Békés Megyei Hírlap, 2012. december (16. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-03 / 282. szám

2 Nyitott bíróságok: bővülhetnek a fiatalok jogi ismeretei a gyulai Törvényszék is csatla­kozott az Országos Bírósági Hi­vatal (OBH) által meghirdetett „Nyitott Bíróságok” elnevezésű programhoz. A kezdeményezés célja, hogy a fiatal korosztály betekintést nyerjen az igaz­ságszolgáltatás munkájába, másrészt, hogy a fiatalok jogi ismeretei is bővüljenek. A Gyulai Törvényszék elnö­ke felvette a kapcsolatot Békés megye valamennyi középisko­lájával, és tájékoztatást nyúj­tott a részvétel lehetőségéről. A program keretében igény esetén a Gyulai Törvényszék, illetve a területén működő va­lamelyik helyi bíróság bírája, vagy bírósági titkára az iskolá­ban osztályfőnöki óra kereté­ben előadást tart a diákoknak a magyar igazságszolgáltatás rendszeréről, szereplőiről és az alapvető jogi fogalmakról. Az előadások során az életkort . Szó esett az ügyészek, az ügyvédek és a bírák feladatairól, a bírák felelősségéről is. sajátosságoknak megfelelően nagy hangsúlyt kap a fiatalko­rú bűnözés, az internetes bűn­­cselekmények, a kábítószerrel visszaélés és szó lesz a diákság jogairól, a munkavállalás kér­désköréről is. Lehetőség van továbbá perszimuláció kere­tében bírósági tárgyalás meg­­­tekintésére és az abban való részvételre. A program kereté­ben a diákok megtekinthetik a bíróság épületét, ahol rövid tájékoztatást kapnak a bírósági szervezetről és a bírósági el­járások rendszeréről. A közelmúltban hatvan diák látogatott el a Gyulai Törvényszékre, melynek során megismerhették a műemlék jellegű épületet, annak törté­netét, valamint az épületben található műalkotásokat. A lá­togatás lehetőséget nyújtott arra, hogy a diákok megte­kintsék a kezelő irodákat és a tárgyalótermeket. A bírósági idegenvezetést követően az érdeklődők a díszteremben előadást hallhattak a hatalmi ágak megosztásáról, a bírósá­gok szervezeti felépítéséről, a főbb jogágakról, és ezen belül kiemelten a polgári ítélkezés­ről, annak területeiről. ■ P. G. MEGYEI KÖRKÉP Ünnepi ruhát öltöttek díszkivilágítás A városok többségében nem szerényebbek a fények Advent első vasárnapján városainkban, falvainkban kigyúltak az ünnepi fények. A legtöbb helyen idén sem költenek kevesebbet a dísz­­kivilágításra, mint a korábbi években. Hírlap-összeállítás Az elmúlt évek gyalúltának megfelelően Békéscsabán több helyszínen helyeztek ki ka­rácsonyi díszkivilágítási ele­meket. Csinki Tamás, a város­üzemeltetési osztály vezetője elmondta, a korábbi korszerű­sítések eredményeként a dísz­kivilágítási elemek egy része LED-es fényforrással üzemel. Ennek előnye, hogy a villa­­mosenergia-fogyasztás jelen­tősen kedvezőbb, mint a ha­gyományos izzóké, így néhány éven belül megtérül a ráfordí­tás. A város idei költségvetésé­ben plusz forrást nem irányoz­tak elő a karácsonyi díszkivi­lágítás fejlesztésére, tekintettel arra, hogy a belváros revita­­lizációja során a Szent István téren munkálatok folynak, így ott most nem helyeztek ki fény­füzéreket. Az ünnepi fények kihelyezése és eltávolítása, mű­ködtetése mintegy 2,5 millió fo­rint kiadást jelent. Gyulán idén is a tavalyihoz hasonló különleges díszkivilá­gítással készülnek az ünnepek­re. A Kossuth téren a kistemp­­lom körvonalait világítják meg, a körszökőkút kerületén pedig egy 12 méter átmérőjű adventi koszorút rajzolnak ki a fények, illetve a Kossuth és a Harruc­­kern téren felállított fenyőfát is karácsonyi fények díszítik. Kossuth téri»: 2^ vitorla­­motívum és fényfüzér, míg a Városház, a Megyeri.­a­ Pető­fi utcában, a Harruckern téren és a Várkertben összesen csak­nem 80 íves motívum és fény­füzérek kölcsönöznek ünnepi hangulatot a fürdővárosban. Tótkomlóson a tűzoltók dí­szítették fel azt a fenyőt, mely karácsonyfaként pompázik a városháza előtt. Fényfüzérek gyúltak ki vasárnap a központ­ban lévő közintézményeken, kandelábereken, a Kossuth és a Széchenyi utcákon. Az Oros­háza Baráti Kör idén is elkészítette Orosháza főut­cáján, az Árpád-kert szökőkút­­ján az adventi koszorút,­­amely bordó és óarany színben pom­pázik. Felajánlásból ismét van a városnak karácsonyfája. A té­ren felállították a világító mese­könyvet, azon A didergő király története olvasható. A betlehe­mi jászol is sokakat vonz a bel­városba. Fényfüzérek díszítik a Rákóczi, a Táncsics és a Huba utcákat. Gyopárosfürdőn is fel­díszítettek egy fát, és díszkivi­lágítást kapott a Fasor utca. Szarvason, a korábbi évek­hez hasonlóan, idén is 2,5 mil­lió forintot szánnak a díszkivi­lágításra - tudtuk meg Pákozdi Jánostól, a Komép Városüze­­meltetési Kft. vezetőjétől. Kicsit újítottak­­,néhány­­ világító­­testet szereltek fel a kandelábe­rekre,­­£élybe borult az egész Fő tér, feldíszítették a hatalmas leiland ciprusokat is. Gyomaendrődön 834 ezer vamm'mm ■ Ön feldíszíti a házát/lakását karácsonyra? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: BEOL.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. 200 forintot fordítanak az ün­nepi fényekre. A dekoráció ki­csit szerényebb, mint az előző években. A polgármesteri hiva­tal és az endrődi kirendeltség épületére csak a homlokzati díszek kerültek fel, az ablakdí­szek nem, mert azok felújításra szorulnak. Feldíszítették mind­két városrész központjában a nagy fenyőfát, megvilágítot­ták a Szabadság téri szökőku­tak ahol vasárnap meggyúj­tották az első gyertyát a nagy adventi koszorún. A kistelepülések jellemzően nem tudnak sokat költeni az ünnepi fényekre. Ecsegfalván, a hagyományokhoz híven, most is a település központjá­ban álló élő fenyőfát díszítették fel. Ehhez a tavaly megvásárolt díszeket és fényes papírba cso­magolt szaloncukor formájú függőket használtak. Csupán egyetlen színes égősor világít, így a villanyszámla sem emel­kedik számottevően. Gyulán Repiszky Dániel diákpolgármester gyújtotta meg az adventi koszorú gyertyáját tegnap. A város ismét különleges díszkivilágítással ékeskedik. Szarvas főterén idén is elhelyezték a város adventi koszorúját. Egzotikus növényritkaságokat ültettek Orosházán főtér Nyírt és szabad lombkoronájú fák, gyertyánkapuk kerültek ültetőgödörbe Orosháza belvárosában, a fő­térberuházás részeként hetek óta zajlik a növénytelepítés. Az elzárt területre kamionok­kal érkeztek a növényritka­ságok. Az arra járókat meg­állásra késztet­te a munka és a látvány is, hi­szen az alföldi emberek szeme máshoz szo­kott. Ráadásul lassan körvo­nalazódik a végső megjelenés, ahogyan a platánokat, a tisza­fákat és társaikat sorra elül­tették, megmutatva azokat az utakat, sétányokat, amelyek majd a tér szélétől a közepére vezetnek. Különleges fák ke­rültek a leendő főtér minden részébe, alapos tervezés után. Vannak közöttük nyírt és sza­bad lombkoronájú fák. A víz­parti kerengő sétányokon a nyírott növé­nyek jellemzők, a tér szegélyein és a tér belső sarokpontjain, ligetes elrende­zésben pedig a természetes habitusú fákat ültették. A ro­­tondó terekbe nagy méretű, túlkoros szoliter fák kerültek. (Információnk szerint a növé­nyek kiválasztása a város ker­tészeti szakembereinek jóvá­hagyásával történt.) A vízterek mellé gyertyá­k Az őszi növénytelepí­tés a végéhez közele­dik, kirajzolódik a tér arculata, nőkat és örökzöld tiszafákat ültettek. A 16 növényoszlop méretével vonzza a tekinte­tet (6 méter magasak). Az öt méter magas gyertyánkapuk hajlított növények. Két ilyen növényt állítottak egymással szembe, ezek képeznek bolt­íves kaput, s lehet majd bejut­ni alattuk a kör alakú pihenő­térhez és a vízterekhez. Az ültetőgödrök mellett egyébként látható a beépített öntözőrendszer. Megtudtuk, az őszi munkák során 687 fa, bokor, cserje érkezett Német­országból. Tavasszal­­ akkor a rendezvénytéren lesz nö­vénytelepítés) 318 hazai nö­vényt szállítanak oda. ■ CS. I: Tiszafák, bonszai növények, díszkörték és platánok díszítik a főteret. 2012. DECEMBER 3., HÉTFŐ Bűncselekmények áldozatait segíti a békéscsabai program Összesen 89 millió forintot nyert a „SANSZ” áldozatsegítő együttműködés és szolgálta­tásfejlesztés Békés megyé­ben elnevezésű projektre a Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ, együttműködésben a Békés Megyei Kormányhivatallal és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal. A program nyitórendez­vényén Tisza Irén projekt­menedzsertől megtudtuk: ■ Szélesítik az áldozattá vált emberek számára nyújtható­ szolgáltatások körét. a kétéves projekt célja az áldozatsegítő és áldozattá vá­lást megelőző kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, képzések lebonyolítása. Célcsoportjai közé tartoznak a vagyon el­leni, erőszakos, életellenes bűncselekmények sértettjei, a potenciális áldozatok (fiata­lok, idősek egyaránt) és az ál­dozatsegítésben közvetlenül, vagy közvetve érintett dolgo­zók. A program keretében az állampolgárok önvédelmi képességeit növelik, csökken­tik a kriminális események miatt kialakult, negatív hatá­sokat. ■ M. P. M. Képzéssel nyújtanak szakm­ai segítséget a civileknek Vl* a civil Információs Centrum Orosházán szervezett képzést a civil szervezetek működé­sével, pályázati lehetőségei­vel kapcsolatban. Dr. Pappné Darida Andrea irodavezető köszöntőjében elmondta, adatbázisukban több mint ezer szervezet, alapítvány van. Szakmai segítséget sze­retnének nyújtani orosházi, békéscsabai irodáikban és az ehhez hasonló rendezvé­nyeken (ilyeneket félévente terveznek aktuális témák­ban). Ezúttal dr. Székely Nóra szakértő tartott előadást a ci­vil szervezetek működésének pénzügyi, gazdasági és jogi változásairól. Tóth Aliz pedig a pályázatok készítéséhez adott információkat. ■ CS. I. Közönségdíjas lett Aranyanyfű­, a nővér Orosházáról az idei Aranyanyu-díjra 145 településről félezer jelölés érke­zett három kategóriában. Bárki ajánlhatott pedagógust, egész­ségügyi szakdolgozót és orvost. A jelölésekből kategóriánként négy döntőst választottak ki, így 12 Aranyanya-jelöltre lehetett szavazni. A zsűri és az interne­ten szavazó közönség is voksolt. A legjobbak között volt egy oros­házi kórházi dolgozó, Kovácsné Tóth Hajnalka. A fül-orr-gégé­szeti osztály főnővére, az intéz­mény ápolási igazgatóhelyettese a nők társadalmi megbecsülésé­nek és önbecsülésének növelését szolgáló versenyen, az egészség­­ügyi szakdolgozó kategóriában lett közönségdíjas. ■ CS. I.

Next