Békés Megyei Népújság, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-01 / 153. szám
Szarvason Horváth István, a Minisztertanács elnökhelyettese tartott előadást Ezen a héten rendezik Szarvason — a DATE főiskolai karán — az egyetemi és főiskolai KISZ-vezetők immár hagyományosnak számító tanácskozását. Az ifjúsági szervezet képviselői a különböző gyűléseken, megbeszéléseken — egymással vitatkozva — egyeztetik véleményeiket, juttatják kifejezésre a fiatalok politikai akaratát. A vezetőképzés keretében a hazánkat érintő aktuális politikai, társadalmi, gazdasági kérdésekről meghívott vendégek tartanak előadásokat. Tegnap délután Horváth István, a Minisztertanács elnökhelyettese beszélt a szarvasi tanácskozás résztvevői előtt a szocialista demokráciáról és a politikai intézményrendszerről . Először a szocializmus kialakulásának történelmi hátterét elemezte. Arról beszélt, hogy a marxizmus klasszikusainak tanításai mennyiben érvényesek a mai valóságban. Az elméletnek kiemelkedő fontossága van, hiszen a politikai, társadalmi, gazdasági események elsősorban a tudomány segítségével vizsgálhatók. Horváth István szólt hazánknak a felszabadulás óta megtett útjáról is. Kiemelte az elért eredményeket, de kitért az elkövetett hibákra is. Részletesen taglalta a ’60-as évek végén bevezetett új gazdasági mechanizmus hatását. Az előadása nagy részét a napjainkban végbemenő folyamatok vizsgálatának szentelte. Egyre inkább felvetődik hazánkban a politikai intézményrendszer megújhodásának fontossága is, hiszen a gazdasági reformot következetes továbbvitele enélkül lehetetlen. Olyan szocialista demokráciát kell kialakítani, amely a nép részvételével valósul meg. Ezt követően a Minisztertanács elnökhelyettese a párt- és állami szervek szervezeti és működési mechanizmusának megújítását hangsúlyozta. Javítani kell a választott testületek és az apparátus közötti kapcsolatot — mondotta. Az előadást követően a hallgatóság által felvetett kérdésekre válaszolt Horváth István. B. Cs. A hallgatóság egy csoportja Fotó: H. Kovács Erzsébet Az Országgyűlés Ipari Bizottságának ülése Kedden a Parlamentben ülést tartott az Országgyűlés Iari Bizottsága. A képviselők az ipar 1987—1990-es évekre szóló szerkezetátalakítási és egyensúlyjavítási programját vitatták meg. Az ülésen részt vettek az Országos Tervhivatal, az Okisz, a Magyar Kereskedelmi Kamara és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság képviselői is. Kapolyi László ipari miniszter elmondotta: a program elkészítésében részt vesznek a gazdaságirányítás társszervezetei, valamint a vállalatok szakemberei is. A készülő program az ipar fejlesztésének legfontosabb feladatául a szerkezetváltás erőteljes gyorsítását, a vállalatok exportképességének jelentős javítását határozza meg, módosítva a kitermelő és a feldolgozóipar között eddigkialakult arányokat. Úgy számolnak, hogy a feldolgozóipar műszaki megújítása, versenyképességének javítása révén mérséklődik a gazdaság anyag- és energia-szükséglete, s így lehetővé válik a kitermelőiparban az elavult módon, gazdaságtalanul folyó termelés megszüntetése. Elsősorban azokon a területeken lehet gyorsabb a fejlődés, ahol piacképes gyártmányokat állítanak elő. Ebbe a kategóriába tartozik a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártás, a szerszámgépgyártás, a közlekedésieszköz-ipar, a híradás- és vákuumtechnikai ipar, a műszeripar, a gyógyszeripar, a gumiipar, a műanyagfeldolgozó ipar, a háztartási és kozmetikai vegyipar, valamint a konfekcióipar termékeinek jelentős része. Elengedhetetlen a nem jövedelmező tevékenységek határozott visszafejlesztése. A szénbányászatban és a vaskohászatban már megkezdődött a szerkezetátalakítás. A gépiparban tervbe vették néhány gazdaságtalanul működő — energetikai és vegyipari gépgyártással, valamint mezőgép- és élelmiszeripari gépgyártással foglalkozó — gyáregység, telephely megszüntetését. Több elavult termék — daruk, lemezmegmunkáló gépek, szivattyúk, egyes szerszámgépek — gyártását is beszüntetik. A vegyiparban is erőteljessé válik a szerkezetátalakítás. Leállítják a Budapesti Vegyiművek kénsavüzemét, a peremartoni vegyipari vállalat hidroszulfátüzemét. Megszüntetik a Villamosszigetelő és Műanyaggyárában a rétegelt lemezgyártást, a Taurusnál a kerékpártömlők előállítását, és fokozatosan csökkentik a diagonális abroncsok gyártását. Sor kerül 170-féle gyógyszer és 120-féle kozmetikai, háztartásvegyipari termék gyártásának a leállítására is. Juhász Mihály, az ipari bizottság elnöke vitaösszegzőjében nyugtázta: a bizottság úgy foglalt állást, hogy támogatja az ipar szerkezetátalakítási programjának eddigi munkálatait, s szorgalmazza, hogy a program készítői folytassák a széles körű vitát. ülésezett a Magyarok Világszövetségének elnöksége Bognár József akadémikus elnökletével kedden ülést tartott a Magyarok Világszövetségének elnöksége. A testület megemlékezett a legutóbbi ülés óta elhunyt tagjairól: Hunya Istvánról, a Medosz elnökéről, valamint Káldy Zoltánról, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökéről, s úgy határozott: a megüresedett helyek betöltésével az őszi tanácskozáson foglalkozik. Az MVSZ elnökségét Kovács László külügyminiszterhelyettes tájékoztatta a Magyar Népköztársaság nemzetközi politikájának néhány aktuális kérdéséről. Ezt követően Randó Jenő főtitkár az MVSZ nyári, őszi terveit körvonalazva elmondotta, hogy ismét megtartják az anyanyelvi mozgalom hagyo- t mányos rendezvényeit: a balatoni nyári táborokban mintegy 170, külföldön született, 8—14 éves magyar gyermeketfogadnak, a sárospataki nyári kollégiumba hetven, Bajára pedig har-minc középiskolás korú fia-talt várnak, örvendetesen alakul a kőszegi Jurisich Miklós gimnázium angol— magyar nyelvű oktatása iránti külföldi érdeklődés is: a következő tanévben az eddigieknél népesebb első osztályt indíthatnak. A szór- ványmagyarság iskoláinak is pedagógusai számára Deb-recenben szerveznek tovább- képző tanfolyamot, amelyre csaknem félszázan jelentkez- ttek már a világ minden ré-széből Idén tovább folytatódik a külföldi magyar értelmiségi-ek részvételével immár évek óta zajló rendezvénysorozat. Ebben az évben újabb két új szakmai találkozót szervez a Új Magyar Fórum. A Magyarok a világ zenei életében címet viselő rendezvény két színhelyén, Budapesten és Kecskeméten mintegy nyolcvan külföldi vendégre számítanak, a szeptemberi marketing- és iparjogvédelmi szakemberek találkozójára pedig több mint harminc jelentkezés érkezett. Mezőberényi siker A Mezőberényi Műszaki és Vasipari Szövetkezet a június 20. és 28-a között Szabadkán megrendezett 13. Pannónia Vásáron a litografált tálcáiért és fűszerdobozaiért, a minőségi munkájukért, valamint a 15 éves jugoszláv—magyar kereskedelmi kapcsolatok elismeréseként harmadik díjat kapott. S emellett a szövetkezetnek 109 ezer dollár értékben üzletet is sikerült kötni a szomszédos ország kereskedelmi partnereivel, amelyhez a már szükséges engedélyek is megvannak. A szabadkai SUT Kereskedelmi Vállalat és a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat 78 ezer, valamint a Skála Kereskedőház és a Centroslavija Export-Import Kereskedelmi Vállalat 31 ezer dolláros üzletet írt alá a mezőberényiekkel. A szövetkezet ez év szeptemberéig teljesíti szállítási kötelezettségeit. H. E. Határszemle Kétegyházán Amikor bókol a kalász — tartják az idős emberek —, közeleg az aratás ideje. A ma szakemberei már nemcsak ezzel a tapasztalati módszerrel, hanem műszeres vizsgálattal jelölik meg a betakarítás időpontját. A növények fejlődését azonban végig szemmel tartani jelenleg is a jó gazda kötelessége. Tegnap, kedden délelőtt a Kétegyházi Béke Tsz vezetősége végigjárta a földeket, hogy képet kapjon a növénytermesztési ágazat munkájáról, végső soron a várható termésről. A tsz összesen 3400 hektár szántóval rendelkezik, melynek túlnyomó részén búzát, árpát, kukoricát, s napraforgót vetettek. A szá száz ősz, a hosszú, hideg tél, a csapadékos tavasz igencsak visszavetette a növények fejlődését. Az idén erőteljesebb volt a gyomosodás, és a belvíz is nagyobb kárt okozott. A növények fejlettsége eléggé heterogén képet mutatott, mivel a talaj minősége is egyenetlen. A szemle során kitűnt, a búzatáblák nagyon változó terméshozamot jeleznek. Ha nem kapnak csapadékot, elszáradnak a kalászok. A kánikulában viszont szépen fejlődik a kukorica és a napraforgó. Termésüket illetően derűlátóak a szakemberek — ugyancsak az árpatáblák láttán is, melyeken már kezd „bókolni” a kalász. A terméseredményekről hamarosan bizonyosságot kapnak, hiszen ha minden jól megy, a hét végén megkezdik az aratást. A gépeket már felkészítették — erről a tegnapelőtti gépszemlén győződött meg a tsz vezetése. Kép, szöveg: Szőke Margit Egyenletesen, szépen fejlődik a napraforgó Felavatták a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdióját A megfiatalított épület átalakítási munkálatait 1984 nyarán kezdték el, és ez év elején fejezték be. Megtörtént a műszaki átadás, júniusban egy hónapig tartottak a kísérleti próbaadások. Tegnap, június 30-án délelőtt ünnepélyes keretek között hivatalosan átadták a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdióját. Az eseményen részt vett dr. Csikós József, az MSZMP KB alosztályvezetője, a három délalföldi megye párt- és állami vezetői, a Magyar Rádió és Televízió, a posta, valamint a tervező és építő vállalatok vezetői és munkatársai. Megyénk képviseletében megjelent Szabó Miklós, az MSZMP BékésMegyei Bizottságának első titkára és Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára, valamint Gyulavári Pál, a Békés Megyei Tanács elnöke. A pompásan felújított, patinás Dózsa György úti épület előcsarnokában az ünneplő közönséget Hárs István, a Magyar Rádió elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Bányász Rezső államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének. Az államtitkár megnyitó beszédében szólt a rádiós újságírás mai fontosságáról és küldetéséről. Felhívta a figyelmet a helyi értékek megőrzésének rendkívüli jelentőségére, valamint arra, hogy ez az új körzeti stúdió is részt vállalhat a tömegtájékoztatás iránti bizalom erősítésében. Ezt követően Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára mondott beszédet, majd az avatás aktusát jellemző módon, nem ollóval, hanem a „szalag”, egy hangszalag leforgatásával szentesítették. A Szegedi Körzeti Stúdió vezetője, Várkonyi Balázs és munkatársai — igazi rádiós fogással élve — a hangszórókon kierősített rádióműsorral köszöntötték a megnyitó résztvevőit. Az előzetes „különadásban” a tervezőkhöz és az építőkhöz intézett méltató, köszöntő szavak után egy színes riport körkérdésére válaszoltak a megkérdezettek. Elmondhatták, hogy mit várnak a dél-alföldi rádiózástól. Sinkovits Imre színművésztől a nagybánhegyesi tanácselnökön át a felvételre jelentkező külső munkatársjelöltekig, az utca emberéig sokféle vélemény hangzott el a felvételen. Majdnem valamennyi megszólaló a naprakész nyitottságot, a közvetlenséget, a jó közönségkapcsolatot tartotta a legfontosabbnak. A program végén az építőknek és a tervezőknek adtak át jutalmakat, majd a vendégek megtekintették a körzeti stúdió épületét. * * * A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiója tehát mától, július elsejétől megkezdi rendszeres adásait Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye hallgatóinak. A reggeli adás naponta 5 óra 30-tól 8 óráig tart. Békés megyében a 66,29 mHz-es szentesi ultrarövid hullámú sávban a Kossuth adón fogható. Szeged körzetében a 94,9 mHzes URH-tartományban. A hétvégi program keretében szombaton 8 és 12 óra, vasárnap pedig 8 és 11 óra között színes magazinműsort sugároznak Szegedről. A szlovák és román nemzetiségi műsorra rendszeresen a vasárnapi adásban 8 és 9 óra között kerül sor. p. A.