Békés Megyei Hírlap, 2014. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-23 / 119. szám

2 KÖZTÜNK ÉLŐK Kihívásnak érezte, hogy Méhkeréken taníthat siMiNA Oana Ghertan sze­mélyében román anyanyel­vű, magyarul nem beszélő pedagógus is foglalkozik a mostani tanévben a méh­keréki óvodás gyermekekkel. A fiatal nagyszalontai lány elmesélte, nagy kihívás volt számára, hogy egy másik or­szágban oktathat. Abban, hogy élt a kínálko­zó lehetőséggel, nagy szerepe volt annak, hogy egy másik kultúrával is megismerked­het, felfedezheti as romániai és magyarországi pedagógiai módszerek közötti különb­séget, illetve, hogy sokat ta­nulhat a már tapasztalt helyi óvodapedagógusoktól, a neve­lőtestülettől. Az ő segítségével egyébként a méhkeréki óvoda több romániai intézménnyel is kapcsolatba került, így ta­pasztalatot, tudást cserélnek. - Fogékonyak az itteni gyermekek a román nyelv­re - magyarázta. A cél éppen ez volt. A méhkeréki ön­­kormányzat kezdeményezte, hogy egy romániai pedagógus is foglalkozzon a kicsikkel, így erősítenék a határ menti településen a román nyelv használatát, tartanák fenn a hagyományokat. Az elképze­lést a román állam támogatta. - Megszerettem a telepü­lést, a helybeliek nagyon kedvesek és segítőkészek - tette hozzá Simina. Mint fogalmazott, amikor ideje en­gedi, szívesen sportol, illetve sok barátra tett már szert Méhkeréken - többek között foglalkozása révén -, velük is sokat találkozik, vendégsé­gekbe jár. ■ L. B. Ön is ismer olyan embert, akit valami miatt érdemes bemutatni? Ajánlja nekünk, s újságírónk megkeresi. E-mail: pocsajk­@axels.hu, postai cím: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Honvédelemért kitüntető cím a lelkésznek honvédelemért kitüntető cí­met adományozott Szpisák At­tila tótkomlósi evangélikus lel­késznek a honvédelmi minisz­ter, Erdős Norbert kormány­­megbízott javaslatára. A lelkész sokat tesz a Tótkomlóson és környékén élők háborúkban elhunyt hozzátartozói emléké­nek ápolásáért, a katonasírok gondozásáért, a hősökről való megemlékezésekért. Az evan­gélikus egyház a fiatalokra is figyel. Szpisák Attila lelkészi tevékenységének fontos része a fiatalok hazafias nevelése, a ha­za védelmének oktatása. Közös programok keretében ápolja a katonai, civil és egyházi kap­csolatokat. ■ CS. I. * MEGYEI KORKÉP Csekken többet fizetnek társasház Magasabb a közös költség, ha postán rendezik a számlát Százötven forinttal többe ke­rül a közös költség az egyik békéscsabai társasházban annak, aki sárga csekken, a postán keresztül fizeti azt be - panaszkodott lapunknak egy névtelenséget kérő olvasó. A közös képviseletet ellátó kft. szerint ez így fair, a fogyasztó­­védelmi hatóság szerint pedig már bevett szokás. Licska Balázs - Jogsértő, hogy többet kell an­nak közös költségként fizetnie, aki sárga csekken egyenlíti ki a számlát - vélte a lapunknak pa­naszkodó olvasó. Mint kifejtette, a társasház közgyűlése szavazta meg mindezt. Sérelmezte, hogy miközben sok a kintlévőség, és vannak, akik fittyet hánynak a közös költségre, és több tízezer forinttal tartoznak, azokról húz­nak le még egy bőrt, akik rend­szeresen fizetnek.­­ A módosítást a társasház tulajdonosai szorgalmazták közgyűlésen, nem a CSÜSZ Kft. - fogalmaztak lapunk megkere­sésére a közös képviseletet ellá­tó kft.-nél. Hozzátették, hogy a kft. által üzemeletetett épületek mindegyike saját, önálló bank­számlával rendelkezik. Erre a tulajdonosok havi rendszeres­séggel fizetik be a közös költ­séget, banki átutalással vagy postai úton, sárga csekken ke­resztül.­­ Azok, akik megbízás alap­ján lakossági folyószámláról szokták utalni a közös költsé­get, nehezményezték, hogy a bank az átutalt összegen felül átutalási költséggel terheli őket. A tranzakciós díj átlagos mérté­ke 150 forint. Azoknak, akik sár­ga csekken fizetik a közös költ­séget, ilyen pluszteherrel nem kell számolniuk. Ellenben a tár­sasháznak a posta csekkenként leszámláz átlagosan 150 forintot - fogalmaztak a CSÜSZ Kft.-nél. - Amennyiben valaki, aki sár­ga csekken rendezi a számlát, ezt a költséget is befizeti a tár­sasháznak - kiemelem: nem a CSÜSZ Kft.-nek -, akkor a közös­ség a pénzénél marad. A költsé­gek pedig kiegyenlítődnek a két­féle fizetési mód között - ecsetel­te Jambrich Mihály ügyvezető igazgató. - A CSÜSZ Kft. egy, a társas­házak közös képviseletét ellá­tó vállalkozás, és - közelebbi ismerete nélkül valószínűleg - nem minősül közszolgáltató­nak - számoltak be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság­nál. Egy jogszabályt idézve azt mondták, hogy külön díjat nem lehet felszámolni azoknál, akik sárga csekken keresztül fizet­nek, viszont ez csak a közszol­gáltatókra vonatkozik.­­ Figyelemmel arra, hogy a társasházi számlára postán történt befizetéskor bizonyos kezelési költséget levonnak - a posta és bank közötti viszony­latban -, így azok, akik nem a pénzintézetnél, hanem a postán rendezik a közös költséget, a ke­zelési díj levonása miatt összes­ségében kevesebbet fizetnek be, mint a többi tulajdonos - tették hozzá a fogyasztóvédelemnél.­­ Általános és elfogadott gya­korlat tehát, hogy azoknak, akik postán, csekken keresz­tül egyenlítik ki a számlát, a tulajdonosok közössége meg­határozza, hogy a kezelési költ­séggel növelt összeget fizessék be. Aki nem szeretné a kezelési díjat kifizetni, annak lehetősé­ge van ugyanis közvetlenül a pénzintézetnél befizetni. Erről a közgyűlésen, a társasházi tör­vényben foglalt előírásoknak megfelelően döntenek a lakók - magyarázták. Hozzátették, hogy ha valaki jogsértőnek ítéli a határozatot, akkor a megszavazásától számí­tott 60 napon belül bírósághoz fordulhat, hogy érvénytelenít­sék. A társasházak törvényes­ségi felügyeletéről az idei évtől már a jegyző gondoskodik, te­hát hozzá is lehet fordulni. Ő hivatalból ellenőrzi, hogy a köz­gyűlési határozat megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A pa­naszos és a közérdekű bejelentő személyes adatait hozzájárulása nélkül nem lehet nyilvánosság­ra hozni. A módosításról szóló határozatot már kézhez is kapták az érintett lakók. ■ Ön fizet még sárga csekken rezsiköltségeket? Szavazzon hírportálunkon !• ma 16 óráig, BEOL.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Pert vesztett a Telekom, mert kiszámlázta a díjat a lapunknak panaszkodó bé­késcsabai lakó a magas kintlé­vőségekre is hivatkozott, hogy inkább azok ellene kellene fel­lépni, akik tartoznak. a csúsz Kft.-nél kifejtették, a kintlévőségek behajtása a kö­zös képviselő, a kft. feladata, és ennek az összes törvényes lehe­tőség felhasználásával eleget tesznek. A társasházaknak tar­tozó adósok nevét és mértékét a tulajdonosok megismerhetik, mint ismert, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Telekom ellen indított sárga­­csekkperben nemrég jogerősen nyert. A Fővárosi Ítélőtábla ítéle­tében elmarasztalta a Telekomot, hogy tisztességtelenül számlázta ki a fogyasztóknak a 142 forintos tranzakciós díjat a postai úton és személyesen befizetett számlák után. A Telekom egyébként vár­hatóan a Kúriához fordul, mert szerinte jogszerűen járt el. olvasónk erre is hivatkozott, amikor a közös költség miatti pluszteher okán emelt szót. Érdek­lődésünkre a Nemzeti Fogyasztó­­védelmi Hatóságnál kifejtették, a Telekomra azért vonatkozik a fo­gyasztóvédelmi törvény, mert szol­gáltatása közszolgáltatás. Apróságok a gyermekházban zsadány Program három éven aluliaknak és szüleiknek Zsadány 6,2 millió forintot nyert a Biztos Kezdet Gyermekház idei működtetésére az Emberi Erőfor­rások Minisztériumától - közölte Dudás Árpád polgármester. Az intézményt vezető Csák Jánosné elmondta, három éven aluli kicsiket várnak szüleikkel, nagyszüleikkel együtt, a hétköz­naponként 8 és 12 óra közötti szolgáltatást tavaly 33 gyermek vette igénybe. Hetente átlagosan egyébként 10-15 apróság fér be. Ők rengeteg játék közül vá­laszthatnak, programokon­­ vehetnek részt, pszichológus,­­ védőnő, több szakember is a­­ gyermekek és szüleik, nagy-­­ szüleik segítségére van. Tíz- k órait is kapnak. ■ L. B. A zsadányi gyermekházba hetente átlagosan tíz-tizenöt apróság tér be. 2014. MÁJUS 23., PÉNTEK Késelés a csabai sörözőben, életveszélyben volt a sérült Békéscsabán, az egyik sörö­ző kerthelyiségében két férfit szúrt meg a 36 éves T. Nor­bert, még tavaly decemberben. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja mi­att javasol vádemelést ellene. A vádlott az egyik békéscsa­bai sörözőben szóváltásba keve­redett két férfival. A vita közben egy körülbelül húsz centiméter pengehosszúságú késsel az egyik férfit hason szúrta, a má­sik férfit pedig a felkarján sebe­­sítette meg. Előbbit életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők, a karon szúrt férfi sérü­lése 8 napon belül gyógyuló volt. A gyanúsított elmenekült a helyszínről. Egy nappal később Békéscsabán, egyik ismerőse lakótelepi lakásában fogták el a rendőrök elől rejtőzködő T. Norbertet. A férfit akkor őrizet­be vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt. Az ügyben indult nyomozást a Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztálya má­jus 22-én lezárta és vádemelési javaslatát elküldte a Békés Me­gyei Főügyészségre. ■ M. P. M. Nívódíjat kapott a munkaügyi központ uniós projektje három dél-alföldi intézmény, köztük a Békés Megyei Kor­mányhivatal Munkaügyi Központjának uniós projektje nívódíjat kapott a Tempus Köz­­alapítványtól. Több mint 300 pályázat kö­zül választották ki a szakértők azt a 13 projektet, amelyek idén Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat kaptak. Az elismerésben olyan közokta­tási, szakképzési és felnőttokta­tással foglalkozó intézmények részesülhettek, amelyek európai együttműködések keretében, kiváló projektmenedzsment te­vékenységet folytatva dolgoztak fel egy-egy témát, és az általuk elért eredmények a szervezeti kultúra egészére kiemelkedő hatással voltak. ■ M. P. M. Indul a fesztiválszezon, ellenőriz az adóhatóság ÚJRA ELÉRKEZETT a fesztiválok, kitelepülések és kültéri ren­dezvények szezonja. Az áru­sok, kereskedők, vendéglátók egész sora kínálja termékeit, szolgáltatásait. Az ilyen ki­településeken is kötelező a számla-, illetve nyugtaadás - emlékeztet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Mint a közleményben írják, a kitelepüléseken elegendő a kézi nyugta kiállítása, a vá­sárló kérésére pedig a számla kibocsátása. A mozgóboltként üzemelő vállalkozások - ki­véve a 2013. március 19-én érvényben lévő felmentéssel rendelkezők - nem mente­sülnek a pénztárgép haszná­lata alól. Célszerű az árusítás helyszínén tartani a forgal­mazott termékek beszerzési számláit - akár másolatban -, mivel több hatóság is kér­heti azokat. Ha a vállalkozás a rendezvény idején alkalmi munkavállalót foglalkoztat, akkor figyelnie kell az egy­szerűsített foglalkoztatás sza­bályaira. Tehát az alkalma­zottat a foglalkoztatás napja előtt, de legkésőbb a foglal­koztatás napján a munkavég­zés megkezdése előtt be kell jelenteni. Amennyiben ezt nem teljesíti a munkáltató, akár egymillió forint mulasz­tási bírságra is számíthat. ■ M. P. M. *la

Next