Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-01 / 178. szám
Minden településen jelen vagyunk! Mától Békés megye összes postáján feladhatja hirdetését! MMNMM Öt év börtön a postarablóknak A Magyar Posta Rt. kárát is meg kell fizetniük Idén január 15-én két bukósisakos, szemüknél kivágott sísapkás férfi kirabolta a csárdaszállási postát. A tetteseket hamarosan elfogta a rendőrség, tegnap pedig egynapos tárgyalás végén első fokon ítéletet hirdetett az ügyben a Békési Városi Bíróság dr. Mázor Róbert büntetőtanácsa. Békés A két gyomaendrődi fiatal (19, illetve 20 éves) a posta alkalmazottait fegyverrel kényszerítette a hivatalban lévő pénz átadására. Ezután mindketten felpattantak egy 350-es Jawa motorra, s azzal menekültek el a helyszínről. A tegnapi tárgyaláson a bíróság megállapította az elsőrendű vádlott bűnösségét, és társtettesként, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett rablás bűntette, valamint társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt 5 évi börtönbüntetésre ítélte, s ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlottat szintén bűnösnek találta a bíróság, és társtettesként, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett rablás bűntettéért 5 évi börtönbüntetésre ítélte, és szintén 5 évi időtartamra szól a közügyektől való eltiltás. Az elítélteknek 114 ezer 235 forintot és annak kamatait kell megfizetniük a Magyar Posta Rt.-nek, valamint 91 ezer 769 forint bűnügyi költséget az államnak. Az ítélet kihirdetése után az ügyész háromnapos gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére. Az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbez, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet. Indulhat a szennyvízberuházás Körösladányban még idén hozzákezdhetnek a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséhez. A nagyközségben jelenleg még egyetlen méter szennyvízhálózat sincs, ám a most elnyert céltámogatás lehetővé teszi a több száz millió forint értékű beruházás elindítását. Körösladány Korunk infrastrukturális ellátottságához hozzátartozik a szennyvízcsatorna-hálózat is. Ez az igény főleg az Európai Unióhoz való csatlakozással válik kötelezővé. A körös-sárréti települések közül idén többen is pályáztak a Belügyminisztériumnál céltámogatásra szennyvízcsatorna-hálózat megépítésére. Közülük csak Körösladány pályázata nyert. A körösladányi szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének összköltsége 466 millió forint. Ennek 40 százalékát kapta meg céltámogatásként a körösladányi önkormányzat. A pénzt három év alatt utalják. Idén 55,9 millió forint, 2002-ben 93,2 millió forint, 2003-ban 37 millió forint céltámogatás jár a ladányi önkormányzatnak. Ez azért is örömteli hír, mert Ladányban olyan jelentős ipari világcég van jelen, mint a Henkel - mondta Vígh Ilona, a térség országgyűlési képviselője. A céltámogatás elnyerésével a szennyvízhálózat megépítésére Körösladánynak lehetősége van anyagi támogatást kérni a megyei területfejlesztési tanácstól, valamint a környezetvédelmi és vízügyi alapoktól. bestinict kft BESTFRUCT Kft. Továbbra is folyamatosan végezzük a görögdinnye felvásárlását exportra: 3-4 kg között dobozba, 4 kg felett ömlesztve, a legkedvezőbb napi áron! A felvásárlás helye MEDGYESEGYHÁZA, Ziszló-telep, (68) 440-059, 06 (30) 924-9375. NAGYKAMARÁS, Kovács István felvásárló telephelye, 06 (30) 382-7828. MAGYARBÁNHEGYES, Citév-telep, (30) 284-4170. A szocialisták jelöltjei Az egyik országos napilap közlése szerint elkészült a Magyar Szocialista Párt egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjeinek névsora. Tóth Károly, Békéscsaba szocialista országgyűlési képviselője lapunk érdeklődésére elmondta: Békés megye hét választókerületéből eddig egyben, a gyulaiban nem született döntés a jelölt személyéről. A helyi szervezetek döntése értelmében a Békés megyeiek névsora a következő: Molnár László (Békéscsaba), dr. Rácz László (Békés), Veress József (Szeghalom), Földesi Zoltán (Szarvas), dr. Vastagh Pál (Orosháza), Tóth Sándor (Mezőkovácsháza). _________________________JfQ Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük olvasóinkat Szerb József, Geszt polgármestere szerint a falvak lakossága kényszerhelyzetben él. (4. oldal) VÉLEMÉNY László Erzsébet szerint ne nyeljük le a határkérdés gombócát - hiszen közeleg az Unió. (5. oldal) Sport Nagy Róbert gyulai salakmotoros Debrecenben és Lvovban is dobogóra állhatott. (12. oldal) fil&M$ ' s Kupola a mágori romokon Több száz millió kellene a térség leglátogatottabb nevezetességének fejlesztéséhez A Körös-Sárréten sokak számára az idegenforgalom lehet a jövő új jövedelemszerzési forrása. Ahhoz, hogy a térségben jelentős gazdasági ággá fejlődjék a turizmus, mindenekelőtt beruházásokra van szükség. Tudják ezt Vésztő-Mágoron is, ahol hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a fejlesztések. Sőt, a mostani, 70 millió forint értékű beruházáson túl elkészült Vésztő- Mágor hosszú távú fejlesztési terve is. Utóbbi megvalósítása több száz millió forintba kerülne, eredményéből pedig a térség és a megye is profitálna. Vésztő-Mágor - A mostani fejlesztésekkel változott a Vésztő-mágori Történelmi Emlékhely arculata. Nem csak a romkert romlott állapotú téglafalait cseréltetjük ki, hanem az egykori bazilika egyik bejáratát is helyreállíttattuk. A kupola alakú bejárat - amely formájában és stílusában is hasonló az eredetihez - messzire kiemelkedik a falak közül. Az emlékhelynél hamarosan befejeződő fejlesztés összege eléri a 70 millió forintot. A pénz jelentős része pályázati támogatás. A saját erőt pedig 40 százalékban Vésztő városa, 60 százalékban a megyei önkormányzat biztosította — mondta érdeklődésünkre Komáromi Gábor, a Vésztő-mágori Történelmi Emlékhely vezetője. Vésztő-Mágoron a mostani átépítéssel nem fejeződik be a beruházás. Elkészült a hosszú távú fejlesztési terv is. Ennek megvalósítására ma még nem áll rendelkezésre az a több száz millió forint, amelyből már komoly eredmények születhetnének. Jelenleg évente a nyitvatartási hét hónapban (a történelmi emlékhely időszakosan, április 1-jétől október 31-éig látogatható) mintegy 12 ezer turista keresi fel Vésztő-Mágort, ezzel a térség leglátogatottabb idegenforgalmi létesítménye. A hosszú távú fejlesztésekkel viszont évente elérhetővé válna 50 ezres turistaforgalom is. Jelenleg az idegenforgalomban a befektetői kör általában hiányzik, ezért az ilyen típusú beruházásokba az államnak kellene beszállnia. Ha a hosszú távú fejlesztési elképzeléseink megvalósulnának, abból nem csak Vésztőnek, hanem a térségnek, a megyének is haszna származna. Ezt kellene felismerniük azoknak, akik pénzzel is tudják segíteni az előbbre lépést. A mi környékünkön gyenge minőségű földek vannak. Ha az Európai Unióba belépünk, a 17 aranykoronánál gyengébb földeket kivonják a termelésből. Az onnan felszabaduló munkaerő is az idegenforgalomból próbálna megélni. A huszonnegyedik órában vagyunk. Ezt kellene felismerni, s ennek szellemében cselekedni - hangoztatta Komáromi Gábor. (Folytatás az 5. oldalon) Az egykori bazilika most újraépített, kupola alakú bejárata messzire kiemelkedik a romkert falai közül .-fotó: veress erzsi Védekezzünk a kullancsok ellen! Idén már két Lyme-kóros megbetegedés történt a megyében A múlt heti esőzések és a párás levegő kedvezett a rovarok szaporodásának. Ily módon a kullancsveszéllyel is mindinkább számolnunk kell. A fertőzések megelőzéséről és a védekezésről kérdeztük dr. Kiss Viktóriát, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Megyei Intézetének vezetőjét. Békéscsaba - A kullancsok főleg bokros területeken, erdőszélek aljnövényzetében, vízpartok szélén élnek tömegesen. Megtalálhatók a gondozott kertekben, hétvégi házak körül is. Irtásukról a helyi önkormányzatok kötelesek gondoskodni — mondta a megyei tiszti főorvos. A csípés elleni védekezés többféle módon is lehetséges. A túrázók viseljenek hosszú nadrágot és a szárát a zokni alá tűrjék be. Vannak különböző rovarriasztó szerek, melyeket a testre kell permetezni. Akik sűrűn járnak túrázni, illetve a munkakörük az erdőhöz köti, ajánlott a védőoltás. A kullancs többféle betegséget is terjeszt, közülük kettő veszélyesebb. Az egyik az agyvelőgyulladás - az idén tizenhat ilyen esetet regisztráltak hazánkban, amely vérszívás útján terjedő vírus. A 7-14 napos tünetei hasonlóak az influenzáéhoz, majd néhány napos láztalanság után jelentkeznek az agyvelőgyulladás tünetei: magas láz, hányinger, tarkómerevség. Védőoltással ez a betegség megelőzhető! A védettség fenntartásához háromévenkénti újraoltás szükséges. Veszélyesebb betegség a Lyme-kór - Magyarországon ebben az évben több mint ötszáz esetben fordult elő -, amelyet egy kullancsban szaporodó baktérium okoz és oltással nem megelőzhető. A kullancs eltávolítása után egy hónapon belül jelentkezik a betegség, öt centiméternél nagyobb folt, amelynek közepe elhalványul. A betegség csak a korai stádiumban gyógyítható tökéletesen. Minden ezredik kullancs fertőző, térségünk azonban nem tartozik az igazán fertőzöttek közé. Ezzel együtt az idén két Lymekóros beteget kezeltek sikeresen Békés megyében. (A veszélyesebb területek Magyarországon a Dél-Dunántúl és az Északi-középhegység.) Ha már véletlenül találtunk kullancsot a testünkön , mely a hajlatokat kedveli, ahol gyengébb a bőr, akkor célszerű minél hamarabb eltávolítani. Nem szabad zsírral vagy krémmel lefojtani. Az ajánlott eltávolítás: a kullancsot csipesszel, minél közelebb a bőrhöz megfogni és folyamatos húzással eltávolítani. Ha a fej a bőrben marad, nem probléma, fontosabb, hogy a potrohokat ne nyomkodjuk, mert ekkor az esetleges fertőzés esetén a baktériumok hamarabb a szervezetbe kerülnek. A csípés helyét fertőtlenítsük jódtinktúrával. Ha a már említett tünetek közül egyesek jelentkeznek, az érintettek mihamarabb forduljanak a háziorvoshoz - tájékoztatott dr. Kiss Viktória. SZÁVA KATALIN