Békés Megyei Hírlap, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-01 / 279. szám

2 Két kategóriában is kiérdemel­te a „Kiváló Call Center” elis­merést az EDF Démász Zrt. te­lefonos ügyfélszolgálata. A köz­mű és egyéb szolgáltatók ága­zatban az általános ügyfélki­szolgálás és a panaszkezelés terén is az élen végzett. ■ Az általános ügyfél­­kiszolgálás és a pa­naszkezelés terén végzett az élen. A GfK először írta ki a ver­senyt, melyen több mint har­minc cég vett részt. A szolgálta­tók ágazatonként mérették meg magukat, az általános ügyfélke­zelés mellett a problémamegol­dást értékelték a próbahívások során. A kérdezők általános­ságban vagy konkrét igények­kel fordultak az ügyfélszolgála­tokhoz, így mérték fel, hogy mi­lyen mértékben számít ügyfél­központúnak az adott vállalat. Emellett a Magyar Energeti­kai Hivatal értékelte a villamos energia elosztó hálózati és az egyetemes szolgáltató engedé­lyesek ügyfélszolgálatainak színvonalát, ebben a két kategó­riában is az EDF DÉMÁSZ Zrt. lett a legkiemelkedőbb. ■ L. B. Módosító javaslat a Körös-holtág megújításáért A Hármas-Körös szarvas-bé­­késszentandrási holtágának re­habilitációja érdekében nyúj­tott be módosító javaslatot a 2011. évi költségvetéshez Samu Tamás Gergő, a Jobbik Békés megyei parlamenti képviselője. Indítványozta, hogy a rehabi­litációra 750 millió forintot építsenek be a büdzsébe. Meg­ítélése szerint ennyire lenne szükség a holtágon lévő műtár­gyak rekonstrukciójához, a me­der lepelszerű kotrásához, s ez­által a vízminőség javításához. A képviselő leszögezte, a holt­ág jelentős jövedelemszerző te­vékenységre adhatna lehetősé­get a térség számára. Rekreáci­ós turisztikai központtá válhat­na, most azonban végveszélybe került, ezért szükséges a komplex rehabilitáció. ■ L. ]. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 1. SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Az EDF DÉMÁSZ ZrL ügyfélszolgálata két kategóriában a legszínvonalasabbKevesebb juthat közmunkára intézmények Az önkormányzatok is tartanak a jövő évi változásoktól Egyes előrejelzések szerint jövőre jelentősen, akár ke­vesebb mint felére csök­kenhet a közmunkások száma. Békés megye több településén is attól tarta­nak, hogy a kiesett embe­rek nélkül az intézmények fenntartása, a közterületek karbantartása is nehézsé­gekbe ütközik. Hírlap-összeállítás Egyelőre teljes a bizonytalan­ság, hogy milyen változásokat hoz az emberek és a települé­sek számára a januártól átala­kuló közmunkaprogram. Az önkormányzatok úgy érzik, sú­lyos nehézségek léphetnek fel az intézmények fenntartásában és a közterületek karbantartá­sában, mások szerint az idén még dolgozók közül sokan is­mét segélyből fognak élni. Végegyházán is sok a kérdő­jel a rendelkezésre állási támo­gatásban (rát) részesülők jövő­beni foglalkoztatási lehetőségé­vel kapcsolatban. — Önkormányzatunknál ren­geteg feladatot a „rátosok” végez­nek. Takarítanak az intézmé­nyekben, ők teszik rendbe a köz­területeket, s akad, aki irodai munkát végez - nyilatkozta Vard­ó István, Végegyháza pol­gármestere, aki hangot adott azon véleményének is, miszerint nélkülük az intézményfenntar­tás nagy nehézségekbe ütközne. Nagy László, szocialista poli­tikus - aki az előző négy évben országgyűlési képviselőként dolgozott - lapunknak elmond­ta, hogy az állam idén mintegy 115 milliárd forintot fordított az Út a munkához programban résztvevők bérének finanszíro­zására, ám ez az összeg jövőre 65 milliárd forintra csökkenhet.­­Ugyancsak csökken az a ke­ret, amelyet idén a rendelkezésre állási támogatásra biztosítottak. Úgy tudjuk, jövőre a bérpótló juttatásra 48 milliárd forint jut a rát 2010-es 84 milliárdja helyett - emelte ki a politikus.­­ Válto­zást jelent az is, hogy a közcélú foglalkoztatottak béréhez idén még 95 százalékos, jövőre csak 70 százalékos támogatás jár. Nagy László úgy vélekedett, hogy az önkormányzatok ismét a segélyezésben és nem az em­berek foglalkoztatásában lesz­nek érdekeltek. A támogatá­sokhoz pedig nem alanyi jogon, hanem pályázati úton juthat­nak hozzá a települések.­­ Akár kevesebb mint felére csökkenhet a közmunkások száma jövőre - tette hozzá. A kormányzati kritikák sze­rint az Út a munkához program gazdaságilag kevésbé haté­kony, olykor pazarló, és ebben a formában tarthatatlan, s a leg­több településen nem volt lehe­tőség valódi értékteremtő tevé­kenységre. Maradt az árokásás, a falucsinosítgatás. Az átalakí­tás mellett érvelők hangsúlyoz­­ták azt is, hogy nagyobb szere­pet kell adni a közmunkaprog­ramban a vállalkozásoknak. A kritikák szerint valódi értékteremtő munkára nem volt lehetőségük a közmunkások többségének, mások úgy vélik, a válság közepette esélyt adtak. Oldalszélből értesültek a tervezett változásokról - csak oldalszélből értesül­tünk a várható változásokról, ezért előre tervezni sem tudtunk a rendelkezésre álló támogatás­ban részesülők sorsával kapcso­latban - szögezte le Jancsó Ottó. Nagybánhegyes polgármestere elmondta, a jelenleg még dolgo­zó városok szerződése december 31-én lejár. Utána valószínűleg a munkaügyi központba kell menniük.­­ Önkormányzatunknak nagy segítséget jelentettek a rendel­kezésre állási támogatásban részesülők. Rendben tartották az utak mentét, gyűjtötték a tüzeléshez szükséges fát, dol­goztak a közterületeken. A fog­lalkoztatásukhoz szükséges eddigi önkormányzati hánya­dot ki tudták gazdálkodni. Jancsó Ottó hangsúlyozta, ha a munkájukra nem számíthat­nak, akár az anyagi források korlátozottsága miatt is, nem tudni, ki végzi el a felsorolt fel­adatokat. Arra végképp nincs pénze a falunak, hogy a jelenle­gi 35 köztisztviselő, illetve köz­­alkalmazott mellé még bárkit felvegyenek állandó munkára. Csak a jó minőségű élelmiszer adható el •konferencia A kis gazdaságoknak speciális igényeket kell kielégíteni Harmadik alkalommal rendez­ték meg a regionális élelmiszer­biztonsági konferenciát Gyulán, a gyulavári kastélyban. A házi­gazda ezúttal a Food Analytica Kft., az Innotrans­­fer Innovációs Vállalkozássegítő Alapítvány és a Dél-alföldi Regionális Élelmi­szerlánc-biztonsági Klaszter volt. A rendezvényen az elnöki teendőket dr. Bognár Lajos élel­miszerlánc-felügyeletért és ag­rárgazdaságért felelős helyettes államtitkár látta el. Dr. Görgényi Ernő, Gyula pol­gármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város szá­mára a mezőgazdaság fejleszté­se és az egészséges élelmisze­rek előállítása kiemelten fon­tos. Ezért igyekeznek támogat­ni a helyi terme­lőket, s elősegíte­ni, hogy a gyulai piacon jó minősé­gű, helyben ter­melt árukhoz jut­hassanak hozzá a fogyasztók. A konferencia során előadá­sok hangoztak el például az önellenőrzés szerepéről az élelmiszerbiztonság terén, és laboratóriumi vizsgálati mód­szerekről is. Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője az élelmi­szerbiztonságról tartott elő­■ Nincs könnyű helyzetben az élelmiszeripar, de van jövője. adásában egyebek mellett el­mondta, hogy a hazai élelmi­szeripar profittermelő képes­sége az elmúlt években csök­kent, 2008-ban 10 milliárdos veszteséggel zárt az ágazat, ám tavaly már kicsit javult a helyzet. Az új kormány főként a mikro- és kisvállalkozások támogatását tűzte ki célul. Tény, hogy a kis­ családi gaz­daságok nem tudják felvenni a harcot az árversenyben a mul­tinacionális cégekkel, számuk­ra az esélyt a speciális igénye­ket kielégítő, kiváló minőségű termékek előállítása jelenthe­ti. Ehhez pedig elengedhetet­len az élelmiszer-biztonsági szabályok betartása. ■ G. E. Helyi termékeket kínáljon a piac. st Az aktív turizmus fellendítéséért fogott össze Arad és Békés megye A Közép-békési Területfejleszté­si Önkormányzati Társulás 2010 novemberében kezdte meg a Magyarország—Románia határon átívelő együttműködési program keretében támogatott projektjét Tematikus turisztikai programok szervezése a Körö­sök völgyében címmel. Loczó Krisztina, a Közép-béké­si Területfejlesztési Önkormány­zati Társulás ügynökségvezetője elmondta, a társulás célja a tagok és az általuk közrefogott közép­békési centrumtérség társadal­mi, gazdasági, kulturális fejlődé­sének előmozdítása. Ennek érde­kében az összehangolt területfej­lesztési politika érvényesítésére, közös területfejlesztési progra­mok kialakítására, végrehajtásá­ra törekednek. Ehhez a nyertes projekt nagy lendületet ad, mivel a fejlesztésnek az is a szándéka, hogy a Körösök völgye a belföldi és külföldi túrázók körében is­mert, népszerű aktív turisztikai úti céllá váljon. A majd’ 32 mi­­liós összköltséggel, 5 százalékos önerővel megvalósuló program keretében tizenöt aktív turiszti­■ Arad megyére is kiterjedő, közös turisztikai marke­tingstratégia ki­alakítása is cél­ hai túraprogramot tárnak fel Arad és Békés megyében. Ezeket programcsomagokba szervezve, magyar, angol és román nyelvű kiadványokban, valamint a meg­újuló honlap oldalain népszerű­sítik, és igyekeznek a térségbe csalogatni a turistákat. "­­ Az aktív turisztikai lehető­ségek kínálatát eszközbeszer­zéssel is biztosítjuk, nyártól a békési kishajókikötőbe sárkány­hajók, túrakenuk kerülnek, vá­sárolunk kerékpárokat, túrázás­hoz GPS-készülékeket is - sorol­ta Loczó Krisztina. A 18 hónapig terjedő projekt keretében stége­ket helyeznek az Élővíz-csator­nára, valamint a Kettős-Körösre, melyek a vízi túrák közben a ki­kötéshez, pihenéshez biztosíta­nak megfelelő és már régóta szükséges infrastruktúrát. A projekt a Körösök Völgye Natúrpark Egyesülettel, vala­mint a Kis- és Középvállalkozá­sok Romániai Nemzeti Tanácsá­nak Aradi Kirendeltségével part­nerségben valósul meg. ■ Cs. I. A tervek szerint halad a 47-es út előkészítése Továbbra is a tervek szerint ha­ladnak a 47-es főút korszerűsí­tésének előkészítési munkála­tai Szeged és Békéscsaba között - tájékoztatta la­punkat a beruházó Nemzeti Infrast­ruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Loppert Dániel kommuni­kációs vezetőtől megtudtuk, a jelenleg előkészítés alatt álló munkálatok a 47. számú főút összesen mintegy 62 kilométe­res szakaszának burkolat-meg­erősítését jelentik. A finanszíro­zásban főként uniós forrásokat, mintegy 2 milliárd forintot, vesznek igénybe. A cél egyebek mellett a teher­bírás növelése, a vízelvezetési gondok megszüntetése, továbbá két, új körforgalmú csomópont kialakítása. A beruházásnál a kerékpárosokra is gondoltak, a ter­vek szerint 53 ki­lométeren párhu­zamos bicikliutat is kiépítenek. A NIF Zrt. a jogerős építési engedé­lyeket már beszerezte, rendelke­zésre állnak az engedélyezési tervdokumentációk és az örök­ségvédelmi hatásvizsgálatok. Fo­lyamatban van a kiviteli tervek elkészítése, ezzel a feladattal vár­hatóan a jövő év végére végez­nek. Ezt követően kezdődhet a tényleges munka. ■ M. P. M. ■ A közlekedők 2013 végén vehe­tik birtokba a fel­újított szakaszt.

Next