Békés Megyei Hírlap, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-22 / 298. szám

Csempészett cigaretta mellett repeszgránát A több mint 3 millió forint értékű csempészett cigaret­ta - 5 ezer 800 doboz ukrán eredetű, adózatlan füstölni való­k mellett hatástalaní­tott kézigránátot és repesz­­gránátot is találtak a napok­ban a Békés megyei vám­nyomozók egy dévaványai házkutatás során. B. Gy. el­len jövedéki orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak el­járást. RÉSZLETEK: BEOL.HU Egy kutya miatt történt baleset Kondoros irányából Békés­csaba felé haladt az a sze­mélyautó, melynek vezetője egy, az úttestre felszaladó kutyát akart kikerülni.­ Eközben elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az úttestről, majd az árok­ban állt meg. Az autó veze­tője és utasa is 8 napon be­lül gyógyuló, könnyű sérü­lést szenvedett. Megint gyalogost gázoltak el Az úttesten keresztben akart áthaladni a hét végén egy gyalogos Gyulán, a Csókos utcán, amikor egy jobbról ér­kező gépkocsi elütötte. A sér­tett a balesetben súlyos sérü­lést szenvedett. 2008. DECEMBER 22., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KRIMI&MŰSOR Nevéhez hűen békés a megye értékelés Az eredményességet tekintve idén is dobogós hely vár a rendőrségre Az ünnepek és az év vége felé közeledve a Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság is számvetést ké­szít idei munkájáról. A dr. Gyurosovics József fő­kapitány által elmondot­takból kiderült: 2008-ban is a legeredményesebb rendőrségek közé sorol­ható a Békés megyei. Gajdács Emese — Nehéz, ugyanakkor eredmé­nyes évet tudhatunk magunk mögött. Sikeresen végrehajtot­tuk a rendőrség és határőrség in­tegrációját. Az egységes szemé­lyi állomány azonos gondolko­dással, immár közös erővel telje­síti a feladatokat. Békés megye - nevéhez híven - ez évben sem tartozott a bűn­­ügyileg fertőzött megyék közé, és a nagyobb, országos visszhan­got kiváltó cselekmények elköve­tése sem volt jellemző — mondta kérdésünkre dr. Gyurosovics Jó­zsef. Békés megye főkapitánya joggal büszke arra, hogy 2008- ban az általa vezetett szervezet, az eddigi bűnügyi eredményes­ség alapján, az országos rangsor elején foglal helyet. —A közlekedési balesetek szá­ma a mögöttünk álló évben több mint 10 százalékkal (a tavalyi 1009-ről 859-re) csökkent me­gyénkben. Ugyanakkor azt sem titkoljuk el, hogy a halálos bal­esetek száma kismértékben nö­vekedett. Jó jel, hogy 37 százalék­kal csökkent az ittasan balestet okozók aránya, s úgy tapasztal­juk, hogy egyre többen használ­ják a passzív biztonsági eszközö­ket, a biztonsági övet, a gyermek­ülést. Az okok között az elsőbbsé­gi szabályok megsértése meg­előzte a gyorshajtást. Az utóbbi időben sok volt a gyalogos- és ke­rékpáros-gázolás, ami sajnos tra­gédiákhoz is vezetett. Ezen a terü­leten az elkövetkezendő időszak­ban van még tennivalónk, első­sorban a megelőzésben, ahol csakis a társadalmi összefogás hozhat számottevő változást - hangsúlyozta a főkapitány. A határőrizeti munkával kap­csolatosan elhangzott, hogy a sta­tisztikák szerint a határforgalom növekedett a Békés megyei átkelő­kön. A turisztikai idényben példá­ul Gyulánál jelentősen több külföl­di érkezett ide látogatóba. Egyre gyakoribb, hogy Romániából jön­nek a pihenni vágyók Békés me­gyébe, ezért jövőre a főkapitány­ság azt tervezi, hogy a román rend­őrökkel közösen vegyes járőrpá­rokkal végez ellenőrzéseket Örömmel számolt be dr. Gyurcsovics József arról, hogy a főkapitányság által elvégzett, szé­les körű közvélemény-kutatás adatai szerint munkájuk lakossá­gi megítélése javult. Hasonlóan vélekedtek tevékenységükről az országgyűlési képviselők és az önkormányzatok is.-Gazdasági­lag bizonyára nehezebb év elé né­zünk 2009-ben, de szigorú gaz­dálkodással, hatékonyabb szolgá­latszervezéssel igyekszünk to­vábbra is jó színvonalon teljesíte­ni - mondta. Hozzátette: - A főka­pitányság vezetése és valamennyi dolgozója nevében megköszönöm a lakosság támogatását és kívá­nok mindenkinek békés, boldog, örömteli karácsonyt és eredmé­nyekben gazdag, új esztendőt! Dr. Gyurcsovics József szigorú gazdálkodásra készül 2009-ben. KOSSUTH RADIO Óránként. Hírek. Időjárás. 430 Határok nélkül. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Merí­tés. 9.00 Napközben. 1135 Élhető világ. 11.25 Vendég a háznál. 11.44 Vacka rádió. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A görög katolikus egyház félórája. 14.05 B. u. é. k. 2008.15.15 Közelről. 1535 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet 1803 Parlamenti ütköző. 1830 Határok nélkül. 19.05 Sport. 1925 Tetten ért szavak. 19.53 Mese. 20.04 Rádiószínház. 2030 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 2220 Sport. 22.25 Esb beszélgetés. 23.00 Kenő. 23.04 Népzene. 0.10 Éjszaka t win 13 Élen járnak nyomozásban dr. Gyurosovics József főka­pitány az idei évet értékelve el­mondta, hogy az eddig eltelt időszakban megyénk rendőrei­nek felderítési eredményessége (ismeretlen tettes ellen indult ügyekben) 65,1 százalék, a nyomozási eredményesség pe­dig 68,3 százalék volt Ezek a számadatok a legjobban telje­sítő főkapitányságok közé eme­lik a Békés megyeieket, s ez szerencsére - az elmúlt évek statisztikáit tekintve - már ha­gyománynak mondható. A főkapitány reményei szerint ezek a mutatók idén is dobo­gós helyet jelentenek, de az sem lehetetlen, hogy legered­ményesebbek legyenek me­gyénk rendőrei. TELEVIZIO-MUSOR 'O AGYAR ATV S­­ 5.30 WSTeleshop *0 6.00 Reggeli Ni) 9.00 Csak csajok H 10.00 Nyerő 8 Telefonos játék '£3 10.10 TopShop p 11.20 Ne add fel, mami! © (amerikai film, 1995)87' 13.05 Disney-rajzfilm 13.30 06-91-335-533 15.20 Receptklub 15.35 Kaméleon © 16.35 Elnökcsemete © (amerikai vígjáték, 1996) " Fsz.: Sinbad (Sam Simms) 18.30 Híradó ® 19.05 CSI - New York-i helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) Blue tiszt 19.55 Fókusz © 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 Drágám, add az életed! © (amerikai vígjáték, 1996) R.: Rick Friedberg Fsz.: Leslie Nilsen 22.45 A Karib-tenger foglyai © (amerikai thriller, 2005) 89' 0.35 Reflektor © 0.55 Ments meg! © (amerikai sorozat) 1.50 Régi idők harcosai (angol dok­ film-sorozat) © H 3 'H fi H H Vl H »4 w "9 *3 'H 13.05 Soroló. 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonalban. 1830 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport 1930 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Pálya. 2230 Zöld­övezet. 23.05 BBC-híradó. 2330 Panaszkönyv 17.25 Műsorismertetés 17.30 Élő vizeink (dokumentumaim) 18.00 Rímszemle (film­ajánló, ism.) 1830 Mese 19.00 Híradó 19.20 Városnéző (magazin) 20.00 Híradó 20.20 Meghökkentő mesék (angol filmsoro­zat) 20.45 Városnéző (ism.) 21.30 Híradó 21.55 Orosházi hírmagazin 22.55 Képújság 6.00 Magellán (isn) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban © 9.30 Stahl konyhája 9.45 Kvízió délelőtt 10.25 Teleshop 11.50 Kvízió 12.35 Kalózföldi kalandok (kanadai kalandfilm) © 14.25 Az ügyosztály © 15.25 Zorro © (am.­kolumbiai kalandfilm) 16.25 Nemo kapitány és a víz alatti város © (am. kalandfilm, 1997) 18.30 Tények í|) Hírműsor 19.05 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) ® 20.20 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.25 NCIS © ® (amerikai krimisorozat) 22.25 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 23.25 Különleges ügyosztály ® (amerikai krimisorozat) Közbem­enő sorsolás 0.15 Tények este 0.45 Fesd újra, Van Gogh!­­ (angol-am. vígjáték, 1999) Fsz.: David Abbott 6.55 Reggeli jam. 9.10 Pont 7.10.10 Generá­ciók. 12.05 Laci bácsi konyhája. 1330 Többet ésszel 11630 Kőbánya-híradó. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 21.00 A csendes amerikai (am. film). 2235 Híradó. 23.05 Világkép. 23.15 700-as klub. 10.00 Műsorkezdés 10.02 Napi Gondolat 10.07 Hebi hírösszefoglaló 1030 Szerelem (magyar film) 11.54 Műsorzárás 11.56 Kép­újság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi Gon­dolat 2037 Híradó 2020 Közvetítés Gyula város képviselő-testületi üléséről 21.40 Hír­adó 21.53 Műsorzárás 21.55 Képújság 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég!­­ (német sorozat - 39/31.) 10.00 Történetek a térről 10.55 Angelina, a balerina 11.45 A sokszínű vallás 12.20 A fagyos folyó lovasa­i (ausztrál kalandfilmsor.) 13.10 Eszem-iszom 13.30 Roma magazin 13.55 Domovina 14.30 Kárpát expressz 14.55 Ízlések és fotonok 15.55 Derek, a fenegyerek 16.20 Csináljuk a fesztivált! 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre © 18.35 McLeod lányai © (ausztrál kalandfilmsor.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Zsaroló zsaruk 3. © (francia vígjáték, 2003) R.: Claude Zidi 22.00 Kultúrház © 22.15 Nyugat-est a Nemzetiben Ady Endre 23.10 Hírek. Időjárás 23.15 Sporthírek 23.25 Zsidó konyha - Hanuka 23.35 Hanuka HÁLÓZAT 1430 Eur­óra. 15.00 Zodiákus. 17.00 Nagy­körút. 1730 Országúti bunyós (amerikai ak­ciófilm, 1977). 1930 Lisa csak egy van (német sorozat- 71-72.). 2030 Hírháló. 21.00 Olva­dás (am. katasztrófafilm, 2006). 23.00 Lisa csak egy van (német sorozat ism.). 24.00 Öl­ni a múltért(amerikai akciófilm). 2.00 Hírháló. 00.00-11.00 A hétvégi műsor ismétlése 11.00-18.00 Közérdekű információs képúj­ság 18.00-19.30 Nap mint nap - Szarvas város önkormányzatának élő műsora 19.30- 24.00 Alkotóműhely (művészeti, kulturális magazin) * Szarvasi Krónika: aktuális ese­mények Szarvas életéből * Szarvasi Híradó 5.20 Sírjaik hol domborulnak 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér 9.50 Hely a nap alatt 10.10 Rondó 11.05 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Átjáró 12.15 Záróra 13.00 Címzett ismeretlen (magyar film, 1935) FF 82' 14.25 100 év - Játék a színház 15.15 Zsiga bácsi DA-­ 15.40 Nyugat - nevetve csodálni 16.15 Shackleton © (am. film, 2002-2­1.) 18.00 Hanuka 18.45 Nyugat-mesék - Pesti csillagok © 19.15 Esti mese 19.20 Menő Manó 19.25 Broadway (amerikai zenés dokumen­­tumfilm-sorozat - 6/6.) © 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Egy karácsony együtt (amerikai film, 1994) 87' 22.30 Retrock Cserháti Zsuzsa -1998 22.45 Záróra 23.35 Nap­nyugta 2.05 Érzékeny Ifjúság­­ (francia sor.­­ 50/48-49.) 3.00 Mafalda FILMMÚZEUM 11.50 A cipőlakó gyerekek. 12.00 Privátfilmek. 13.00 Aranykor-archívum. 1430 Utószezon. 1610 Privát rocktörténet 17.10 Bolsevita(ma­ Sar-német film, 1996). 1930 Az Antal. 2030 Sztrogoff Mihály (fr.-német- magyar-osztrák­­svájci sor.). 2LMA hódító Pelle(dán-svéd film). 2325 A legfényesebb éjszaka 6.55 Jake és a dagi © 7.55 3 fitt perc 8.00 Gyilkos sorok© 9.00 Nash Bridges © 10.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (ismétlés) © 12.05 Monk - Flúgos nyomozó 13.10 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Szívek szállodája © 16.25 Jó barátok © 17.00 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 18.00 Smallville © (amerikai akciófilm-sorozat) 19.00 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) © 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Artúr király © (amerikai-ír történelmi kalandfilm, 2004) R.: Antoine Fuqua Fsz.: Clive Owen, 22.40 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 23.40 Noé bárkája © (magyar film, 2006) R.: Sándor Pál Fsz.: Garas Dezső, Kállai Ferenc, Töröcsik Mari 830 Spuri. 930 Sporthorgászmagazin. 1030 Spanyol labdarúgás. 12.45 Televíziós vásárlás. 13.15 Olasz labdarúgás. 1830 Portugál labda­rúgás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Angol labda­rúgás. 20.00 Francia labdarúgás. 21.00 Hol­land labdarúgás. 22.00 Spanyol labdarúgás. 23.00 Labdarúgó-Eb. 1.00 Jégkorong (élő). 7.10 Négyzetméter (dán­) 7.40 A rút kiskacsa kalandjai 8.20 Köztünk, gólyák közt 8.45 Pettson és Fundus 9.00 Mikor érünk már oda? 9.10 A Mikulás titkos világa 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.10 Duna tér 14.30 Heuréka! Megtaláltam! 15.00 Jánoskától Mikulásig 15.25 Az Ormánság senkié se 16.45 Equator klub (lan.) 17.15 Mese 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.35 Betlehemi csillag 19.00 II. János Pál© (lengyel-olasz sor.­­ 5/4.) 19.40 Bach: F-dúr toccata és fúga 20.00 Sportaréna 20.45 Hiszem, ha látom (magyar dokumentumfilm) 21.20 Bach: C-moll passacaglia, Wachet auf, ruft uns die Stimme 21.45 Híróra 22.30 Kikötő programajánló 22.40 Erőszakos világ­­ (amerikai filmesszé) 86­­0.10 Karácsony Párizsban 0.35 Kikötő 1.00 Híradó MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Mondókák. 17.00 Pin­­gu. 17.05 Koala Brothers. 17.15 Pat és Stan. 1720 Thomas, a gőzmozdony. 1730 Bori­ba­ri. 17.40 Moby Dick. 18.05 Ripper és barátai. 18.30 Homeland Lovasklub. 18.55 Pat és Stan. 19.00 Magyar népmesék. 19.05 Tom, a nagy utazó. 1930 Vándor varangyok. 6.00 Világjárók kalauza 7.00 A dzsungel hangjai 8.00 Veszem-viszem, eszem-iszom 9.00 Varázslatos világ 9.15 Kölcsönkonyha visszajár 10.15 Vadvilág 11.25 Napóleon új világa 12.30 Veszem-viszem, eszem-iszom 13.30 Bhután vadvizein 14.40 Világjárók kalauza 15.40 Varázslatos világ 15.55 Kölcsönkonyha visszajár 16.55 Kettészelt városok Egy negyed a vulkán tetején 17.10 Napóleon új világa (dók. sorozat) 18.10 A dzsungel hangjai (ismeretterj. sor.) 19.15 Vadvilág (ismeretterj. sor.) 20.15 Varázslatos világ - Marokkó (dók. sorozat) 20.30 Egészségünk - Tények és tévhitek 21.30 Agyad eldobom ! (dók. sorozat) 22.30 Víz alatti hidegháború­k (ismeretterj. sor.) 23.30 Alvilági históriák 1 0.30 Varázslatos világ - Marokkó DISCOVERY 13.00 Hogyan csinálják? 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 19.00 Motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Dr. G foglal­kozása. 22.00 Babaarcú testépítők. 23.00 Újjáépítők. 24.00 Törvényszéki nyomozók-GYULATV KOROS TV A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 2008. DECEMBER 22., HÉTFŐ­IPETŐFI RADIO Félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. Kétóránként sporthírek. 6.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Zene munkához. 14.03 Zene tanuláshoz. 18.03 Zene olvasáshoz. 22.00 Kultúrfitnesz. 23.00 Netidők. 24.00 Himnusz. 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás

Next