Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-15 / 292. szám
16 SZOLGÁLTATÁS 2007. DECEMBER 15., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP CENTER. A Csaba Centerben iszonyat, milyen meleg van. |jr-f Az pedig szomorú, eitehogy a WCV. higié■i piája katasztrofális. (Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megfelelő klímát biztosítsunk, ezért például ilyen időszakban csak a földszintet fűtjük, sőt bizonyos területeken hűtünk is. A sok vásárló viszont fűt is. A mosdókkal kapcsolatos jelzését - bár az Ön által használt jelzőt mindkét esetben meglehetősen túlzónak tartom - köszönöm, az ellenőrzésüket sűrítjük. Üdv: Hrabovszki György igazgató) VÍZDÍJEMELÉS. Ha jól emlékszem, az alapdíj bevezetését azzal indokolták, hogy ebből valósítják meg a hálózatfejlesztést és -felújítást. Nem kis öszszeget számláznak ezen a címen. Mi lett vele? Mert ezért nem tett a vízmű semmit, csak megnyomta az entert. Egy közepes hosszú utca esetében, ahol van 50 lakás, éves szinten bő 400 ezer forint, nem szólva a lakótelepekről. Számoljunk! * Vízművek! Tájékoztatni szeretném önöket, hogy nem fogyasztók, hanem a rendszer megteremtői vagyunk! Fizetésüket is tőlünk kapják, csak kerülő úton. Az élet miértjéről is kell gondolkozniuk, legalábbis így illene! ÉGHAJLAT. Éghajlatvédők lettünk! A büszke irányítók tudhatnák az okát? Lelketlen privatizáció, munkanélküliség, eladott piac, bezárt gyárak, lerombolt kémények. Erre büszke lehet a dilettáns, de én nem. Ő meg semmit nem tett! GYULA: Az én keretemet a szegényebbeknek adtam volna, nem pedig díszkivilágításra herdálnám a közpénzt! Jó lenne kenyérre és örömszerzésre. Ha a saját pénzét adta, bocsánatot kértem volna, de így elítélem! ADÓ. Anita! És az államot ki fizeti szerinted? Nem mi? A dolgozó emberek fizetéséből amit levonnak adót, szerinted hová megy? Elárulom. Az államnak, úgyhogy mi fizetjük! BÉKÉSCSABA: Természetesen kellenek az EU-s pénzek a városnak. Kívánom, hogy minden értelmes és okos gondolat finanszírozást kapjon. Vajon ez lenne a Kossuth téri alagút?! Ha a munkaadóm ritkán, alig több mint jelképes jutalmat ad, nem az a célom, hogy minél előbb, teljesen mindegy, hogy mire, csak az a fontos, hogy a potyapénzt elköltsem. Az örömmámor utáni józan gondolkodáskor rájövök, hogy mekkora nagy balek vagyok, hiszen én az általam termelt haszonnak csak a morzsáját kaptam nagy kegyesen vissza. Macó bá' SZÁMLA. A minap vásároltunk Békéscsabán, a sétálóutcán a fiamnak 40 ezer forintért nadrágot és pulóvert. Számlát nem kaptunk. Jó lenne, ha az APEH odafigyelne. Egy vidéki DÍSZKIVILÁGÍTÁS. Anita! Az állam a díszkivilágítás költségét a rászorulóktól vonja el! A. hogy ki a bunkó? Nézz tükörbe! Anitára és rád R. Konrad Adenauer bölcs gondolata jellemző: Mivel az isten korlátozta az ember képzelőtehetségét, nyilvánvaló igazságtalanság, hogy nem szabott határt az ostobaságnak is! „piszván" (Köszönjük a hozzászólásokat, ebben a témában nem közlünk több SMS-t. - A szerk.) MÁV. Mi, utasok, akiken csattan sztrájkmániás vasutasaink ostora, kíváncsiak vagyunk: vajon miért nem igényelhetjük vissza bérletárból a sztrájknapoknak megfelelő összeget? Akkor ugyanis nincs miért fizessünk. Esetleg vonják le a fizetésükből, amit úgysem nagyon érdemelnek meg... I. KÖZMUNKA. Miért van az, hogy egyegy önkormányzatnál mindig ugyanazokat az asszonyokat hívják be közmunkára? SPORT. A magyar női kézilabda-válogatott nagy nulla. Még a koreaiktól is kikaptunk. Németh András mondjon le! BÉKÉSCSABA: Az új békéscsabai városvezetés folyamatosan idegen tollakkal ékeskedik. Az előző polgármester és testület alapozta meg például a 300 munkahely megteremtését is! Cavinton_______________________ SZÁMLATÖMB. Hírlap: „Le kell selejtezni a számlatömböket”-hez. Annak kellene a költségeket állni, akinek feladata lett volna a nyomdák között a sorszámokat felosztani. De így egyszerűbb, „hadd fizessen a hülye vállalkozó”. Köszönjük! FA: Békésen a közterületről kivágott fát szétosztják a rászorulók között már évek óta. Gyulán kapott már valaki abból a rengeteg fából, amit kivágnak közterületről? Hol van a szociális bizottság? Vagy Gyulán nincs rászoruló? A nagy medve PARKOLÓ. Ismét a szokásos téma, a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolókat rendszeresen arra jogosulatlanok foglalják el. Most, mikor a legkisebb közlekedési vétségért tarkón lövés jár, mi, rokkantak a legelemibb jogainkat sem kapjuk meg. A mozgáskorlátozottak nevében köszönet ezért a társadalomnak és az illetékes hatóságnak. INGATLANADÓ, legfeljebb 900 forint vethető ki négyzetméterenként. Ez átlag egy havi fizetés. Miből? Ki teszi rá majd a kezét az árverezések után a házakra? Erre megy ki a játék? EMELT DÍJAS SMS: ÁLLAT. Elveszett zsemle színű kölyök vizsla van kutyánk Jaminában, nyakörvében a címünkkel. Aki látta, hívjon a 30/292-8745-ös számon. ISMERKEDÉS. Szia! Békéscsabán élő, 170/36, molett, diplomás lány vagyok. Kizárólag komoly kapcsolatra keresek nem sovány, 36-42 éves, molett alkatot kedvelő férfit. írj! Szia. T.: 30/262-6562 Az emelt díjas SMS-t mindig így kezdje: TÁRS. Például TÁRS Elajándékoznám dalmata kiskutyámat. Az SMS díja 380 forint + áfa. SMS: (30) 4061-110 * EMELT DÍJAS SMS: (91) 226-226 HIRDETÉS^ KARÁCSONYI *0 kJ w kJ 'H Q n 'W 'O a 1AGSONYI VÁSÁR Ű fmMíi üzletben / I / | J* M + , + \ (BékéscsabaTorzó tér) Ajándékozza meg önmagát és szeretteit! Szövetkosztümök és zakók 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg. Ha Ön az engedményes áru mellé alkalmi öltözetet is vásárol, annak árából további 5 százalék engedményt adunk. Az akció 2007. december 3-tól december 29-éig tart! Bálákra és egyéb alkalmakra üzletünk bőséges áruválasztékkal áll a Kedves Vásárlók rendelkezésére. SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT! Érdeklődni: 66/447-578. Í7ífl■MUSOKl TV 2 6.20 Kölyökklub 9.00 A tini nindzsa teknőcök 9.20 Inuyasha © 9.50 Receptklub 10.10 06-91-334-455 11.15 Európai idő 11.35 Menetrend 12.05 Havazin 12.35 A dadus © 13.05 így készült: Macskafogó 13.35 A múlt nélküli ember © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.30 Doki © 15.30 Mr. és Mrs. Smith © 16.35 Medicopter 117 © 17.30 Eltűntnek nyilvánítva 18.30 Híradó © 19.10 Pókerarc 20.00 Idegölő © (magyar vígjáték, 2006) 92' R.: Fonyó Gergely Fsz.: Gesztesi Károly, Molnár Piroska, Kovács Kokó István, Csányi Sándor, Yannis Zouganelis 22.15 Heti hetes © Utána: Hírek 23.35 Négyen résen © (amerikai vígjáték, 2002) Fsz.: Patrick Swayze 1.15 Portré© 1.50 Szellemharcosok © (hongkongi kalandfilm, 1987)90' 12.30 Panaszkönyv. 13.05 Vetítő. 14.05 Családmese. 15.05 Kő kövön. 15.30 Garázs. 16.05 Vörös és fehér. 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 BBC Reporters. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág. 20.05 Kontraszt. 21.00 Híradó 21. 21.30 Napról napra. 22.05 Vetítő. 23.05 Kontraszt. 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.20 Kultúrmix (kulturális magazin, ism.) 19.00 Híradó 19.20 Biztonsági zóna (magazin) 19.45 Mese 20.00 Híradó 2030 Alzana (német film) 21.55 Híradó 22.15 Képújság 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné (rajzfilmek) 9.45 Jó barátok 10.20 Két testőr 10.55 Stahl konyhája 11.30 Mentőhelikopter 12.30 Knight Rider© 13.25 Charlie 14.25 A mélység fantomja (amerikai misztikus sor.) © 15.30 Kyle, a rejtélyes idegen © 16.25 Smallville © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Walker, a texasi kopó © (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Napló © 20.00 Flyboys - Égi lovagok (francia-amerikai kalandfilm, 2006) 133' © ®R.: Tony Bill Fsz.: Jean Reno, James Franco, Christian Anholt, Abdul Sails, Jennifer Decker 22.50 Tévépremier Féktelen balfékek © (amerikai vígjáték, 2005) 0.35 Transamerica © (amerikai film, 2005) 99' 2.25 Bírósági mesék © (amerikai sorozat - 1.) MAGYAR ATV 13.10 Laci bácsi konyhája. 13.40 Közvetlen ajánlat. 15.10 Kashmir Gold. 15.40 Az amerikai demokráciáról. 16.10 Az utazó. 16.45 A fejlődés fókuszában. 17.15 Világszám. 17.35 Haszon. 1830 Híradó. Időjárás. 19.00 Pont 7.20.00 NÉVshowR. 21.55 Csattanó. 23.00 700-as klub. 23.40 Csak természetesen! 0932 Napi Gondolat 0937 Híradó 09.50 Özvegy és a lánya(magyar film), 2.1135 Nagyvárad Táncegyüttes 11.55 Híradó 12.09 Műsorzárás 12.11 Képújság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi Gondolat 20.07 Heti Hírösszefoglaló 2057 Özvegy és a lánya (magyar film), 3. 2153 Műsorzárás 21.55 Képújság 4.50 Hajnali gondolatok 4.55 Pénzvidék 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér 8.50 Vallási műsorok 10.00 Rövid pályás úszó Eb 12.05 Tizenkét kőmíves 12.35 Kard és kocka (magyar film, 1959) FF 71' 13.50 Mesterünk Kodály Zoltán 14.50 Stílus 15.20 Panoráma vasárnap © 16.15 Rövid pályás úszó Eb 18.30 BBC-exkluzív 19.28 Föld Tv. .. 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat15.) Akkor higgy nőnek... Fsz.: Stohl András, Csorna Antal, Zeck Juli, Bajomi Nagy György, Juhász Réka, Hábermann Lívia, Hollósi Frigyes 20.55 A szólás szabadsága 22.00 24 - Második évad (am. krimisor. 24/12.) Fsz.: Kiefer Sutherland (Jack Bauer), Sarah Wynter (Kate Warner) 23.00 Sportz 23.55 TS - Motorsport HALOGAT 15.00 Az igazság megszállottja 3. - A befejezetlen ügy(am. akciófilm). 17.00 Virágzó Magyarország. 1730 Nefelejcs! 1930 Ökoházak. 20.00 Bencze-show. 2030 Hírháló. 21.00 Gúzsba kötve (német thriller). 22.55 Ízelítő. 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 24.00 Hírháló. 030 A Krisztus Szeretete Egyház. KOROS TV 00.00-24.00 A hét eseményeiről készített műsorok ismétlése: Alkotóműhely: művészeti, kulturális magazin, Szarvasi Krónika: aktuális események Szarvas életéből, Szarvasi Híradó, Békésszentandrási Híradó, Csabacsüdi Körkép, Sulimix: környékbeli iskolák magazinja, Középkezdés: sportmagazin, 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Gyerekeknek 10.45 Szívtipró gimik 11.30 Mai magyar építőmesterek (10/5.) 12.00 Vallási műsorok 14.05 Kézfogás 14.30 Századfordító magyarok 15.20 Megsebzett bolygó (4.) 15.50 Sziámi macska (magyar film, 1943) FF 87' 17.20 Kulissza 17.45 Miért? 18.35 Szarvashiba (15/2.) 18.50 Esti mese 19.00 Bravó tv 19.30 Híradó. Sporthírek 19.50 Verssor az utcazajban 20.00 A hercegnő és a kalóz (am. kalandfilm, 1944)90' 21.30 Könyveskép : A rendőrség ismét nyomoz lavina professzor ügyében (werkfilm) 22.00 Magánbeszélgetések 22.50 Balett-társulat (am.-németfilm, 2003) 0.40 Napló 0.45 Napnyugta 3.15 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. 127/105.) 4.00 A zenén túl FILMMÚZEUM VM 12.00 Snitt. 12.30 Privát filmek. 14.20 Privát rocktörténet. 15.20 Vörös utca (am. film, 1945). 17.00 Dzsesszikonok. 18.05 Sophia nyomában - Sophia Loren. 19.05 Az Angyal. 20.00 Best of Folytassa... (12.). 20.30 Privát rocktörténet. 2130 A dominóelv (am. krimi, 1977). 23.10 Kalauz. 6.00 Rejtélyes igazságok 7.00 Linda © 8.30 UEFA Bajnokok Ligájamagazin 9.00 Babylon 5 © (amerikai sci-fi sor.) 11.00 Star Trek- Voyager 12.00 Pőreparádé © 12.30 Start 13.00 Rejtélyes igazságok (ismétlés) © 14.00 Herkules © 15.00 Xena © 16.05 A pénz színe © 18.30 Monte Cristo grófja (angol-amerikai-ír film) © 21.05 CSI-A helyszínelők (amerikai krimisorozat) ( 22.05 Dzsungelháború © (spanyol-amerikai akciófilm, 1994) R.: Perry Lang Fsz.: Dolph Lundgren, Charlotte Lewis, B. D.Wong, Anthony John Denison 23.45 Szemet szemért (amerikai thriller, 2004) Fsz.: Tia Carrere 1.40 CSI - A helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) 12.40 Dzsungelháború (spanyol-am. akciófilm) 10.30 Harcművészeti magazin. 10.45 Mozgásmagazin. 11.15 Szepesivel.... 11.45 KO Tv. 12.45 NSA Junior. 13.45 Női kézilabdavb. 16.00 Sportcsillagok gálája. 16.15 Női kézilabda-vb. Döntő. 18.45 Spanyol labdarúgás. 21.00 Francia labdarúgás. 23.15 Poker Channel. 6.25 Hol volt hol nem volt 7.40 A kis rénszarvas 8.05 Kicsik és vadócok 8.30 Az elfelejtett játékok 9.00 Csoda Sage Creekben 10.25 Lyukaséra 11.10 Kint és Bent 12.05 Duna tér 12.15 Élő egyház 12.45 Élő népzene (ism.) 13.15 Csellengők 13.40 A nagymama (magyar film, 1936) 85' 15.10 A világörökség kincsei 15.30 Legendás lovasok 15.55 Vannak vidékek 17.00 Doc Martino (angol sorozat -14/9.) 46' 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.35 Magyar karácsony Kézfogás a 15 éves Duna Televízióval 21.00 Duna Mozi 21.45 Dunasport 22.00 Beavatás 22.20 Élj a pillanatnak! (ausztrál-kanadai film) 1200.20 Molto Vivace zenei esték La Danse du Chien 1.05 Híróra (Ism.) 2.00 Mese 2.10 Magyar karácsony MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 15.35 Játsszunk a Szezám utcában! 16.00 Mentőosztag. 16.30 Koala Brothers. 16.45 Sam, a tűzoltó. 17.00 Pat és Stan. 17.30 Fifi virágoskertje. 17.40 Pettson és Findusz. 18.00 Miss BG. 18.15 Tom, a nagy utazó. 18.30 Osztály, vigyázz! 19.00 Boribari. 19.10 Strawberry Shortcake. 6.00 Jimmynek malaca van (7-8.) 8.10 Múzeumról múzeumra (24-25.) 9.20 Haditerv (14-15.)© 11.20 Rádzsasztán, színpompás örökség 12.20 Dagi gyerekek (6.) © 13.15 Folytassa, Jamie! -Ausztrália (9.)© 14.10 Donna játszóháza (43-44.) 15.20 Mesés merülések (7-8.) 16.30 Sínen vagyunk (7-8.) 17.40 Challenger - Visszaszámlálás a tragédiáig (2.) (dokumentumfilm) 18.40 Finnyások farmja (8.) © (ismeretterj. sor.) 19.35 A póráz két végén© (ismerettelj. sor.) 20.05 Európa utolsó vadonja (dokumentumfilm) 20.40 Nagyfiúk játékai (5-6.) (ismeretterj. sor.) 21.55 Földünk a magasból (7.) © 23.00 Új háborús technológiák (1.)© 24.00 Guruló büfé (7-10.) DISCOVERY 12.00 Hogyan csinálják? 13.00 Mutatványmániások. 14.00 Ötödik sebesség. 14.30 Szupergépek. 15.00 Állítólag... 16.00 Brainiac. 17.00 Hogyan készült? 18.00 Mérnöki műtárgyak. 19.00 Amerikai hotrodok. 20.00 Halálzóna. 21.00 Fúrótornyok mindennapjai. 22.00 Halálos fogás. Svéd, mezőgazdasági gépgyár magyarországi leányvállalata ilipiltechnikust keres Délkelet Magyarország területére. Elvárások: • mezőgazdasági gépszerelő, vagy gépésztechnikus végzettség • jártasság hidraulikus és járművillamossági problémák megoldásában • angol nyelv legalább alapfokú ismerete • hasonló munkakörben szenet min. 2. éves tapasztalat Microsoft Office készségszintű használata • lehetőleg Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, vagy Csongrád megyei lakhely ámít • versenyképes fizetés • kellemes vállalati légkör • önálló, kihívásokban gazdag, sokoldalú feladatkör • autó, telefon, számítógép stt. A fényképpel ellátott pályázatokat 2008. január 15-ig magyar nyelven a következő címre vagy e-mail címre várjuk: Váderstad Kft. Kökényes Zsuzsanna 2475 Képolnásnyék, Összekötő út 1. zsuzsanna.kokenyesi@vaderstad.com, tel.: 22/709 000, fax: 22/709-023 . KOSSUTH RADIO Óránként Hírek. Időjárás. 503 Népzene. 535 Határok nélkül. 6.00 Vasárnapi újság 814 Kárpátmedencei krónika. 830 Tetten ért szavak. 840 Smink nélkül. 10.04 Unitárius istentisztelet Budapestről az V. kerületi Nagy Ignác utcai templomból 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Krónika. 1232 Harminc perc alatt a Föld körül - Nemzetközi magazin. 1304 Népzene - határok nélkül. 14.04 Szonda - magazin. 1435 Oxigén. 15.04 Hangalbum - Értékek, dokumentumok, ritkaságok a MR archívumából. 1604 Disputa. 1730 Krónika. 17.50 Sportvilág 18.04 Esti séta - Riportok, beszélgetések, művek, a kultúra ösvényein. 1951 Mese. 21.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából. 1PETŐFI RADIO 5.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai ♦ zenei és kulturális műsorok. 6.00 Hírek. Időjárás. 630 Hírpercek. Benne: hírek, körzeti időjárás, közlekedés és sport 11.02 Sporthírek - Napi sportszerkesztő: Virányi Zsolt 13.02; 15.02 Sporthírek - Rövid összefoglalók, hírek a hétvége legérdekesebb sporteseményeiről. 15.02 Sporthírek - Rövid összefoglalók, hírek a hétvége legérdekesebb sporteseményeiről. 17.02; 19.02 Sporthírek. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 21.00 A hétvége sportja-A Petőfi rádió vasárnapi sportmagazinja alkalmanként hét témával foglalkozik, és belefér minden, ami érdekes. 22.00 Zene olvasáshoz. 24.00 Himnusz. off Cross-border Cooperation Programme MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA MAGYARORSZÁG - SRBINA CRNA GORA ÚJ TURISZTIKAI KÉPZÉS INDUL! A TSF Egészségügyi Fakultása a Thermal Idegenforgalmi Közalapítvánnyal partnerségben felvételt hirdet a térség turisztikában érdekelt szakemberei számára kifejlesztett Határmenti turisztikai továbbképző tanfolyamára. A képzés az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásában, az INTERREG HUR00602/140 projekt keretében valósul meg, elektronikus távoktatási formában. A tanfolyam sikeres elvégzésének feltétele az alapfokú számítástechnikai ismeretek megléte. Saját számítógép és internethozzáférés előny, de nem kötelező. Szükség esetén a főiskola biztosítja a számítógép- és internethasználatot. A tanfolyamot sikeresen elvégzők oklevelet kapnak a megszerzett ismeretekről és kompetenciákról. A tanfolyam részvételi díja 12 000 Ft. Jelentkezési határidő: 2008. január 12. A képzésről további információ és jelentkezési lap kérhető Ambrus Lucától (ambrusluca@mail.globonet.hu; +36-66/561-680), vagy Szabóné Zsidják Mártától (zs.marta@mail.globonet.hu; +36-66/561-681). Folyamatosan frissülő hírek a képzésről és a projektről a TSF Egészségügyi Fakultás honlapján: www.eukar.gyula.kf.hu 2007. DECEMBER 16., VASÁRNAP