szeretnének tartani, anak ellenére, hogy nincs velük előre betervezve. Erre joggal lehetnek büszkék a küldöttek, és mindazok, aki otthon szeretettel figyelik a magyar delegáció munkáját. Berecz János, az MSZMP KB titkára Békés megyei küldöttek társaságában Illegálisan Moszkvában A magyar—chilei baráti találkozón ismerkedtünk meg egy szimpatikus szakállas fiatalemberrel, aki biológiatanár. Nevét azért nem írjuk le, mert — mint később kiderül — illegalitásban dolgozik, s nem szerettük volna kitenni esetleges retorziónak. 1980-ban elvei miatt letartóztatták és egy Punitaqui nevű faluba — ez az ország északi részén található — száműzték. Hónapokig kínozták, majd később szabadon engedték. Megtudtuk tőle, hogy a MAPU nevű baloldali szervezetnek a tagja. Valahogy így fordíthatnánk le a szervezet nevét: egyesült népi mozgalom. A ruftgalolfi 1979-ben jött létre, kereszténydemokrata gondolkodású fiatalokból. Fejlődése során napjainkban már azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szocializmus chilei felépítéséért harcol. A magyar—chilei baráti találkozó után arról kérdeztük, hogyan tudtak kijutni Moszkvába a világifjúsági találkozóra? — Természetesen Moszkvába illegalitásban jöttünk egy szomszéd ország érintésével, összesen 150-en érkeztünk Moszkvába, Chilét kisebb csoportokban hagytuk el. Nem került pénzünkbe a moszkvai utazás, mert a fesztivál-előkészítő bizottság rendelkezésünkre bocsátotta az utazáshoz szükséges öszeget. A megnyitó ünnepégen Chile, Salvador, Nicaragua és a Szovjetunió felvonuló (Folytatás a 3. oldalon) Tavaly egymillió forintért újították fel és bővítették ki Dévaványán a Kossuth utcai óvodát. A társadalmi munka idén is folytatódott, amikor is az óvoda dolgozói és a szülők végezték el a nyári festést, mázolást, takarítást. A 128 százalékos kihasználtsággal működő intézményben most feleannyi gyerek élvezi a nyarat kis napozókra vetkőzve. Az előrelátó óvó nénik ugyanis játékostól, bútorostól kiköltöztették a gyerekeket. Azt azért eláruljuk, hogy az ebéd utáni csendes pihenő ilyenkor sem marad el Fotó: Gál Edit A szovjet nagykövet bemutatkozó látogatásai Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az országgyűlés elnöke bemutatkozó, látogatáson fogadta Borisz Sztukalint, a Szovjetunió Budapesten akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Berecz János látogatása a Szovjetunióban Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára július 27. és 30. között a VIT-en részt vevő magyar küldöttség díszvendégeként részt vett a XII. világifjúsági találkozón Moszkvában. Fogadta őt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. Megbeszélést folytatott Konsztantyin Ruszakovval, az SZKP KB titkárával, valamint Oleg Rahmanyinnal, az SZKP KB tagjával, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettesével. A találkozókon véleménycserét folytattak az MSZMP és az SZKP időszerű feladatairól, továbbá a két párt együttműködésének további fejlesztéséről az agitáció és a propaganda terén. A megbeszéléseken részt vett Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete. Berecz János szerdán hazaérkezett Moszkvából. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ivan Aboimov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének követtanácsosa. Diplomaosztó a Zrínyi akadémián A Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémián idén végzett magyar és külföldi tisztek számára diplomakiosztó ünnepséget rendeztek szerdán a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. Az ünnepségen részt vett Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter, Varga Péter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának osztályvezetője, valamint Anatolij Gribkov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői törzsének főnöke és Konsztantyin Kocsetov vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka is.. Simon Sándor vezérőrnagy, az akadémia parancsnoka ünnepi beszédében hangsúlyozta: az akadémia a politikai, a szakmai és a vezetői felkészítés mellett a tudományos képzés és továbbképzés centrumává fejlődött. Az akadémia hallgatói a képzésnek köszönhetően olyan tisztekké nevelődtek, akik szilárd politikai meggyőződéssel, magas szintű katonai-szakmai és vezetői ismeretekkel rendelkezve képesek a hadsereg előtt álló feladatok megoldására — mondotta az akadémia parancsnoka. Ezután felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát, majd Oláh István átadta diplomájukatés kitüntetéseket nyújtott át az akadémia kiváló eredménynyel végzett hallgatóinak, akik közül a miniszter többet soron kívül elő is léptetett. Lucza Ákos százados, az akadémia kiváló eredménnyel végzett hallgatója társai nevében köszönetet mondott a tanári karnak oktató munkájáért. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget.