Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-01 / 51. szám
Vége a háborúnak! BÉKÉS MEGYEI » hoz, minden ma NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1991. MÁRCIUS 1., PÉNTEKen: 5,80 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM Hat héttel a háború kezdete után ismét szabad az Öböl — Kuvait felszabadult, az iraki hadsereget legyőztük — jelenítette be helyi idő szerint szerda esti beszédében George Bush. Az amerikai elnök közölte, hogy a szövetségesek éjfélitől (közép-európai idő szerint reggel 6-tól) tűzszünetet léptetnek életbe, de annak fenntartását feltételekhez kötik. Bush bejelentette, hogy hat héttel a háború kezdete és 100 órával a földi hadműveletek megkezdése után a szövetségeseik éjféltől felfüggesztik a támadó hadműveleteket, s Irakon múlik, hogy ez tartós fegyverszünethez vezet-e. A feltételek: — Iraknak haladéktalanul szabadon kell engednie minden hadifoglyot, más országok állampolgárait, a kuvaiti foglyokat és tájékoztatást kell adnia minden földi és tengeri akna helyéről, típusáról; — Iraknak végre kell hajtania valamennyi, az országra vonatkozó ENSZ-határozatot, beleértve azt, hogy érvényteleníti Kuvait bekebelezését, és el kell fogadnia az elvet, hogy kártérítéssel tartozik az agressziójával okozott károkért, veszteségekért. A koalíció felhívja az iraki kormányt: jelöljön ki katonai parancsnokokat, akik 48 órán belül találkoznak a szövetségesek képviselőivel, hogy megtegyék a tűzszünethez szükséges katonai intézkedéseket. Amerika kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, hogy a testület gondoskodjék (Folytatás a 2. oldalon) Lapzártakor még nem volt költségvetése Békéscsabának Vita az egyensúly szellemében Békéscsaba költségvetésének megalkotására ült össze tegnap délután a megyei jogú város képviselő-testülete. Előtte azonban a harmadik nekifutásra rendeletet alkotott a helyi autóbuszközlekedési díjakról. Ezek szerint mától a helyi autóbuszokra 15 forintos menetjeggyel, 340 forintos egyvonalas bérlettel, 480 forintos összvonalas bérlettel és 120 forintos tanuló-nyugdíjas bérlettel szállhat fel az utazóközönség. Pap János polgármester szerint a rendeletben beépített akna rejtőzik, amennyiben a testület a díjakat 6,6 százalékos menetsűrűség-csökkenés mellett fogadja el. A Körös Volán ugyanis — a legutóbbi üzemanyagár-emelésre tekintettel — csak 9,9 százalékos járatcsökkenéssel lesz működőképes. Módosítva az előterjesztést, az önkormányzat megszavazta a majd’ tízszázalékos járatcsökkenést, hiszen a városnak nincs pénze támogatni a helyi buszközlekedést. Az idei költségvetési tervezethez a legutolsó pillanatokig érkeztek módosító indítványok, jelezve, hogy a közgyűlés — a pénzszűke, a tetemes adósság miatt — meglehetősen szűk kényszerpályáik között mozoghat. Domokos László alpolgármester nem véletlenül mondta, hogy kevesek megelégedését nyeri el a születendő tervezet, hiszen több százmillió forinttal nagyobb igényekkel jelentkeztek a különböző ágazatok. Mint kiderült, a tervezetben nem szerepel adókivetés és egységes várospolitika. Egy közelmúltbeli szabályozás értelmében viszont a helyi illetékhivatal bevételei a város költségvetésébe kerülnek, amelyek nem szerepelnek a tervezetben. A képviselők egyetértettek azzal, hogy módosító javaslataikkal igyekeznek megőrizni a költségvetés egyensúlyát, vagyis a támogatás növelésének indítványa mellett a forrást is meg kellett nevezniük. Dr. Kerekes Attila (MDF) tájékoztatta képviselőtársait, hogy a megyei önkormányzat nem áldoz anyagiakat a város sportéletére, ily módon az további helyi támogatást igényel. A képviselők közül többen elvetették a javasllatot. Lapzártánk előtt a közgyűlés hozzákezdett a módosító indítványok — név szerinti — szavazásához; ennek körében döntöttek arról, hogy a várostörténeti múzeumra szánt 10,3, a Jókai utcai iskola tanteremfejlesztésére tervezett 8, a gépészeti szakközépiskola és a zeneiskola fejlesztésére elkülönített 3,5, illetve 1 millió forintot — összesen 26,8 milliót — közművelődési célokra (ezen belül egymilliót nemzetiségi feladatokra fordítják. Határozatuk értelmében az illetékek bruttó bevétele (45 millió), az Illetékhivatal működésével kapcsolatos kiadások (15 millió), a különbség (30 millió) pedig az általános tartalékokat gyarapítja. A Fidesz és az MSZP javasolta, hogy 5-ről 10 millióra emeljék a fiatal háziasok első lakáshoz jutását, ám a forrás kérdésében nem tudtak megegyezni, így elvetették az MSZP Indítványát, miszerint a második félévben vessenek ki 20 millió forintos kommunális adót, amelyből fedezhetnék a lakástámogatást. . L. E. A magyar kormány nyilatkozata (Tudósításunk a 2. oldalon) Autóbiztosítás: Szerződéses rendszerben (Tudósításunka 2. oldalon) Gyulai gyógyüdülő Még nincs igazgató Továbbra is betöltetlen a gyulai Erkel Hotel Gyógyüdülő igazgatói állása. Mint Meiszburger Ferenctől, az Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság megbízott főigazgatójától — aki egyébként a gyulai üdülő igazgatójának kinevezésére jogosult — tegnap megtudtuk, a bíráló bizottság szerdán Budapesten járt. Ott hozta meg döntését, mely szerint új pályázatot írnak ki az Erkel-gyógyüdülő igazgatói állásának betöltésére, mert — álláspontjuk szerint — a még állva maradt két pályázó nem felel meg a pályázati feltételeknek. A főigazgató ezt a véleményt elfogadta. Az új pályázatot várhatóan a közeljövőben, a tervek szerint négy hónapon belül írják ki. Gyónás... .. avagy tegnap lejárt az adóküldési határidő Aláírt Bányai és Vitray Nem kell napi 50 politikai műsor Hivatalosan csütörtökön írta alá szerződését Bányai Gábor, a Tv 1. és Vitray Tamás, a Tv 2. intendánsa. Bányai Gábor, az MTI munkatársának adott nyilatkozatában elmondta: mindketten közszolgálati médiumnak tekintik a televíziót, a különbség csupán a vezetők és munkatársak egyéniségéből fakadhat. A Magyar Televízió fennmaradásának ugyanis egyetlen esélye, ha két önálló, de együttműködő, egymásra figyelő, egymást segítő csatornával működik. Versenyezniük csupán saját arculatuk kialakításában lehet és kell, viszont egymás legyőzésére nem célszerű törekedni, mert az a Tv „halálát” jelenthetné. Bányai Gábor megítélése szerint, a közszolgálati televíziót a politikai objektivitás jellemzi, anélkül, hogy „agyonpolitizálnák”. Fontos az objektív politikai szemlélet, de nem kell naponta 50 politikai műsor, nincs szükség „beszélő fejek” folyamatos megjelenítésére. A rendszerváltáskor joggal túlpolitizált televíziót olyanná kell végre formálni, amelyben a politika a maga súlyának megfelelően van jelen. Éppen ezért vállalja döntését bizonyos műsorok megszüntetéséért. Elmondta azt is: folyamatosan tárgyalnak az Országgyűlés Házbizottságával és a parlamenti pártfrakciókkal a parlamenti tv-közvetítésekről. Véleménye szerint ez a párbeszéd még jó ideig elhúzódik majd, mivel a képviselők is vitatkoznak a megoldásról. Kijelentette: a Tv álláspontja az, hogy azt közvetítsék, ami használ a demokráciának, a Parlamentnek, a magyar állampolgároknak. Ha tehát két napon át izgalmas és fontos témát tárgyal a plénum, akkor az lehet a megoldás, hogy az egyik napon a Tv 1, a második napon pedig a Tv 2 közvetít élőben. Ha csupán egy napra koncentrálódik, amit a Parlament a nyilvánosságnak szán, akkor lehet, hogy ezeket az eseményeket a Tv 2-n kísérhetik figyelemmel a nézők, a Tv 1 pedig összefoglalót készít. E közvetítések ügyében egyébként az Országgyűlés nem „viselkedhet” megrendelőként, hiszen nem fizet ezekért. Finn hét Békéscsabán Az ezer tó országában ingyen étkeznek a gyerekek Finnországban minden év februárjának végén rendezik meg a Finn Kultúra Napját, ekkorra esik ugyanis a Kalevala megjelenésének évfordulója. Ezzel kapcsolatban a békéscsabai Finn-Magyar Baráti Társaság több iskolának is felajánlotta, hogy e hétre olyan előadókat bocsát rendelkezésükre, akik bemutatják a gyerekeknek az ezer tó országát. A felajánlást persze nem volt kötelező elfogadni, hiszen ez azzal a feltétellel párosult, hogy az adott iskola ezen a héten több programot is szervez(Folytatás a 2. oldalon) Jogerős ítélet a mezőkovácsházi ügyben „Győzött” a kisgazdák főügyésze Miként tegnapelőtt hírül adtuk: a Gyulai Városi Bíróság törvényesnek minősítette a mezőkovácsházi önkormányzati, 26/1990-es számú határozatát, amelyben összeférhetetlenséget állapított meg dr. Szarvas Attila (Folytatás a 3. oldalon) .