Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-02 / 255. szám

2004. NOVEMBER 2., KEDD SMS-ROVAT HOROSZKÓP TV MUSOP. Csak győzelem a hétvégén A Békés­­csabai Előre NK színeiben Zsuzsa Vivien hét gólig jutott a Mátészalka ellen. KEDD Szabad idejében a vadászatnak hódol Ilimi József, a békéscsa­bai 1-es posta irányító­ja kapta idén az év pos­tavezetője elismerést. Csődközelben a tojástermelők, nyakukon marad a portéka Selmeczi Béla békéscsabai ter­melő raktárában is 50-60 ezer to­jás vár vevőre, hiába. ÉS TÖBB SZOSÁS LAKÁSOK SZÁMA BÉKÉS MEGYÉBEN PROGRAMOK VONALBAN VAGYUNK­­PLOÍ1IJ3ÜVÉS, KOJARAS Még mindig marad a napsütéses, tavasziasan meleg idő­­ betért­. i i ÁRA: 79 FORINT LIX. ÉVFOLYAM 255. SZÁM A tiszteletadás emlékhelye — Köszönjük, hogy nem adta fel, a jó isten áldja meg érte! — jöttek oda teg­nap sorra az emberek Füredi Ferenc­hez, a Gyulai Hadigondozottak Érdek­­­ védelmi Egyesületének örökös tiszte­letbeli elnökéhez. Szőke Margit Gyulán, a Göndöcs-kertben a XX. századi hősök és áldozatok emlékművét avatták, ami régi vágy volt a városban, mint ahogyan az is, hogy Kohán György festőművész mozaikja, a Háború emléke Székesfehérvárról visszatérhessen al­kotója szülőföldjére. Az avatóünnepségre síró hozzátartozók, mél­tósággal megemlékezők hozták el virágaikat, gyújtottak mécsest. Bodré János, a Gyulai Hadi­­gondozottak Érdekvédelmi Egyesületének mos­tani elnöke köszönetet mondott az önkormány­zatnak és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a hősi halottakról, az áldozatokról, akik életüket adták a hazáért, immár máltó helyen megemlékezhessenek a városban. Az emlékhe­lyet katonai tiszteletadás mellett a gyulai egy­házak képviselői áldották meg. Az emlékhelyet dr. Perjési Klára polgármester, Szabó Jenő alpolgármester, dr. Ravasz István, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó irodájának vezetője avatta fel. Virágh György református lelkész, Jakab Béla, az evangélikus egyházközség vezetője, Ardeleán Pál román ortodox vikárius, Kiss Tibor baptista lelkész és Kovács József kanonok, a ró­mai katolikus egyházközség vezetője áldotta meg. November 1-jétő­l május 31-éig lehet inter­venciós gabonafelvásárlásra benyújtani a gabonafelajánlásokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei ki­­rendeltségénél. Ha mindent rendben ta­lálnak a beadványnál, a felajánlástól ,­zá­mított hat hónapon belül megkapják pén­züket a gazdák a terményért. Több zsáknyi felajánlás intervenciós gabonafelvásárlásra Levélben a legcélszer­űbb­b beadványt elküldeni a mezőgazdasági hivatalnak­ nak leginkább, hogy nem lesz elegendő intervenciós­­raktár-kapacitás — hangsúlyozta Györfi Károly, a me­gyei mezőgazdasági szövetség titkára.­­ Az MVH-nál az aggályokra azt válaszolták, hogy nem kell idegesked­ni, az unió dolga megfelelő raktárat biztosítani. Ha Ma­gyarországon nincsen elegendő, akkor külföldön, a messzebbre szállítást pedig támogatják. Megyénkben többen azért féltek eddig a raktáru­kat felajánlani, mert nem láttak garanciát, hogy a jö­vő nyári termésig elszállítják onnan a gabonát Úgy tudjuk, már olyan szerződésvariáns is van, mely ga­rantálja a gabona időben történő elvitelét a raktárból. Az MVH megyei kirendeltségénél beérkezési sor­rendben dolgozzák fel az ajánlatokat Tehát az biztos, hogy aki hamarabb nyújtja be a beadványát, hama­rabb kapja meg az ajánlat elfogadásáról szóló választ is. Ezután újabb értesítés történik majd, hogy mikor és hova kell szállítani a gabonát Az előzetes várakozások alapján a közeljövőben több zsáknyi levélre számíta­nak a hivatalnál. Levél mellett faxon is elküldhető az felajánlás, de később azt is meg kell erősíteni levélben. A hivatal címe: 5600 Békéscsaba, Temető sor 8. Nyemcsok László Több mint nyolcmillió tonna gabonára nincs szükség a belföldi piacon, de sem az unióban, sem azon kívül nem kell és nincs is ára a gabonának. Érthető, hogy a megyénkben termelők sem akarnak ba­góért, búzánál tonnánként 20 ezer, ku­koricánál 17 ezer forintért megválni a terménytől. A gazdák az EU-s intervenci­ós felvásárlástól várják, hogy a gabonáju­kért tűrhető árat kapjanak. Ez 101,31 eurót, vagyis 25 ezer forint körüli össze­get jelent tonnánként búza, durumbúza, árpa, kukorica és cirok esetében. A mini­málisan felajánlható tétel 80 tonna, kivé­ve a durumbúzát, ahol ez 10 tonna. — A megyénkben termelők attól tarta- Fizetik a földalapú támogatást Az MVH megkezdte az uniós területalapú támogatások kifi­zetését. Felhívják a gazdálkodók figyelmét, hogy amennyiben valakinek még nincs bankszámlája, akkor nyisson. Aki a bankszámlaszámát nem jelentette be a hivatal által vezetett ügyfélregiszterbe, az ezt mielőbb tegye meg. Amennyiben valaki elmulasztotta vagy hibásan teljesítette a bankszámlaszám-bejelentési kötelezettségét, az ezt pótolhatja, illetve javíthatja a megyei MVH kirendeltségen. Dobolási világrekord! Ötvenéves születésnapját dobolási világrekorddal ünnepelte a hétvégén Szamosi Viktor békéscsa­bai dobos. Stílszerűen a Queen együttes slágere, a Mi vagyunk a bajno­kok volt az utolsó szám tegnap délután a dobos Guinness­­rekordjánál. Szamosi Viktor pénteken kezdte a dobolást ze­nére a megyeszékhelyi 5+1 Sö­rözőben, és 74 óráig játszott. Nyolc óránként volt engedélye­zett számára negyedóra szünet,­lyenkor evett és kapott frissítő masszázst. A világrekordot fo­lyamatos videofelvétel rögzítet­te, valamint jegyzőkönyvvel is dokumentálják, hiszen minden tekintetben meg kell felelni a Guinness-rekordhoz szükséges elvárásoknak. (c) Van egy jó tippünk! Igényeljen Raiffeisen Személyi Kölcsönt, és nyerjen egy Honda Jazzt! Igényeljen Személyi Kölcsönt 2004. október 18. és december 17. között, és tippelje meg, hány pingponglabdát rejt egy Honda Jazz! Ha elsőként találja el a pontos számot, vagy az Ön tippje áll legközelebb hozzá, Öné lesz az autó. A nyereményjáték további részleteiért és egy előzetes hitel­­bírálatért hívja a 06-40-48-48-48-at, vagy látogasson el bank­fiókunkba. Kérésére mobilbankárunk személyesen felkeresi Önt. Példák az egyhavi töresztőrészletre:* kölcsön összege 4 év 5 év 6 év 500 OOO Ft 15 642 Ft 13 575 Ft 12 221 Ft 600 OOO Ft 18 770 Ft 16 290 Ft 14 665 Ft 750 000 Ft 23 462 Ft 20 362 Ft 18 331 Ft 1 000 000 Ft 31 283 Ft 27 150 Ft 24 441 Ft THM: 18,19%-45,55%­­Svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön. Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el; az első kamatperiódusra vonatkozó törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. A nyereményjátékban azok a hiteligénylők vettetnek részt, akiknek a bank legkésőbb 2005. január 14-ig folyósítja a kölcsönt. VELÜNK KÖNNYEBB [ Raiffeisen BANK Bankfiókjaink: Békéscsaba, Andrássy út 19. * Gyula, Városház út 23. (A) 06-40-48-48-48 | hitelek.raiffeisen.hu Autista gyermekek mutatkoz­tak be pénteken Békéscsabán, a Csaba Centerben. Az ünnep­ség apropóját a csabai Aut- Pont Alapítvány létrehozásá­nak ötödik évfordulója adta.­­ Azok a kicsik, akik most A gyerekeknek nem számít találkoznak autista gyerekek­kel, felnőttként is elfogadják majd a sérülteket. Az autisták többnyire egyoldalúan kom­munikálnak - mondta Szántó Tamás, az Aut-Pont Alapítvány elnöke. A szervezet szolgálta­tásait 76 család vette igénybe. Az alapítványt és a 100 négy­zetméteres központot pályáza­ti támogatásokból és adomá­nyokból tartják fenn. F.G.K. Mór 2 399 000 Ft-tól! 1.2-es, 75 LE-s motor szervokormány állítható kormányoszlop első elektromos ablakemelő központi zár állítható magasságú vezetőülés Légkondicionálóval 2 599 000 Ft. Raktárkészletünkből vásárolt autókhoz most rádiós magnót és 4 db téli gumit adunk ajándékbal Mozgáskorlátozottak részére külön kedvezmény! A képen kihaló fotó csak illusztráció. Az ajánlat az 1.2-es, ötajtós Corsa Eurora a készlet erejéig érvényes. Fogyasztás: (városi, országúti, vegyes): 7,9 4,9 6.01/100 km. C02 kibocsátás: 143 g/km. Az Ön Opel-partnere: Opel Körös 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 66­3 Tel.: (66) 451-855, Fax: (66) 441-287 www.opel.hu " k A

Next